Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-15 / 190. szám
2 • Szerda, 1979. augusztus 15. 5 Tanácskozás a frontországok nélkül 0 London (AP) A brit kormány kedden átadta a meghívást a Zimbabwe Hazafias Front társelnökeinek, valamint Muzorewa püspöknek, a rhodesiai bábkormány vezetőjének a Londonban szeptember ló-én megnyíló „alkotmányozó konferenciára". A rhodesiai rendezésben szintén érdekelt „frontországokat" — általános meglepetésre — nem hívták meg Londonba. Kinai—vietnami tárgyalások • Peking (MTI) A kínai—vietnami kormányközi tárgyalások keddi, tizedik plenáris ülésén Kína értésre adta, hogy — ellentétben a dialógus eredeti célkitűzésével — semmiképp sem óhajt a két ország határán kialakult feszültség enyhítéséről tárgyalni, kizárólag Vietnam kambodzsai és laoszi jelenléte, a VSZK általa „regionális . hegemonizmus. nak" elnevezett politikája érdekli. A kínai fél képviselője kategorikus imperatívuszok kíséretében jelentette kii nogy a tárgyalásoknak nincs más útja. Ami pedig a vietnami tárgyaló küldöttség július 5én, a hegemonizmusellenességről beterjesztett ötpontos javaslatát illeti, ezt a kínai delegáció most egyszerűen „csalásnak" minősítette. A vietnami küldöttség ezután emlékeztette a kínai partnert a nemzetközi tárgyalások elfogadott gyakorlatára, miszerint minden olyan kérdésnek, amelyet a felek felvetnek, helye van a napirenden, és az olyan tárgyalási politika, amely az egyik fél elképzeléseinek a másikra való ráerőltetésén kívül más lehetőséget nem hajlandó számba venni, hegemonista jellegű, amelyet Vietnam a leghatározottabban visszautasít. Egyebekben, a határtérség békéjének és stabilitásának Nicaragua Megválasztják a helyi önigazgatási szerveket # Nicaragua (TASZSZ) Nicaraguában folytatódik » helyi önigazgatási szervek létrehozása. A helyi néphatalmi szervek vezetőségének tagjait Matagalpában, az ország egyik legnagyobb városában már megválasztották. A Jelöltek a kerületi sandinista védelmi bizottságok tagjai közül kerültek kl. Képviselőiket Matagalpa lakói a város főterén tartott tömeggyűlésen köszöntötték. Az összegyűltek előtt .beszédet mondott Dániel Ortega, a nemzeti újjáépítés kormányának tagja — felszólította a város laKÖit, hogy legyenek aktív résztvevői az országban folyó átalakulásnak, és tegyenek meg mindent a lerombolt nemzetgazdaság helyreállításáért. Nicaragua történetében első ízben választhatja meg szabadon a nép, hogy kire bízza sorsát és alapvető érdekeiben védelmét. A hétfőn Managuában szabadon bocsátott 269 egykori nemzeti gárdista között van az a nyugállományú ezredes ls. aki annak idején a megbuktatott diktátor apjának parancsára 1934-ben kivégezte Augusto Cesar Sandino gerillavezetőt, azt az embert, akiről a sandinista frontot elnevezték. Koreai NDK Az iskolák országa -u/.t nt- •• -• • faunt A felszabadulás előtt fa ezt 11 évre emelték, közoktatás igen elmaradott az iskolák országa lett. Korea volt Koreában. Az orázág északi részén egyáltalán nem volt nagyobb iskola. Középiskola az egész országban alig volt tucatnyi. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban 1949ben viszont már minden iskolás korú gyermeket felvettek általános iskolába. Bővült a középiskolák száma, és 15 egyetem, illetve főiskola kezdte meg működését Mellettük számos szakiskola fogadta a képzésre jelentkezőkét. A háború nehéz éveiben is megtalálták a módot arra, hogy ha másként nem, földalatti helyiségekben gyűjtsék össze és tanítsák a gyermekekel. Így a tanításban nem vélt lényeges fennakadás. Három évvel a háború után — 1956-ban — kidolgozták a kötelező általános iskolai oktatás programját, majd 1958-ban a kötelező középiskolai oktatás tervét. 1959 óta az oktatás minden fajtája ingyenes. 1967-ben a kötelező iskolai tanulmányok időtartamát kilenc évben határozták meg, majd 1972-ben Ma a lakosság több mlnt felét kitevő, 8,6 millió gyermek és fiatal korszerű iskolákban, jó körülmények között, díjtalanul tanulhat. Iskolaruhával, iskolaszerekkel az állam látja el őket. Minden megyében kádérképző központ működik. A felsőoktatási intézmények száma ma már 158. A felnőttek számára a felszabadulástól kezdve az üzemekben, vállalatoknál biztosították a továbbtanulást. Mostanáig azok is elvégezték az általáncs-, illetve középiskolát a munkahelyükön, akiknek korábban erre nem volt módjuk. Most már különleges szakképesítés vagy magasabb ismeretek elnyerését is lehetővé teszik számukra. ugyanilyen körülmények között. A tanuló dolgozók szombaton a tanulás céljára szabad naoot kapnak, szerdán konzultálnak az előadókkal. havonta egyszer pedig előadásokon vesznek részt. így mindenkinek munkája végzése mellett nvílik módia a továbbtanulásra. (BUDAPRESS — KCNA) A nicaraguai országos agrárreform intézet kedden kisajátított mintegy 250 ezer hektár jó minőségű földet, amely eddig a Somoza-család és baráti köre tulajdonában volt — jelentette be Moises Hassan, a nemzeti újjáépítés ideiglenes kormányának tagja. Ezeken a földeken állami agro-ipari komplexumokat hoznak létre. Fontos intézkedéseket hoznak a külkereskedelem területén is. A kormány rendeletet hozott arról, hogy az állam magának tartja fenn az export-import ügyletek kizárólagos jogát. Keddtől fogva a fő mezőgazdasági termékek — kávé, cukor, gyapotés a hal kiviteléből származó valutabevételek az össznépi vagyont gyarapítják. A helyi önigazgatási fel-adatokat -ellátó sandinista védelmi bizottságok segítségével az egész országban folyik a lakosság politikái oktatása. és a fegyverforgatásra alkalmasak felkészítése egy esetleges fegyveres agresszió visszaverésére. sürgős helyreállításával kapcsolatban — amit a VSZK erőteljesen szorgalmaz — Dinh Nho Liem vietnami külügyminiszter-helyettes felidézte Kínának az 1959— 62-es indiai határviszállyal kapcsolatos magatartását. Ekkor Kína a „legsürgősebb, legigazságosabb, legtisztességesebb" eljárásként szorgalmazta az egymással szemben álló fegyveres erők szétválasztását, és hangoztatta, hogy ezek megtörténtével azonnal megjavulhat a két ország viszonya. Dinh Nho Liem megkérdezte, „vajon a kínai fél. amely hajdanán így viselkedett az indiai kormánynyal szemben, miért nem hajlandó most a fentiekhez hasonló, a vietnami fél által indítványozott intézkedésekbe belemenni?" A vietnami küldöttségvezető utolsó kérdése az volt, ..valóban akarja-e Kína, hogy a kínai—vietnami problémákat tárgyalásos úton rendezzék?" A kínai—vietnami kormányközi táugyalások közös megegyezéssel Pekingben folytatódnak — jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a kínai tárgyaló küldöttség helyettes vezetője. Genfben Befejeződött az EÜSZ leszerelési bizottságának ülésszaka 0 GENF (TASZSZ) Kedden, tegnap Genfben, a Nemzetek Palotájában befejeződött az ENSZ leszerelési bizottságának 1979-es ülésszaka. A bizottság megviasgálta a Szovjetunió és más szocialista országok javaslatát az öszszes nukleáris fegyverfajta gyártásának beszüntetéséről, készletének fokozatos csökkentéséről, majd teljes megsemmisítéséről. Fontos helyet foglalt el a napirenden az a kérdés ls, hogy miként szavatolják a nem nukleáris hatalmak biztonságát. Mint ismeretes, ezzel kapcsolatban a szociálisBetiltotta a tüntetéseket 0 Teherán (Reuter) Az iráni hatóságok betiltottak minden gyűlést és tüntetést az országban. A teheráni rádió kora délelőtt megszakította adását, és ismertette a tilalommal kapcsolatos rendeletet. Az iráni belügyminiszter már hétfőn utalt arra, hogy a hatóságok engedélyhez -kötik a különböző -gyűlések -megtartását. A mostani - rendélel azt. követően látott napvilágot, hogy az iráni fővárosban kedden — immár a harmadik egymást követő napon — is folytatódtak a tüntetések és a heves összecsapások. ta országok egyezménytervezetet nyújtottak be. A bécsi Brezsnyev—Carter találkozón elért megállapodásnak megfelelően, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közös javaslatot terjesztett a bizottság elé egy olyan szerződésnek az alapvető részleteiről, amely betiltja a sugárfegyverek kidolgozását, gyártását, felhalmozását és alkalmazását. A leszerelési bizottság tagja' megvitatták a vegyi fegyverek betiltásának kérdését is. A leszerelési bizottság az elvégzett munkáról jelentést terjeszt az ENSZ-közgyűlés szeptemberben megnyíló ülésszaka elé. A Polisario fokozza katonai tevékenységét e Párizs, Nouakchott, Casablanca (AFP) Mohamed Khouna Öuld Haidala mauritániai miniszterelnök bejelentette, hogy mivel Marokkó annektálta Tiris el-Gharbija nyugatszaharai területet, Mauritánia a továbbiakban nem tölti be a térségben eddig gyakorolt ideiglenes kormányzói funkcióit. A miniszterelnök felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetét és azAfrikai Egységszervezetet: teljesítsék a nyugat-szaharai probléma békés rendezése érdekében, vállalt kötelezettségeiket, Mauritánia a " közelmúltában békét kötött-a-íiyugatszaharai önrendelkezés • és függetlenség kivívásáért harcoló Polisario Fronttal, lemondott nyugat-szaharai területi Igényeiről. Marokkó a békekötést követően, a hét végén annektálta Tiris elGharbija fővárosát, Dakhlát, ilymódon egyre feszültebbé vált Mauritánia és Marokkó viszonya. Ujabb fejlemény a térségben, hogy Mauritánia kedden ismét diplomáciai kapcsolatot létesített Algériával. A Polisario Front által kikiáltott Szahara! Arab Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, Hakim Ibrahim Párizsban tartott keddi sajtókonferenciáján közölte, hogy a front a jövőben foi kozza katonai " tevékenységét a marokkói hads'eréíT' áííal megszállt nyujj^-szaharai területeken. DéE-Vietnam a szocializmus útján FOLYTATÓDIK A KONGRESSZUS Szekcióülésekkel folytatódott kedden Moszkvában a Politikatudomány Nemzetközi Társaságának XI. kongreszszusa. Az 52 országból, köztük hazáhkból érkezett több mint 1500 politológus a nemzetközi enyhülés gazdasági és politikai vonatkozásait, a kelet-nyugati kapcsolatok kérdéskomplexumát, a demokratikus és emberi jogok megvalósulásával kapcsolatos problémákat vitatja meg. ÜDVÖZI.Ö TAVIRAT Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Denis Sassou Nguesso ezredest, a Kongói Jugoszlávia a számok tükrében a Belgrád (MTI) A szövetségi statisztikai intézet érdekes adatokat közölt „Jugoszlávia egy napjáról". Ezek elmondják, hogy a 22,1 millió lakosú és népigazdasága szocialista szektorában 5,4 millió dolgozót foglalkoztató országban naponta többi között a következők történnek: Napi átlagban 521 új dolgozó helyezkedik el, 137 egyetemista szerez oklevelet, 16 800-an mennek színházba és 208 ezren moziba, 2,2 millióan vásárolnak napilapokat, s a gépkocsi-tulajdonosok 7 millió liter benzint használnak el. A jugoszláv gyárakból mindennap 755 gépkocsi, 2225 hűtőszekrény, 1000 mosógép, 40 tonna mosópor és 170 000 pár cipő kerül ki, 23,5 millió kWh villanyáramot termelnek, 387 új lakást adnak át rendeltetésének. Az ország könyvtáraiban az olvasók naponta átlag 12 ezer 580 könyvet váltanak ki, 22 ezren keresik fel a múzeumokat. 28 új könyv jelenik meg összesen 165 ezer példányban, a postahivatalokban összesen 3,5 millió levelet és 11 200 táviratot adnak fel, 12,4 millió telefonbeszélgetést folytatnak. A jugoszláv társadalom naponként 500—500 millió dinárt fordít oktatási és egészségügyi célokra, s 650 milliót nyugdíjakra. A lakosság készpénzben 900 millió, hitel formájában pedig további 100 millió dinárt költ el. Minden 24 órában 130 komolyabb közlekedési baleset történik. Ezekben 14 ember veszti életét és 178 sebesül meg. A bíróságok 278 felnőttet és 18 kiskorút büntetnek meg. 493 házasságot kötnek, de ugyanakkor 65 pár elválik. Népi Köztársaság elnökét az | ország nemzeti ünnepe al- 1 halmából. ISMÉT TERJESZTHETŐ A náci irodalom ezentúl szabadon terjeszthető Nyugat-Németországban, az NSZK legfelsőbb bíróságának hétfőn nyilvánosságra hozott, elvi jelentőségű ítéleté alapján. KATALÓNIA AUTONÓMIÁT KAP A spanyol parlament képviselőházának alkotmányjogi bizottsága és Katalónia főtanácsa kedden Madridban tartott együttes ülésén jóváhagyta azt a törvénytervezetet, melynek értelmében Katalónia autonómiát kap: önkormányzattal rendelkezik és saját igazságszolgáltatása, valamint önálló oktatási rendszere lesz. A KONGRESSZUS KÉRÉSE A bolíviai kongresszus felszólította a kormányt, hogy Kubával és Kínával létesítsen, a tajvani rendszerrel pedig szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat. Jólértesült bolíviai források szerint a parlamentben nagy többséggel elfogadott indítványt Walter Guevara Arce elnök kormánya biztosan elfogadja. Alig több négy esztendőnél, hogy Dél-Vietnam a szocialista fejlődés útjára lépett. Azóta a déli országrészben jelentős változások mentek végbe az élet minden területén, kezdve a városfejlesztéstől és közlekedéstől az ipartelepítésig és a mezőgazdaság átszervezéséig. A 19 déli tartományból 16-ban már államosították a közlekedést. Az állami és szövetkezeti szektorban a foglalkoztatottak száma meghaladja a 80 ezer főt — ők bonyolítják le az áru- és utasforgalom 90 százalékát. A tehergépkocsitelepekkel és autóbusztársaságokkal egyidejűleg államosították az autószervizeket és javítóműhelyeket is. Nagy változáson ment keresztül Dél-Vietnam legnagyobb, Ho Si Minh-városban levő tengeri kikötője, ahová a világ minden tájáról érkeznek hajók. Üj kikötőhelyeket létesítettek, nöyelték a raktárok befogadóképességét, mélyítették a kikötőt, s új, korszerű berendezésekkel könnyítik meg a rakodómunkások életét. Sokat változott a kikötő ötezer fős kollektívájának élete — a munkásoknak pihenőszobákat létesítettek, közülük sokan új lakásokba költözhettek. Ennek következtében csak az elmúlt év folyamán másfélszeresére nőtt a termelékenység. Ho Si Minh-város külső kerületében új, a déli országrész legnagyobb lakótelepe épül, ahol csaknem 1200 család lel majd összkomfortos otthonra. Ugyanitt létesül két óvoda, bevásárlóközpont, kórház és orvosi szakrendelő is. A városban nagy gondot fordítanak a lakásépítkezésre — az elmúlt év során több mint 10 000 munkás és közalkalmazott kapott új otthont. A város jobb élelmiszer-ellátása érdekében Ho Si Minh-város körül egész sor gazdaság létesült, ezek évente körülbelül 300 ezer tonna zöldséggel, több száz tonna hússal és jelentős mennyiségű egyéb termékkel látják el a vSrosi üzlethálózatot. Hasonló gazdaságok létesültek az országrész két másik nagyvárosa — Danang és Hué mellett is. Különösen szembeszökő változások történtek a mezőgazdaságban, ahol szinte teljes egészében befejeződött a parasztság szövetkezetekbe való tömörítése. Délen jelenleg mintegy 10 ezer szövetkezet működik, ezek egyesítik a parasztság 90 százalékát. Az állam tapasztalt szakembereket irányít ide, ellátja a szövetkezeteket mezőgazdasági gépekkel, vetőmaggal és műtrágyával. Ennek következtében egyre több azoknak a szövetkezeteknek a száma, ahol elérik az évenkénti két rizstermést. Jelentős az életszínvonal növekedése is — a szövetkezetekben átlagosan 10—15 százalékkal nőtt az egy főre eső jövedelem. (BUDAPRESS—APN)