Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-06 / 104. szám

t9T9. májns 6. N Csavarok A

rrrfkor hírét vettük, hogy a DDT befészkeli magát a szervezetünkbe, pedig nem készültünk föl rá, hogy szállást adjunk neki, központi intézkedéssel villámgyorsan betiltották. Ne hordjunk magunkban olyasmit, ami kárunkra lehet. És az a sok méreg, amit emberek etetnek emberekkel, a hét szinte minden napján, az nem halmozódik föl bennünk? Orvosok azt mondják, elveszti rugalmasságát az idegrendszerünk, lassan tudunk alkalmazkodni környezetünkhöz, mert villámgyorsan kirobban belőlünk a harag; megfekszi gyomrunkat, lehet belőle fekély, rátelepszik ereinkre, és annyiféle kellemetlenséget csinál, hogy egész patika se tudja gyógyítani. Erre a sok nyavalyára is lenne egy jó orvosság: be kellene tiltanunk az Ilyen mérget is. Első katona koromban történt Volt egy akkora hangú tisztünk, másik olyat azóta se láttam. A magyar nyelv teljes szókincséből csak azt vette át, ami parancsba foglalható, és lehetőleg vízszintes helyzetbe fekteti a katonát Úgy adódott, hogy szívességet kért tőlem, meghívott a lakására. Kiderült, bőven ismer más szavakat ls, kedves és szórakoztató, ha vendéglátó. Kicsi gyermeke, ha a nyakába csimpaszkodott, majdnem elolvadt, felesége csak a gyöngéd szavakat hallotta tőle. Amikor fejébe tette a sapkát, elmozdulhatott alatta egy csavar, mással azóta se tudom magyarázni viselkedését Leszerelés előtt álltunk, megkérdeztem tőle. Se futásra, se laposkúszásra nem adott parancsot, azt magyarázta, itthon családapa, bent meg katona. Szerinte a kétféle vonás rangjának károsodása nélkül nem keresztezhető. Sok embert tudnék elősorolni kapásból, akik kezesbárányként élik otthoni életüket, de civilben is védik a mundért, a hivatali tekintélyt, és bűnbánatot tartanak, ha azon kapják magukat, hogy „beosztottjaikkal" nem voltak elég kimértek. Valami csavar, azt hiszem, az ő fejükben is elmozdult. Ember legyen a talpán, aki megmondja, ők vannak-e többen, vagy azok, akik jámbor nyusziként dolgozzák végig a napot, de otthon aztán reszkessen a család, meg a szomszéd, boltban a boltos, úton az utas, mert ha ők kinyitják a szájukat, hallgasson, reszkessen, és fusson, ki, merre lát Biztosra veszem, az ő szavuk is megüli a gyomrunkat, és rángatni kezdi a koszorúerek tájékát Embernek ember által való fölösleges bosszantását lenne jó megszüntetni valahogy. Nyernénk vele annyit mint a DDT betiltásával. Állítólag azért vagyunk idegesek, elviselhetetlenek és durvák, mert fölbosszantanak bennünket. Mi csak egyetlen szeme vagyunk a láncnak, de nem tudunk kilépni belőle. Rákiabál valakire a főnök? Elindul a láncreakció, amíg a legkisebbhez, vagy a szódás lovához nem ér. De ha bal lábbal kel föl a főnök, öt perc alatt sugarasan indíthatja a láncokat Lehet, hogy nem is ő a hibás, őt is egy nagyobb ember bosszantotta föL Ha szerkesztene valaki hivatali földrengéseket jelző picinyke készülékeket mindenféle törésvonalat föltérképezhetne velük. Idegesek vagyunk, pörölünk — érzékenyek vagyunk, és megsértődünk. Ha minden viharnak a végére járnánk, hamar rájönnénk, ennek is igaza van, annak is, és nem biztos, hogy a pokol fészkét mindig megtalálnánk. Egynéhány rossz csavarmenet azonhan könynyen fölfedezhető. Gyermeknevelésünk legnagyobb erőfeszítései ebbe a mondatba foglalhatók össze: tanulj meg, fiam, viselkedni! Nagyon sokszor csak viselkedünk. Azt mondja X elvtárs, neki ez meg ez jár, aszerint viselkedik tehát Mesélte egyik ismerősöm, magas hivatalú barátját kereste egyszer. Arra való az előszoba, hogy előszobázzon a kedves ügyfél, leült tehát, és várt, miután a titkárnő ls ezt tanácsolta neki Vár, csak vár, semmi mozgás, becsörtet, ablaknál támaszkodik a jó barát, és nem csinál semmit Barátság ide, barátság oda, csak megkérdezte, mire véji a napot. Azt a feleletet kapta, ebben a hivatalban neki jár, hogy megvárakoztasson másokat. Nem tett mást, csak meggyőződése szerint viselkedett. A kuncsaft azt hiszi, neki jár, hogy poröljön a boltossal, a boltos azt hiszi, neki jár, hogy elnézzen a fejünk fölött. A buszban pöröl a vasárnapi ellenőrrel egy fiatalember. Szép, fiatal lány az ellenőr, neki az járna, hogy kedvesek legyenek hozzá. De nincs jegye a jámbor férfinak, félreteszi tehát minden fegyverét, és üvölt, mint a sakáL Mert neki jussa van pörölni az ellenőrrel. Hogy merészeli alázatosan kérni azt a jegyet, amit nem váltott meg? Hogy merészeli vasárnapi nyugalmát háborgatni ? Lehet, hogy a következő buszon már az ellenőr emelte föl a hangját, és mire a munkaideje lejárt, megfeszültek az idegei. Mert valaki azt hitte, neki úgy kell viselkednie, hogy leszidja a másikat. Ülök a más kocsijában, megyünk, pontosan és szépen, elvéti előttünk valaki a lépést. Nincs baj semmi, csak annyit kéne mondani, bocsánat. Gyanítom, ez a szó nincsen beleírva a KRESZbe, akkora dörgedelmet kaptunk tehát, hogy negyedrésze elég lenne örökös butalónak a Pulz utcába. Kocsink vezetője kikerüli, de még akkor is káromkodik, amikor a fél megyét bejártuk. Ezt a mérget is ember eteti emberrel, de nem mind épül be a szervezetünkbe, mert megesik, hogy útközben összetörik a kocsi, emberestül. Derítse ki valaki egy karambolnál, fél órával azelőtt mitől ment föl a pumpa? Z

aklatott életet élünk. Sokszor azért, mert egymást zaklatjuk. Ha lenyeljük a mérgünket, magunknak ártunk, ha kiüvöltjük magunkból, másoknak. Annyira összegabalyodott, bonyolult dologról van szó, hogy valami nagyon egyszerű bölcsességben kellene keresnünk az orvosságot. ö is ember, én is ember vagyok, ugyanazon a földön kell élünk, meg kéne tanulnunk elviselni egymást Rang, kórság, nyavalya? Nekem ez jár, és ebből nem engedek? Bocsánat, valóban nem történt semmi — ezt lenne jó megtanulnunk. És még egyet de ez óriási nagy dolog: tisztelni az embert! Nem akárkiről van szó, a természet legnagyobb csodájáról. Megérdemli, hogy tiszteljük. HORVÁTH DEZSŐ Anyám szépsége Ne kérdezzétek, szép volt-e anyám? Nem tudom... Csak azt mondhatom, megismételhetetlen. Vissza nem térő belső ragyogás, mely egy-egy mosolyban, simogatásban, féltő-szerető tekintetben süt a gyermekre. Az anyák szépsége nem hasonlítható sem a virágok színéhez, sem mezők szőkeségéhez, mert nem külsőségeiben pompázó; inkább belül, az anyai emberség legmélyén rejtőző sugárzás. Különös fényű. Éltető. Otthont adó. Biztató. Dorgálva is szerető. A nők lehetnek külsejükben ilyenek-olyanok, mondhatunk rájuk különböző jelzőket Az anyák, nagyanyák szépsége egészen más, rendkívüli; olyan, melyet nem fakít, nem csorbít az arc megannyi ránca, fáradtsága, a test görnyedtsége. Inkább hangsúlyozza az anyai szépséget Mert legfőbb jellemzője éppen az önfeláldozás, a maga testi-lelki életerejének önzetlen elhasználása — csakhogy a fiak felserdüljenek. Az anyák tűnő szépsége így lesz örök életű: a gyermekek újjászülető szülői szépségében. De minek bizonygassam anyánk szépségét? Mindanynyian éreztük és érezzük naponta, akik gyermekként éltünk és élünk mindmáig. Anyák napja van, köszöntenünk kéne az édesanyákat Van-e, lehet-e méltó szavunk ehhez? Vagy talán úgy járunk, mint a hazatérő Petőfi, aki „számtalan szebbnél szebb gondolat" ... közül a legszebbet választotta: a hallgatást Emlékszünk talán a sorokra: „Csüngtem ajkán szótlanul, mint a gyümölcs a fán." Olykor a legszebb köszöntő a szavakon túl kezdődik. Olyan társadalomban élünk, mely az anyai tiszteletet sokféleképpen kifejezi: az anyai jogok védelmében, a gyermekneveléshez szükséges fizetett szabadságban, segélyjuttatásokban, gyermekvigyázó intézmények (bölcsődék, óvodák) megteremtésében. A szocialista társadalom sokat tett az anyáSZÖNYI GYULA RAJZA kért Boldogulásuk Azonban elsősorban a gyermeki „fizettségben" keresendő. Az anya azért szül, azért nevel gyermeket, mert kimondatlanul is reméli: „Nekem nősz nagyra, szentem" (József Attila). AX anyák napi öröm tehát nem a virágcsokrok nagyságától, nem a szóvirágok illatától lesz teljes, hanem elsősorban attól: Mivé lettünk mi, gyermekeik? Felnőtt-e bennünk, a fiakban, az anyai álom? Büszkeségükre, avagy szégyenükre cseperedtünk-e felnőtté? Az anyai lét végső értelme — a gyermek. Nos, ne kérdezzétek, szép volt-e anyám... Míg van, nagyon szép. és mikor nincs, kimondhatatlanul szép. Ügy ei ív lékszünk az anyai arcra, mint a napba néző gyermek, ki szemét behunyva észleli-érzékeü a ragyogást, a sugaras simogatást. Anyák napja van. köszöntsük — szóval, virággal, hallgatással, mosollyal. De főképpen azzal, hogy örömükre élünk. BALOGH ÖDÖN Erkölcsi kártérítés E

lütötte az autó a gyalogost, alig mer azóta kimenni az utcára, annyira fél. Húszezer forint erkölcsi kártérítést követel. A jó gyerekek meggyújtották a Mikulás vattaruháját, megegett, aki az ajándékot osztotta. Fiatal lány volt az illető, tele lett a bőre hegekkel, sebhelyekkel; gátlásossá vált, nem járhat strandra, nem viselhet kivágott ruhát, ö is kártérítésért perli a biztosítót Szintúgy egy nyolcvanéves néni, aki leesett a buszról, és úgy véli, emiatt „elnehezült életviteléért" csak negyvenezer forint kárpótolhatja. A példák a Népszava nagypénteki riportjából valók, a jogalap az új polgári törvénykönyvből. Eszerint meg kell téríteni az erkölcsi, tehát pénzben csak nagyon szubjektíven és vitathatóan kifejezhető kárt, ha az a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti. Méghozzá pénzben, hiszen a biztosítónak más eszközök aligha állnak rendelkezésére. Minthogy egyelőre nincs központi tarifája a különböző erkölcsi károknak, a biztosító sem tudja, mennyi jár azért, ha valakinek elütik az édesanyját, megerőszakolják, vagy kezét-lábát amputálják, minden esetről egyedi mérlegelés alapján bíróság dönti el, jár-e és mennyi jár a magát károsultnak valló állampolgárnak. Nézzük — még mindig a Népszava példái alapján —. miért és mennyit ítéltek meg eddig. Egy hatvannyolc éves férfi1 százezer forintot követelt, mert baleset során meghalt a felesége, aki egyedüli társasága volt, mosott, főzött rá negyven évig. A feleség elvesztése után a férjnek „nagyon megnehezült az élete", ötvenezret kapott, „mert a 6zerető feleséget még a leggondosabb háztartási alkalmazott sem pótolhatja". ötvenezer forint úgy látszik, igen. Egy nyugdíjas, akinek bőrátültetés miatt heges volt az alkarja, húszezret kapott kárpótlásul, mivel nem viselhet rövid ujjú inget, és nem járhat uszodába Vagyis mindenképpen érdemes erkölcsi kártérítést kérni. Nem tudom ugyan, hogyha a példabeli férj nem baleset során, hanem ágyban, párnák közt vesztette volna el a feleségét, menynyivel (hány ezer forinttal) lett volna kisebb az erkölcsi kára, és mennyivel kevésbé nehezült volna meg az élete. Vagy a megperzselt Mikulás és a heges uszodalátogató mennyivel lett gátlásosabb, mint az, aki valamilyen testi hibával született, vagy anélkül lett himlőhelyes, hogy rágyújtották volna a vattakabátot? Hány olyan ember lehet ebben az országban, akinek ilyen-olyan okból tartósan vagy részlegesen elnehezült az élete? Hány ember marad magára öregségére csak a tanyavilágban? Hányan sérülnek meg évente közlekedési és üzemi balesetben, hány hozzátartozójuk van ezeknek, akiknek rövidebb-hosszabb időre megnehezül részvételük a társadalmi életben? Hány embernek hal még évente rokona, ismerőse? Hány testi és értelmi fogyatékos ember él közöttünk az elfogadott társadalmi szerepek és normák erkölcsi károsultjaként? Fel lehet-e mérni, és ki lehet-e fizetni valamennyiük kárát? Ha igen, mennyibe kerül ez, és milyen forrásból fedezheti mindezt a társadalom? Ha nem. milyen mérce alapján választható el. a jog szerint kinek jár. és kinek nem jár kártérítés? Az élet elnehezülésének módja miért jelenthet átlagos jövedelmű ember számára jelentős — tíz- és százezrekben mérhető — különbséget, aszerint, hogy a fejére esett tégla végez-e valakinek a hozzátartozójával vagy szívinfarktus? Hogyan dönthető el, ki menynyire oka a jó hírnevén esett csorbának? Számít-e ez egyáltalán? Indíthat-e emiatt pert mondjuk egy olyan középiskolai tanár, aki burkolt fenyegetésekkel kényszerítette estis tanítványait. hogy részt vegyenek a borsos áru érettségi előkészítő tanfolyamán, az eset kiderült, és alaposan megtépázta az illető jó hfrét? k Milyen bizonyítási eljárás szükséges például ahhoz, hogv az elhunyt hozzátartozó hiánya mekkora lelki sebet eltett a károsulton? Pszichiáter szakvéleménye kell-e hozzá, vagy az ls elég, ha tanúk bizonyítják, hogy nagyon sírt a temetésen? Ki tudja, hány ezer családnak „nehezül el tartósan az élete" a lakásínség miatt? Érdemes lenne elgondolkozni, hogyan fordítanánk le a pénzben számolható kártérítések nyelvére a társadalmi együttélés torzulásaiból. az elvek és a gyakorlat dichotómiájából, a hivatalok packázásaiból származó erkölcsi kárunkat? Kérhetünk-e ezért, kitől, és milyen összegű kártérítést? A fentiek csak a gyakorlati alkalmazás hiányosan számba vett kérdései. Maga az alapelv, amelyet a törvény megalkotása és hatalyba lépése képvisel, még kétségesebb l eszerint minden nem vagyoni érték, a ió hírnévtől kezdve a kifogástalan egészségi állapoton át a lelki egyensúlyig pénzzel behelyettesíthető. Csak még az nem tisztázott, hogy a magyar pénzügyi rendszerben mennyivel. Ennek az összegnek a megállapítását vajon a hasukra csapva végzik-e az igazságszolgáltatás illetékesei, vagy a gazdasági élettel valamiféle korrelációban? Elképzelhető-e, hogy egy amputálás árfolyama együtt emelkedjék mondjuk a fogyasztói árszínvonallal? Nem vagyoni kár olyan embert érhet, aki rendelkezett valamilyen nem vagyoni jellegű értékkel. egészséggel, testi épséggel, jó hírnévvel, szerelmi sikerélményekkel. boldog családi élettel, amit valami oknál fogva elveszített. Erkölcsi kártérítés annak jár — ay eddigi gyakorlat alapján úgy tetszik —, akinek az élete elnehezül, annak nem. akinek mindig is nehéz. A Népszava cikke idéz egy bírói állásfoglalást, mely szerint „fiatal édesanya halála esetleg megalapozhat" erkölcsi kártérítési igényt. Vajon egy állami gondozott, aki nem i6 ismeri a szüleit igényt tarthat-e hasonló kártérítésre? Akinek baleset során eltorzult az arca, százötvenezer forintot követei Károsult-e, aki nyúlszájjal született? A bírói gyakorlat is ingadozik, az eddigi esetek olvastán az átlagember igazságérzete is bizonytalan: a gyakorlat összemosott olyan, nem vagyoni értékeket mint a jó hírnév, ahol az egyén valamilyen érdeme kézenfekvő, a mikrokörnyezettel való harmonikus kapcsolat, ahol nem kizárt, és az előnyös külső vagy a testi épség, egészség, aminek nem birtoklása éppoly súlyos erkölcsi kárt okoz az egyénnek, mint elvesztése. Az ezeket vagyoni eszközökkel kárpótló joggyakorlat egyrészt szentesíti, jogilag elismeri és védelmezi az egyének nem vagyoni jellegű különbözőségét, máisrészt éppen a kárpótlás vagyoni jellegével tovább erősíti azt az amúgy is elterjedőben levő véleményt hogy a társadalmi értékesség mércéje a ml társadalmunkban is a vagyoni állapot Szeretünk hivalkodni azzal, hogy a joggyakorlat nálunk egybeesik az állampolgárok többségének igazságérzetével, a jog a maga eszközeivel ugyanazt biztosítja, amit a „józan paraszti ész" is helyesnek ítél meg. Kialakul-e vajon ez az egybeesés az erkölcsi kártérítés esetében is? Az egyszerű ember itt annyit tehet, hogy kér kártérítést a bajára. Ha kap. jó. ha nem kap, úgyis jó. ezzel is segíti az egységes bírói gyakorlat kialakítását TANÁCS ISTVÁN t