Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-04 / 181. szám

8 I Szombat, 1979. augusztus 4. MMMMP fel­dolgozás Az eddig csak tüzelésre használt cserfa kitermelése ed­dig ráfizetéses volt az erdőgazdaságoknak. A magyar er­dőkben. így Észak-Magyarország erdeiben is, igen jelentős kiterjedésű — mintegy 33 százalék — ez a faállomány. Ipari hasznosítását megkezdte a Mátrai Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság. Állami támogatással speciális gépet vásá­roltak, mellyel a cserből faaorítékot készítenek, amely fon­tos ipari nyersanyag. Hódmezővásárhelyen furfurolt készí­tenek belőle, amely a növényvédő szerek, műtrágya. a gyógyszeripar, továbbá a műgyantagyártás és az olajfino­mítás fontos anyaga. Barack az állam fején Teli torokból mondja fű- — Mi lesz a barackos he­nek-fának a közért aggódó lyén? száj, hogy Sándorfalván a _ Nagyüzemi szőlő. Csikójárásban kiszedték a szép barackfákat és sorsára . hagyták a szőlőt a Kővágó- MCPéfCtt snkit. hoev O ban. Okolva mindenkit hogy ez pazarlás és herdálás. A magamfajta először elengedi a füle mellett, hiszen napjá­ban hallani álkeserűségeket, fölfújt közösségi lepellel le­takart egyéni érvényesülést. Másodszorra azonban utána­indul a dolgoknak. Az út a sándorfalvi Magyar—Lengyel Barátság Tsz irodájába vezet, Keresztúri István elnök szo­bájába. Megtizedelte a víz — Miért szedték ki a ba­rackfákat? — Elöregedtek, és a víz is megtizedelte. — Azt beszélik, tavaly még gyönyörű termése volt — Már akkor bántotta a vizesség, a 8 hektár 75 szá­zalékát kipusztította. — Azt is híresztelik, túl­vegyszerezték. azért mentek tönkre a koronák... — Nem igaz, ezt valaki csak úgy kitalálta. Itt min­dent beszélnek össze-vissza. Különben a hivatalos véle­mény szerint is öregek, méz­gásak a fák. — Olyat is hallani, hogy már tavaly ki akarták szedni, csak a megye nem engedte. a pusztulásra — Ahol kipusztultak a fák a vizesség miatt oda most szőlőt tesznek? — Eligazítjuk a terepet. — Attól nem lesz maga­sabb!. — Leeresztjük róla a vi­zet, elsimítjuk a területet — Mennyiért? — Azt még nem tudjuk pontosan, ezek a távlati ter­veinkben szerepelnek. De hagyománya a gyümölcster­mesztésnek. Eddig nem tud­tuk a piaci árak szerint el­adni a termést. Amikor mi a ZÖLDÉRT-nek eladjuk 15 forintért, ugyanakkor a pia­con a dupláját fizetik érte. Nincs más választásunk. Ha­ladnunk kell a korral. Azért is szeretnénk a táj jellegé­nek megfelelően megteremte­ni a homoki kultúrát. Ha itt terem a 150 hektár szőlő, a fejünk se fáj. — Ennek jó részét az állam fizeti, mi ebből a maguk költsége? — Az egésznek a harmada. Olyan 10 millió forint. — És az mikorra jön visz­sza? Ügy tervezzük, öt év enélkül nem lehet új "szőlőt termése megadja telepíteni. — Nem messze a barac­kostól, a Kővágóban most is van szőlő, azzal mi lesz? — Már régebben akartunk a helyére magas kordonos szőlőt, csak nem volt rá pénz. Most se nagyon en­gedik az anyagiak. Nem va­gyunk világbajnok szövetke­zet. — Az idén rengeteg rajta a szőlő... — Jól járt rá az idő. ami­kor láttuk, hogy hoz vala­mit, rotátoroztunk, kacsáz­tunk. hogy mentsük a ment­hetőt. — Nagyon mostohán bán­tak vele... — Azzal a szőlővel csak a bajunk volt. elültek a tőkék," nem termett rendesen. Azt — Ez se így van. papír állapította meg a szakértő, van mindenről, abból jobban hogy erős tápanyagpótlással eligazodunk. sem várható javulás. Nagyon . . .,, ,, gyengén fejlettek a tőkék. A papíron nagyjából az áll. hogy a megyei tanács, a — Tizenegy hektár barac­Hazafelé hangosan gondol­kodom; addigra eltelik tíz esztendő, hiszen a szőlő ne­gyedik évében fordul termő­re. Talán mégse kellett vol­na kihúzgálni a már kész termőfákat. Igaz, hogy ter­mőn tartani sokkal nehezebb, mint elültetni. Munkába, pénzbe, fáradságba kerül, több vele a munka, mint az újjal. Megintcsak nem mellé­kes az sem. hogy e telepí­tésre ad pénzt az állam és az bizonyos ideig előny a kö­zösségnek. Teljesítik a ter­vet, eleget tesznek az elvárá­soknak és sokkal könnyeb­ben dolgoznak a gépek ül­tetéskor, permetezéskor, ka­páláskor. mint szüretkor. Mégis rögtön visszájára fordul bennem az egész, ha a termelő szemével nézem a barackfákat és a szőlőt. Miért akadályozná az a néhány hektár öreg fa és tőke a fej­lődést, a jövőt? Miért ne le­hetne nekiereszteni a dóze­rokat, hogy helyükre újak. TESZÖV, a Hosszúhegyi Ál- kos és féllel több szőlő ter- szebbek kerüljenek? Miért lami Gazdaság (mint rend­szergazda) és a téesz képvi­selői megtekintették a ba­rackost. Közös vélemény: a fák elöregedtek, gyorsan szá­radnak. nem gazdaságosak, selejtezésük indokolt. Idei keltezéssel zárul a dokumen­tum. — Semmiképpen nem érte volna meg ha megmarad? — Kicsi terület, nem jó a talaj, heterogén a telepítés. Mindössze 15 mázsát ad hek­tárja. — És ha kiadják tagoknak? — Nem volt rá igény. Az egyik emberünk ajánlotta, hagyjuk meg a fákat úgy, mése nem csekélység. Csak ért volna valamit addig, míg a többi beáll... — Ekkora téesznek sem­mit! De miért kérdez? Azt hiszi, szándékosan szedtük ki a fákat? Nézze meg a papí­rokat, van rá engedélyünk. Senki nem merne anélkül ilyet tenni. A szakvélemény fáj az a kívülállónak, hogy jobbat akarnak, előre meg­fontolt szándékkal akarnak újat. és miért nem nyugszom bele; semmi összefüggés nincs a drága piaci gyümölcs (amit sokadmagammal néha­napján veszek a piacon) és a barackos irtása között? A közért aggódó száj most szerint a barackos már meg-- már nyugodt, csak azon mo­solyog. hogy ezt a barackost is hitelre ültették. Kapott barackot az állam a saját fe­jére. Majoros Tibor érett a pusztulásra. A homoki kultúra ufogatók U gy rémlik, hogy azelőtt már gyer­mekkorban lebeszélték az embere­ket erről az eléggé el nem ítélhető szokásról. Pedig nálunk aligha válthatott ki különösebb társadalmi hatást a muto­gatás. Emlékszem arra. hogy ilyenfajta je­lek láttán szüleim mindig rámszóltak: „Ne mutogass, kisfiam ...". és hozzátették: mert rászoksz a lopásra!" És ha nem is fájdalmat keltően, de kellő eréllyel fi­gyelmeztetve, rácsaptak a kezemre. Mind­ez — gondolom — sok tíz- és százezer kis­gyereknél ugyanígy történt. Az utóbbi idő­ben mégis mintha túlságosan sokan meg­feledkeztek volna erről a korai intelemről. Bizonyára, az olvasó is tapasztalja, hogy az egészséges testedzéssel szemben egészen más célból lendülnek a karok a szélrózsa minden irányába. A mutogatás ugyanis a szóbeli magyarázkodás ' kiegészítő eszköze lett. s rendszerint a hibák, a felelősség át­hárítását szolgálja. Azaz bűnbakot keres­nek a karok fent és lent. jobbra és balra, S ebben az egész „mutogatósdiban" az iz­gat legjobban, hogy véletlenül sem tudok olyan karokra bukkanni, amelyek hajlé­konyabbak, s az említett egyenes irányok helyett befelé, azaz önmagukra is tudná­nak mutogatni. Inkább megmerevednek, és mindig távolabbi „lehetőségeket", célpon­tokat keresnek. Egy ismerősöm azzal ma­gyarázta ezt a jelenséget, hogy az embe­riség állítólag sohasem szokta önmaga mellére akasztani a céltáblát... Mostanában nagyon érdekes, izgalmas beszámolókat, elemzéseket és előadásokat hallok. Egy-egy főhatóság képviselői össze­függéseket tárnak föl; máskor gazdasági szakemberek, közgazdászok, különböző in­tézmények és munkahelyek vezetői igazol­ják, hogy értik és követni akarják a poli­tikát. amelynek legújabb megnyilvánulása az a bizonyos december 6-i határozat. A közhangulat jószerével arra irányul, hogy ezt a határozatot aztán igazán nem értel­mezni, tárgyalni, elemezni, „levinni" és méltatni kell. hanem végrehajtani! Nem úgy, mint több. korábban született társát. Ügy látszik: a népgazdaság megfontolt tet­tekre áhítozik, és meglehetősen unja a ma­gyarázkodást. Ha igaz az, hogy a muto­gatás a magyarázkodás eszközévé vált. ak­kor éppen ideje hajlékonyabbá tenni a ka­rokat, s ha szükséges, valamelyest változ­tatni a mutogatás irányán. Azaz. magunk­ban is — sőt, elsősorban önmagunkban — keresni a hibát, hogy gyorsan, okosan tud­juk kijavítani azt A mutogatásnak kiterjedt „irodalma" van. Korábban ezt úgy hívtuk volna, hogy a fékezés rendszere. De hát mit akarunk fékezni? Most úgy tetszik, mindenki érti már: hol tartunk, miért tartunk ott; hol tarthatnánk, és merre kell haladnunk. Nem hiszem, hogy az elemzésekben okvet­lenül meg kellene kerülni a múltat, bár éppen a múlt bizonyos szokásainak fölszá­molása vihet előbbre. De azért gyanús, hogy még mindig — és következetesen — rosszul ragozunk. Véletlenül sem hallom például azt, hogy valamit másképp kellett volna tennünk. Csak úgy, hogy másképp tehették volna. Mások. Az. hogy mond­juk „körültekintőbb lehetett volna az előrejelzésünk"; hogy „megalapozottabban tervezhettünk volna"; hogy netán „mi sem vagyunk vétlenek"? Nem. ez még ma sem hangzik el. Furcsa, de újra csak fölerősö­dött a mutogatás. És ennek kíséretében mindenkinek van néhány „kedves szava" a másik szervről; az alá-, a fölé-, avagy a mellérendelt intézményről, irányító appa­rátusról. annak tévelygéseiről, hibáiról. A karok mutogatnak: szögletesen, határozot­tan; le. föl. oldalra és — mellé. Amikor egy külkereskedelmi szakember­től megkérdezték, hogy az ő ágazatának milyen része volt. vagy van a jelenlegi helyzet kialakulásában. így válaszolt: „Mi megmondtuk a vállalatoknak, hogy rosszul csinálják." Ingerült lett és kapkodó. Pedig a kérdező nem akart mást tudni, csak azt, hogy a sikerek mellett hajlandók-e osztoz­ni a hibákban is. Alighanem megértette a kérdést... És tovább. Az egyik főhatóság képviselője a vidéki szerv vezetőjétől kér­dezte: „Na, és nálatok hogyan mennek a dolgok?" „Lent minden rendben van. ezt kijelenthetem" — válaszolta magabizto­san. Mintha hibákat csak az irányítás leg­felsőbb szintjein lehetne elkövetni. És mi­után ez a jelenség igencsak fölborzolta az érdeklődésemet, több. az ország különböző részén, az építés különböző színterein dol­gozó embert kérdeztem meg. nem mintha bíztam volna abban, hogy az ügy végére járhatok. Egyikük azonban egy izgalmas esettel hozakodott elő: „Egyik középvezetőt annak rendje és módja szerint beszámoltattam. Nem vette jó néven. S amikor nem fogadtam el tőle az általánosságokba hajló .szöveget', mu­togatni kezdett. Mi derült ki? Az. hogy ami kimondottan a saját mulasztása volt. azt objektív, azaz tőle teljesen független kö­vetkezménynek próbálta beállítani. De hozzátette azt is. hogy ami ennek az ob­jektív helyzetnek a kialakulását okozta, azt fönt is és az .alatta levő' posztokon is szubjektív ítéletek, döntések következmé­nye volt." És ezzel kényelmes „sündisznó­állásba" vonult. Megtehette, hiszen az a tapasztalatom, hogy manapság még igen sokan megélnek az országban a mutoga­tásból — és nem is rosszul. Nos. ehhez aligha szükséges kommentár. Nem lehet ugyanis kétséges, hogy a muto­gatás a kispolgáriság egyik újsütetű meg­nyilvánulása. Azaz: „mindent adjon a tár­sadalom: sokat és jót. de ha egyéni dolaa­im nem úgy mennek, ahogy szeretném, ak­kor kétségtelenül rossz a társadalom. Én vétlen vagyok." Azt hiszem, ebből elegünk van. Mert ha valaki örökösen igazolja ön­magát. ha állandóan csak kényelmes „fe­• dezékbe" vonul, akkor csak védekezhet. „támadni" képtelen, azaz cselekvési kész­ségét veszíti el. Ki se néz a „bunkerból", csak szajkóként mondja a maga rigmusát. Talán azt sem venné észre, hogy ha véget érne a „háború". Mindenért valaki más a felelős? És én semmiért? Jó volna, ha néha befelé is hajolna a kar. hogy önma­gára mutathasson a korábban sok más cél­pontot kereső mutatóujj... D e ne higgyék, hogy bűnbakok, fele­lősök. hibázók és felelőtlenül cselek­vők kutatására akarok fölszólítani. Szó sincs erről. Csupán azt szeretném bi­zonyítani, hogy majdnem lehetetlen befut­ni a célba, ha minden atléta csupán azt fi­gyeli futás közben, hogy társa milyen stí­lusban. hogyan „futtatja a lábát". A mu­togatásnak irodalma, stílusa, fölemelő és borzalmat keltő történelmi emlékei van­nak. Nem idézem őket. Nem teszem, mert a manapság „divatos" mutogatás — hi­szem — sohasem kerülhet a történelem­könyvek lapjaira. Egy bizonyos — s ez már napjainkban is kiderült — nem lehet mindenért másokat, legkevésbé a társadal­mat felelőssé tenni, hiszen a társadalom mi vagyunk. S ahogy ki-ki megtalálja a he­lyét a társadalmi munkamegosztásban, úgy rá kell jönnie arra is. mi a dolga, mi­ben tévedett, hogyan kell javítania önma­ga munkáját, hétköznapi cselekvéseit, nyi­latkozatait és állásfoglalásait, egész emberi valóját. Ügy érzem: a mutogatásnak, a felelősség áthárításának alkonyát éljük. Jobb. ha ezt mindenki magától fedezi föl. és nem úgy kell egyszer figyelmeztetni rá. A felnőt­teknek — nálunk legalábbis — kínos len­ne leütni a kezét. De azért emlékezzünk elődeinkre, akik időben felszólítottak rá: „Ne mutogass, kisfiam..." Lele Béla Odesszai vendégek Szegeden Jevgenyij Szergejevics Ma- A küldöttséget megérke­racs, az Odesszai Területi zésük után fogadta Török Személyfuvarozási Vállalat József, a városi pártbizott­igazgatójának vezetésével ság első titkára, tegnap, háromtagú küldöttség érke- pénteken pedig Szabó Sán­zett a szegedi Volán Válla- dor, az MSZMP Csongrád lathoz. A szovjet vendégek megyei bizottságának tit­látogatásának célja a két kára. testvérváros: Odessza és Sze­ged kapcsolatai keretében szocialista munkaverseny­szerződés megkötése a Vo­lán 10. számú Vállalattal, s tapasztalatcsere. — Mennyit termett tavaly? — Nem sokat, három év­ben átlagban 36 mázsát hek­. ... táronként. Az pedig szinte ahogy vannak, jo lesz a ter- semmi egy jó gyümoicsöshöz, més pálinkának. Még az se amelyik 60—100 mázsát is jött be, lead. Ebben a téeszben nincs Környezetvédelem Egymilliárd forintot fordít gyobb levegőszennyező for­környezetvédelmi beruházá- rás, a martin acélmű négy sokra a Dunai Vasmű a kö- kéményét 1981-ig szűrőberen­vetkező öt évben. A legna- dezéssel szérelik fel. (MTI) A vendégek Szegeden meg­ismerkedtek a 10-es Volán üzemegységeivel, behatóan foglalkoztak a személyfor­galmi tevékenységgel, meg­látogatták a vállalat hódme­zővásárhelyi üzemigazgató­ságát és makói főnökségét, a két város új autóbuszállo­mását. Sor került a szocia­lista munkaverseny-szerző­dés megkötésére. Testvérvárosunk küldöt­tei ma Budapesttél ismer­kednek, majd hazautaznak. fl századik kilométer Ma megépül Budapesten, a XVI. kerületben, a Csűr ut­cában a századik kilométer, társadalmi munkában készü­lő járda. A kerületben igen kevés volt a betonjárda, ezért 1976-ban a tanács társadalmi munkaakciókat indított. A ta­nács adja a szükséges anya­got, gépeket, műszaki útmu­tatást é6 vállalja a szerve­zést. Hétvégeken egy-egy utcá­ban hozzálátnak — elsősor­ban az arra lakók — a be­tonozáshoz. Mintegy 230 ut­cában egy méter széles járda épült már eddig.

Next

/
Thumbnails
Contents