Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-06 / 104. szám

4 Vasárnap, 1979. májas 6.' Johanna Magyarországi Verdi-bemutató Szegeden Aligha véletlen, hogy operatermő Időkben, mikor a műfaj majdani klasszikus alkotásait is hónapokra tartalékolhatták korlátian hatalmú intendánsok, mert az adott pillanatban nagyobb kasszasikerrel kacérkodó vállalkozás akadt, egy-egy bemutató csak hetekig maradt életképes, aztán hosszú évtizedekig megfeledkeztek róla. Az idő vasfoga kegyetlenül elmorzsolta a fiatal Verdi operáit is, már ama egyszerű oknál fogva, hogy maga az érettebb Verdi haladta túl sebesen „gályarabsagának éveit" — hanem napjaink mohó operakultúrája, mivel a termésre aszályos idők járnak, leplezetlen izgalommal kutat a néhai virágkorból elfekvő készlelek után. Így fordult hazai társulataink figyelme Monteverdi, Dtítersdorf, Haydn, Mozart, Donizetti és mások, természetesen az ugyancsak termékeny Verdi archív partitúráira, s lelt rá. például Szegeden, még Vaszy Viktor egyebek között az Idomeneóra. a Szorocsinci vásárra, a Saroltára, VeríHtől pedig a felfedezés számba menő Nabuccóra és A szicíliai vecsernyére. Nem is rejti véka alá Pál Tamás: Vaszy kezet fogva tett kísérletet a Giovanna d'Arco reinkarnációiéra. Járt ösvényen haladt tehát, könnyű dolga mégsem volt, hiszen a mű kritikai utóélete, fogantatásának pillanataitól tartózkodó, enyhén szólva is fanyarul ellentmondásos. „Kétségtelenül ez a legjobb valamennyi operám közül" — szögezi le még a premier melegében Verdi önérzetesen, holott már túl van a Nabuccón. az Ernanin. a. Lombardokon, ám innen a mostoha sorsú Alvirán. s a későbbiekben magasabbra taksált Attilán, MacbftK-en, hogy csupán A gályarabság**', periódusnál maradjunk. Az amerikai Vincewt Sheean pedig száz esztendő múltán mindössze annyiban intézi el a Giovanna cTArcót, hogy szép anyagi haszonnal járta be Európa operaházait, egyebiránt a fiatalkori művek leggyengébbje. Tényleg nehéz terhe a librettó. Szinte hihetetlen, hogy Verdi, aki anavit kukacoskodott a szövegkönyvekkel. keresve ami musicabile tehát alkalmas a megzenésítésre, könnven beadta derekát — föltehetően a körülmények szorították, sürgető megrendelésekre dolgozott Solera a népszabadító hós tragédiáiét abban láttatja, hogy Johanna az égi sugallat dacára földi érzéseknek enged, úgynevezett démoni hangoknak. Ami önmagában még rendién való, hiszen romantikus költőnél ez logikusan következik a darab eredendő misztikájából („gyarló a test. a lélek erősebb"). Hanem a Johanna sorsát közvetlenül befolyásoló alakokból olyan képtelen figurákat raizolt el, melyek glória helyett egészen blőd történet dicsfénykoszorúját kerekítik hősünk feje köré. Az apa vallási fanatizmusból fölkínálja lá. nyát az angoloknak. majd tévedését belátva, kiszabadítja őt az ellenség táborából, ahol a rettegett és megkötözött lányra egyetlen őr sem vigyáz, hogy még egyszer, úgy istenigazából, elpáholhassa az angolokat, s megadassék neki a harctéri hősi halál. Teszi pedig a naiv pásztorapuka mindezt oly megfellebbezhetetlen erkölcsmagaslatról, ahová Károly királynak is csak a kegyelme juthat feL Johanna az égi sugallat szentségtörőjévé deformálódik, akinek bűne mindössze annyi, hogy az apja félreérti, illetve meghallgatja a király szerelmi vallomását (esetleg magában viszonozza), a királyét, ki mellesleg férfi, s nem is akármilyen. Fittyet hányva a történelmi konzekvenciáknak, ez a Károly valóságos hős; az esztelen vérontást kerülendő aiánlja föl trónját az angoloknak, majd Johanna intelmeire tűzbe jön, odasóz az ellenségnek, templomot készül emelni Johannának, aztán a papa vádjaira eltaszítja magától. minek utána az űiabb csatában vesztésre áll. de az angoloktól kiszabadított szűz időben érkezik, és visszaadja a franciáknak fölkent -uralkodóját. E pipogya király sikertelenségeit Solera úgy állftja be, mintha nem maga tehetne róla (melyét persze csak egyéb épkézláb ötlet hiányában kér számon az ember), máskülönben talpig férfi és nagy Király — ami körülbelül akként fest, hogy mondjuk Shakespeare III. Richárdja széo és erkölcsös férfiú, s legfőbb tulajdonsága. hogy viszolyog a tróntól, inkább lemond róla, elmegy zarándoknak vagy karthauzinak, merthogy az is egy változat. Nem túl szerencsés továbbá e képtelen mese dramaturgiája sem. Cselekménye a színfalak mögött zajlik, mihez színpadi történés, akció, úgyszólván alig akad, kórusok és áriák monoton füzére után érkezünk el egy fölüditő duettig, tercettig, s ez a merev „tölcsérszerkezet'; anynyira elszegényíti a színpadot, hogy rendező legyen a talpán, ki a tömjénfüstös illusztráció hordalékául — nem dolgozva a muzsika ellenére — képes némi mozgékony történés látványára is. Horváth Zoltánt ráadásul a tömegigényeket lefojtó szűkös színpadtér is szorította. Okosan tette, nogy nem bocsátkozott naturaiis részletekbe. Csikós Attila eszköztelen színpadképe képzeletbeli játékteret rakott föl lépcsőkből, mögé szárnyas oltárra emlékeztető dekorációt vont csata jelenettel, erdőképpel, koronázási szertartással (hungarocellből, aranyozott borítással Sós András szobrászművész pazar munkája) — tenát okosan tagolt, s minden négyzetméterében kihasználható területről gondoskodott Szükség volt rá, hiszen a kórusok ügyesen szervezett járatásával, a démonok és angyalok allegorikus megidézésével. a koronázási jelenet méltóságtelies crescendó jávai, világítási trükkökkel, meg nem utolsósorban a mutatósra merevített tablókkal Horváth Zoltán az itt egyetlen lehetséges módon, erőszakolt stiláris bukfencek nélkül, tudott ígv esélyt adni Verdi muzsiKáiának látta fására. Mert ez a Verdi-zene. a librettó minden fogyatékosságának ellenére. frissnek, őszintének, nagyvonalúnak, fölforrósítónak hat. Tüzes kórusai, strettái, dallamos ariosói, áriái, együttesei hamisítatlan előképét szikráztatják föl a későbbi nagy műveknek, s ezért feltétlenül érdemes megismerni, mégha kompozíciós rendje, zártszámos szerkesztése "erősen őrzi is a közvetlen elődök, Bellini, Donizetti szellemét Minden dagalyosságtól mentes pátosz ragyogja be, keltői szárnyalású fináléi. az egész mű tartása, érzelmi telítettsége, vallomásos lírája, zenében idéz meg egy kort, melyben a nemzetté válás eszméje (milv ismerős a magyar történelemből) a haladó művészet küldetéstudatába költözött Pál Tamás zenei vezetése ennek a küldetéstudatnak egyetemességét, fennköltségét, örökszép példáját mutatja meg, amikor zenekarát (ütőseit de rézfúvósait) sem igyekszik visszafogni. Pontosan ott érzi a mű erejét, ahol van, a zenei tablókban. a kórusok dramaturgiai lendítőerejében. a feszes tempókban, a világos kontrasztokban. Ugyanakkor finoman ügyel arra is, hogy az a néhány bensőséges pillanat, ami megadatik a szereplőknek, ne szürküljön el. ne váljék jelentéktelenné, hogy úgy maradjanak pihentető nyugvópontok, ahonnan egyegy ária vagy kórus mint parázsló hamuból a tűz. loboghassák föl izzékonvan. Derekasan megállja helyét a kórus. Néha ugyan csak késve derül ki, angol katonák-e éppen vagy franciák (Vág völgyi Ilona különben érzékeny színtónusú íelmezeiből a két tábor elválasztására mérsékelten futotta), mindenesetre a rapszodikus előzmények után most fölkészülten lépnek színpadra (karigazgató Molnár László), hangzásuknak teste van. kevésbé tűnik szórtnak, s a belépések is fegyelmezettebbek, pontosabbak. A három nagy szerep három kiegyensúlyozott jó, megbízható alakítás. Bajtay Horváth Ágota Johannája zeneileg makulátlan, technikailag szépen kidolgozott, s az első részben még sugárzóan intenzív, drámai töltésű is, csupán a vége felé érezni rajta, veszít az erejéből — hiába, ez a Verdiheroina rendkívüli megpróbáltatás. Mindent elénekel, hajlékonyan, muzikálisan, belülről formál, s nem marürok után kutat: a pálya későbbi állomásán, ha maid nagyobb súlyokat vehet vállára, parádés szerepe lehet a Johanna. Miként az Jakab — Gyimesi Kálmánnak. Gyimesi láthatóan idehozza más rokonlelkekből (s tán nem egészen véletlenül a Rigolettóból) szerzett taoasztalatait: emberarcát igyekszik fölmutatni az apának, s olaszos baritonjával, megejtően szép dallamformálásaival.' Verdire hivatkozik, nekt '/ higygyünk, ne Soleránatc. Kellően markáns, karakterisztikus király Juhász József hősi színekkel dúsított tenorja, mely a fontos pillanatokban helyén van. erőteljesen szól, és megnyugtatóan kiegyenlitett. A kisebb szerepekben hallott Kenesey Gábor (Talbot), illetve Bárdi Sándor (Delil) megbízható támaszai az előadásnak — ami végtére is magyarországi bemutató. S mint ilyen, süvegeitessék meg: méltó és dicséretes vállalkozás egy olyan operatársulattól, melyet Ilyesmire köteleznek a hagyományai. Nikolény! István Jubilál a Ladvánszkv kórus J Harmincöt éves fennállása alkalmából jubileumi ünnepséget rendez a DÉLÉP Ladvánszky kórusa. Ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a Gyevi temetőben a kórus tagjai megkoszorúzzák az alapító Ladvánszky József kőműves sírját. Holnap, május 7-én este 7 órakor a DÉLÉP munkásszállójának nagytermében ünnepi klubestet rendeznek, ahol Sípos Mihály, a vállalat vezérigazgatója, az énekkar elnöke mond ünnepi beszédet, köszöntve a jubiláló kórust Ebből az alkalomból kitüntetéseket is átadnak az elmúlt három és fél évtized során kiemelkedő munkát végzett kórustagoknak. A jubiláló együttes ezután ünnepi műsort ad m&jd, amelyet vezényel és zongorán kísér Kertész Lajos, a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett karnagy. Újra nyitott a Gambrinus * Disco helyett söröző „Éjszakai discó" — hirdeti a plakát a szegedi Gambrinus söröző ajtaján. Négy fiatalember ácsorog előtte. A pincér kinéz. — Jegyük van? —kérdezi. — Persze hogy van. Tonót keressük — érkezik a válasz, s a srácok sorjáznak befelé. Az élesszemű pincér azonban útját állja a negyediknek. — És maga? — Én is bemennék. Menynyibe kerül a jegy? — Nem hozzánk tartozik — mondják a többiek —, csak úgy bejönne, akár a moziba — gúnyolódnak. Mire a pincér: — Sajnálom. És becsukja az ajtót a fiatalember előtt. • Hasonló eset nem volt ritka a Gambrmusban. Az- éj«szakai diseót nem. látogat* hatta akárki- Aztán március 15-én' elhallgattak az erősítők a pincehelyiségben. Csöndesebbek lettek esténként a környező utcák is. Az Alföldi Vendéglátó Vállalat bezáratta a sörözőt. Mózes János, a vállalat szegedi részlegének igazgatója így indokolta az intézkedést. — A Gambrinus az utóbbi időben nem felelt meg a másodosztályú színvonalnak. A disco önmagában még nem lett volna „káros". De olyan közönséget vonzott, amelyre egyetlen vendéglátóhely sem volna büszke. A középkorúak egyre kevésbé látogatták a sörözőt, hiszen kevés lehetőség volt a csendes szórakozásra. A berendezésre is ráfért a felújítás. Azért zártunk be márciusban, mert az üzlet régi vezetői ellen vizsgálat indult. Kevés az emberünk, az új vezetőknek is pályázatot kellett kiírni. Olyan visszaélések gyanúja merült fel, amelyek feltehetően szoros kapcsolatban voltak a discókkal. Május elsejétől új felszolgálókat vettünk fel. Reméljük, hogy sikerül visszaállítani a pincehelyiség sörözőjellegét. és előbb-utóbb a régebbi vendégeket is visszahódítja a Gambrinus. • — Felkészültünk a nyitásra — mondja Mihucz Mihály, a Gambrinus üzletvezetője. -*• Átfestettük a berendezést. Üj dekoráció került a falakra. A dobogó helyét ruhatár foglalta el. Konvektorok és elektromos fűtőtestek helyettesítik a régi kályhát.- Egy ideig biztosan •nem rendezünk discókat, — Zenegép viszont vah — folytatja Varga Balázs műszerész— régi és újabb táncdalokat egyaránt lehet hallgatni. A lehetőséghez képest úgy igyekeztem kiválogatni a lemezeket, hogy mindenki találjon kedvére valót. Amíg beszélgetünk, többen is benyitnak. Fiatalok és idősebbek, van, aki sört akar Inni. van, aki a disco után érdeklődik. Ügy tűnik, a százwattos erősítőktől hangos időszak sem csorbította a söröző jó hírét. De ahhoz elegendő volt, hogy a vendéglátók leszűrjék a tanulságot. Ez pedig: viszonylag kevés az ifjúsági szórakozóhely Szegeden, nem feltétlenül érdemes mindenáron discóval becsalogatni a fiatalokat. J. E. Molnár Zoltán A vereség 12. Szerencsére, eszébe jutott, hogy akkor most ki kell tekintenie a folyóra: De nem, ez sem volt jó, hiszen közvetlenül alatta kavargott a folyó, sárgás habokkal emelkedett... hát ez lett a jó ringásból, a mocskos víz háborgása... már el is érte a torkát. Félt, hörgés szakadt fel belőle, hánykolódott., szakadt róla a veríték, nyöszörgött, ahogy a hasát valami hasogatta, talán még sirt is ... És csendben bejött a parasztasszony, a kicsi Arankának az anyja. Ráhajolt, felitatta a homlokát, hogy ne marja a csipós verejték, ami megindult a két oldalán. Kezébe vette a kezét. Az ő ujjai meg önkéntelenül rákulcsolódtak az ismeretlen, de furcsa módon egyáltalán nem idegen parasztasszony kezére, és azt sem szégyellte, hogy a könnyei folynak, és a sirás gáttalanul felbugyborékol belőle. — Menj, kislányom, szaladj el Varga Julis nénihez, mondd meg neki, hogy azonnal jöjjön! A kicsi Aranka valahol ott volt, érezte: most valamit mondhatott is, de talán inkább csak bólintott. Látni nem látta, de tudta; s hallotta a verőceajtót is, ahogy kicsike nyikorgással magától behajlik utána. Hát elment... Hát eszerint már hívni kell a bábát is. És András még nincs itt. Jajistenem, hol lehet ilyen sokáig ez az András... Nem történt tán valami baja. De mért is történt volna, hiszen csak kiment járőrbe. Lehet, ugyan, hogy csak alkonyattal jön haza, de visszajön, ugye, hiszen semmi, de semmi lövöldözés az ég egy világon nem hallatszik. ö. hiszen talán már nincs is háború azóta. Hiszen talán már minden ellenség le is tette a fegyvert. Hiszen miért is verekednének. Hát nem szebb így, hogy ez a rengeteg őszi rózsa, meg ez a rengeteg vörös szegfű, meg ez a kék ég, meg ez a... ö, jaj, de szörnyű, mocskos, hányásszíne van ennek a folyónak. És partja nincsen sehol. Csak a mocskos habok. És bugyborognak, és elérik az ember állát és a száját is, és jaj istenem. És jajistenem ez a rettenetes hasogatás. A hátgerince, a csípője, a hasa, az egész teste. Mintha kések, tőrök. Mintha kíméletlen, elszánt kezek kenyeret gyúrnának a hasában. Csak fáj, csak hasít, és irtózatos nagy a csend. Nagy, süket csend. Se cséplőgép, se lövöldözés, se edénycsörömpölés. se emberi beszéd, se verőceajtó. Csak az idő végtelenje. A fájdalom. Odakint mintha a kutya a láncát nyikorgatná. Semmi, semmi, csak ez a láncnyikorgás. De benne, a hasában, feszülő medencecsontján is csikorognak ezek a láncok. S mindezek után még valami undorító nyöszörgés. És, istenem, ez a saját nyöszörgése. Aztán hányódásaiban valahogy úgy fordult/félig oldalt, hogy a csontjai egy kicsit megpihentek. Megszűnt a lánccsikorgás is; határozottan hallotta a verőceajtót S egyszer csak bent volt a szobában a bába. Tudta, hogy a bába, nem lehetett más, annak kellett lennie. Fürgén odajött, megnézte az arcát, félhomály volt a félhomályban nézte meg. Aztán kitakarta, s ügyes kezével, ügyes, öreg kezével megtapogatta a hasát. Köröskörül, óvatosan, mindenütt megtapogatta. Nemcsak megtapogatta, mozdított is rajta. Mintha benyúlt volna, bent rendezkedett volna erős ujjaival a hasában. — Fáj-e, kislányom? Fáj-e most így? Nem, nem fájt. Érezte, de nem fájt — Mintha bennem turkálna — mondta neki. — De fájni most nem fáj. Az előbb fájt nagyon, mielőtt Jött Akkor nagyon fájt — Na, jól van, na. Majd még egy kicsit jobban is fog fájni, de nincs semmi baj. Én most már majd itt maradok. Én vagyok a bába, kislányom, én most már addig nem megyek el innen. Itt maradok... Fűtsetek csak, tegyetek fel vizet, sok vizet, hadd melegedjen. Most már majd szépen, ahogy kell, mindent el fogunk rendezni. Ez így mind nagyon megnyugtató volt. Itt a bába, öreg bába, bizonyára érti a dolgát. — De hát még András nincs itt. Valahogy úgy jött nem is gondolta, hangosan mondta ki. — András? — kérdezte a bába. — Na igen, vagyis hogy András. Jobb is az, lányom, ilyenkor, ha nem lábatlankodik itt az a férfi. Nehezen viselik el az ilyet a férfiak. Nehezen? Hadd viseljék nehezen. Andrásnak itt kell lennie. Andrásnak most mindenképpen itt kellene lennie. Különben mért kellett volna ide eljönni, pályaudvari nyüzsgésen, zsúfolt vonaton, poroszlói kötekedéseken át, meg a Tiszán át, meg idáig. Talán, mert olyan keveset volt vele András, de olyan nagyon keveset. Bár az a kevés, ó, az a kevés, az csupa ünnep... őszi rózsa. .•. vörös szegfű ... Mentek az úton a katonák, és énekeltek: ... a vörösök hős serege áll nem rettenti a halál... — De hátha ide se talál az a kopasz kisfiú? — Kopasz kisfiú? — kérdezte a bába. — Ki az a kopasz kisfiú? — Mindjárt megkérdem Arankámat — mondta a parasztasszony, és kiment. De aztán nem is jött vissza. Aranka se jött. Senki se. Csak a bába gubbasztott mellette szótlanul, mint aki kitartóan figyel valamire. Ebben a nagy csendben kell őneki figyelnie. Mert most már majd ő lesz soron, őneki van elvégeznivalója (Folytatjuk.)