Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-16 / 217. szám

Vasárnap, 1979. szeptember 16. 11 Sebestyén Lajos Furcsa öröm Mert hiába tudom, hoRy a napkeltével nem eRy új naprendszer születik, csak a föld folyamatos forRásában a következő fordulat következik, mert hiába tudom, hoRy ez a véges életem eRyszer a véRéhez ér, nyitott szemmel járva, mégis be kell építenem a határtalant leszűkített fegyelmezett mondatokba, hogy ne mondhassák: szépen mesél. Mert hiába tudom, hogy vekkercsörgésíg sokaknak nem elén a pihenés. mert a munka tőlük sohasem volt, és nem is lesz sohasem elég, mert hiába tudom, hogy számtalan kéz mozdul hozzátenni az egészhez hogy még több legyen, és számtalan elvenni. hogy neki a többinél is több legyen, nehéz, milyen nehéz ezt jólélekkel kifejezni úgy. hogy ne mondhassák: szépen meséli Furcsa öröm ez így — öntudatba zárva. Megkérdeztük... Amíg fiatalok vagyunk A

mikor Ágnes nekifohászkodott a hegyoldal meredek kőlépcsőjének, már szürkülni kezdett. Nem félt éppen, de érezte, hogy könnyen elfoghatja ez a nyomasztó érzés. Mire fölért az öreg gesztenyefák szegélyezte útra, zihálva kapkodta a levegőt. Lent még vacogott a foga. most meg alig tűrte a kabát melegét. Az eső kelletlenül nyafogott, a fekete faágakról egykedvűen potyogtak a vízcseppek. Távolról lövöldözés verődött az idegeihez, különben csend lett volna. Letekerte nyakáról a sálat és táskájába gyömöszölte. Nem állt meg, csak lassított, hogy elvégezhesse ezt a műveletet. Arra gondolt, hogy rettenetesen egyedül van. ha valaki megtámadná, tán nem M védekezne. Biztatta magát, hogy neki minden mindegy, de azért óvatosan körülnézett. A villák némán gunnyasztottak a kerítések mögött Hirtelen három suhanc termett előtte, a vállukon géppisztoly lötyögött. Szembe jöttek, és lefelé Iparkodtak, Ágnes akkor vette észre őket. amikor beléjük ütközött. Azt hitte, menten öszszeesik, ügy elkezdett ugrálni a szíve. — Mit sápadozol, szépanyám? Kiáltani akart, de érezte, hogy nem tud. Álmodott már ilyet, hogy kést emeltek rá, s hiába üvöltötte, hogy segítség, nem jött ki hang a torkán. Ügy menekült meg, hogy felébredt az iszonyattól. Lehet, hogy ezúttal is...? — Nem eszünk meg, nyanya — hajolt bele az arcába az egyik, aki szőke loboncú volt és ragyás, és kibírhatatlan leheletű. — Hátra arc, és tarts velünk, nem bánod meg. Fogalma sem volt, hogyan szabadult meg tőlük. Csak azt vette észre hogy úgy szalad, majd kiszakad a lelke. Hazáig rohant, szinte tébolyultan, utólag maga sem értette, miért. A kertkapun üggyel-bajjal találta meg a kulcslyukat, s csak akkor kémlelt vissza, amikor belül volt a küszöbön. Már csendes volt a környék. MenekülniI Még csak a tudata mélyén mocorgott er. a gondolat,* mire azonban fölvánszorgott albérleti szobájába, elhatározássá erősödött. Zolit később vette észre. Fotelban ült, háttal az ajtónak, s lábbal verte a rádióból kipattogó mambó ütemét. Mintha ügyet se vetett volna Ágnesre. Aztán egyszerre felpattant, a szemöldöke közt megjelent a mély függőleges ránc és elkapta a belépő lány két karját: — Most beszámolsz, hogy merre csatangoltál — dörrent a hangja, a szeme meg szikrákat vetett. Ágnes még alig tért magához, csak pislogott értetlenül, s ez felingerelte a férfit Múr üvöltött: — Felelj, ha kérdezlek! Hogy mertél elmaradni? Azt hitted, ebben a zűrben nem jövök, ml? Hát melléfogtál. Vedd tudomásul, hogy... — Hagyd abba! — vágott közbe a lánv olyan élesen, hogy Zoli meghökkent tőle. — Te vedd tudomásul, hogy független vagyok. nem tartozom számadással. Tudod mit? — vette lejjebb a hangját — Elegem van belőled. A férfi hátrább lépett, és döbbenten meredt rá. Elképzelni sem tudta, mi történt Ágnessel, aki soha nem ellenkezett vele, s egy picit mindig megrettent, ha emelt hangon szólt hozzá. A lány kihasználta a helyzetet, és elképesztő bátorsággal vágta oda: — Nem kell essz többé, útállak téged Is. Hozzám ne nyúlj, mert szólok Kasznárnak. Öt évig tűrtem, elég volt. Befejeztük! Érted? A férfi felfújta magát, és leszegve közeledett hozzá. Ágnes ellépett az útjából, a dívány támÁgnes lójáról elmarkolta a bronz turulmadarat, s visszakézzel kinyitotta az ajtót: — Ügy nyúlj hozzám, hogy az arcodba vágok, nem bánom, akármi történik. Menj el, különben baj lesz. Zolti megtorpant, tűnődni látszott. Aztán kijelentette, hogy Ágnesnek elment az esze, a szedelőzködött. Kasznár Károly főbérlő minden szút hallott, és nem értett semmit Mindenesetre örült a történteknek. Régi vágya volt megkapni a rendkívül csinos, mindig kifogástalan megjelenésű lányt, de az egyetlen pillantásával visszakoztatta. Most lábra kapott benne a remény. Tudta, a nők labilis állapotban mindig engedékenyebbek. — Ágnes, kérem — kiáltott át —, ha akar. Jöjjön velünk. Hárman vagyunk, betársulhat negyediknek. - • Ahogy a lány benyitott, Kasznár egy telegyömöszölt bőröndöt próbált térdével arra kényszeríteni, hogy becsukódjék. Közben erőlködve, fújtatva elhadarta, hogy egyik barátjával és annak feleségével Amerikába kéazül, ahol mosodás nagybátyja pártfogását reméli. Ágnes tisztában volt mindennel. Kasznárnét fél éve vitte el a rák, s ha igent mond. neki kell a helyét betölteni. Semmi kedve nem volt a legalább ötven esztendős, hájas és kopasz fogorvos ágyába bújni, de miközben nézte a pufók emberke buzgó erőlködését, felmagasodott neki a szabadság fáklyás szobra, s mögötte az ígéret földje. Aprócska gyereklány volt, amikor édesapja, a harmincas évek elején Amerikáról mesélt neki, ahová ment is volna, meg nem is a kilátástalanSág elől. Aztán mégis maradt. Loholt, gürizett inaszakadtdig. aztán egyszer meghűlt és többénem kelt fel a betegágyból. Amerika helyett a temetőben kötött ki. Ágnes jajgatva siratta. Különösen akkor hiányzott neki, amikor a mama hozzáment egy bankszolgához, aki előtt 6 meg nem állhatott soha. Ágnes, mint lidérces álomra emlékezett, hogyan lökte fel a bankszolga, ha útjába került, a milyen ördögi vigyor jelent meg az ar&n, amikor bele-belecsípett a húsába. Szerencsére, megölte a gutaütés. Magához tért. a elmosolyodott a főbérlő igyekezetén. Visszament a szobájába, s megállt az ablaknál. Qdalent Jő hajításnyira lomhán kullogott a folyó, de ezt inkább sejtette, mint látta a sötétben. Az eső fáradtan cseperészett, mintha az ég a könnyeit hullatta volna a városra. Valahol géppuska ugatott. Kapkodó mozdulattal tárta ki a szekrény ajtaját, de megakadt a keze. Szabadul tehát Zoltitól, most már csakugyan szabadul, öt év óta töfcbször is megpróbált szakítani vele. de mindig gyengének bizonyult, Zolti családos ember, zöldségesboltja van és töméntelen sok pénze, futotta belőle a sok ajándékra. Ha jött, órákig ült az asztalnál, számolt, kalkulált, amíg 6 haza nem ért a leíróból, ahol nyolc órán át verte a nagykocsis gépet. Ha csak tíz percet késett is, rátámadt, hogy merre csavargott, ö színházba ment volna néha. de Zolti rögtön Ideges lett, hogy minek az a haszontalanság. Megkönynyebbtilt, hogy most vége lesz ennek. Oldalt az állótükörben meglátta önaiakját, Még sima a bőröm — állapította meg. Fésülgetni kezdte dús sötét haját, s elgyönyörködött a gazdag zuhatagban. A harmincegyből letagadhatnék vagy hatot, az alakom szabályos, a melleim jól feszülnek. Nagy, barna szeme csillogott, mint az antracit. Elégedetten kezdett Csomagölni. És a mama? Ez úgy vágott bele, mint a kés, kimondhatatlan fájdalommal. A mama Kispesten lakott Feri fiával és a menyével, de hetente elszökött hazulról, hogy Ágnest meglátogassa. A születésnapján pedig mindig csigatésztás húslevessel kedveskedett a lányának. Látszólag belenyugodott, hogy nem ment férjhez, de örökké aggódott, hogy az a zöldséges egyszer még bajba keveri. Kislány korában gyakraii megvédte a bankszolga durvaságától, most azonban mit tehetne? Mióta elkezdtek lövöldözni, nem mutatkozott a mama. ami érthető. A fia párttitkár volt a csepeli öntödében, miatta nem mozdult el otthonról, érte morzsolgatta egész éjjel a rózsafüzért Ágnes abbahagyta a szedelőzködést ; — Na, jön. Ágnes, kérem? — nyitott be vörösre hevülten a főbérlő. — Siessei), vár lent a kocsi. Kapkodva gyűrte tele ruhával a bőröndöt, s még egyszer körülnézve a szobában, tétován hátrált kifelé. Enyhe bosszú bizsergette a szívét, hogy eltűnik, és holnap hiába keresi majd a szeretŐJé. A lépcsőházban élénk sürgés fogadta. Kasznár cókmókját cipelték le az autóba. Tűnődve lépkedett utánuk, amikor a lépcső pihenőjében meglátta a mamát. Jéé! November hatodika van, a születésnapom — jutott eszébe hirtelen, és földerült az arca. Lám. eljött mégis, mint rendesen. Elejtette a pakkot, a nyakába borult, és visszament vele a szobába. A mama nem szólt, csak eleredtek a könnyei. Nehézkesen tipegett eri-e-arra, majd höppögve megszólalt: — Mit vétettem?... ltthagytál volna... nem ls értem... Ágnes ... A lánya fájdalmasan mosolygott. majd lassan kigombolta és levetette az esőkabátját. Zsebkendőt szedett elő, s gyengéden nyomogatta a mama szeme alá, aki nehezen vigasztalódott. Lehajolt, elkezdte bontogatni az ételhordót, s az edényeket körülményesen rakosgatta az asztalra. F. NAGY ISTVÁN A

zt én nem tudom megmondani, milyen a jó munkahely, és milyen a rossz, mert evvel az eggyel van nekem Összesen egy. Sehol nem dolgoztam máshói, és egyelőre nem ls akarok, mert ez éppen nekem való. Most a lecsótöltőben vagyok. mert annak van a szezonja, tavasszal nyakig vagyunk borsóval, aztán zöldbabbal, télen halkonzervet készítünk. Biztosan sok olyan ember van. aki egyiket se vállalná, nekem mindegyik Jó. Meglehet, éhen ls halna az emberiség. ha mindenki csak egyféle munkát szeretne. Tizenhét éves voltam. amikor helyet kezdtem keresni magamnak. Anyámmal tanyán laktunk, én se akartam egyedül hagyni, 6 se akart elengedni, mégis kimozdultam hazulról. Először csak azt gondoltam, bent a faluban ls Jó lesz nekem, az Is előrelépés. A mórahalml konzervtelepre mentem, ott mondták, bent a gyárban, ott kellene a munkaerő. Buszt la küldenek, kapuig szállítanak, menjünk oda. Szerződést kötöttünk, egy darabig hosszabbltgatták, aztán állás lett belőle. Jöttek az ajánlattal, tegyünk vizsgát, szakmunkás lehet belőlünk. Gondoltam, a vizsga jó lenne, mert a pénz ls több lesz utána, de az lesz a vége, hogy oda ls kozmáihat az ember: ha levizsgázom, nehezebben mozdulok. Nehéz a munka, az iskola csak utána Jöhet, ezt is meg kell fontolni. De ha nehéz a munka. annál inkább kell a vizsga, különben mindig nekem marad a neheze, Mit ér a bizonyítvány pénzben? Ha már megvan, nem nagyon számolja az ember, várjon egy kicsit, utána gondolok. Körülbelül ezer forinttal több egy hónapban a fizetésem, mint amennyi anélkül lenne. Hetvenhatban elhatároztuk,. hogy házat építünk. Kellett akkora elhatározás hozzá, mint a gyerekhez, de belevágtunk. Mikor csináljuk, ha nem fiatalon? Ha kiizzadjuk, legalább még hasznát Is látjuk. Ami pénzünk öszszejött. mindig anyagot vettünk rajta, 160 ezret adott az OTP, Idén el le készült. Nem ügy Igaziból, mert három szoba van benne, de csak egyik lakható. Viszont van fürdőszoba, és az fölér másik kettővel. Szerintem az a legfontosabb a mai lakásban. Olyan nagyon érzékeny nem vagyok, de meg tudok sértődni én is. ha elkezdik világ csudájaként mutogatni tévében-újságban, fürdőszobája van a falusi embernek is. Az nem olyan, mint a többi, neki nem jár? Ha nem féltéglával vakarja magáról a retket, akkor már föltűnik? Sokan vannak, akik azt mondják, arra való a fiatalság, hogy éljünk is valamikor. Mi is azért építünk, hogy éljünk is valamikor, benne a házban. Igaz, hogy rámegy szépen a fiatalságunk, de legalább értelmét látjuk. Most vagyok huszonnyolc éves, még legalább hat év kell, hogy a házzal teljesen készen legyünk. Mindig nehezebb, mert a kölcsönt is törleszteni kell, magunkra is gondolni kellene már. Annyit változott a világ, hogy azelőtt törhettük a fejünket, mit vegyünk, most viszont még beszélni se nagyon kell róla. Előre megszabott helye van a pénznek. Miből lehet házat építeni? Ketlen keresünk elég jól. és összehúzzuk magunkat. Ha hazaérünk, ott a kert, a gyümölcsös, a baromfi, a disznó, mind a munkát kéri. de legalább konyhára keveset kell költeni. Nem lehet azt mondani, mennyi munkával jár, de nem is kérdezi tőlünk senki. Amíg fiatalok vaeyunk, bírni kell a munkát. Jött aztán az OTP, és jöhettek a kőművesek. Szépen dolgoztak, gyorsan haladtak. Sátortetős a házunk, mert az utcánkban minden új ház ilyen. Ne legyen alábbvaló a mienk se. ez volt a szempontunk. Apósom időközben megint megnősült, magunk maradturf; az új házban, hármasban. Nagyobb, mint a tarján i lakások, de olyan kicsiben ml talán meg se tudnánk élni. Majd ha a lányunk belenő, akkor talán kl tudjuk használni mind a három szobát. Igaza van, kellene még egy gyerek, mint ahogy az érettségi is kellene, el ls férne, és ez ls. az ls addig kellene, amíg fiatalok vagyunk, de ennyi munka, ilyen hajtás mellett nehezen megy. üdülni voltunk, hogyne lettünk volna! Nászúton voltunk a Balaton mellett, beutalóval. Olyan jó volt. kl ls mondtuk, minden évben elmegyünk valahová. Még eddig egyszer se sikerült, nincs rá időnk. Külföldre menni? Jó lenne nekünk itthon is. Ha csak ezt az országot bejárhatnánk, amíg fiatalok vagyunk, avval is kibékülnénk. A férjem sokfelé Jár. mert mozdonyvezető, de pihenni, körülnézni sok Ideje neki sincs. Ha hazajön, megy ki a kertbe, vagy a tízéves Trabantját bütyköli. Megfordult már a fejemben, Jobb lenne otthon maradni talán. Nem én találtam kl, hanem hívtak. Sok oka van annak, hogy én ezt a gyárat el nem hagyom. Nem a fizetés az első. ámbár arra Igen nagy szükségünk van. hanem az, hogy Itt összeszoktunk. és össze is tartunk. Ha valaki táppénzen marad otthon, alig várjuk, hogy visszajöjjön. Kinyitjuk ml a szánkat, ha a főnökséggel szemben kell valamit mondani, akkor ls. Olyan nincsen, hogy csak egy beszél mindig. a többi meg hallgat. Amikor valami kezd nem jól menni, akkor szólunk. A bejárásból károm nincsen, mire az otthonlak hazaérnek, én ls otthon vagyok. Mondja meg, minek változtassak akkor munkát? Annyira nem szoktunk össze, hogy hivatalosak lennénk egymáshoz lakodalomban például, mert a gyári összetartás és a családi egészen más. Azért, hogy most lecsóval dolgozunk. megcsinálom én a lecsót otthon is. Nem úgy, mint itt, mert ez egészen más, ebben csak paprika és paradicsom van, otthon pedig rizst is. kolbászt ls teszek bele. Ez a szag nem ivódik annyira belénk, hogy ne bírnánk, inkább a húskonzervek gőze marad meg jobban. Borsószezonban szivattyúkezelő vagyok, zöldbabnál is, most a töltőgépnél dolgozom, télen meg a halkonyhában: olajoshal, halászlé. A téli munkára tudnék panaszkodni, mert elég hideg van, mellény nélkül nem lehet kiállni, de a többi mind nyáron van. Tudom, hogy sokan elmennek innen, de hogy miért, azt nem. Messziről járnak be, talán azért Régóta mondják, nagyon ráférne a mi gyárunkra a korszerűsítés, mert nagyon az utolsók között vagyunk. Talán külföldi pénzt is többet tudnánk szerezni, ha több jó konzervet gyártanánk, a mezőgazdaság is jól járna velünk, nem termelne néha hiába, vagy legalább nem fájna a feje. ha beüt a Jó termés, de én ehhez nem merek hozzászólni, mert nem értek hozzá. A miénknél korszerűbb konzervgyárat én még nem láttam, soha sehol nem voltaM, mit mondhatnék? Amikor ide Jöttem. sokkal nehezebb volt a munka, azt tudom, de hogy ennél is lehet még könnyebb, azt nem tudhatom. A fizetés? Ezerkétszázzal kezdtem, most háromezer-nyolcszáz. Vegyük ezt úgy is, ahogy van, ennek egy részében csak a szám lett nagyobb, az értéke nem, mert a forint is akkor volt a legerősebb, amíg fiatal volt Ha vasárnapolunk is, szómba tolunk ls bent. akkor több a fizetés is. Én bejövök mindig, ha tudom, hogy az uram otthon lesz, mert mást mit csinálhatnánk? Péntektől hétfőig itt rengeteg portéka meg tud romlani, ez a szempont, meg az a régi. hogy a pénzre most van a legnagyobb szükségünk. (Elmondta Németh Jánosné, a szegedi konzervgyárban.). HORVÁTH DEZSŐ >