Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-08 / 132. szám
4 Péntek, 1979. június 8. Befejeződött a gyermekév budapesti fóruma • Budapest (MTI) Csütörtökön, tegnap a Parlamentben befejeződött a nemzetközi gyermekév budapesti fóruma. Szerdán, az esti órákban, a szekciók már beterjesztették jelentéseiket a plenáris ülés elé, s tegnap, a június másodika óta tartó tanácskozáson, az ötnapos munka teljes anyagát összegezték. A gyermekek jogainak és érdekeinek érvényesítése jegyében zajló eszmecserén az ENSZ és szakosított szervezeteinek, i'alamint öt világrész mintegy 70 országának küldöttei, politikusok, társadalmi személyiségek és szakértők, ünnepi zárt ülésen fejezték be munkájukat. A gyermekév kiemelkedő eseményének záróakkordjaként a Parlament delegációs termében nemzetközi sajtókonferenciát tartottak. Az általános vita berekesztése után a fórum résztvevői zárt ülésén folytatták munkáját A nemzetközi gyermekév alkalmából június 2—7. között Budapesten megrendezett nemzetközi fórumról elkészült jelentést dr. Riittasisko Jukkala-Benisch, a nemzetközi gyermekév finn nemzeti bizottságának képviselője terjesztette be. Elipondta, hogy az általános vitában 07 ország küldötte szólalt fel. valamennyi megnyilatkozásból az a meggyőződés tükröződött, hogy a földkerekség egyetlen kormánya sem vonhatja ki magát a béke, a biztonság megteremtése, a nemzetközi együttműködés erősítése által alapvető kötelezettségként rá rótt felelősBég alóL A jelentés emlékeztetett arra, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya is iránymutató a gyermekek jövőjének biztosításában. A budapesti fórum résztvevői a leghatározottabban elitéltek minden diszkriminációt, politikai, társadalmi, faji, vallási megkülönböztetést. A gyermekek különleges védelme szükségessé teszi: az ENSZ közgyűlése, és annak illetékes bizottságai mérjék föl egy olyan kötelező érvényű nemzetközi megállapodás — konvenció ->létrehozásának lehetőségét, amely megszabná a különböző országok gazdasági, társadalmi fejlettségéhez igazodó minimális követelményeket és nemcsak deklarálná a gyermekek Jogait, hanem biztosítaná is érvényesítésüket. A delegátusok hangoztatták, hogy a gyermekeket is sújtó kizsákmányolás, mindenfajta szolgaság, az embertelen, ketyetlen és lealacsonyító bánásmód, a fizikai és lelki tortúrák alkalmazása a legsúlyosabban elítélendő cselekedetek közé tartozik, s ellene az ENSZ tagállamainak teljes súlyúkkal fel kell lépniük. Az előterjesztést követő vita után a fórum részvevői a tanácskozás munkájáról szóló, a tanácskozás eredményeit összegező jelentést elfogadták. Ezután a nemzetközi gyermekév budapesti fórumának ünnepi záróülése következett Nádor György, a fórum elnöke köszöntötte a díszelnökségben helyet foglaló Helvi Sipilüt, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárhelyettesét, valamint az ENSZ szervezeteinek több más, jeles személyiségét és a fórum tisztségviselőit. Magyar részről a díszelnökség tagja volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, a nemzetközi gyermekév magyar nemzeti bizottságának elnöke, Púja Frigyes külügyminiszter, Markója Imre igazségügy-miniszter, Polinszky Károly oktatási miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és Zsögön Éva egészségügyi államtitkár. Az üdvözlő szavak utón Helvi Sipila lépett az emelvényre és az Egyesült Nemzetek Szervezetének nevében köszönetet mondott Magyarországnak, a magyar népnek és kormányának azért, hogy alkalmat adott a világ népiéi és szervezetei képviselőinek a budapesti találkozóra, a gyerekek egyetemes érdekű ügyének megvitatására. Ezután Aczél György emelkedett szólásra. — E tartalmas, sokrétű fórum résztvevői Földünk különböző országaiból érkeztek Budapestre. Más-más nyelvet beszélünk, sok kérdésben különbözőek a nézeteink. Materialisták és különböző vallások képviselői, egymástól eltérő társadalmi berendezkedésű országok küldöttjei tárgyaltak itt a holnap nemzedékének sorsáról és jövőjéről, de mindvégig érezhető volt, hogy valami láthatatlan, erős szellemi kapocs: a jövőért, az emberiségért való felelősség összeköt, öszszekapcsol bennünket — mondotta többek között Aczél György. Aczél György ezután átnyújtotta Helvi SipilS-nak az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárhelyettesének Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész domborművét, amelyet a magyar kormány ajándékozott a világszervezetnek. A nemzetközi gyermekév budapesti fórumának ünnepi záróülése Nádor György szavaival ért véget. * Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön hivatalában fogadta Helvi Sipilá asszonyt, az ENSZ főtitkárhelyettesét, az ENSZ gyermekévi különmegbízottját. A szívélyes, baráti légkörű eszmecserén jelen volt Szarka Károly külügyminiszter-helyettes és Nádor György. Drezdában Honeclcer—Musák megbeszélés • Berlin (MTI) Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke. aki baráti látogatáson az NDK-ban tartózkodik csütörtökön Drezdában megkezdte konzultációit vendéglátójával. Erich Honekkerrel, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkárával, az NDK Államtanácsának elnökével. Megbeszéléseik során megvitatták a két párt és a két állam közötti szoros baráti kapcsolatok további elmélyítésének és fejlesztésének kérdéseit, valamint a testvéri szocialista országok egyeztetett külpolitikájának megvalósításához való hozzájárulás kérdéseit, amelyek a béke biztosítására és a nemzetközi feszültség enyhülési folyamatának elmélyítésére Irányulnak. Elutazott az NDK nagykövete 0 Budapest (MTI) Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság nagykövete csütörtökön végleg elutazott Budapestről. A nagykövetet elutazása előtt búcsúlátogatáson fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. CEDENBAL ELUTAZOTT SZÓFIÁBÓL Jumzsagijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Pírt Központi Bizottsága első titkárának, a Nagy Népi Huról Elnöksége elnökének vezetésével csütörtökön délelőtt elutazott Bulgáriából a Mongol Népköztársaság párt- és állami I üldöttsége. A delegációt a s ófial nemzetközi repülőtéren Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára. az Államtanács elnöke búcsúztatta. GYENES ANDRÁS LATOGATASA A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének meghívására június 4. és 7. között Gvenes András, az MSZMP KB titkára látogatást tett a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban. Kíséretében volt Horn Gyula. a KB „külügyi osztályának helyettes vezetője és | RADIOTEIEX őszi István, a KB munkatársa. Gyenes Andrást fogadta Branko Mikulics, a JKSZ KB elnökségének ügyvezető elnöke. Megbeszélést folytatott Alekszandar Grlicskowal, a JKSZ KB elnökség tagjával és Vlado Janzsiccsal. az elnökség végrehajtó titkárával. A szívélyes elvtársi légkörben lezajlott tárgyalásokon kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről, a szocialista építőmunka feladatairól. KÍNAI JEGYZÉK Az Üj-Kína hírügynökség jelentése szerint a Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma jegyzéket intézett a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériumához. A jegyzékben a kínad fél kifejezésre juttatja készségét, hogy június 25-én Pekingben fogadja a vietnami kormányküldöttséget a külügyminiszter-helyettesi szintű tárgyalások folytatása céljából. DC—10 Az Egyesült Államok szövetségi polgári repülésügyi igazgatósága (FAA) szerdán hosszas huzavona, további műszaki hibák észlelése után felfüggesztette a DC—10-es amerikai gyártmányú gépek repülésalkalmassági tanúsítványának érvényességét, s további intézkedésig elrendelte az ilyen típusú repülőgépek kivonását a légi forgalomból. LEMONDOTT A PORTUGÁL KORMÁNY A portugál államfő elfogadta a Mota Pinto kormány lemondását. Antonio Ramalho Eanes elnök ma kezdi meg a tanácskozást a parlamenti pártok vezetőivel a válság megoldásáról. A békéért és a társadalmi haladásért folytatott harcról Berecz János könyvéről UN II II érdeklődésre tarthat számot "BUlf mindazok körében Berecz János közelmúltban megjelent könyve, akik figyelik a nemzetközi élet eredményeit, és nyomon követik a világhelyzet alakulását. Az Akadémiai Kiadó által megjelentetett kiadvány a szerzőnek 1973. és 1977. között megjelent cikkeit és tanulmányait tartalmazza. Már a könyv címe is egyértelműen utal a tartalomra: „Harc és együttműködés". A cikkeket, tanulmányokat olvasva, még inkább meggyőződhetünk arról, hogy a korunkban zajló sok társadalmi, gazdasági, politikai folyamat, a békéért. a társadalmi haladásért kibontakozott világméretű küzdelem mennyire összetett, milyen sok tényező befolyásolja. A szerző tudományos megalapozottsággal, a marxizmus—leninizmus elméletének biztonságos gyakorlati alkalmazásával, széles körű ténybeli ismeretekkel és tájékozottsággal világítja meg a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének bonyolult folyamatait, segít megértetni e sokszínű, összetett együttműködést és harcot magába foglaló, világot átfogó forradalmi küzdelmet Az 1970-es évek az emberiség számára meghozták az enyhülési folyamat reményteljes kibontakozását. A nemzetközi légkör kedvezően változott. A világhelyzet alakulását azonban továbbra is a kialakult erőviszonyok, az osztályérdekekre támaszkodó harc határozta és határozza meg. A két világrendszer közötti erőegyensúly mögött állandóan mozgásban levő erők munkálkodnak. A SZOrZO 'larom fejezetben tárgyalja az emberiséget ma leginkább foglalkoztató és érintő kérdéseket. A béke és a társadalmi haladás védelmében folytatott küzdelem elméleti, politikai, gyakorlati kérdéseire ad az érdeklődők számára érthető és tettekre ösztönző magyarázatot A szerző az előszóban így fogalmaz: „A jövő gyökerei a mában rejlenek. A jövő soha nem függött annyira a jelentől, mint a XX. század utolsó évtizedeiben." Ez is mutatja, hogy az egész munka a mára irányítja az olvasó figyelmét, a ma nemzetközi eseményéinek mozgató "erőiről, tőrj/áiiysjíerüságeífől tájékoztat, és • növeli minden ember felelősségét a békéért, a szocializmusért folytatott küzdelemben. Berecz János állásfoglalását a szocializmus melletti elkötelezettség jellemzi cikkeiben és tanulmányaiban. Ugyanakkor mindig számolva a reális erőviszonyokkal és kilátásokkal szól a kérdésekről. Az első fejezetben a békés egymás mellett élés elméleti, politikai témái kaptak helyet. Figyelemre méltó, hogyan bontakozik ki a cikkekből a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének szükségessége, lehetősége, és hogy milyen nagymértékben befolyásolják a stratégiák megvalósulását a kialakult erőviszonyok. Egyértelműen szólt arról is. hogy korunkban a nemzetközileg folyó osztályharc eddig nem tapasztalt méreteket öltött, és ez a gazdasági, társadalmi fejlődés objektív törvényszerűségein alapszik. A termelőerők gyors ütemű fejlődése, a tudományos, technikai forradalom hatása — amely segíti a termelőerők internacionalizálódási folyamatát — új módon veti fel a társadalom, politika és gazdaság területén ls a nemzeti és nemzetközi érdekek találkozását. Ebből következik a proletár internacionalizmus történeti, tartalmi fejlődésének, újszerű megítélésének szükségessége. A második fejezet a nemzetközi helyzetben bekövetkezett enyhülési folyamat alapvető kérdéseivel foglalkozik. Tárgyalja a nemzetközi enyhülési folyamat kibontakozásában döntő szerepet játs?*5 erőviszonyok alakulását, ezen belül a szocializmus állandó erősödésének hatását. Szól az enyhülési folyamat fejlődésének üteméről, osztálytartalméról és konkrét eredményeiről. Jól érzékelteti, hogy az egész emberiség jövője szempontjából milyen perspektívát jelent az enyhülési folyamat további elmélyítése, és milyen veszéllyel fenyeget a fegyverkezési hajsza útján való haladás, amely az utóbbi években lelassította az enyhülési folyamatot. MpflflVÍÍ7fl és minden érdeklődő számcjyyuíu mára hasznos ismereteket nyújt a nemzetközi kapcsolatok kiépülését szolgáló tárgyalások, diplomáciai lépések, a gazdasági együttműködést célzó megegyezések alapgondolatainak és körülményeinek feltárása. A kommunista és munkáspártok. valamint más nemzeti és nemzetközi szervezetek enyhülés érdekében kifejtett tevékenysége. A harmadik fejezetben azok a cikkek, tanulmányok kaptak helyet, amelyek a világhelyzetet alapvetően befolyásoló társadalmi-politikai erőket mutatják be. Az enyhülési folyamatot, a békés egymás mellett élés politikájának gyakorlati megvalósulását segítő tényezők közül szeretnék utalni a közvélemény szerepének, jelentőségének sokoldalú kifejtésére, amely napjainkban „korunk fejlődését befolyásoló, politikát — különösen pedig politikai légkört — alkotó tényezővé fejlődött" — írja. a szerző. Részletesen szól a társadalmi haladás és a világbéke ügyét szolgáló szervezetekről, mozgalmakról, ezek, kormányok, pártok állásfoglalásait befolyásoló ereiéről. A pozitív közvélemény fő ereje természetesen a szocialista országok közössége. E követelményre támaszkodva a szocialista országok külpolitikai törekvései nagy erőt képviselnek a különböző nemzetközi fórumokon, ahol korunk fontos kérdéseiben döntenek. Az európai béke és biztonság ügyének előmozdításában is nagv szerepe van a sokféle politikai irányzatot képviselő tömeg- és társadalmi szervezeteknek, amelyek végső fokon a közvélemény tolmácsoló!, képviselői. A történelmi hűségnek megfelelően esik. szó a Béke-világtanács és a békemozgalom < harcáról, a békeszerető erők világkongresszusáróL A szerző nagy tapasztalatot és jártasságot bizonyító módon tárgyalja az európai szociáldemokratizmus szerepét az enyhülés időszakában. Elemzéssel és adatokkal bizonyítja a szociáldemokratizmus társadalmi sokszínűségét, az egyes szociáldemokrata pártok közötti különbséget — ezzel is bizonyítva, hogy a nemzetközi munkásmozgalom e sajátos része jelentős befolyással rendelkező politikai erőt képvisel. A kommunista pártok ezért a realitások figyelembevételével a kapcsolatok kiépítésére törekszenek. „Az ifjúság és a békés egymás mellett élés" című befejező rész szintén a propaganda- és a tömegpolitikai munkában jól használható megállapításokat tartalmaz. Különös hangsúlyt kap az ifjúság szocialista nevelése és aktivitásának szükségessége a békéért, a társadalmi haladásért folytatott küzdelemben. MinflPnt egybevetve: Berecz János ITi.llliSlII könyve értékes összefoglalója annak a bonyolult, összetett nemzetközi küzdelemnek, amely a XX. század utolsó évtizedeiben zajlik az emberiség szebb boldogabb jövőjéért. Ajánljuk mindenekelőtt azoknak a propagandistáknak, akik alaposabban meg kívánnak ismerkedni a fent említett kérdésekkel. Hasznos olvasmány azonban minden ember számára aki érdeklődik a világhelyzet alakulása iránt. Szilágyi Júlia Magyar felszólalás Genfben 0 Genf (MTI) A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Genfben szerdán megnyílt 65. konferenciáján csütörtökön felszólalt dr. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter. Megemlékezett a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Fennállásának 60. évfordulójáról, majd a leszerelés és a társadalmi haladás összefüggéseiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti jövedelmet nem fegyverkezésre, hanem a foglalkoztatási lehetőségek bővítésére, a széles néptömegek anyagi, egészségügyi, szociális ellátásának javítására kell felhasználni. Különösen a fejlődő országokban nyomasztó gond a munkanélküliség, valamint az, hogy a rendelkezésre álló erőforrások a legalapvetőbb szükségletek kielégítését sem biztosítják. A fejlett és a fejlődő országok kőzött tovább mélyült a szakadék. Dr. Trethon Ferencet fogadta Francis Blanchard, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet főigazgatója. A Magyar Népköztársaság és az ILO közötti együttműködés időszerű kérdéseit tekintették át Választások az EGK-ban 0 Strasbourg (MTI) Az Európai Gazdasági Közösség négy tagállamában, Nagy-Britanniában, Írországban, Hollandiában és Dánjában csütörtökön reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek. A közösség történetében először választják meg közvetlenül a strasbourgi, úgynevezett Európai parlamentet. E négy országban összesen 56,3 millió a szavazásra jogosultak száma; együttvéve 137 képviselőt küldhetnek a ,410 tagú parlamentbe.