Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-06 / 208. szám
6 Csütörtök, 1979. szeptember 8. röviden Úi típusú lézer Macskakaland A belvárosi pincecsárda különtermének nyitott ablakai a ház udvarára néztek. A sörözők, kezükben a korsóval, olykor hosszan bámultak az udvarra, mint akik valamilyen eseményre várnak. Eddig soha nem történt semmi. A házbelieknek a hangját sem lehetett hallani, annál inkább a sörözőkét, akik mintha öltözet és korosztály szerint különültek volna el az asztaloknál. Külön ültek a nyugdíjasok, pohár sörüket kortyolgatva, és halkan beszélgetve. Leghangosabbak azok voltak, akiknek a ruházatán erősen meglátszott a munka nyoma, mész-, olaj-, cement- és festékfolt. Kora délelőtt volt még. Az egvik asztalnál korsó sörök mellett négy overálos diskurált. A beszédfoszlányokat összerakhatta, aki rájuk figyelt. Munkáról, pénzről, normáról vitatkoztak, és szidtak valakit akit maguk között górénak neveztek, és aki nem jól számolt el nekik valamilyen munkát A vitatkozók ruháján ls meglátszott mesterségük nyoma. Meszes, festékes volt még a kezük feje is. Valahol a közelben dolgozhattak, valamelyik épületen. Az udvaron hirtelen nagy riadalom támadt Egy gyerek követ dobott a csordultig pakolt kukatartályok közé, mert a ház macskái öszszekaptak valami koncon. A kő eltalálhatta azt a kandúrt, amely a következő pillanatban szinte berepült a pincecsárda ablakán. A festékes overálosok egyike éppen akkor háttal állt az ablaknak, és a kezét magasra tartva hadonászott magyarázott valamit. A macska pont nekirepült nekiütközött a hadonászó kéznek, amelyet ijedtében megharapott, -karmolt A zűrzavar olyan tökéletessé vált pillanatok alatt hogy székek, asztalok borultak fel, mert a kandúr összevissza cikázott a söröspoharak és -korsók között. Végül is kinyújtották szegény párát egy székkel. A pincecsárda főnöke egyre hajtogatta, hogy bocsánatot kér a megharapott megkarmolt vendégtől, és fájdalomdíjul annyi sört hoz neki, amennyit meg bír inni. Gyógyír ez mégsem lehetett, mert másnap betegállományba került a sértett overálos. Kapott oltást, tetanuszt és veszettség ellen, és annyi tablettát kellett beszednie, hogy nem csúszott rá a sör. — Csúnyán megharapta az a dög — állapította meg az orvos. — Hogyan történt? — Az épület, ahol dolgozunk, tele van macskával — jelentette ki szemrebbenés nélkül az overálos. — Bemerészkedtek abba a lakásba is, ahol én festek, mázolok. Ez a piszok kiszemelte a táskámban az uzsonnámat, egy darab kolbászt, amelyet éppen vitt volna már. Meg akartam fogni, hogy ráverjek. Hát ő támadott nekem! — Akkor ez üzemi balesetnek számít — Én is úgy gondoltam, doktor úr. — A munkahelyén maid elintézik a formaságokat, s így nem károsodik a keresetében. A balesetvédelmi előadó ugyancsak meghallgatta a megharapott overálos meséjét. Hümmögött, csóválta a fejét és mielőbbi felgyógyulást kívánt, mert annyi a munka, hogy egyetlen embert sem tudnak nélkülözni. — Ha ott annyi a macska, és ha megharapnak még egy emberünket le kell állítani a munkát — tűnődött magában. — Megnézem a helyszínt — határozta el magát Az overálosok munkahelyét az épületet, ahol dolgoztak, át- meg átjárta, -nézte. Egy fia macskát sem látott sehol, ellenben úgy megizzadt a tűző napon, hogy nem tudta elkerülni az útjába eső pincecsárdát. — A balesetvédelmi előadó is ember — gondolta, amikor leült a különteremben, meginni egy pohár sört. A szeme lassan szokott a félhomályhoz. de amikor tisztán látott, megdöbbent. — Hát ezért nem találtam én magukat a munkahelyükön-! — köszönt rá a festékes, meszes overálosokra, akik most hárman voltak. — Éppen csak beugrottunk — mondta egyikük lesunyt szemmel, s a másik kettő is a söröskorsóba nézett — Ügy, mint az a bizonyos macska, nemde? Ahogy látom, maguk is veszélyben vannak. Nézzék csak, mennyi dög kószál az udvaron most is. Ha sokáig melegítik itt a széket magukat is „üzemi baleset" éri. mint a társukat Mondják meg neki, hogy ügyében nem kell egy tollvonást se tennem. Azazhogy, mégis. A fegyelmi eljárás nem maradhat el. Hümmögött, csóválta a fejét és elindult. Kint vette észre, hogy nem itta meg a sörét, mert elfelejtette megrendelni. Lődi Ferenc 19-24• Az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet gázlézerkutató laboratóriumában saját fejlesztésű, új alapelveken működd, kék fényt sugárzó gázlézer megalkotásán dolgoznak. Számítástechnikában, biológiai kísérleteknél, illetve a nyomdatechnikában alkalmazzák Várható időjárás csütörtök estig: Csökkenő felhőzet, száraz Idő és általában mérsékelt széL A várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 19—24 fok között MEZŐGAZDASÁGI VÁNDORGYŰLÉS A Tudományos IsmeretterKENYÉRGYAR ÉPÜL TUDOMÁNYOS Várhatóan 1981 végére ké- KIKÜLDETÉS Brill el Csongrád új kenyér- Egészségügyi Világszer- 1^szt6 Társulat mezőgazdagyára. melynek kivitelezését vezet felkérésére dr. Annus ^ f9 élelmezésügyi vámár megkezdték a CSOMIÉP Jteos a Szegedi Orvostudo- vaiamtnt szocioDlAKOK A PAPRIKAFEI, DOLGOZÓBAN A két intézmény több mint tízéves kapcsolata alapján a Tömörkény István Gimnázium és Művésziét! Szakközépiskola diákjai az idén is tíz napig segítenek az őszi szezonban a paprikafeldolgozó vállalat dolgozóinak. A diákok szeptember 10-én kezdik a munkát SZOLNOKI KÉPZŐMŰVÉSZEK Csak cascosokra érvényes Tájékoztató a gépkocsilopás-károk megtérítéséről Egyetem nőgyógyá- "t^J^^U^Tt VÁSÁRHELYEN dolgozói. A több mint 60 mii- mányi ... lió forintos beruházás befe- ' "T... . fL mánya szeptember 13—14-én jezése után 16 óra alatt 26 klinikájának adjuriktu- Békéscsabán rendezi meg a tonna kenyeret és péksüte- sa Svájcba utazott. Tizenegy mezőgazdasági vándorgyűlést ményt — összesen 35-féle ter- hónapig Genfben dolgozik, — tájékoztatták szerdán az méket - szállíthatnak majd ahol k<mzultáns klinikai epi- ^írókat a TIT országos az új gyárból Csongrád és a , . , , . o a . központjában. A falusi életkörnyező községek üzleteibe. d«™ológusként a nemzetközi mödv41tozással foglalkozó tacsaláidtervezési kutatások í.ácskozáson egyszerre elemkoordinálásában vesz részt NÖVEKVŐ KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL? Az Oktatást Minisztérium, a KISZ KB, a Magyar— KERESLET Saovjet Baráti Társaság, a Lapkiadó Vállalat és a Szov- ^ jdén jetunió című folyóirat szer- k iránt kesztősége ebben a tarévben anyagok lrant" ismét meghirdeti a Ki tud Csongrád zik majd a munkában, a munkahelyi körülményekben történt változásokat és az oktatás, a képzés helyzetét, va, , . , . lamint a falusi közművelőMegnövekedett a kereslet ^ fl1ak„^t. a szilárd a megyei tüzel őTÜZÉP telepein többet a Szovjetunióról? — 1979 első hét hónapjában53,7 politikai vetélkedőt. A vetél- miuió forint értékű, tehát az kedőre. melyre október 15-lg é időszakához lehet jelentkezni, benevezhet K valamennyi középfokú intéz- képest hét százalékkal több ménr tanulója, a saját isko- fűtőanyagot adtak el. Az enlájában. Az országos elődön- gedményes tüzelőakcióban is tőbe minden megyéből egy ft_10 százaJékka] több fa & szakmunkástanuló és két középiskolás csapat juthat. A győztesek iskolái értékes tárgyjutalmakat, az első négy helyein végző csapat tagjalés felkészítő tarárai pedig szovjetunióbeli jutalomutazáson vehetnek részt szén talált gazdára. Választás — Hallottam, hogy legutóbb egy építészhez mentél férjhez. Boldog vagy vele? — Nagyon. Mostantól kezdve kizárólag építészekhez fogok menni. A mi házunk A mi házunk épp olyan, mint a többi, csak talán egy kicsivel szebb. A lakók ismerik egymást köszönnek is, ha találkoznak, de szorosabb kapcsolat vagy barátkozás nincs. A mi házunk épp olyan, mint a többi, de az udvara kisebb, mint egy ilyen házhoz illene. Parányi, zárt udvar ez. Az év első felében TI 7 ahová még a nap is éppen hogy bekukkant és a levegőt millió forint értékű tárra- * az égből kapja. Itt kerékpározik, rollerezik körbe-körbe két-három gyerek szélvész gyorsasággal, a többiek közöttük futkároznak baj nélkül; sírnak és nevetnek, sikítanak és sivítanak, lektívál. diáikjai. Önkéntes se- ^ tombolnak, olyan ricsajjal, mintha itt és most tartanák gítséigükkel járdák épültek, i az ö világuk részére az ifjúsági találkozót Innen is, onnan parkosítottak, részt vettek is- is az ablakból ijedezik egy mama vagy nagymama: Hol ' vagy, öcsi. ne menj ki az utcára, Ildi! Vigyázz azzal a kerékpárral, Torna, Zola! Gyertek ebédelni ... De a kerék továbbforog, a gyerekek sivalkodnak, fújják a trombitát, Pisti és Tomi verik a dobot Rita és Erika csörömpölnek a cintányérraí, közben a hangzavar összefolyva, talán eléri TÁRSADALMI MUNKA CSONGRÁDON dalmi munkát végeztek Csongrád lakói, üzemi kolkolák, ban itL óvodák felújításáHORGASZVERSENY A Szegedi Dózsa SK hor- a szá7 decibeü is. gászseakosztálya vasárnap — Torna. Zola a tizedik hívásra se megy ebédelni, öcsi szeptember 9-én — reggel 6 kimegy az utcára. Ildi éktelen angolsággal egy slágert éneórától horgászversenyt ren- kel. a többiek sikoltását az emeleti függőfolyosóról öt, „ , egész pici. rikoltásaival helyesli. Itt gyerekek jatszanak — dez a „Salakos vízcsatorna hangsl;,lyt csak ^jja! tudnak kifejezni, ez a finom, és az sándorfalvi szakaszán. A ver- egésznek a teteje! Aztán egyszerre olyan csend lesz, ami szinte már bántó, érvényes A gyerekek eltűnnek, öcsi és Ildi leckét csinálnak. Vajon, ... ... Torna és Zola ebédelnek-e? Ki tudja? A többieket lefekterületi engedélyük van. we- tették? Lehet Csend van! A ház elvesztette hangulatát, és sán- belesüllyedt az unalmas délutánba. Dr. Vámossv József senyén azok vehetnek részt, akiknek Ide szóló, verés a helyszínen, a zuluméi. A közelmúltban a hódmezővásárhelyi képzőművészek vendégeskedtek Szolnokon, most e tárlat viszonzásaként a Tornyai János Múzeumban nyílik kiállítás a szolnoki alkotóművészek anyagából. A kollektív tárlatot — a múzeum földszinti kiállítótermeiben látható az anyag — Holler Lászlóné. a hódmezővásárhelyi tanács elnökhelyettese nyitja meg holnap, pénteken délután 5 órakor. GYERMEKÜDÜLTETÉS A DÉLÉP szaksraervezeti bizottsága az idén is gondoskodott a vállalati dolgozók általános iskolás korú gyermekeinek nyári üdültetéséről. Nyolc-tíz napos turnusokban több mint száz kisdiák élvezte a vakáció örömeit a Balaton partján, az Északiközéphegységben és Szarvason. TÜZRENDÉSZEII KIÁLLÍTÁS A szegedi hivatásos tűzoltóság fennállásának századik évfordulója alkalmából írásos dokumentumokból és korabeli tűzoltóeszközökből rendeztek bemutatót a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárának földszintjén. A városi tűzoltóparancsnokság kéri a vállalatok és intézmények dolgozóit, valamint az iskolák tarulóit, hogy minél többen tekintsék meg a tűzvédelmi szempontból is tanulságos és érdekes kiállítást HALÁL A SÍNEKEN Hódmezővásárhely külterületén egy személyvonat elütötte Behelán Márton 44 eves segédmunkás, hódmezővásárhelyi lakos gyalogost, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a gyalogos szabálytalanul tartózkodott a vasúti pályatesten. A rendőrség folytatja a vizsgálatot A gépjárművek számának növekedésével sajnálatosan emelkednek a személyi és az anyagi kárt okozó balesetek, szaporodtak a totálkárok — és ami korábban ritkábban fordult elő — a kocsilopások. Sokan érdeklődnek az iránt, hogyan pótolható az ellopott gépkocsi. Az Állami Biztosító a lopáskárok megtérítéséről adott tájékoztatást. Hazánkban, bár korántsem nyugati méretekben, kétségkívül növekszik a gépkocsilopások száma. A biztosító statisztikája szerint például 1977-ben 133, 1978-ban 254 kocsilopásra fizettek 1,6 millió forintot, illetve 3,3 millió forint kártérítést Az Állami Biztosító a külföldi biztosítótársaságokhoz hasonlóan természetesen csak a Casco-biztosítás alapján vállal kockázatot a gépjárműlopások esetére. A kocsilopás — az elemi csapáshoz hasonlóan — a biztosított akaratától független káresemény, így a biztosító arra törekszik, hogy következményei kevésbé háruljanak a tulajdonosra, ezért a lopáskárok megtérítésénél részesedést nem is vonnak le. Amennyiben az ellopott gépjármű nem kerül meg, a kár totálkárnak minősül, s a kártérítés alapja az az ár, amennyit a kocsi az ellopás időpontjában ért. Ha az ellOL. pott gépkocsi állapota megfelel a totálkáros autó pótlásával kapcsolatos feltételeknek, akkor a tulajdonos soron kívül kocsikiutalást kaphat A gépjárműbiztosítás új szolgáltatásaként vezették be néhány éve a totálkáros gépkocsik természetbeni pótlását, amely kivétel az Állami Biztosító gyakorlatában, hiszen a Casco-biztosítás feltételei szerint mindenféle kártérítés készpénzben fizetendő. Az Állami Biztosító a Merkúr Személygépkocsi Értékesítő Vállalattal kötött megállapodása — a hazai gépkocsiforgalmazás helyzetéből adódóan — csak indokolt esetekben teszi lehetővé a soronkívüliséget, s feltételekhez köti a totálkáros vagy ellopott és meg nem került gépkocsi pótlását. Eszerint csak a Merkur-nál vásárolt, gyári új állapotban forgalomba helyezett, három évnél nem régebbi és még az első tulajdonos birtokában lévő, szocialista országban gyártott gépkocsikra adnak soronkívüli kiutalást. A nyugati gyártmányú gépkocsi pótlására sem a Merkúrnak, sem a biztosítónak nincs lehetősége. Amennyiben az ellopott személygépkocsi nem felel meg az előírt feltételeknek akkor a tulajdonos késa pénzben kapja a kártérítés' amelyből az eltűnthöz ha. sonló használt autót vásá. rolhat. (MTI) A NÉPRAJZI MŰZEUM SZEPTEMBERI PROGRAMJA A Csongrád megye népművészete című kiállítás, mely a megye múzeumainak legszebb néprajzi tárgyait mutatja be a főváros közönségének, egész szeptemberben látható a Néprajzi Múzeumban (Budapest, Kossuth Lajos tér 12.). A szeptemberi kiállítási programban szerepel még a Gyermekélet a régi magyar faluban című bemutató, melyhez gyerekfoglalkozások kapcsolódnak. A Népviseletek című sorozat a szűr bemutatásával kezdődik, a Rejtett kincsek című sorozatban pedig kárpátvidéki lőporszarukat állítanak kí. Két egzotikus táj — Nigéria és Latin-Amerika — művészetével is megismerkedhetnek ebben a hónapban a Néprajzi Múzeum látogatói. dmmcmQRszÁG *".-'.. V ' • A Magyar S/.oclalista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács Lászlö - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház, 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 6720. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra 39 forint. - Index; 2i 053 ISSN: 0133-02S X