Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-19 / 245. szám

4 Szerda, 1979. október 17. postaláda társszerzőnk az olvasó Az e heti postaláda összeállítójának könnyű volt a dol­ga. bőségesen válogathatott a levelekből. Olvasóink — s ez rovatunk társszerzőinek érdeme — számos, korábbi válo­gatásunkban közzétett észrevételünkre reagáltak. Több fel­vetéshez kapcsolódtak, s a megjelent írásokhoz további ész­revételekkel csatlakoztak. Így szó esik ezúttal — cseppet sem bal. hogy ismerős a téma — a környezetünket szépítő akciókról, a gyerekek érdekében tett intézkedésekről, meg­valósítás^ váró javaslatokról. Helyt adunk a közlekedéssel kapcsolatos panaszoknak, s persze, közzétesszük az emberi magatartásformákkal foglalkozó leveleket is. Témáink so­rában közöljük az illetékesek válaszát, s újabb, az illeté­kesek ügyeimébe ajánlott észrevételekre hívjuk fel a fi­gyelmet. Vízgyűjtő — buszmegállóban ebben a boltban szinte csak cigarettával a kezében látom az egyik főnököt végigvonul­ni és tevékenykedni. De a kenyérraktárban. rakodás közber» is láttam eladókat, a bolt alkalmazottait cigaret­tázni. Az élelmiszernek tud­valevőleg az a tulajdonsága, hogy magába szívja a bagó szagát, nem beszélve arról, hogy ez az illat az élelmi­szereken kevés embernek je­lent élvezetet. Tudom, hogy gond ma sze­mélyzetet kapni, különösen olyan munkavállalót találni, aki nem dohányzik. Azt vi­szont már nem tudom elfo­gadni. hogy ma már ilyen bagós világban élünk, s hogy ahol élelmiszert árulnak, s tárolnak, ott is dohányoz­nak ..." F. L., Kormányos utcai levélírónk sorait adtuk vissza majdnem maradékta­lanul, megcáfolva imigyen levélírónk gyanakvását, mi­szerint „mivel Önök között is legtöbben dohányoznak, feltehető, hogy ez az írás a papírkosárba kerül". Gyerekek érdekében ,A Berlini körút 5/A és 5 B számú házak előtt nagy forgalmú autóbuszmegálló található — írja Farkas Mihály. — A járdasziget és a gyalogút között körülbelül háromméteres, valamikor gyöngy kav iccsal behintett, földes terület van. amely a járdához képest hat-nyolc ' centiméterrel alacsonyabb. Esőzéskor a buszmegálló egyenlő szintbe kerül a jár­dákkal, mert megtelik víz­zel. Ezt az utasok nagy ré­sze csak akkor veszi észre, amikor a majdnem bokáig érő vízben jár, akár üres kézzel, akár csomaggal, vagy éppen karonülő kisbabával. Aztán, amikor a vizet elnye­li a föld, napokig csúszós sár fedi a területet. A szó­ban forgó út és a zöldsáv közötti kőszegély egy része olyannyira lesüppedt. hogy a nagyobb víz kikerülése ér­dekében mindig nagyobb és nagyobb területet kénytelen a gyalogos a zöldterületből letaposni. S ha már túlju­tottunk ezen a nem egészen tiszta vízen, egy kis zunanyt is vehetünk. Esős időben vagy nagyobb esőzések után néhány napig ne nagyon igyekezzünk a Berlini körút 2. számú gyógyszertári in­gatlan előtt gyalogosan át­kelni, mert ha a forgalom­irányító lámpa előtt megáll­ni kényszerülünk — a közúti csapadéklefolyó állandó eltö­mődése miatt —, a jármű­vek. különösen a teherautók egy-másfél méter magassá­gig zuhanyként vágják az átkelésre várakozókra a vi­zet. Szerény véleményem szerint ezen rendellenessé­gek rendbehozása kevesebb költséget igényelne, mint egy esetleges baleset vagy kár­esettel járó költségek viselé­se." Vélemények a házasságról „Mi a véleményed a há­zasságról?" — ezt a kérdést tette fel osztályfőnöki órán dr. Tűzkő Lajos, a szegedi kereskedelmi és vendéglátó­ipari szakmunkásképző isko­la ruházati eladó szakmájú harmadik évfolyamos tanu­lóinak. — A válaszokban a tanulók kötetlenül nyilat­kozhattak meg, már csak azért is, mert határozottan teljes őszinteségre szólították fel őket. A házasságról so­kat beszélnek ma — írja a most idézett levél megfogal­mazója. — Vannak, akik szerint válságtünetek mutat­koznak rajta, hallhatunk erősebb véleményeket is. Vajon mflj/en hát ez a kép azok szemszögé bői. akik ha­marosan oklevéllel a ke­zükben, testi és szellemi érettségben állnak a küszö­bénél. A kérdőívek feldolgo­zásakor sok újat nem vár­hattunk. mégis előbukkantak érdekes meglátások, el gon­dolkozásra alkalmas, közér­dekű megállapítások is... Bizonyára a legjelentősebb tény: egyetlen, még erősen bizonytalankodó tanuló kivé­telével. az egész osztálv há­zasságpárti. A 34 tanuló több-kevesebb határozottság­gal. de félreérthetetlenül ki­nyilvánítja ebbeli meggyőző­dését A lányok érzik és hangoztatják: csak Igaz sze­relemre, egymás emberi ér­tékeinek megbecsülésére és egymás emberi méltóságá­nak kölcsönös tiszteletben tartására épülhet tartós élet­kapcsolat. Amikor egyesek, a mindent szabad, ami jól­esik elvét hangoztatják, má­sok pedig szinte sablont húz­nak minden felnövekvő fia­talra, álljon itt egy idézet az egyik lány válaszából: „Egyszerűen el sem tudnám képzelni, hogy csak együtt éljek valakivel. Az pedig éppen nem mindegy, hogy egyvalakivel élem-e le az életemet, avagy cserélem, mint a fehérneműt." Meg­egyeznek a válaszok abban, hogy kölcsönös szeretet és tisztelet nélkül nem szabad házasságot kötni. A további­akra nézve azonban eltérőek a vélemények. Egyesek sze­rint a tisztelet szövi át a há­zastársak későbbi életét, mások viszont azt állítják, nem is kevés az olyan eset, ahol életük végéig tart a szerelem. Úgy vélem, nem romantikus ábránd ez. ha­nem vagy a szülői ház képe lebeg követendő eszmény­ként a lányok szeme előtt, vagy olyan példaképet sző­nek itt szavaikba, melyet ők is követni szeretnének. A család harmónikus együtt­élése olyan pótolhatatlan minta, amelyet csak az egy­mást valóban szerető és gyermekeiknek hasonló élet­sorsot kívánó szülők nyújt­hatnak .. Előző összeállításunkban szóltunk arról, hogy a tar­járti szakorvosi rendelő mel­lett elhelyezett szeméttáro­lók „kincsesbánvaként" vonzzák a gyerekeket. El­használt injekciós tűket, fecskendőket, ampullákat kotorásznak itt kicsik és na­gyok elő a szemétből, talán a „doktor nénis"-.1átékhoz keresve így kellékeket. Már­pedig e szórakozás cseppet sem veszélytelen — irta egyik olvasónk, s megállapí­tásának igazához kétség sem férhet. Éppen ezért hívtuk fel a környék lakóinak, a szülőknek a figyelmét arra, hogy ne nézzék szótlanul a gyerekek kutatóakcióit, a fertőzések megelőzése érde­kében szóljanak rá a sze­métben kotorászó fiúkra, lá­nyokra. Akadt, aki a felhí­vást komolyan vette, s a minap figyelmeztette a gu­beráló-utánpótlás kisdiákok­ból verbuválódó csapatát. Intő szavaira — mint írja — az egyik gyerek kioktatta őt: „Foglalkozzon a néni a saját kisfiával!" Mit is mondhatunk erre, legfeljebb azt, amit olva­sónk: a magabiztosságot, a túlzott öntudatot már sike­rült elültetnünk gyermeke­inkben. Ezután remélhetőleg az együttéléshez szükséges egyéb magatartási formákat is kialakítjuk majd bennük, addig azonban lenne egy ja­vaslatunk. Ha a tarjáni gye­rekek — s szilleik — elő­vigyázatosságára hiába apel­lálunk, találjunk más meg­oldást. A kérdéses szakorvo­si rendelő mellett nem ár­tana zárható szeméttartályo­kat elhelyezni. Sok szülőtől hallani: saj­nálom a mai gyerekeket, amiért nem lehet olyan gyermekkoruk, amilyen ne­künk volt. Kevesebb lehető­ségük van az önfeledt játék­ra, s egyébként is hol játsz­hatnak? Kavicsos, kibetono­zott játszótereken, aszfaltos utcákon, kőtömbök tövében. A számháborúzást legfeljebb a szülők elbeszéléseiből is­merik, s ha ügyességüket akarják próbára tenni, szab­ványmászókákon, szabvány­lépéseket gyakorolhatnak. Mozgáskényszerük levezeté­sére az utcákon, a lakóhá­zak között rohangálnak, s ezzel — főként a kisebbek — állandó rettegésben tart­ják a szülőket. Mert játék közben könnyen megfeled­keznek a gyerekek az ott­hon, az lskólákban emlege­tett Intelmekről, és amikor az elgurult labda után vetik magukat, még az úttestre is kiszaladnak. Érthetően ag­gódnak hát a szülők, s no­ha mindent megtesznek azért, hogy gyerekeiket elő­vigyázatosságra szoktassák, sokszor mégis — s jogosan — a felnőttek belátására, se­gítőkészségére apellálnak. Ezt teszik a Közép fasor Fürj és Tárogató utcával határolt szakaszán élők is, amikor szerkesztőségünkbe eljuttatott észrevételükben leírják: a fenti hely több szintes lakóházainak gyere­kei érdekében indokolt len­ne egy sebességkorlátozásra intő jelzőtáblát felállítani a Közép fasoron. Egy őrs — egy lépcsőház Az utóbbi időben gyak­ran olvasni olyan cikkeket, amelyek környezetük csi­nosítására, a parkok, a lépcsőházak rendbehozásá­ra hívják fel az emberek figyelmét. Sajnos, nemegyszer ke­vés sikerrel, és ez nem is csoda. Persze tisztelet a kivételnek, mert vannak szép lépcsőházak, ahol ki­ki örömét leli a tisztaság­ban. De ez nem általános, ma még összefirkált, te­nyérlenyomatokkal díszí­tett, virágot nem ismerő lépcsőházakat látni legin­kább. Pedig volna megol­dás és kell is rá lennie, hogy a felhívásokban meg­fogalmazott javaslatokból tettek szülessenek. Gyak­ran hallani, hogy az embe­rek közömbössége okolha­tó a rendetlenségért, de az már nem igaz. hogy ezen ne lehetne változtatni. Több vidéki városban népszerűvé vált az „egy őrs — egy lépcsőház" moz­galom, melynek lényege, hogy egy úttörőőrs vagy -raj kisdiákjai vállalják a saját vagy a mások lép­csőházának rendben tartá­sát. Tisztasági őrjáratokat szerveznek, díszítik a si­vár falakat, ápolják a lép­csőházakban elhelyezett vi­rágokat. Igen hasznos kez­deményezés ez, főleg azért, mert a mai gyerekek a jö­vő felnőttei végzik. Ök, ha felnőnek, már bizonyára ,nem lesznek közömbösek, ha a lakóhelyük tisztaságá­ról esik szó. Véleményem szerint ezt a mozgalmat Szegeden is meg lehetne honosítani, például az isko­lák és a Hazafias Népfront szervezeteinek összefogásá­val. A gyerekek biztosan szí­vesen vállalkoznának a munkára, mellyel nemcsak iskolájuknak, őrsüknek szereznének dicséretel. ha­nem magának Szeged vá­rosának is. Arról már nem is beszélve, hogv ezek a pajtások milyen hasznos emberi értékekkel gazda­godnának. A lehetőséa te­hát adott, élni kellene vele. Veres Gábor Szeged. Boros József utca 26. Ugyanarról — két levél Egy és ugyanazon témá­ban két levelet ls hozott szerkesztőségünkbe a posta. Egyik levélírónk a vízművek és fürdők, másik a DÉLÉP illetékeseinek figyelmébe ajánlja észrevételeit. De mert ugyanarról a gondról szólnak, feltehető, hogy csak az egyik címzett a valódi, az illető cégek azonban minden bizonnyal ráismernek, kire vonatkoznak az alábbi pa­naszok. Kiss István, Pihenő utca 42. szám alatti levéi Írónk észrevételeit a következő­képpen foglaltuk össze: „Pár héttel ezelőtt ezeken a ha­sábokon már megjelent le­velünk, mely a Tölgyes és a Pihenő utca közötti töltésát­járónál kialakult áldatlan állapotokról tudósít. Nyitva­hagyott munkagödröket, mé­tereken keresztül sárral bo­rított gyalogjárdát lát. aki erre jár. Eljött az esős idő­szak, és vele a bokaficamok és földre huppanások kor­szaka. Kár. hogy nem hall­ják az illetékesek. hogy fel­tápászkodás közben mit mondanak az emberek. Érthető a felháborodás, hi­szen ez az egyetlen út, me­lyen a Pihenő utca lakói és az oncsatelepi kiskertek tu­lajdonosai közlekedhetnek. Levelünk, mint már emlí­tettem, megjelent, de azóta sem történt semmi. Ügy vél­jük, jogos a kérésünk, hogy az illetékesek minél előbb intézkedjenek." A Pihenő utca 13. .szám alól Martortcsi Zoltán lakó­bizottsági elnök ugyanerről a gondról tájékoztatott ben­nünket. szerinte a DÉLÉP mélyépítő részlegének dolgo­zói által kiásott és beteme­tetlenül hagyott - gödrök tet­ték járhatatlanná a gyalog­járdát. válaszukat, és persze intéz­kedésüket. A Gelka nagyközösségi tévéantennát készül a Pa­lánkban felszerelni. Az itt élők túlnyomó többsége ezt nagy örömmel fogadta, hisz jobb lesz így a vétel, s a városképet csúfító, tetőn meredező antennák felesle­gessé válnak. Három lakó azonban — amint azt K. A. leveléből megtudtuk — el­lenzi a nagyközösségi anten­na felszerelését, s lakása aj­taját bezárja a szerelők előtt. Olvasónk egy másik gondról is szól: „Az átlagos kövérségű. urbanizálódó ve­rebek" befészkelnek a kon­vektorok külső nyílásába, el­zárván az égésből származó gázok kiáramlását, lgv egy­re-másra robbannak be a konvektorok, s a * lakók minduntalan szerelőt kény­telenek hívni. Levélírónk azt javasolja: az IKV szereltes­aen védőrácsot a konvekto­rok nyílására. Radnal Gyula, Sándor ut­cai levélírónk már nemegy­szer tollat fogott azért, hogy szóvá tegye: a 4-es villamos megállóiban s egyéb járatok megállóhelyein fárasztó áll­dogálásra kényszerülnek az emberek, mert a legtöbb he­lyen hiányoznak a nadok. Különösen a mozgássérül­teknek. a rokkantaknak, a csökkent járóképességüek­nek, s általában az öregek­nek okoz ez gondot, de a terhes asszonyoknak, a 'kis­gyerekeket karjukon cipelő felnőtteknek is elkelne a pad. Gáspár Sándor, Sajka ut­cai levélírónk korábbi össze­állításunk állatbarátok fi­gyelmébe ajánlott soraira reagál. Arra kéri a szerkesz­tőséget, hogy adjuk meg az állatvédő egyesület Csong­rád megyei csoportjának cí­mét, mert nagyon szeretne feleségével az egyesületbe belépni. Ennek semmi aka­dálya. az egyesületbe min­den hónap első keddjén je­lentkezhetnek, a Bartók Bé­la Művelődési Központban, az egyesület ugyanis ezeken a napokon itt tartja össze­jövetelét. „Egy komoly hiányosságra szeretném felhívni az illeté­kesek figyelmét — írja Bús Ferenc, nyugdíjas olvasónk. — A Ligetfürdő területén, beleértve a SZUE-t is. nincs olyan vízcsap, ahol a nagy melegben a fürdőzök szom­jukat olthatnák. A jelenlegi vízcsapok a zuhanyozók vízrendszeréhez kapcsolód­nak, vezetékük a talajszint közelében van, így a csapok­ból folyó ivóvíz undoritóan meleg. Á parifürdőn találha­tó közkifolyóból viszont kel­lemes. hűs víz folyik." Kucska Józsefné újszegedl olvasónk a postai kézbesítés hiányosságait sérelmező le­velét — válaszra várva — a Szegedi Postaigazgatósághoz, Nagy Sándorné tiszaszigeti és Bozóki Istvánná szegedi olvasónk levelét pedig a Volán 10. számú Vállalathoz továbbítottuk. Segített a Pompadour Köszönet Horváth Mihály, Tarján, netet annak az Ismeretlen­Szamos utca 12/B alatti ol- !?<*; aki ,vétU fontos iratait címére eljut­vasónk ezúton mond köszö- tattá. Válaszol az illetékes i Ördögh Ödönné szeptem- használati szabályaival. E b .- 29-1 Postaládánkban fejezet 123. §-ának (6.) be­közzétett levelére a DÉ- kezdése értelmében a pb-gáz A dohányzásról „Valaha úgy dohányoztak az emberek, hogy figyelem­mel voltak másokra, környe­zetükre is. Ha már köröm­hegyig szívták a -koporsó­szeget", akkor úgy dobták el, hogy ráléptek, vagy va­lami más formában eloltot­ták. de még a gyufát is el­oltva dobták el. Ma ritka­ságszámba megy az Ilyesmi, pedig így valószínű, keve­sebb volna az erdő- és egyéb tűz. Mindjárt lenne is egy javaslatom: a cigaretta­dobozokra rá lehetne Imi, hogy: égó cigarettát ne dob­jon el, előbb oltsa el. A fel­irat mellé akár képet is mellékelhetnének, egy fel­emelt cipő, amint épp egy csikkre lép. Vannak már éttermek és presszók, ahol tilos a do­hányzás. De mikor tiltják meg. hogy az élelmiszerbol­tokban a kiszolgálók úgy fúj­ják a füstöt, mint a kocs­mában. Én már többször fi­gyelmeztettem egy, éppen a mélyhűtőt áruval feltöltő hölgyet, hogy ez élelmiszer­bolt. A'válasz az volt. hogy nincs időm kimenni, s nyu­godtan tovább is szívta a hölgy a cigarettát.' Ugyan­Legutóbbi összeállításunk­ban tettük közzé Nagy And­rásné. Párizsi korúti olva­sónk segélykérő levelét. A fiatalasszony azon keser­gett, hogy — feltehetőleg, vásárlás közben — elveszí­tette kézitáskáját, s vele pénzét, iratait, autóbuszbér­letét. Párja katona — irta —«, ő jó ideig betegállo­mányban volt, s a pénzre a megélhetéshez lett volna szüksége. A sorokat elolvasták a Szeged és Vidéke ÁFÉSZ Kék Csillag éttermének dol­gozói, s nem tudni, a sza­kács főzte-e ki az'ötletet, s a javaslatot melyik felszol­gáló tálalta, mindenesetre megszületett a döntés: a Pompadour — nem a Ma­dame, hanem a pezsgő után elnevezett — szocialista bri­gád összeadta az elveszített pénzt pótló összeget, s ezt el is küldték a levélírónak. MÁSZ-tól válasz „a Csongrádi szám előtti lámpát október 2-án megja­Sorokban A Hunyadi János sugárút Lenin körúttal és a Partizán utcával határolt lakótömbjé­ben élők amiatt panaszkod­nak, hogy a lakásokban jó ideje akadozik a vízellátás. Napközben olyan kicsi a nyomás, hogy alig csordogál víz a csapokból. A nagymo­sáshoz itt sokan a hajnali órákban gyűjtik össze a vi­zet. Az észrevételt — olva­sóink kívánságának eleget téve — a Szegedi Vízműnek és Fürdők illetékeseinek fi­gyelmébe ajánljuk, várva érkezett: használatára jelen esetben sugárút 49. engedélyt nem adhatunk. A közvilágitasi rendelet ugyanis kimondja: A levegőnél nagyobb rela­vitottuk. A lámpa Ismételt tiv fajsúlyú éghető gázzal meghibásodását anyaghiba üzemelő palackos gázkészü­okozta. Továbbra is köszö- léket az egyszintesnél maga­nettel vesszük a lakosság sabb panelos és blokkos épi­közérdekű bejelentéseit, kér- íési móddal készített lakó­juk. hogy az észreveteleket a . ., , , . , ., . 14-022-es telefonszámon, hi- epületekben használni nem babejelentőnkkel közölték, szabad." A bejelentő szom­hogy a panaszokat minél szédságában levő épületek­elóbb orvosolhassuk." kei kapcsolatban pedig azt Szeptember 21-1 összeállí- válaszoljuk, hogy esetükre az tasunkban tettük közzé említett jogszabály záróren­Nyemczovszky Andrásné, delkezésének 140. § (2.) be­Mórahalom, Lenin utca 2. kezdése az irányadó. mi6ze­szám alatti olvasónk észre- rint a rendelet hatályba lé­vételét. Soraira a DÉGAZ- Pése előtt engedélyezett lé­tól kaptunk választ: „A bel- tesitményekre a létesítésre ügyminiszter 4/1974. (VIII. vonatkozó kitételeket nem 1.) BM. számú rendeletének kell alkalmazni. XII. fejezete foglalkozik az összeállította: egyes létesítmények, tárolók Ladányi Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents