Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-15 / 190. szám

A Szerda, 1979. augusztus 15. 5 Országjáró áruk Gyakori bosszúság: rohan ják az országban a vállala- vitt nagyobb terhet: kb: 360 az ember, hogy még záróra tok. Például követ, téglát, millió tonnát. (6 milliárd előtt elérje az élelmiszerből- cementet, sódert. Noha. kő, árutonna-kilométeres teljesít­tot, "ám hiába, mert — noha cement, tégla, homok min- ménnyel.), a hivatalos ajtócsukásig 10— denütt; 100 kilométernyi jé­15 perc még hátra van — a róföldre, helyben is talólha- _ . . redőnyt már félig lehúzva tó. (Az efajta szállítások JODD találja, az üzletből már csak nemcsak a közutat, a vas­kilépni léhet. Jogos bosszú- utat is nagymértékben — crarvATÓecal eág ez ilyenkor, de „csak" szükségtelenül —terhelik.) bosszúság. Ezek elkerülése is a kapa­Ha azonban például egy citáskihasználást javítaná, és több tonnás teherautó érke- a felesleges költségek meg­zik meg záróra előtt pár takarítását tenné lehető­perccel — többnyire kora vé. délután — a címzett vállalat már lezárt raktára elé, az. nemcsak bosszantó, hanem Jelentős anyagi veszteségek előidézője is. Mit tehet. Ilyenkor a gép­kocsivezető? Először is Felesleges szállítások szakemberek szerint két műszakkal Ha a nem közhasznú jár­műpark felhasználása úgy lenne megszervezve, mint az állami szállítási vállalatoké (s abban is van tartalék), akkor a 100 ezer kocsival 24 milliárd árutonna-kilométe­res teljesítménnyel 850 mil­lió tonna áru elszállítására A lakás-visszawis haszna Egy rendelet nyomában Ha mostanában valaki alapján határozzák meg A rendelet lehetőséget ad ar­OTP-lakás után érdeklődik, lakást a tulajdonosnak nem ra is, hogy miután az OTP az ingatlanközvetítő irodá- kell felújítania, kifestenie, visszavásárolta az otthont, az ban. akkor meglepetés éri. újból parkettáznia stb. —, egykori tulajdonos maxi­Nagyon kevesen kínálják la- a visszavásárlás előfeltétele, mura három évig a lakásban kásukat eladásra a szabad hogy a lakás tiszta legyen és maradjon. Igaz, nem ingyen, piacon. A tulajdonos Inkább lakni lehessen benne. Az Az első évben a vételár 2 bekopogtat a Takarékpénztár OTP ezután központjában ki- százaléka, a második évben megyei igazgatóságára, és függeszti a hirdetőtáblára a 6 százalék és a harmadik ott. a hivatalban vevőre ta- lakás címét, helyét, naay- évben 12 százalék a lakbér. Iái. Sokan talán hitetlenked- ságát stb. és várja az aján- Eárki kiszámíthatja, ez ve kérdezik, hogy az OTP latokat! Sokáig nem kell olcsóbb az albérletnél, nemcsak elad, hanem la- várnia. Röviden ennyit a kást is vásárol? Valóban így forgalmazás rendjéről, van. Éppen egy éve Jelent igyekszik elhelyezni az árut egyébként például tavaly az l€tíek vol.na képe8ek' n címzett telephelyén, hogy elszállított áru teljes meny- „„^„^n™ . „ túl korán bezárt raktár nylségének 10-15 százaié- «8yértelműen mutatja hogy miatt mégse kelljen idegen- kát pontosabb szállításterve- a „^fT* „^"IÍkk a.. L" ben éjszakáznia, s. hogy a zésscl nem ls kellett volna Pff.'.T® - egyJ°bb' d*n«n kocsija másnap újra fuvar- megmozgatni. A területi, 3°bb ut a színvonalon — a tavaly tény­összevet ése tavaly tény­felmerült szállítási bs állhasson. Igaz. hogy el- árufajtánként! szállításszer- . fel^ne5Kk Sen'St" ^^ tehót változatlanul £Sok m^^ je­íltvl t^r.uTóaz üzem- 3«lentö* megtakarítások le- len tősen meghaladja. Elszál­nny ag ésaj^ember teljesít- he,őségé rejlik. láttak napjából 800 millió r^klhas^lva ^ v,! TaV8lV minteBy 800 mllUÓ ÍráticapaíitaassardeSek i^ra^Tn tr^ei rakod- tonna 6rut mozgattak meg az lettek volna elszállttant ­országban. Ennek kb. a fe- 1,2 milliárd tonnát is. lét az úgynevezett nem köz- Bizonyos hogy a két mű­i. ,. ,. szakos szállítás, a két vagy hasznalata közlekedés szál- osztott műszakban nvitva. lította. Tehát. «z Ipari, ke- tnrtó — árut fogadó és ki­reskedelml, mezőgazdasági adó — raktárak megszerve­vállálatok és szövetkezetek .továbbá a keresztszál­. . lítások csökkentése például szállítóparkja, s nem a Vo- nzonnaI jelent8s javuiást Ián, ÉPFU, a vasút stb. hozna a kapacitások kihasz­Az állami szállítási vál- nálásában.^MH^H meg a pénzügyminiszter 18/1978-as számú rendelete, ami többek között lehetővé teszi, hogy a lakás adás­vétel. • I Felvetődik a kérdés. ki­nek van haszna az újszerű lakásgazdálkodás adás-vételből? Ml készteti a l«Kás gazdáját, hogy ne hir­is Es nem szólva arról, ha valaki építkezésbe kezd, nyugodt körülmények között várja meg új otthona átadását. Az újabb építkezéshez httelt is lehet kérni. Az OTP csak annyi feltételt szab. hogy a lakásért kapott pénzt tel­jobban igazodjon a mai igé- - ZV J!'„ÍJ jes eeészsében az építkezésre nyekhez. A rövid idő ele- deftM me* otthonát. hanem gendő volt ahhoz, hogy az Intézkedés népszerűvé vál­jon. De végül ls milyen új lehetőséget teremtett a pénz­ügyminiszter rendelete? kell fordítani. És ha az összeg nem ele­gendő. akkor lehet igényelni a kölcsönt. Például, ha egy rabb e! tudta adni otthonát, " ^jfe <v,„kettes lakásban élt. amelyet inkább egy intézménynek ajánlja fel? Jó néhány is­merősöm esete is bizonyítja, hogy az OTP útján hama­szont másnap reggel rakod hat otthon. Veszteségek Ha az árutól nem -sikerül megszabadulni, akkor ez többletkiadás a azállitónak, terheli például a szálláskölt­ség, amelyet a megrendelő a fuvardíjban nem szokott el­ismerni. Ezzel szemben áll lAlatok több, mint 40 százalékkal Gerencsér Fcrcnc Háztáji a Szovjetunióban A kolhozok alapszabálya állami felvásárló telepnek, a kimondja, hogy minden csa- fogyasztási és értékesítő szö­lud kaphat használatra 0,5 vetkezeteknek vagy a pia­hektár földet éa 0,20 hektár cokon értékesítheti, rétet. A kolhozparaazt. saját i ^ Ho.v , •>« Irányításával körül- ^ ^J^ esetleg az a lehetőség, hogy belül 25 ezer tehergépkocsi e]|Ehanem mindenütt ezon­reggel szerez a gépkoesiveze- fut az országban. (Pár év- nal belátják, amint elvégzik költTéS'™lí^úlycLr vel «el6tt sem volt «*>k«t a nagyon egyszerű A dolog azonban még- nagyobb a park.) Ez. a 25 műveleteket, amelyeket fen­sines rendben, mert a kiln- ««r kocsi tavaly csaknem tebb országos mértékben kal­dulő állomásra Idejében regyedmlllárd tonna árut kulálva közreadtunk. A hosz­vlssza nem térő teherautó szállított ötmilliárd áru- szabb raktári műszakokhoz ^Swí/Í oU, , Yü^w107^" tonna-kilométeres teljesít- megfelelő létszámot a vál­ezá lításban keletkezhet za- * ° var- esetleg egy-egy szál- ménnyel. A négyszerte több lalatokon belüli munkaerő­, lítmány 1—2 nappal később gépkocsit (százezret) szám- átcsoportosítás segítségével indul útjára, s ezért va- ]áló vállalati, szövetkezeti pedig nem nehéz előterem­lahol túlórázni kell vagyle- jérműpark viS20nt csak alig teni. áll egv nagy értékű be­rendezés. esetleg kötbér Jár e külföld! megrendelőnek. Lám: a nagyon portosan, Vagy kicsit korábban záró raktár miatt mennyi kisebb­nagyobb veszteség keletkez­het. Sőt: fogalmazzuk kér­déssé a megállapítást: he­lyileg ás országosan vajon nem jelentős veszteségek forrása-e a vállalatok or­szágszerte kialakult raktári — árukiadási és bevételi — munkarendje, egy műszakos munkaideje? Gondoljuk csak meg, hogy mi következik a raktárak többségének Ilyen a „félfo­gadási" idejéből. Az, hogy mindenki, aki fuvaroz most igyekszik egy műszak alatt 8-tól, 7-t61 2-ig, 3-ig, boldogulni a feladataival. Vagyis, olyan kapacitást hoz létre — teherautókból, ra­kodógépekből. szállítómunká­sokból és gépkocsivezetők­ből —. hogy képes legyen a növekvő termelésből (és bővülő munkamegosztásból) adódó emelkedő szállítási fel­adatokat napi 7—8 órában elvégezni. Szűkek az országutak A vállalatoknak versenyt kell futniuk az első műszak­kal, ezért a szállítóeszközök számát, drága rakodógépek sorát is munkába állították, s végül az országutak is szültek lettek, hiszen min­denáron 8 óra alatt akar­nak végigvinni rajtuk any­• nyl árut, amennyit kétszer 8 óra alatt is lehetne — a jelenleginél sokkal kisebb rá­fordítások mellett. A dolgok mögött egyszerű szervezési kérdés rejlik:osz­tott műszakos, vagy két mű­szakos raktári munkarendre kellene áttérni — országo­san. Ezt a helyzetet súlyosbít­ja. hogy az áruk elég te­ktntélyes részét szükségtele­nül kere&ztbe-kasul hord­Nagyon sok ember egy idő után szeretne lakás- ^L^L'n helyzetén változtatni. Mert letó** otthona kicsi, vagy nincs szüksége három szobára, fel­nőttek a gyerekek... A ren­delet értelmében a hitellel akkor fizet. Ha ugyanazt összkomfor­tot a Takarékpénztártól kapja meg, az illeték csak 7 százalék. Nem kell sen­támogatott lakást a tulajdo- kl™* sem ™tematiWni­nos felalánlhfitia meflvá- r'ek IenT1ie- ho?y _ rájöjjön, mintha maga foglalkozott volna ezzel. A „titok" nyit- . , - _,„_ »,„ JTiTi,i „ hozzákezdtek esy kettő plusz ja; ha valaki a szabadpiacon „.. sz OTP-nek eladtak, majd két félszobás társasház épí­téséhe/.. akkor jogosan Igé­nyelhetik a kölcsönt, hiszen szükségletüknek megfelelő az új lakás. (Már nem a szükséglet szerinti igény, ha egy hatszobás házat akar építeni.). IIv módon, két lép­csőben Jobb. szebb, tága­sabb otthonhoz tud Jutni nos felajánlhatja megvá- ..... ., cá rlásra a Takarékpénztár- az utóbb! esetben J*ny to­riak abban az esetben, ha a egy-egy család. Nem szilva És leen sok vevő éppen az ho„v több l'leték miatt a visszavásárolt L„., már öt év is tudni, lakásszerzés óta eltelt. Illik azt » , , . , .,1 , . , hogy az OTP nem foglalko- ,ökások után érdeklődik, zik a tanácsi értékesítésű la- 0 kások és a családi házak adás-vételével. Mindenesetre A visszavásárolt lakások ígv ls nagy és egyre Széle- száma egyre Inkább növek­sebb a vevőkör, amelyet a szik, és az említetteken kí­rendelkezés érint. lépésben mennyivel könnyebb kifizet­ni az építkezés költsége­it. A magánerős építkezések száma a jövőben tovább nö­vekszik. Áz állam egyre ln­vül ennek más oka is van. kább támaszkodik a lakossá? Egyébként az adás-vétel Az utóbbi években a magán minden bürokráciától men- lakás-építés egyre népsze tes. Aki kínálja a lakást, rúbb lett. Sokan nagyobb, zett rendetot pedig nagy se­annak nem kell eorba Jár- ^^ oUhom szeretnének. Az gítséget nyújt ehhez. 1978-as pénzügyminiszteri nia a különböző hivatalo­kat, pecsétes írásért, enge­délyért. Az eljárás a követ­kező: A lakástulajdonos fal­keresi az OTP-t, és megvé­telre felajánlja otthonát. A Takarékpénztár megnézi a la­kást és eldönti, szüksége van-e arra. Általában ed­dig még a felkínált lakáso­kat megvette, és mindjárt tovább tudta adni. Kivétel a luxus, az öt-hatszobás ott­hon, és az olyan lakás, amely 800 ezer forintnál értéke­sebb —, ezeket általában a takarékpénztár nemigen ve­szi meg. A lakást az ingat­lanközvetítő iroda szakértől felbecsülik és a tulajdonos ekkor ls meggondolhatja, hogy megérl-e eladni a la­kást. Az otthon értékét min­dig a napi szabadíorgalmi ár Önerejére, és kezdeményezé­sére a lakásépítésnél. Azldé­Halász Miklós flz egészséges liieli Most, hogy újból Itt a tű- S éppen ez a baj. hogygon­sarkú és hegyes orrú cipők doíkodás nélkül. Mert havé­divatja, időszerű az egészsé- giggondolná. hogy fog a tíz­ges lábbelikről néhány szót centis sarokban billegni a ejtenünk. Azt minden nő kanyargó autóbuszon, mint tudja, tapasztalja, hogy leg- veszti el majd egyensúlyát kényelmesebb járás a félma- csomagot, vagy karján gyer­gas, nem túl vékony sar- mekét cipelve, biztos a 4—5 kú, úgynevezett trottőr ni- centis sarok mellett dön­pőben. Mégis, amikor a ki- tene. rakatban meglátja az lgé- Nem akarunk természete­zően kecses, vékony, magas sen senkit sem lebeszélni a sarkú lábbelit, szinte gondol- legújabb, szép formájú, dl­kodás nélkül azt választja. v«tos cipők viseletéről. Csak­belátása szerint gazdálkod­hat a háztájin: használhatja veteményeskertnek vagy gyü­mölcsösnek, tarthat állato­kat, építhet rá garázst, is­tállót avagy gazdasági épü­letet. A háztáji állattartást min­denképpen támogatják, sőt, a kolhoz legelőt és külön­féle takarmányokat Is ad a háztáji tartáshoz. Minden termák, ami a háztájiból ki­kerül, a vele foglalkozó pa­rasztcsalád tulajdona. Természetesen a háztáji föld használatáért, annak nagyságától függően, mint Magyarországon is, évi adót kell fizetni. A mezőgazdasá­gi szakemberek, a kolhozok orvosai, a falusi tanítók, a polgárháború és a honvédő háború veteránjai, a kato­nák szülei többféle ked­vezményben részesülnek. Részleges vagy teljes adó­mentességet élveznek. A háztáji földet a család tagjai maguk művelik meg, mással dolgoztatni tilos. Ez clyan rendelet, amely ellen véteni senkinek nincs jo­ga. Földet senki nem adhat el és nem vásárolhat. A Szovjetunióban minden föld össznépi tulajdon. Abban az esetben például, ha egypa­rasztcsalád elköltözik, a ház­táji földet vissza kell adnia annak a kolhoznak, amely­től kapta. A háztájiban termett fö­lösleget a család eladhatja az Jövedelempótlék feleségi után A július első életbe lépett után járó jövedelempótlék ról érdeklődik K. SEE gedi olvasónk. Két év óta — havi 1290 forint.), nyugdíjas, felesége 58 éves, A házastársi pótlék napjával összege 1979. Január 1-től jú- 180 forint Jövedelempótlékot házastárs nlus 30-ig havi 1100 forint külön kell igényelni,- úgy, volt, 1979. július 1-től pedig mint a házastársi pótlékot, — a havi 180 forinttal együtt mivel a nyugdíjfolyósító a rendelkezésére álló adatok­ösz- ból nem tudja megállapí­akinek semmiféle jővedel- szege nem változott. Mind- tani, hogy a nyugdíjasnak me nincs. Házastársi pót- azok a nyugdíjasok, akik há- van-e jövedelempótlékra jo­lékot azért nem kap, mert zastársl pótlékban részesül- gosító házastársa, nyugdíjának összege 2650 nek a házastársi Pótlékon A nyugdíjasoknak megfele­forint. Szeretné tudni, hogy felül kapnak kulon 180 fo- tájékoztatás érdekében e a rendelkezések szerint rint jövedelempótlékot az eiején soron kívül klíl­mit kell érteni a házastár- után a házastársuk (élettár- jetésre kerülő jövedelempót­si pótlékra jogosultságon? suk) után aki után házas- lék jtfehcgitose alkalmával a szeretné társi pótlékra jogosultak. A postai kézbesítőtől az eltar­fe- házastársi pótlékra Jogosult tott h6zaitárt után Igényei­nyugdíjasok téhat a nyugdi- hető jövedelempótlékról szó­hogyan jukhoz kapnak 180 forint jö- ,ó tájékoztatót kapnak. A vedelempótlekot, és kapnak tájékoztató egyben igénybe­a ia A A X-U f ueltar1f" ha^fársulc jelentő ]ap céljára „ Bz0]. Az Idevágó rendelkezések után is havi 180 forint jöve- gól Ennek pontos kltölté­pótlékra delempotlékot, összesen te- féve, aláírásával és a nyug­Továbbá azt is tudni, hogy Jogosult-e lesége után Jövedclempót lekra, s ha igen, igényelje azt? díjíolyósító szervhez történő szerint házastársi Jogosultság szempontjából el- hát havi 360 forintot. tartott házastársnak (élet- A házastársi pótlékra nem vl^küldétével biztosítha társnak) továbbra is az te- jogosult eltartott hazastém tó hogy a nyugd(jas a há_ kInthető, ak állandó öz- után az a nyugdíjas akinek ^„t^, póti«kra nem jogo­ywi nyúlra toS_M»óélet- a_nyugdíj_a a _h_aviJ180_ 4uIt eltartott felesége után a havi 180 jövedelem­kort betöltötte, vagy rok- rlntot eléri, vagy meghalad- ls megkaphassa IrOMt á<i nblnnb n ntxlnnllá. J<t 1 (lift (<|11|,. 4 * Xl aaIm ' kant, és akinek a nyugellá- ia. 1979. Július 1-tól tása, baleseti nyugellátása, tén kapnak eltartott keresete, jövedelme a mun- társuk (élettársuk) után havi kavlszony alapján Járó öz- J80 forint Jövedelempótlékot vegyi nyugdíj legkisebb ösz- A havi 2180 forintot megha­szin- (orint összegű házas- pótlékot. Olvasónk tehát felesége utfln J°8°sult jövedelempót­szegét nem h:* adj©"meg. íadó" összegű ^'ugdIJbanF''ré- és azt a fent közöltek (Munkaviszony alapján járó szesülóknek az eltartott há- 8zerlnt *el1 igényelnie, özvegyi nyugdíj legkisebb zastárs (élettárs) után havi Dr. V. M. hogy, a tdsarok nem stra­pára, nem munkába, nem hosszú viselésre való. Ve­gyük fel, ha színházba me­gyünk, ha alkalmi ruhánk­hoz illik, egy-egy estére, dél­utánra, alkalomra. De soha se menjünk k'rándulni vagy munkahelyünkre kényelmet­len, túl magas, keskeny ci­pőben. Hiszen egészségi szempontból ls ártalmas a láb bármiféle belekényszerí­tése szűk, hegyes orrú, nem megfelelő cipőbe. Akadá-f lyozza a lábujjak szabad mozgását, a vérkeringést, tyúkszemet, káros bőrkemé­nyedéseket okoz. A statisztika szerint az emberiség 75 százaléka be­teg lábú. Bokasüllyedése, ha­rántsüllyedése, kalapácsujja, csontkinövése van. S leg­többen maguk tehetnek e fáj­dalmas és kellemetlen be­tegségről. A láb egészségének és szépségének megőrzése, il­letve visszaszerzése nem le­hetetlen dolog, A légfonto­sabb. hogy csakis olyan ci­pőt vásároljon, amely Ülik a lábára (nem kicsi, nem szűk, sehol sem szorít). Naponta mossa meg a lábát szap­pannal. Jó hatásúak a ná­lunk is kapható lábsók, láb­emulziók, balzsamok, láb­frissítő spray-k. Naponta húzzon friss harisnyát és le­hetőleg naponta váltson ci­pőt is. A fáradt, meggyö­tört lábnak igen jót tesz az olyan lábfürdő, amely kü­lönböző élénkítő adalék­anyagot tartalmaz.

Next

/
Thumbnails
Contents