Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-19 / 194. szám

> Vasárnap, 1979. augusrtus 12. 117 Mindennapokon A

son gondolkozom, ml a hétköznapi viszonyunk az alkotmányhoz. Mert az finnepl viszonyunk világosabb. Az alkotmány ünnepén eszünkbe jut, hogy felemlegessük büszkeségünket és eredményeinket; talán néha még az is, hogy nagyjából számbavegyük, mit valósítottunk már meg belőle. Jogos ez? Jogos a büszkeség és az eredmények számbavétele? Természetesen jogos. Hiszen miután oly sokáig emlegettük a mi — valójában sohasem létezett — ezeréves alkotmányunkat, most végre, s évtizedek óta, van valóságos, szocialista alkotmányunk. Nem árt ezt éppen most, életbelépésének harmincadik évfordulóján, hangsúlyozni. Az ünnepi megemlékezést pedig igen nagy mértékben fokozhatjuk azzal, ha melléiktatjuk a másik megemlékezést. Arra, hogy valójában mi már nem is harminc, hanem hatvan esztendővel ezelőtt megalkottuk az első szocialista alkotmányunkat, • nem is akármilyet. Ezerkilencszáztizenkilenc júniusában a Tanácsok Országos Gyűlése elfogadta azt az alkotmányt, mely a magyar történelem első szocialista alkotmánya volt, egyben az európai, sőt a világtörténelem második szocialista alkotmánya. Igaz, magán viselte a mintául szolgáló szovjet alkotmányhoz való hasonlóság jegyeit, de már a sajátos magyar viszonyok és a különböző gyakorlat eltérő, gondosan mérlegelt szükségleteit is. Ezek az évszámok jelzik a magyar munkásosztály és a magyar nép valóságos történelmi helyétszerepét az európai népek családjában. Jogos hát az ünnep és a büszkeség. Különösen, ha ezeknek az alkotmányoknak elvi következetességére gondolunk. S arra, hogy a Tanácsköztársaság alkotmánya például nemcsak szavakba foglalta a nemzetiségek jogait, nyelvhasználatát, hanem a történelemből kapott oly rövid idő alatt is hozzáfogott a nemzetiségek autonómiájának a megvalósításához; nemcsak például a Dunántúlon autonóm német járások kialakításához, hanem arra törekedtek, hogy megvalósítsák az alkotmány rendelkezését: minden nemzetiség, híj nem is él összefüggő területen, műveltségének fejlesztésére országos tanácsot alakíthat Milyen távol van még ma is a világ és Európa sok kisebbségi helyzetben élő népe a tizenkilences magyar alkotmánytól. Arról már többet szoktunk beszélni, hogy mi mindent sikerült megvalósítanunk a negyvenkilences alkotmányunkból Sőt, már azt az elvet — és gyakorlatot is — magáévá tette a közvélemény, hogy időnként felül is kell vizsgálni az alkotmányt, s amit megvalósítottunk, amin túlhaladtunk, azon változtatni kelL Azaz felnapi viszonyunk a Magyar Népköztársaság Alkotmányához. Minden állampolgárnak nemcsak jogai, de kötelességei is vannak. Kötelessége éberen őrködni az alkotmány betűjének és szellemének megvalósulásán és végrehajtásán és főleg és legfőképpen az alkotmányba foglalt feladatokban részt vállalni, ha szükséges: részt követelni. Ne hallgassuk el azt sem — a szocialista sajtó napról napra hírt ad ilyenekről —, hogy társadalmunkban még nem mindig veszélytelen fellépni az igazság, a haladás, a tudomány eredményeinek megvalósítása, az alkotmány igazi beteljesítése érdekében. Hogy a szocialista demokrácia szervei, fórumai még nem mindig hibátlanul működnek. Sokszor kényelmetlenségekkel, itt-ott veszélyekkel is jár még a jó ügy melletti kiállás. De a szocialista alkotmány, melynek előnyeit fenntartások és kételyek nélkül élvezzük, azt is elvárja Mohácsi Regős Ferenc grafikája jebb vinni a megvalósítandó célok mércéjét a szocialista fejlődés lépcsőjén. De azt hiszem, még azt tartjuk természetesnek, hogy az ilyen kezdeményezések csak felülről indulhatnak ki, hogy a szövegmódosítás feladatai is csak ünnepi feladatok. S ez elsősorban azért van így, mert a hétköznapi viszonyunk még nem elég világos az alkotmányhoz. Nem elég világos az alkotmány programjellege, mindennapi feladat volta. S talán az sem, hogy az alkotmányba foglalt feladatok elvégzéséért nemcsak a kormány, a hivatalok a felelősek, hanem ha már a nép minden jogot és hatalmat a kezébe vett, a magáénak kell éreznie és tudnia minden felelősséget is. Azt hiszem, nem árt éppen ezen a kétszeres történelmi évfordulón, ezekben az ünnepi pillanatokban szóvátenni azt, hogy a legfontosabb éppen a hétközminden állampolgártól, hogy ha kell, kiálljon, sőt kockáztasson is, amikor szükséges. Hiszen most már nem az életet kell kockáztatni, mint a Tanácsköztársaság alkotmánya védelmezőinek; legfeljebb a kényelmet. Akik a világ egyik első szocialista alkotmányát megfogalmazták, nagyon is tisztában voltak vele, hogy a dolgozók világának békéje, a szocialista termelési és társadalmi rend megteremtése — ez nem szavak, határozatok, szép pózok kérdése. S ha nem is gondolták, mily hoszszú évtizedekig tartó küzdelem, de azt tudták, hogy hosszú és keserves küzdelem kérdése. Ebben a küzdelemben ma már mind kevesebb a keserv és mind több az öröm. De küzdelem maradt. A hétköznapok küzdelme. Erre is gondoljunk az ünnepnapokon. MOLNÁR ZOLTÁN C Ide? — Ide — Mindjárt beérünk — ezt szinte csak magának mondja a vasutasruhás. Boga az ablak mögötti tájat kémleli. Földszintes várost lát, három húszemeletes toronyházzal súlyosbítva. — Maga idevaló? A vasutas bólint. Boga az emlékezetében kutat. Készült ebből a városbóL Ezer kilencszáznegyvenötben ötezren lakták, most hatvanezernél is többen. — Itt fogok lakni — mondja. — Hol? — Azt még nem tudom, keresek albérletet Tud segíteni? De ezekben az istentelen ceruzákban nem szeretnék lakni. Tudja, nincs megalomániám. — Megaiomániája? — a vasutas nem tud mit kezdeni a szóval —. mi az? — Az például, ha valaki egv földszintes városba ilyen böhöm ceruzákat épít De ettől se ő nem lesz nagyobb, se a város. Legfeljebb mosolyognivaló. Mondja, magának tetszenek ezek a ceruzák? — Nem tudom. Vannak. Kezdem megszokni őket Készülődjön! A vasutas precíz ember. Szabályzatokon nevelkedett Csak akkor nyitja ki az ajtót. mikor a vonat megáll. Már a peronon állnak. — Én a kertvárosban lakom — mondja semleges hangon a vasutas. — É6? — Gondolkodom azon. amit mondott azon a „megalománián", vagy min, szóval az azt Sebesség jelenti, hogy nagyobbnak akarunk látszani. — Azt is — mondja Boga — persze, azt is. És a megalománia az a kertvárosra is érvényes. A vasutas meghökken. — Járt már ott? — Soha. — Akkor honnan tudja. — Miből van a maga kerítése? — DeszkábóL — És a szomszédé? — Vasból. Olyan cirádásból. mintái is vannak. — Jó a magáé? — Jó hát — Na. látja, ez is valamiféle megalománia. Fő, hogy sokba kerüljön, meg hogy pukkadjon a szomszéd. Maga pukkad? — Pukkad a fene. — mondta a vasutas. — Akkor tiszteltetem a szomszédját — mondja Boga, vállára csapja a sportszatyrot megindul. — És mondja, uram, honnan jött? — Ezt már a kertváros egyik kerti törpékkel ékesített kertjében kérdezi tőle egv hidrogenszőke. savószemü nő. — Szegedről. — Onnan ide? — a nő csodálkozik. Boga érzi, hogy valamiért roppant gyanússá vált — És, ha szabad érdeklődnöm. miért jött onnan ide? — Dolgozni. A nő töpreng egv sort. Boga is töpreng: „legközelebb Karakószörcsögöt mondok". — Nem vagyok bukott egzisztencia — mondja személytelen hangon Boga. — A szobát már kiadtam — mondja sajnálkozó hangsúlylyal a nő. Efoga feldobja a kopott sportszatyrot a vállára. — Kezét csókolom. Bájosak a törpéi. A nő nem érzi a gúnyt, mosolyog, már majdnem úgy dönt hogy mégis kiadja a szobát, de Boga már húsz lépésnyire van. a nő a törpéit nézi. „Mi ez? ABC-áruház vagy kocsma?" — Nofene. dörmögi Boga, ilyet én még nem láttam ... — Fin kaffé... — mondja a felszolgálónőnek. A felszolgálónő olvad. — Der kaffé — fuvolázaa. amikor leteszi Boga asztalára a duplát — Fizetem is — mondja vigyorogva Boga. — Négy forint hatvan — mondja sértődött hangon a nő. A stúdióban a magnetofon kezelését magyarázza neki a technikus. — Apukám, mindig figyeld a műszert, ha a mutató kimegy a zöldből, sebességhibás lesz a felvétel, akkor meg szabhatod... — Akkor lesz pontos — Hülyülsz, apukám? — Nem én. Reggel jöttem ide. azóta három sebességhibás emberrel is találkoztam. A technikus röhög, kényszeredetten. Látszik rajta, hogv egy kukkot sem ért az. egészből. PETRI FERENC Kenyérkeresők Mindenki úgy keresi a kenyerét, ahogy a lehetősége engedi. Van, aki nehezen, van, aki könnyedén. Ezért általában az ember állandó harcban áll a természettel. Az életéért, boldogulásáért vívja a csatát. Eddig még mindig győzedelmeskedett, fölülkerekedett a természeten. Van, aki könnyen, van, aki nehezen. A kenyér jár mindkettőnek. A sándorfalvi Gonda Istvánék dinnyével keresik a kenyerüket, már második éve. Nem mondanak jót az idei esztendőre. Dinynyeföldjüket fölverte a gaz, annak ellenére, hogy háromszor megkapálták. — Csak a bajt hozza a nyakunkra — mondja az asszony.— Már az elején rosszul indult ez az esztendő, csúnya faggyal köszöntött be a január. — Mikor kezdték a munkát? — Februárban. Vágtuk a gyepkockákat, készítettük az ágyaKat Tíz holdat vállaltunk Ópusztaszeren, a Farkas-tanyánál — Hányan? — Csak a család. Két idős szülő, a férjem, meg jómagam. De hát az én munkám keveset ért. Másfél éves kisfiam nem sokat engedett, hogy kijárjak. Most is el kellett adnom, hogy bejöhessek ide a piacra. Közben jönnek a vevők a szegedi piacon, gusztálják az asztalon halomba rakott sárgadinnyéket. A röszkei nyugdíjas kétszer megméreti; az orkánkabátos őszhajú sokallja érte a hat forintot, a fiatalasszony azt veszi, amit a kicsi kér. — Sokan úgy gondolják, a földből egy-kettőre meggazdagodnak. Két, három év és már kész az emeletes ház. Nekünk ez eddig nem sikerült. Pedig régóta próbáljuk. — Most mit hozott a föld? '— Még a derekánál vagyunk az évnek, ötvenezer forinttal vágtunk neki. Nekünk ennyibe van. Elégedettek lennénk, ha visszaadná a föld a pénzünket. Elkezdték februárban — befejezik augusztusban. Szoba-konyhás lakásban laknak. Piacolnak, dolgoznak majdhogynem éjjelnappal. Tavasszal kétszer palántáltak, mert az elejét elvitte a fagy. Lajttal hordták a vizet a melegágyakba, nem volt a közelben szivattyú. Ha leérik a dinnye, kezdhetik a spórolást a következő esztendőre, vele együtt a bizakodást — hátha az jobban sikerül. S kezdődik minden elölről; talán megint nem akkor jön majd az eső, amikor kellene, s nap se a jó oldalról süt. Nekivágnak azért. Kell a pénz!... Zsótér Ferenc a Csongrád megyei Gabonaforgalmi és MalomW8 áf ipari Vállalat dóci raktárában dolgozik. — Kevesebb búzát hoztak, mint tavaly, de több vele a gond. Vigyázni kell rá, bedohosodik. — Előfordult már? — Eddig még nem. Miért lennénk akkor itt. Az a dolgunk, hogy ezt megakadályozzuk. A búza beszívja a levegő nedvessegét... — Ez veszélyes? — Ha nedves és nem tiszta a gabona, akkor igen. Romlik a szem, úgy mondjuk, defektes lesz, összeragad. Ezért időben szellőztetjük, hogy jó legyen a kenyerünk. — Hányféle gabonát tárolnak? — Kenyernek, takarmánynak és vetőmagnak valót. Mindegyiknek megvan a maga helye. Kijön a főmolnár, megállapítja, melyik hova való és aztán úgy pakoljuk. Lent a magtárban javítják a rostagépet. Kismárton Dezső és Könyves Lajos kiteríti a fölhordó láncot. Elhasználódtak, elkoptak a terelőlapátok, amelyeket újra gumiztak. Pigniczki Gyula raktáros mondja: — Még bírja jó ideig, csak egy kicsit kipofázzuk — mutat a gépre. — Nagy segítség, nem kell annyit lapátolni. Elmondták, hogy a jó raktáros a roppanásáról megismeri a száraz gabonát. Élesen pattan és szétugrik a foga alatt. És alig téved. De azért az a biztos, amit a „pirítóban" a műszer mutat. — Milyen kenyér lehet az idei búzából? — Nem lehet rosszabb a tavalyinál — mondja a raktáros —, tőlünk és a molnároktól i6 sok függ. Az ő kenyerük a mi kenyerünk is. Súlyos teher nehezedik rájuk; felelősség az idei gabonáért. őrzik, védik azt, amit mások verejtékezve összegyűjtöttek. Amiért sokan megdolgoztak. — Tavaly is sokat dolgoztunk — állítja le a gépét Kispéter Géza, a mórahalmi határban —, az idén se alakul másként, ha boldogulni akarunk. A fáradt arcú ember becsukja a traktor fülkéjének ajtaját, nyújtózik egyet, s csak aztán válaszol a kérdésre. — Hogy nehéz kenyér-e a mostani, nem tudom. Lassan már harminc éve, hogy szántok. A gépállomáson előbb a Hoffertraktort hajtottam. Azt a körmöst össze se lehet hasonlítani a maiakkal. v Ezeken már több a pénz is, jobbak, kényelmesebbek. — Mit fizetnek a téeszben? — Az órabért és a teljesítményt számolják. Naponta összejön 120—130 forint. — Elégedett? — Nem is tudom. Fölszántottam már jó párezer holdat, valamit dolgozni muszáj, mert kapálni nem nagyon szeretek. Fölül a gépére, eldöcög. Ki tudja, tréfának szánta-e. vagy sem? A cselekedete többet ér a mondottaknál. Az idei kenyérnek valóért sok izzadságcsepp gördült végig az aratók arcán. Hosszú, nehéz volt az aratás. Eső áztatta a táblákat, kiverte a munkából a gépeket. Sokat álltak kényszerbő a kombájnosok, többször elakadtak a teherautók. És a kiesett idő az igazi veszteség. Nehezen pótolható. Talán ezért is dolgoztak kettő helyett az aratók, amikor lehetett. Mert rossz idő ide, eső oda, az idén is becsülettel learattak a gazdaságok. Helytálltak a traktorosok, a szerelők, a sofőrök, az irányítók. Kitettek magukért, megkeresték kenyerünket. Természetesen a magukét is. Könnyebben keresi-e a kenyerét a traktoros, mint a tehenész, nehéz eldönteni. Mindegyiknek megvan a maga mércéje, ami szerint mérhet. Egy közös léptél: azért van, a végzett munka. Aki becsülettel, tisztességgel elvégzi a rája eső részt, nem érheti hátrány azzal szemben, aki rosszul, pontatlanul tesz eleget a kötelességének. A kenyérhez, az élethez, a boldoguláshoz nálunk jogot kapott mindenki. Az igaz, egyforma kanállal nem mérnek a jóból, hiszen nem élünk az egyenlősdi világban, de aki tettekkel bizonyít, annak szabad utat ad a szocializmus is. És annak se fordít hátat, aki valami miatt bukdácsolva halad. Mindenki keressen annyit, amennyinek szükségét látja. Csak a saját erejéből, ne a onások rovására. Mivel a kenyeret magunknak és mindnyájunknak keressük. MAJOROS TIBOR c