Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-20 / 116. szám

12 Vasárnap, 1979. május 47. Limlom D

ehogy akarok én a szükséges tavaszi nagytakarítások ellen szót emelni. Okos újságcikkek is figyelmeztetnek: „Mód és lehetőség van arra, hogy a lakáslomtalanítást összekapcsoljuka tavaszi általános lomtalanítással, amikor a mi dolgunk csak annyi, hogy a megadott időre a kapu elé kerüljön ... a' kacat." Azután: „...Felül kell emelkedni a tárgyakhoz fűződő emlékeken, ha a tárgyak már megtették a magukét, használhatatlanná váltak. Jöjjön a realizmus, győzzük le a szentimentalizmust!" Továbbá: „ .,. kérgesítsük meg szivünket, és legyünk kíméletlenek — a lomokkal, a kacatokkal szemben!* Ezek a drámai hangszerelésű buzdítások — meglehet, bennem a hiba — nem ragadtak magukka! Mert jól van, értem én, észSzel felfogom: meg kell szabadulni a használhatatlan limlomoktól, ha nehezünkre esik is. Igaz, igaz: egy darabka emberélet minden, amit munka hozott létre, de az a használati tárgy már halott, amely használhatatlan — eltemetni való. Idáig tart a logűca. S Itt furcsa bizonytalanságok kavarodnak föl bennem. Gyanítom: megül epe-, dett örökség ez, paraszti ősöké. Ilyesfélék jutnak eszembe: ami ma használhatatlan, biztos, hogy véglegesen az? Biztos, hogy mér soha nem lehet > rá szükség? S amit én már nem használhatok semmire, biztos, hogy más sem használhatná, semmire? Ami szükségtelen nekem, biztos, hogy másnak is szükségtelen volna? Igen, ez nyilván örökség. A Joeilhet még ez", a „jó lehet még valamire" üledéke. Elnézem lomjainkat, köztük a mindenféle bútort, ruhaneműt, ágynemű! szőnyege! mosógépe! rádió! tévé! hűtőgépe! villanyreasót — a műszaki cikkekbe egy odavetett pillantással nem lehet belelátni, de a bútorok, a berenkezésl tárgyak között kerülnek szemrevalóbbak is; újabbak, épebbek, alkalmasabbak milliónyi háztartásban használatosaknál E lomnak minősített, pusztuláera ítélt holmik meggyőzően dokumentálják a különbséget az emberek között; az életszínvona! a jövedelmi szint az anyagi ellátottság, az igények, a fogyasztási normák különbségei! Netán a lakásnagyság különbségeit: ha egyszer nem fér, nem fér — a félelmesen szaporodó apró lakásokból olykor szükséges holmikat is ki kell dobni, hogy a lakói beleférjenek. Természetesek a különbségek az emberek között. De nem minden különbség igazságos. És ezen a ponton megint felkavarodik bennem valamilyen biZbnytalanság. De ez már nem örökség, ez az ülepedés, hanem ifjúkori szerzemény: ábrándok, illúziók egy minden tekintetben igazságos társadalomról — haszontalan limlamok az ilyen ábrándok is. Vajon az ls ábránd: ha milliónyi háztartásban még bőven volna helye annak, amit tíz- és százezer már kidobásra íték nem lehetne valamiképpen továbbítani a többletet a hézagokhoz? íme, egy újabb bizonytalanság. Ennek is a múltba ágaznak vissza a gyökerei. Természetesen lehetne továbbítani, ezer mód volna rá. Csakhogy a használt holmikhoz, még az alig használtakhoz is, ma már egyre vastagabban tapad valami láthatatlan s lemoshatatlan szenynyezödés. Valamiféle kényszerképzet arról, ahogyan hajdani nagyságák megun! levetett holmiját hajdani cselédlányok magukra veszik. Nemigen kapkodnak ma használt holmik után. Intézményes megoldásra tehát kísérlet sincs, s a szemétbe szórt értékeket menteni — maradnak a guberálók. Ne az egykori telepek foltosrongyos guberálóira tessék gondolni. A modern guberáló saját gépkocsival jár, kiszereli a, szemétre dobott tévékből, rádiókból a trafókat, hangszórókat, kondenzátoroka! hiánycikk-alkatrészeket. a mosógép bő! a porszívóból a villanymotort, a hűtőgépből a kompresszort — menti a menthető! És túl a tavaszi nagytakarításon sorra járja azokban a lakóházakban a kukákat, ahol némelyek oly igen modernek már, hogy nemcsak a mosást takarítják meg, a mosatást is; az először használt s elpiszkolódva kidobott, még bolti címkés ágyhuzato! fehérnemű! zsebkendőke! törölközőket összeszedegeti. Dehogyis bántanám; hasznos munka az ilyen értékmentés. Emlékszem egy régebbi perre, azóta is sokszor emlegetik: a szemétre kiszórt meggymagot összegyűjtötte valaki, s jó áron eladta: harácso-" lás vádjával állították bíróság elé Ma is a vádlotté a rokonszenvem, és a vád hátterében ma is érzem azt a rosszfajta irigységet: inkább pusztuljon az érték, semhogy valaki könnyen hozzájusson, s jól járjon vele. De miért ne járjon jól? Hiszen még csak nem is lottón nyeri, a szemétben kell érte turkálnia! Mitől szocialista az a norma, mely szerint értékek pusztítása szabadon gyakorolható — mentése büntetendő? Valószínű, a lomoktól a már szükségtelen holmiktól is könynyebb lenne szabadulni sokunknak, ha nem kellene könyörtelen pusztulásra ítélnünk a még használható! Ha azzal a tudattal válhatnánk meg tőle, hogy akinek szüksége volna rá, még hasznát veheti. Valószínű. De e témakörben ez az utolsó bizonytalanságom. És maradna ezek után az, amiben biztos vagyok. Van a selejtezéseknek — legkivált némely nagyvonalú közületi selejtezésnek — egy megideologizált és törvényesített eszmei vezérfonala: tönkretenni a még használhatót. Akár külön munkával, költséggel, fáradsággal de tönkretenni. Összetörni á kiselejtezett csempét, kályhacsempét, kilyuggatni a tejeskannákat, szétnyirbálni a lepedőket, a takarókat, a gumimatracokat. levagdosni az utászcsizma orrá! Közlekedési vállalat: a kiselejtezésre ítélt, nagyon jó, szép bútorokat kihordatják a folyópartra, gúlába rakják, tüzet gyújtanak alá. Tévé film: szerepet benne egy szilveszteri sült malac is, feni rá a stáb a fogát. Ám a rendező leönteti petróleummal s felgyújtják. Valami hasonló eszmeiség tölti el egyik-másik magánselejtezőt is — „ne vehesse hasznát senki!" —: cafatokra nyirbálja a kidobott öltönyöket, ruhaneműkel babaholmikal összetöri az üvege! a tányért, a poharat, a vázát felhasogatja a bútorhuzatot, baltával veri szét a kiszolgált rádiót, könyvpolcot tükröt vitrint És nem azért, mert nem férne a kukába, hiszen nem oda kerül. Jelen van az ilyen oktalan pusztításban —• a közületiben is, Futó Cyörgy Szökhetnél most már szökhetnél most már innen is lásd nem leltél hazádra égbolt-szemedre rászakadt a felhők némasága szólongatod csak önmagad és nem kapsz választ mégse az elmosódott arc mögül már nincs ki visszanézne bordák bilincse csattan rád a gallyak ráccsá lesznek börtönné kopott a vadon s már soha nem ereszthet a magánjellegűben is — az a tudat, hogy ezek korántsem értéktelen, sőt nagyon is jól használ-' ható holmik. Épp azt célozza a pusztítás: ne vehesse hasznukat senki. Ott lüktet még bennük egy darabka emberélet — hát pusztuljon el. Kiszámítottam egyszer: mennyi értéket ad hozzá egy ember munkásélete során a nemzeti vagyonhoz, olyan értéket, amely sem személyi, sem társadalmi fogyasztás révén nem használódik el. Ha ugyanannyi értéket gondatlanságból elpusztít valaki, akár azt is mondhatnám: gondatlan emberölés. Hiszen egy élet munkáját emészti majd fel a pótlása. Nos, ha az akaratlan kártevést — emberélet-valutában számolva — lehet „gondatlan emberölésnek" nevezni, az imént felsorolt cselekmények csak annyiban különböznek tőle, hogy: szándékosak. Amiben végtére a sok bizonytalanság közt biztos vagyok: a selejtezésekkel, a lomtalanítással együttjáró — nyilván nem elhanyagolható — anyagi kárnál sokkal-sakkal nagyobb az az erkölcsi kártevés, melynek így foglalhatom össze a vezéreszmnéjét: „Pusztuljon! Nehogy valaki hasznát vehesse még." FEKETE GYULA Huszonhét „férőhely" NEMZETKÖZI GYERMEKÉV — 1979 M

íg a főnővérre várok, jól megnéznek az Iroda sori szociális otthon gondozottal. A régi tanyai iskolából átalakított épületben fiatal értelmi fogyatékosok kaptak elhelyezést. Koedukált az intézet, tizenhárom fiú, tizennégy lány lakja. A csupa üveg társalgóban szól a rádió, esetlen mozdulatokkal táncol két fiatal nő. A többiek olvasnak, rajzolnak, fonalat gombolyítanak. Van, aki maga elé mered, mások szeretetrohamukban az ápolónőt ölelgetik. A főnővért anyukának szólítják. Szabó Andrásné főnővér Mórahalomra irányít: az ottani szociális otthon kihelyezett részlegeként dolgoznak, nyilatkozatra az igazgatónő adhat engedélyt. Soha rosszabb főnökhöz ne sodorjon a nyilatkozhatás bürokráciája. mint Katona Julianna! — Néhány éve az Egészségügyi Minisztérium irányelvet adott ki a szociális otthonok szakosításáról. Korábban az idősekkel együtt helyeztük el a könnyű értelmi fogyatékosokat, azokat, akik nem súlyos elmebetegek, de önálló életvezetésre képtelenek. Problémák adódtak több generáció együttéléséből. Sokan közülük állami gondozásban nőttek fel, az Ifjúságvédő Intézet nem tud mit kezdeni velük, ha elérik a nagykorúságot. — Mivel töltik az idejüket a gondozottak az új, szakosított otthonban ? — Ami eddig megvalósult, az a magja egy leendő munkaterápiás intézetnek. A célja, hogy értelmes tevékenységet biztosítson a gondozottaknak, megismertesse, megéreztesse velük a munka örömét, a maguk közösségében sikerélményeket teremtsen számukra. A múlt év végén avatták az otthont, eddig ház körüli foglalkozás folyt, takarítás, segítettek terítéskor, étkezésnél. Mezőgazdasági munka kezdődik tavasszal, az ásotthalmi Felszabadulás Tsz térítésmentesen két hektár földet adott az intézetnek, a szöregi Tisza—Maros-szög Termelőszövetkezet nyolcvan darab gyümölcsfacsemetét ajándékozott, a forráskúti Haladás Tsz társadalmi munkában fóliaházat épít. Ipari jellegű foglalkoztatást is tervezünk, a szegedi kenderfonó hulladékanyagot biztosít apró használati cikkek, kulcstartók stb. előállítására. — Vagyis felhasználják a fogyatékosok munkaerejét... — Igen. De ez nem cél hanem eszköz az értelmes időtöltésre, arra, hogy megtalálják a helyüket a világban. Ezért nem is valóságos teljesítményük a fontos, banem, hogy lássák munkájuk eredményét, értelmét. Ha beindul a mezőgazdasági munka, maguknak termelik majd a zöldséget, gyümölcsöt, őket is motiválják anyagiak: a munkájuk arányában kapnak zsebpénzt. — Hányan foglalkoznak az .ápoltakkal? — Hat gondozónő. Ezenkívül az anyaintézet gazdasági személyzete. Mórahalmon főzünk, mosunk. Az étel jó minőségű, főzeléknek, köretnek való itt terem, házias ízesítésűek az ételek. Naponta rendel az egyik helyi körzeti orvos az intézetben. — A gondozottak egyértelműen orvosi esetek? Annak, hogy értelmi fogyatékosként intézetben élnek, egyértelműen fiziológiai okai vannak, vagy szociális tényezők is közrejátszanak? — Jó részük állami gondozott volt. A szülők alkoholisták, rendszertelen, felelőtlen életmódot folytatnak. Van néhány olyan gyerekünk, aki önmaga nem tud beilleszkedni a társadalomba, de ha rendezett családi körülmények állnának mögötte, az értelmi képességeitől akár megbecsült -betanított munkás is lehetne. — Van kiút az intézetből? Visszajuthatnak a gondozottak a társadalomba? — Ha az egészségi állapotuk is, a családi háttér is kedvezően alakul. De ez ritka: az utóbbi négy évben egyszer fordult elö. Még az idősekkel együtt lakott nálunk egy értelmi fogyatékos kislány. Az egyik öregemberhez pedig járt a fia látogatóba, öszszejöttek, a fiú rokona felelősséget vállalt a kislányért. Összeházasodtak. Nem mondom, a fiú sem egy géniusz, de dolgoznak, kiegyensúlyozottan élnek, nemrég hallottam, hogy lakást is kaptak. Visszatérve a volt iskolaépületbe, feltűnik, hogy sehol egy papírdarab, csikk, almacsutka az udvaron. Pedáns gereblyecsíkok mindenfelé. A férfigondozottak kék overallban, ásóval irtják a perjét a kerítés tövében. Szabó Andrásné körbevezet az épületben. Két- és négyágyas szobák, kényelmes, esztétikus bútorok. Az egyik szobában táskarádió: valamelyik gondozott tulajdona. Tisztaság mindenütt. Bekukkantunk a mellékhelyiségbe is: nem biztos, hogy elcserélnék egynémely szegedi étterem hasonló létesítményéért. Az egyik szobában subaszőnyeget csomóznak fiatal nők. — Nagyon szép — dicséri meg a főnővér. — Nehéz velük közös hangot találni? — kérdem kívül. — Nem. De feltétlenül szükséges, hogy megnyerjük a bizalmukat. Jő néhányuknak senkije sincs rajtunk kívül. Benyitunk az elkülönítőbe is. Fonalat raktároznak benne. — Jó vagy rossz, hogy koedukált az intézet? — Kicsit nehezebb így a munkánk. De az ápoltak feltétlenül egészségesebb környezetben élnek. Tudunk bizonyos kapcsolataikról, de ez szükségszerű is, természetes is. Jobb, ha az intézeten belül történik, mintha kiszökdösnének. — Csupa ápolónő dolgozik itt Nem félnek? — Nem. De azért nem ártana férfi ápoló. Nem az ereje miatt: másként viszonyulnának hozzá az ápoltak. — Lehet mérni a bentlakók közérzetét? Az eddigi három hőnap alatt volt szükés? — Nem. — Mennyit enyhitett a megye szociálisotthon-gondjain az Iroda sori intézet? — kérdeztem dr. Dohány Lászlónét, a megyei tanács egészségügyi osztályának csoportvezetőjét. — Keveset. Huszonhét férőhely készült el két-háromszáz közt van az elhelyezésre várók száma. A szakosítás miatt nagy jelentőségű. Bővíteni is fogjuk, további negyven férőhelyes pavilon épül majd, 'a hozzá tartozó helyiségekkel együtt. A mórahalmi belterületi otthonból kiköltözik a sertéstelep, húsellátást és foglalkoztatást nyújt a gondozottaknak. — Szakképzett ápolónők foglalkoznak az értelmi fogyatékosokkal? — Szociális otthoni ápolónő képesítésük van. Gyógypedagógusra is nagy szükségünk lenne. — Jó állapotban levő egykori tanyai iskolából alakították át az Iroda sori épületet, sok társadalmi munkával, nem túl' nagy költséggel, Számos más, elnéptelenedett tanyai iskola is van a megyében ... — Sok épületet megnéztünk, de eddig csak ezt találtuk megfelelőnek. Burkolt út kell, hcfv könnyen megközelíthető legyen, villany, viszonylag nagy épület hogy ne csak nyolc-tiz férőhelyet tudjunk kialakítani. Ezenkívül nagyobb szociális otthon is kell a közelbe, közös konyhával mosodával, hiszen húsz-egynéhány emberre külön beállítani ezeket nagyon gazdaságtalan lenne. — Mikor tudnak elhelyezni minden rászorulót szociális otthonban? — Ha befejeződik az ópusztaszeri otthon kibővítése, megépülnek Szegeden a tervezett helyek, akkor jelentősen enyhül a helyzet. Még sokáig maradnak azonban jogos, de ki nem elégíthető igények. A szociális otthon nem az egyetlen sürgető gondunk. Óvodák is fontosak, bölcsődék is... TANÁCS ISTVÁN >