Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-09 / 106. szám

4 Szerda, 1979. május 9. A fizika kultúrtörténete Egy különleges új könyvről Tehetségkutatás — tehetséggazdálkodás Nemrégiben a Gondolat Könyvkiadó gondozásában különleges új magyar könyv látott napvilágot, dr. Simonyi Károly professzor nagy értékű munkája. A könyv különlegessége abban rejlik, hogy nem ad teljes fizikatörténetet, hanem elsősorban arra orientál, hogy a tudomány fejlődését az emberi gondolkodás fejlődésével állítja párhuzamba, a kölcsönhatásokat kiemelve. Mégis olyan fizikatörténet ez a könyv, amely jól szerkesztett kalauza is lehet az érdeklődő olvasónak. Ebben a formulákon túl, a gondolatmenetek fő kapcsolódási pontjai is segítenek. Az is különleges ebben a könyvben, hogy legalább négyrétegű. A minden tudományos nehézkességtől mentes szakmai szöveghez apróbetűs — a fizika részleteire kitérő — kiegészítések járulnak. Ugyancsak szembetűnően. pirossal nyomtatott idézetek sokaságát sorakoztatja fel a szerző részben a fizika, de inkább a filozófiai és az irodalmi művek legjobbjaiból. Még a tipográfus is segít e szövegrészeket kiemelni azzal, hogy ez utóbbiak részben a főszövegben, részben a margón kaptak helyet. Mindezekhez sok száz kép és ábra járul, amelyek mind sietnek megérteni a felvetett kérdéseket. Vegyünk erre egy szemléletes példát: az Apollo—14 amerikai űrhajó egyik utasa járműve mellett áll a Holdon. A kép mellett egy részlet olvasható Moliére: Tudós nők cimü vígjátékából, ahol a szereplők Descartes elméletéről társalognak. Az űrhajós képe alatt egy Galileiidézetet találunk — első részét érdemes ideidézni: „Ügy vélem, hogy a Hold anyaga nagyon sűrű és szilárd, akárcsak a Földé: ennek világos bizonyítéka, hogy felületének legnagyobb része egyenetlen: számos kiemelkedést és mélyedést láthatunk a távcsőben. A kiemelkedések nagyon hasonlítanak a mi erősen csipkézett és igen meredek hegyeinkhez, némelyikük több száz mérföld hosszúságú vonulatot is alkot. Mások zárt csoportot képeznek, de előfordulnak magányos sziklák is, érdes és göröngyös felületűek.. Azt is igen szemléletesen adja meg a szerző, hogy egyes tudományos megállapítások, hogyan jutottak el a gyakorlatba. Az antik kulturális örökség átmentésének útját így mutatja be Simonyi professzor: térképen jelöli meg, hogy milyen sorrendben és hol jöttek létre egyetemek, az antik tudományok befogadására. Jó példa erre a következő: az ókori görög kultúra Alexandriából Damaszkuszba, onnan szír közvetítéssel Bagdadba, onnan pedig arabul az ibériai félszigeten levő cordobai egyetemre, illetve Palermóba, és onnan latin nyelven Párizs felé, s innen tovább. A XX. század fizikáját — sok vonatkozásban már napjaink technikája — tanulmányozva, kiemelkedő helyet ad a főszereplőknek: Lorentznek, Einsteinnek és Poincarénak, a kvantumelméletnek, Neumann János munkásságának, a magkémiai és magfizikai kutatásoknak, valamint megvalósulásoknak, az elemátalakulás jelenségének, az izotópoknak, s közben színes táblák oldják fel nehézségeinket, amelyek esetleg adódhatnak, ilyen gondolatokat olvasva, pl. Lezárul-e a fizika? A könyv végül fejezetenként megadott gazdag irodalomjegyzékkel zárul. Ez a könyv — amely a fizika történetét vázolja fel — is bizonyíték arra, hogy a tudomány milyen nagyszerű forrása lehet a közművelődésnek, csak meg kell tudni találni az összefüggéseket a kultúra egész történetével, beleértve a művészeteket is, egyszóval kultúrtörténeti módszerekkel kell dolgoznunk. Így a nehéznek tűnő tudományos szöveg olvasókönyvvé válhat, hiszen találunk az igen gazdag idézett anyagban József Attila- és Juhász Ferenc-verset éppen úgy, mint bibliai szöveget vagy Németh László-idézetet, felsorolhatatlan gazdagságban. Mindezeket ábrák, rajzok, arcképek, műalkotások reprodukciói díszítik mindenki művelődésére. Bátyai Jenő Nézzük a „modern tánccsoportként" bekonferált produkciót. Hat kislány háncsszoknyában illegeti magát. — Káposztataposók, lebilincselt lábbal — szólal meg valaki a zsűriben. A hasonlat nagyon találó — derülünk. Később egy fiatalember József Attila Kései siratóját vezeti elő. A fiú beszédhibás. Aztán jönnek, sorra-rendre a többiek: Szenvtelen magyarnóta-énekes, ügyetlenkedő bűvész. A zsűri azonban türelmes. Mert a szakemberek tudják: nincs olyan bemutató, vagy verseny, amelyen ne csillanna fel egy-egy sajátos tehetség. Így van ez most is. Először egy kislány teremt varázslatot fafurulyájávgl, majd a zongorához ül egy matrózblúzos gyerek, s mindenki azonnal érzi: játékában és egész személyiségében van Az anyáknak járó „jlfe szabadságról Leánya ügyében kér tájékoztatást F. M.-né szegedi olvasónk. Olvasónk leányának három 6 éven aluli gyermeke van, akik után a vállalattól csak kilenc nap fizetett szabadnap egy részét akarják biztosítani, ha májusban visszamegy a gyes-röl dolgozni. Amikor olvasónk leánya a második szülés után visszament dolgozni, megkapta az öt nap tizetett szabadnapot, most viszont a három gyermekére a kilenc nap helyett csak 6 napot akarnak adni, noha ugyanúgy májusban kezd újra dolgozni, mint az elóző szülése után. Szeretné tudni, hogy most birálták-c el leánya ügyét tévesen, vagy az előző alkalommal? A jelenlegi jogszabályok szerint a dolgozó nőt többféle jogcímen is megilleti a fizetett szabadság, illetve a fizetett szabadnap. Így először is megilleti a munkaviszony alapján a rendes (alap- és pótszabadság) szabadság. Megilleti továbbá a többgyermekes anyákat a gyermekek után pótszabadság is. Ez azonban csak azokra vonatkozik, akik legalább három, tizennyolc éven aluli és munkaviszonyban nem álló gyermeküket saját háztartásukban tartják el. A rendelet szerint a dolgozó anyának három gyermeke után évi 2, minden további gyermeke után további 2—2, de évenkén legfeljebb tizenkét munkanap pótszabadság jár [34/967. (X. 8.) Korm. re. 50. § (2.) bek.]. E címen járó pótszabadság az egyéb pótszabadságon felül illeti meg az anyát. Megilleti tehát akkor is, ha az egyéb címen járó pótszabadság és az alapszabadság együtt máreléri az évenkénti 24 munkanapot. A fizetett szabadságtól teljesen függetlenül meg kell kapniuk gyermekeik után a fizetett szabadnapot. Egy gyermek után 2, két gyermek után 5, három és több gyermek után pedig 9 fizetett szabadnap jár évente. A szabadnapokra való jogosultság megállapításénál a gyermeket utoljára abban az évben kell figyelembe venni, amikor a 14. életévét betölti. A szabadnapot a szabadságtól elkülönítve kell nyilvántartani, ezért a fizetett Papokat • a szabad szombatok miatti beszámításnál külön kell figyelembe venni. Olvasónk leánya ügyében tévedés sem most, sem korábban nem történt. A rendelkezések értelmezése változott meg. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 100. számú állásfoglalása szerint a fizetett szabadnap kedvezménye a gyermek születésének évében az év még hátralevő időszakára arányosan illeti meg a dolgozó nőt. Ugyancsak, arányosan illeti meg a fizetett szabadnap a gyermekgondozási szabadságról év közben visszatérő nőt is. Vkgyis ilyenkor a dolgozó nő a fizetett napoknak az év még hátralevő időszakára eső arányos részét kaphatja meg. Módosult az eljárás a szabadnapok kiadása tekintetében a munkaviszony megszűnése esetére is. A munkaviszony megszűnése esetén a ki nem adott szabadnapok — ugyanúgy, mint a fizetett szabadság — pénzben megválthatók, vagy áthelyezés esetén a MIL-lapon kell feltűntetni a tárgyévben igénybe nem vett szabadnapok számát Dr. V. M. valami, ami csak kevesek sajátja. Egyszóval, minden tömegben ott az arany! Korántsem vegytisztán persze, de igazi kincsként. A tehetségkutatás hasonlatos az aranymosók fáradságos — olykor már-1 már reménytelennek tűnő — munkájához. S mégsem a tehetség megragadása a legnehezebb, hanem a megtartása, megőrzése — csiszolása. Mert az aranyrögökre a későbbiek folyamán is annyi minden rárakódhat... A felszabadulás után Indult nagy népi tehetségek közül (annyiszor megírták már) sem tudtunk mindenkit megőrizni. Túlterheltük, agyonnépszerűsítettük őket. Sokan nem bírták el a terhelést; befulladtak, elvesztek. Siratjuk őket Hogyan is, állunk ma a kincskereséssel? „Lehetsz mérnök, orvos, tanár" — hirdettük a felszabadulás után, s büszkék voltunk rá, hogy a népi hatalom kinekkinek biztosította a képességei, tehetsége szerinti érvényesülést. Ma már mindez természetes, de azért érdemes elgondolkodni egyik neves oktatási szakemberünk megjegyzésén, aki úgy vélekedett, hogy talán a kiváló Kocsis Zoltánból sem lesz több, mint népi furulyás, ha történetesen nem a fővárosban születik. Vagyis még most sem könnyű a hátrányos helyzetet lebírni. A végeken különösen fontos hát az aranymosás. De legalább annyira szükséges a már felfedezett és „működő" tehetségek őrzése, gondozása. Egy színházi rendező mondja: „X. nagyon tehetséges, mégsem kap a következő produkciómban szerepet, mert most éppen nints á tehetség állapotában." Ez az első pillanatban kicsit misztikusan hangzik, ámbár, ha jól meggondoljuk, bizony előfordulhat, hogy a színész mostanság tényleg „rossz passzban" van. Ennek akárhány oka lehet. Egyik talán éppen az, hogy az utóbbi időben nem kapott egyéniségének megfelelő szerepet, vagy egyáltalán nem játszatták. Esetleg egy bukás áll a dolog mögött. Akárhogy is van azonban, a rendezőnek mindenképpen az lenne a dolga, hogy megfelelő lélektani ismeretekkel, pedagógiai módszerekkel a tehetség állapotába hozza színészét. Ez persze nemcsak a színészekre vonatkozik, sőt nemcsak az alkotóműhelyekben dolgozókra. A munkahelyi vezetőknek legfontosabb feladatuk, hogy kitől-kitől úgy követeljenek, kérjenek, hogy az illető képességeinek maximumát tudja nyújtani feladatai végzése közben. Kár lenne tagadni, hogy az adott jó lehetőségek között is sok nálunk a csalódott ember. Természetesen nem a lustákra, fanyalgókra gondolok, hanem azokra, akik tudnak és szeretnek dolgozni, csak éppen... Éppen nem képességeiknek megfelelő feladatokkal látják el őket, vagy nem honorálják (megfelelő figyelemmel) a végzett munkát. Vagyis megkapták az időnkénti jutalmukat, csak éppen az nem derült ki, hogy mi volt az a minőségileg figyelemre méltó teljesítmény, amiért fokozott megbecsülés járt Persze, a szellemi produktumokat nagyon nehéz mérni. Egzakt módon nem is lehet. Éppen ezért sok minden összemosódik az erkölcsi vagy az anyagi jutalmazásoknál. Tehát az Is aranymosás (hogy eredeti hasonlatunknál maradjunk), ha a produktumokból jó szemmel és lelkiismeretes mérlegeléssel kiválogatjuk a legigényesebbeket, legjobbakat. Minden munkahely, de elsősorban a művészeti műhelyek felelőssége nagy e tekintetben: A tehetségkutatásnak, -gondozásnak hazánkban nincsenek rossz hagyományai. Számos klasszikus alkotónk nevét emlithetném, akik például az Írástudók egész nemzedékét indították el a pályán. De a színészpedagógusok (színházteremtők) sem voltak kevesen. Legjelentősebb képzőművészeink most is naponként emlegetik mestereiket Arról persze nem szól a fáma, hogy hány ezer jelölt közül kellett kiszűrni a csiszolásra érdemes kincseket De ezt a munkát mindenképpen vállalni kell. Hogy mi a fizetség? Maga a felfedezett, a kimunkált tehetség; a megmentett, a felmutatott arany. Gyarmati Béla Molnár Zoltán A vereség 14. — El akarsz menni? — kérdezte riadtan. — Nem. nem, dehogy. Reggelig elengedtek. — Hát persze, majd azután is, amikor csak nem leszek szolgálatban... Már, ugye, ha nem lesz semmi baj. — O, most csend van. Ma egész nap nem sokat lövöldöztek. Kint jártam a határban, hallottam. Csépeltek is, képzeld, csépeltek. Itt a háború, rajtuk van a háború, és ok nyugodtan csépelnek. Hát nem fantasztikus? ? — Fantasztikus? — mosolygott Kis András. — Te meg honnan vettél ilyen szavakat? — Honnan vettem? — Nevetett. — Ezt például... kaptam. Egy katonától. — ö. te! Hát most akarsz féltékennyé tenni? Megcsókolgatta; végig a homlokán, az arcán, az orrán, állán ls. de csak mint a lehelet. Megint úgy maradt, arcát az arcához simítva. Várta, hogy elaludjon. Az ujjaik meg valahogy találkoztak, s egymásba kulcsolódtak a párnán. Kis András bizony legszívesebben maga is elaludt volna. Akár így, ahogy volt, fél fenékkel az ágy szélén ülve, fejét előre, a párnára hajtva, ujját könnyen az Aranka ujjaiba akasztva, hogy köztük az áram meg ne szakadjon. De hát ez, persze, nem megy. Egy idő múlva aztán úgy érezte Aranka lélegzetéről, hogy alszik, hogy elaludt. Akkor megpróbált, elmozdulni. Gondolta, vackol magának valahova, talán a kanapéra, vagy csak az ágy mellé is a földre, s úgy alszik egyet, ruhástul. De ahogy egy kicsit is moccant, Aranka ujjai megkapaszkodtak az ujjában; nem engedte el. Aludt pedig, de álma bíin is vigyázott rá, hogy el ne szokjon. Később, óvatos ajtónyikorgatással bejött a bába, megnézte őket. Egy kicsit furcsállotta, hogy az asszonyka elaludt. Hogyhogy nem jönnek a fájások? Motyogott csak magában, nem szólt, s lejjebb csavarta a petróleumlámpát. — Valami nem jól van? — kérdezte suttogva András. — Semmi, fiam, semmi. Csak azt hittem, hogy hamarabb fog menni. — És az baj, hogy ...? — Nem, nem baj, dehogy baj, nem kell nyugtalankodni... De meddig akar maga itt maradni, fiam? — Hát én. ugye... — De aztán, megfelelő szavak híján, inkább csak a kezét mutatta, az alvó asszony ráfonódott ujjaival. Most,' hogy egy kicsit megmozdult, azok az ujjak megint még szorosabban fogták. — Szegénykém—mondta a bába. Odavitt neki egy széket. — Próbáljon erre átülni, úgy pihenni, hunyni egy kicsit. A kezét meg otthagyja. Aztán teregetett magának valami pokrócfélét a kanapéra. s odatelepedett. Háttal fordult a lámpának, fenékkel kifelé. — Ha nyöszörög,• csak szóljon! — Igen, hogyne... — bólintott András. Hogyisne szólnék, gondolta; nem is én fogom a szülést levezetni. — Tud így egy kicsit pihenni? — kérdezte még a bába. — Fejjel lefelé is tudok. Három évig voltam a fronton. S tudott is. A szék karjára tette a karját, ráhajtotta a fejét, s aludt. Még álmodott is. A másik keze meg kökben mindvégig ott volt a párnán; Aranka nem engedte el egy pillanatra sem. Valamikor egyszer aztán arra ébredt, hogy Aranka erősen morzsolgatja, nyomorgatja az ujjait. Nyögdécselt is halkan, de csak úgy félálomban. András tétovázott, hogy olyan-e ez már, amikor szólnia kell a bábának, vagy még várjon vele egy kicsit. Ám a bába már jött is. — Van egy kis tea odakészítve egy vasbögrében, menjen, langyositsn meg egy kicsit! ; El kellett húznia a kezét. Aranka utánakapott, felébredt. — Jajist,enem » » « András?! — Itt vagyok, itt. Megyek, hozok neked egy kis teát. Értenyúlt, megragadta megint a kezét. A bába kétoldalt a hóna alá dugta a kezét, úgy melengette meg az ujjait, mielőtt benyúlt volna a takaró alá. Vigyázott, hogy ne emelje meg a takarót; óvatosan matatott Aranka hasa, dereka körül. — Fáj-e, kislányom? — Fáj ám, fáj, bizony — mondta halkan Aranka. — De nem annyira, mint nappal fájt. — Hallod-e, lányom, nagyon megpihentél! Fájhatna 5 .r egy kicsit erősebben is. — Mit csináljak, hogy jobban fájjon? — Semmit, gyermekem. Azazhogy, még most semmit. Csak tartogasd az erődet. Majd csak ha én mondom, akkor kezdd szorítani, de akkor aztán nagyon I András szisszent fel. — Na, mi az? — Semmi, csak énnekem már fáj. • — Jaj. én voltam? — nézett fel rá különös, kinlódó mosolyával Aranka. De azért most sem engedte el a csuklóját; csak igyekezett úgy fogni, hogy a körmét azért ne nagyon mélyessze bele. — Na jó, hozok akkor én egy kis teát. S kiment a bába. András most ráhajolt, hogy megcsókolja a homlokát. Merő verejték volt. — Mégiscsak nagyon fáj ez neked. — Ó, nem, ha itt vagy, nem fáj annyira. Ugye, nem mégy el? — Reggelig nem. — Istenem, pedig én majd csak nappal fogok szülni. — Honnan tudod, kedves? Te azt nem tudhatod. — Dehogynem tudom! Én mindent tudok. Én úgy megérzek mindent, ennél még sokkal nehezebb dolgokat ls. — Ne beszélj?! — De. Mindent megérzek. Azt, hogy ide kellett jönnöm, azt is megéreztem. Fogtam is magam, és eljöttem, senki sem tudott megállítani... Majdnem megkérdezte tőle, hogy mit érzett; miért is kellett idejönnie? Szerencsére, idejében észbekapott (Folytatjuk,.)