Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-11 / 108. szám

« 2 Péntek, 1979. május '4: vietnami ifjúsági nagygyűlés Budapesten 0 Budapest (MTI) rá, s részletesen elemezte a A forró hangulatú nagy- kínai vezetés kétes politikai gyűlést Hámori Csaba nyi- törekvései nyomán kialakult, totta meg, majd Földesi Jó- feszült délkelet-ázsiai hely­zsejné, a kőbányai gyógy- zetet. szeré rügy ar „Kabay József" — Kína barbár akciója ifjúsági szocialista brigádjá- során — mondotta — nehéz­rutk vezetője, a gyár egyik tüzérségi lövedékek zúdul­KISZ-alapszervezetének ve- tak a békés rizsföldékre. kí­zetőségi tagja kért szót. A nai tankok nyomultak be fiatal mérnöknő felszólalá­sa ban egyebek között arról beszélt, hogy a gyár ifjú­kommunistái és a vietnami fiatalok között a barátság­Vietnam északi határvidé­keire, s katonák tömeges bevetésével Indult meg a kínai agresszorok áradata Vietnam belseje felé. A kí­nak és az együttműködésnek naIak — mutatott rá — nem régi hagyományai vannak. ért*k pol'tikai és hadá­Ezt követően a hazánkban 8zaU célJ^at de minden­tanuló vietnami diákok ne- bo1' a,h,oyá vében Nguyen Thi NgocLan, * ffiffij^gg^ a budapesti nemzetközi elő- JLemeL^tá^nvS k&uítt intézet hallgatója mán Magyarországon is vé­szólait fel. Beszédében me- KÍKSÍjpört a felháborodás leg szavakkal mondott kő- hulláma, •zönetet a sokoldalú segít- Amikor most ismét szoli­•égért. daritásunkat fejezzük ki a Ezután Maróthy László Vietnami Szocialista Kőztár­emelkedett szólásra. sasággal, felemeljük sza­— Nagy öröm számunkra, vunkat a maoista külpoli­hogy hazánkban üdvözölhet- tika, *llen> «? mélységesen jük a hős vietnami nép kül- elítéljük a Vietnam ellen dötteit, s Itt találkozhatunk 'ndí.to4t 'egyver« támadást. Szilárdan és határozottan vietnami testvérszervezetünk, , _„. „ „ . a nagy forradalmár, Ho ,fté.l3ük * me1 a a gyarmatosítás és a fa i ül­dözés ellen — mondotta be­fejezésül a KISZ KB első titkára. Ezután Dang Quoc Bao, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának tag­ja, a Ho Sí Minh Kommu­nista Ifjúsági Szövetség el­ső titkára emelkedett szó­lásra. — A vietnami ifjúságot, a vietnami népet öröm és büszkeség tölti el a níágyar nép sikerei láttán — mon­dotta —, s ezekre ösztönző példaként tekint salát szo­cialista hazájának építésé­ben. és országának védel­mezése közben is. Külön öröm tölt el bennünket an­nak látán, amit a Magvar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség, a magyar fiatalok tettek népünk forradalmi céljainak valóra váltása ér­dekében. — A Vietnami Kommu­nista Ifjúsági Szövetség tag­jainak 12 milliós tábora — mondotta — a kínai táma­dás első híreire az egész or­szágban egy emberként so­rakozott feL A továbbiakban részlete­sen szólt arról, "hogy Viet­nam Ifjúsága és népe mély­séges köszönettel tartozik a magyar népnek, ifjúságnak a sokféle módon kifejezett szolidaritásáért. — A ma­gyar nép és Ifjúság testvéri szellemtől áthatott szavai és tettel a proletár internacio­nalizmus ragyogó megnyil­vánulásai — mutatott rá. ­A vietnami ifjúsági szö­vetség első titkára végül Si X ne^pr^jútágí ^S^ZÍSSZ^ szovetség képviselőivel - t6,. feladja az o^y^l!­hangsulyozta a KISZ Kőz- darltás ^ a proletár nem­ponti Bizottságának első Ut- ^közlség elvét kára, majd arról szólt, hogy _ A kínai vezetés — hív­bár Vietnam — földrazji ér- ^ fei a figyelmet — a kö­teleimben — távol esik or- zelmúltban ismét tanújelét szágunktól, népünk és ha- adta kétes politikai törek­zánk fiataljai mégis Jól is- véseinek, amikor beielentet­merík Vietnam hős népének te, hogy nem kívánja meg­a nemzetközi Imperializmus hosszabbítani a kínai—szov­ellen vívott több évtizedes jet barátsági és kölcsönös harcát és azt, hogy milyen segítségnyújtási szerződést. Vietnam kommunista fiatal­küzdelmek árán teljesedett Ezzel kapcsolatban kifejtet- jalnak nevében — a magvar be Ho Si Minh álma, s jött te: meggyőződésünk az is, és a vietnami fiatalok ba­létre az egységes Vietnam hogv ez a politika nem szol- rátságát jelképező vörös - A magyar nép - mon- itóHa a kínai nép érdekeit zászlót nyújtott át Maróthy. dotta - sokoldalú segítséget Maróthy László végezetül Lászlónak, és a gyár KISZ­nyújtott a testvéri vietnami a™l beszélt hogy a Ma­nénn«lc és ebből iftúsáeunk Kommunista Ifjúsági A nagygyűlés az Inlerna­rlÍe StKS Szövetség és a vietnami. fia- cionálé hangjaival ért, véget. vészterhes éveiben szolidari- < kommunista _____ tám Akciók sorát szervezték szövetségének barátsága tasl akciók sorát szerv ezteK marxisla_ienlnista pártja­* L J5.lv lnk - az MSZMP és a VKP szállítóeszközöket, gyógy- _ interna„lonaustá együtt­szert és vért, kerékpárokat műkttdéséb61 fakad. Közös és hírközlési berendezéseket harcban és kftzife munkában Juttatott el Vietnamba. kovácsolódott ez a barátság, — Az amerikai agresszo­II SALT-szerzttdés mindkét ország számára előnyös Szovjet kommentárok a washingtoni bejelentésről Carter nyilatkozata — folytatódnak a tárgyatások 0 Moszkva (MTI) A szovjet hírközlő szervek tegnap, csütörtökön ismer­tették azt a washingtoni bejelentést, amely szerint a Szov­jetunió és az Egyesült Államok között' létrejött az elvi megegyezés a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló új megállapodásról, az úgynevezett SALT—2-ről. Az első rövid kommentárok mindenekelőtt az emelik ki, hogy a Szovjetuniónak és a szocialista közösség többi országának véleménye szerint a SALT—2 fontos lépést jelent a fegy­verkezési verseny megfékezéséhez vezető úton. tárgyalások előtt, előkészíti a meglevő fegyverzet csök­kentését, a nukleári3 fegy­verkészletek és a hordozó eszközök számának valódi csökkentését és távlatban az ilyen fegyverek megszünteté­sét, másrészt előkészíti az utat a két ország közötti jobb megértéshez más — Mint ismeretes, a hadá­szati támadófegyverek korlá­tozásáról szóló szerződést hat és fél éves előkészítő munka után sikerült formába önteni. 1973 nyarán Leonyid Brezsnyev amerikai látoga­tása idején a két fél közös nyilatkozatot fogadott el a tárgyalások alapelveiről. Az elmúlt hatéves időszak­ban azonban a tárgyalások több ízben is lelassultak — az amerikai fél maga­tartása következtében. Előbb az Egyesült Államok elnöki tisztében bekövetke­zett változás, a Watergate­ügy nehezítette meg az ér­demleges megbeszélések foly­tatását, de amikor Brezsnyev és Ford vlagyivosztoki meg­beszélésein 1974-ben újabb elvi megegyezést sikerült kialakítani, elvileg már nem lett volna akadálya a meg­állapodás megkötésének, s az időközben bekövetkezett problémák általában az amerikai fél magatartásának következményei voltak. To­vább lassította a tárgyalás­sorozat folytatását az Egye­sült Államokban az elnök­választás és a Fehér Házban bekövetkezett személycsere. ... , . , , _ mind a kétoldalú kapcsola­tok volna a felek egyenlő tokat érlntő jnd di az biztonsagának elvet másrészt e3ész nemzetközi 'helyzettel 0 SAp-megallapodást olyan összefüggő - kérdések ren­polittkai kerdesekkel kotot- dezésére. A SALT-megálla­ték volna össze, amelyeknek podás várható megkötése semmi kozuk sem volt a jelentős előrehaladás nem. szobanforgó problémákhoz, s csak abban, hogy a Szovjet­amelyek felvetése beavat- unió és az Egyesüit Államok kozást jelentett a Szovjet­unió belügyeibe. Az amerikai kormányzat később a közvélemény nyomására módosította ál­láspontját, de számos kér­désben akart olyan egy­oldalú előnyöket szerezni, amelyek a Szovjetunió számára elfogadhatatlanok voltak. A szovjet vezetés türelmes magatartást tanúsított, nagy­fokú tárgyalókészségről tett szerint az egyezmény jövő tanúbizonyságot a hosszú hónapra várható aláírása új tárgyalási időszak alatt. lendületet ad majd a szovjet Moszkvában kezdettől fog- —amerikai együttműködés­va azt hangsúlyozták, s a nek a leszerelésben és más most létrejött megállapodás- területeken. A két nagyhata­sal kapcsolatban is azt eme- lom világpolitikai ellentétei között javuljon a viszony, hanem abban is, hogy álta­lában javulás következzék be a nemzetközi légkörben — állapítják meg Moszkvában. 0 Washington (MTI) Az amerikai sajtó csütör­tökön vezető helyen, igen részletesen foglalkozott a második SALT-szerződés kérdéseiben született előzetes, elvi megállapodással. A la­pok egybehangzó véleménye lik ki, hogy a hadászati támadófegyverek korláto­zása egyaránt érdeke mind a Szovjetuniónak, mind az Egyesült Államoknak. A SALT-mególlapodás meg­kötése ilyen feltételek alap­ján viszont olyan nagyfon­A Carter-kormányzat eleinte tosságü első lépés lehet ­olyan követetosekkri' á}Jt elő. ^Tl^^ZSi amelyek egyrészt megsértet- megnyitja az utat a további rok kiűzése után örömmel fi­gyeltük, hogyan kezd hozzá Vietnam sokat szenvedett, de győztes népe az ország újjá­építéséhez. Az építőmunka és ezért megbonthatatlan. Ez határozza meg együtt­működésünk lelenét és biz­tató jövőjét ls. Pártlaln-k el­vi politikáját, követve a vi­lág minden fórumán egvütt békés időezaka azonban rö- lépünk fel közős céljainkért: vid ideig tartott — mutatott a békéért, az imperializmus, Folytatódott az FKP kongresszusa 0 Párizs (MTI) a határozat megszövegezésén, A Francia Kommunista a másik a közös piaci integ­Párt XXIII. kongresszusa rációval, a június 10-i „eu­csütörtökön délelőtt folytatta rópai" választásokkal kap­a szerdán, Georges Marchais csolatos nyilatkozat megfo­főtltkár beszámolója után galmazásán dolgozik, a har­megkezdett általános vitát. Meleg ünneplésben része­Meteorológiai előre­jelzés a világűrből • Moszkva (MTI) dosan felkészítik őket. Csil­lagvárosban külünrészleget A Szaljut—6 űrállomáson hoztak létre a Jurij Gagarin dolgozó expedíció munkája- kiképzőközpontban, itt mind ról szóló jelentésekben mind az elméleti ismereteket meg­gyakrabban szerepel az a szerzik, mind pedig a szük­közlés, hogy az űrhajósok a séges technikai ismereteket, Föld megfigyelésével foglal- s begyakorolják a megfigye­koztak. Az Avijacija i Kosz- lőeszközök, a fényképező­monavtika című folyóirat televíziós és filmkamerák legújabb száma most érde- kezelését. A világűrből ké­kes beszáínolót közölt arról, szítéit felvételek tanulmá­hogyan készülnék föl az űr- nyozásával készítik föl a le­mdik a szervezeti szabály­zattal foglalkozik, míg a ne­sítette a francia kommunis- gyedik a mandátumok meg­ták tanácskozása a külföldi pártok, forradalmi mozgal­mak képviselőit, akiket Me­xlme Gremetz, a Politikai Bizottság tagja, az FKP KB külügyi osztályának vezetője üdvözölt. A kongresszus nagy figye­lemmel hallgatta Joseph S&ngucdolcet, Saint Etienne város kommunista polgár­mesterét, akt egyenesen ar­ról a megbeszélésről érke­zett, amelyen sokéves küzde­lem után megegyezés szüle­tett a város legnagyobb üze­mének szanálásáról. A kom­munisták, a dolgozók hosszú küzdelme akadályozta meg a több ezer embert foglalkoz­tató gyár bezárását, és a gyárban, valamint a bedol­gozó üzemekben mintegy 8000 munkahely felszámolá­sát. Saint Etienne városa lát­ja vendégül pénteken Óvári Miklós vezette magyar párt­küldöttséget. A kongresszus a plenáris ülésekkel párhuzamosan bi­zottságokban is folytatja munkáját. Az egyik bizottság vizsgálását végzi. expedíciók tagjai az ilyen megfigyelésekre, s milyen feladatokkal foglalkoznak. Az űrhajósók egyebek kö­zött figyelik a meteorológiai Jelenségeket, a Föld felszí­nén tanulmányozható jelen­ségeket és a világóceánokat. Ahhoz, hogy megfigyeléseiket a népgazdaság érdekében hasznosan végezhessék, gon­Magyar felszólalás Genfben 0 Genf (MTI) galmazó nyugati törekvések­Az Egészségügyi Világszer- kel, támogat minden olyan vezet (WHO) Genfben folyó kezdeményezést, amely az 32. közgyűlésének általános vitájában csütörtökön felszó­lalt dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, a közgyűlésen részt vevő ma­gyar küldöttség vezetője. Beszédében kiemelte, hogy az Alma Ata-i deklaráció nemes és a világ minden egyenlő biztonság alapján konkrét leszerelési intézke­désekre törekszik, folytatja erőfeszítéseit az enyhülés eredményeinek megszilárdí­tásáért, a különböző társa­dalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésé­nek érvényre juttatásáért, a népének alapvető érdekeit helsinki záróokmány ajánlá­szolgáló céljai csak békében, sainak és az Alma Ata-i a népek közötti kölcsönös deklaráció célkitűzéseinek megértés és együttműködés megvalósításáért, keretében valósíthatók meg. Schultheisz Emil a továb­Hangsúlyozta, hogy a Ma- biakban beszámolt Magyar­gyar Népköztársaság szembe- ország egészségügyi ellátott­száll az újabb tömegpusztító ságának helyzetéről, fejlődé­fegyverfajták gyártását szor- sének eredményeiről. endő expedíció tagjait arra, hogy pontosan, és mit ho­gyan kell majd megfigyelni­ük. Különleges veti főberen­dezésekkel keltik azt a lát­szatot, hogy az űrhajósok a „világűrből" végzik a vizsgá­latokat. A Szaljut—6 űrállomások­ra a földi előkészítés után már „szakképzett" figyelők érkeznek, akik számára a prirodaintézet adja meg a feladatokat. A felkészítés eredményeként a megfigyelő­munka 1 számos adattal gaz­dagította a tudományt, és sok olyan ered menyhez ve­zetett, ami újnak számít eb­ben a fiatal tudományágban. Az űrhajósok például ma már képesek arra, hogy egy­két napos meteorológiai elő­rejelzést adjanak. Figyelemmel kísérték az Afrikában keletkezett porvi­harok vonulását az óceánok felett Közép-Amerika irá­nyában, s ennek meteoroló­giai kihatásait. Rendszeresen figyelik egyes gleccserek mozgását, segítségükkel ki­bővítették a földtani kép egy részét is. Különösen érdekes, hogy a szakképzett űrhajó­sok a világóceán megfigyelé­sével következtetni tudnak arra. hol és milyen irányban vonulnak nagyobb halrajok is. LIBANON A BT ÖSSZEHÍVÁSÁT KÉRTE Libanon a Biztonsági Tu­nács sürgős összehívását kér­te szerdán annak megakadá­lyozására, hogy izraeli csa­patok hatoltak be az ország déli részébe. MEGADTAK MAGUKAT A GERILLÁK A Costa Rica San Salva­dor-1 nagykövetséget meg­szállva tartó három gerilla, akciójának ötödik napján, el­fogadta a felajánlott szabad eltávozást és szerdán meg­adta magát. A Népi Forra­dalmi Tömb elnevezésű szél­sőjobboldali szervezet tag­jai a hivatalos közlés szerint már elutaztak Costa Ricába. MEGHALT CYRUS EATON Szerdán éjjel, Cleveland közeiében levő otthonában 95 éves korában elhunyt Cy­rus Eaton amerikai iparmág­nás, és közéleti személyiség — közölték csütörtökön. TITO MOSZKVÁBA LÁTOGAT Az SZKP Központi Bizott­ságának és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöké­nek meghívására május kö­zepén baráti látogatásra és rövid pihenésre a Szovjet­unióba érkezik Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetségének elnö­ke, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság el­nöke — jelentették be csü­törtökön hivatalosan Moszk­vában. HABORÜS BŰNÖS Harmincöt év elteltével Bulgáriában felismerték és bíróság elé állították Angel Matov Mitovot, a bolgár cá­ri hadsereg volt őrmesterét, aki a második világháború alatt önként vett részt par­tizánok megkínzásában és egy partizán meggyilkolásá­ban. A katonai bíróság a vádlottat 12 évi szabadság­vesztésre ítélte. mindenesetre továbbra is korlátokat szabnak majd a kooperációnak, mutat rá a sajtó. Az első kommentárok ugyancsak egyöntetűen fi­gyelmeztetnek : a szerződés amerikai törvénybeiktatása még bizonytalan, a Carter-kormány hosszú, nehéz harc előtt áll, amely az elnök politikai sorsát ia cldönheti. Carter amerikai elnök 12 órán belül két beszédben is figyelmeztette a törvényho­zást: a SALT-szerződés el­utasítása súlyos csapás vol­na az ország érdekeire és a világbékére. Az elnök szerdán este a demokrata párt tisztségvi­selői elótt, csütörtökön reggel kereskedők előtt beszélt a szerződésről. Utóbbi beszé­dében a ma élő nemzedékek leg­fontosabb feladatának ne­vezte hogy érvénybe lép­hessen az új hadászati fegyverkorlátozási egyez­mény. A szerződés mindkét ország számára egyformán előnyös, Carter arra is figyelmez­tetett, hogy ha nem lép ér­vénybe a két nagyhatalom megállapodása, tovább ter­jedhetnek a nukleáris fegy­verek. újabb fenyegetéseket hozva a világ számára. 0 Genf (MTI) Genfben csütörtökön újabb találkozót tartott a hadá­szati fegyverrendszerek kor­látozásáról tárgyaló szovjet és az amerikai küldöttség. Hl SKP vezetőségi ülése 0 Róma (MTI) Az Olasz KP vezetősége a Kereszténydemokrata Pártra (DC) hárította a felelősséget a kiéleződő politikai lég­körért és a terrorizmus újjá­éledéséért. A vezetőségi ülé­sen kiemelték, hogy a küszö­bönálló választások nagyon fontosak Olaszország jövőjé­nek alakulása szempontjá­ból, és a tagságnak minden energiáját latba kell vetnie, hogy tájékoztassa, felvilágo­sítsa, vitára serkentse, meg­nyerje a szavazókat. Megál­lapította, hogy a kommunis­ták tudatában vannak mun­kájuk fontosságának, s cél­ként jelölték meg. hogy a propagandamunkát kiterjesz­szék a választók egész tö­megére. é *

Next

/
Thumbnails
Contents