Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-19 / 115. szám
Szombat, 1979. május 19. Befeiezíiiliek a szovjetjugoszláv tárgyalások ' 0 Moszkva (MTI) Tegnap, pénteken Moszkvában folytatódtak, s befejeződtek a legfelsőbb szintű szovjet—jugosjláv tárgyalások. Leonyid Brezsnyev, az SUKr KB főtitkár®, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke mellett 6zovjet részről a tárgyalásokon Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikái Bizottságának tagja, külügyminiszter és Konsztantyin Rvszaka v, az SZKP KB titkára vett részt. Joszip Broz Tito, n JKSZ elnöke, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke kíséretében volt Sztane Dolanc, a JKSZ Elnökségének tagja és Joszip Vrhovec, a JSZSZK külügyminisztere. A felek folytatták a szovjet—jugoezláv kapcsolatok helyzetének és fejlesztése távlatainak megvitatását. Léonyid Brezsnyev éa Joszip Broz Tito hangsúlyozták, hogy mindkét nép létérdekeinek megfelel a két ország között! politikai, gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatok gazdagítása. A felek megerősítették azt a szándékukat, hogy elmélyítik a azovjet—jugoszláv együttműködést. Magyar felszólalás az UNCTID-kaifereiciái ' 0 Manila (MTI) Furulyás Ferenc, az UNCTAD ötödik konferenciáján részt vevő magyar delegáció tagja, az értekezlet plenáris ülésén kifejtette a szocialista országok közös álláspontját a tőkés országok protekcionista politikájával kapcsolatban. A tőkés országok importkorlátozó intézkedéseikkel belső gazdasági problémáit, terheit kívánják áthárítani más országokra, amelyek különösen hátrányosan sújtják 4 szoeiollsta és fejlődő országok exportját — mondotta. Visszautasította a fejlett tőkés országok törekvését, hogy a szocialista országok is átvállalják a tőkés országoktól jogosan elvárt Intézkedések terhelt. Hangfúlyozta, hogy a világkereskedelem akadálytalan fejlődésének biztosítása, a protekcionista Intézkedések eltávolítása, kizárólag azokra • tőkés országokra hárul, amelyek belső gazdasági problémáik kisugárzása a világkereskedelmi kapcsolatok romlásához vezetett. Miután a tőkés importkorlátozások a szocialista és fejlődő országok exportérdekeit egyaránt sértik, felhívta a fejlődő országokat és protekcionizmus más kárvallottjait a szocialista országokkal való közös fellépésre és a korlátozások kiküszöbölését biztosító program elfogadására. Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito megállapították, hogy a szovjet—jugoszláv dokumentumokban lefektetett elvek és tételek, amelyeket a legfelső szintű találkozók eredményeként fogadtak el, megbízható alapot jelentenek ahhoz, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia sokoldalúan együttműködjék, 6zilárd kapcsolatokat építsen ki, megértést és bizalmat tanúsítson egymás iránt. A tárgyalások során megállapították, hogy függetlenül attól a nézetkülönbségtől, amely egyes külpolitikai kérdések megítélésében áll fenn. a szovjet—jugoszláv kapcsolatokban a mehatározó tényező az, hogy a nemzetközi kérdésekben mind a Szovjetunió, mind a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság a béke és az enyhülés, minden ország és nép függetlensége, a társadalmi haladás mellett foglal állást. Joszip Broz Tito. a JKSZ elnöke, a JSZSZK elnöke meghívta Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét, hogy tegyen hivatalos, baráti látogatást Jugoszláviában. A meghívást a szovjet fél megelégedéssel elfogadta. Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito tárgyalásai baráti, nyílt légkörben, a kölcsönös megbecsülés szellemében folytak. Folytatódott a Pajzs 79 (Folytatás az 1. oldalról.) csonyan szállva mérték fel a folyó túlpartján elhelyezkedők arcvonalát, s jelentették a levegőből az adatokat a tüzérségnek. A lövegek nagy erejű tűztámogatásával vízre szálltak az első kétéltű páncélozott harci járművek. Az úszó harceszközök menet közben nyitottak tüzet az „ellenségre" a vadászrepülök oltalma alatt. Ugyancsak megindultak az önjáró kompok, fedélzetükön egy-egy harckocsival. Az erőteljes, lendületes támadás lehetővé tette, hogy a hidépitök is hozzálássanak munkájukhoz. A tehergépkocsikról vízbe csobbanó hídelemeket boszorkányos gyorsasággal kapcsolták öszzze ós nem sok idő múltán már a stabilan álló hadi hídon gördülhettek át a nehéz harcjárművek, harckocsik. A túlsó partra érkezés után rögtön megkezdődött a partvonaltól menekülő „ellenség" erőinek üldözése, felszámolása. A robbanások füstjedöreje valóban harcszerű körülményeket teremtett és ' a lendületes hajrában már a parancsnoki harcálláspontról sem lehetett megkülönböztetni: melyik egység az, amelyik a magas fokú együttműködésről tanúskodó csapatmozdulatokat végrehajtotta. A gyakorlat végeztével a kormány elnöke találkozott a feladatukat teljesítő katonákkal. Elismeréssel szólt a derekas helytállásról. A gyors, pontos, fegyelmezett akciójukról. Sok sikert kívánt további feladataik végrehajtásához, munkájukhoz. A katonák megköszönve a jókívánságokat, jelképes ajándékot adtak át Lázár Györgynek. Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka pénteken este vacsorát adott a hadgyakorlaton részt vevők tiszteletére, a Pajzs '79 főhadiszállásán. A vacsorán Lázár György és Viktor Kulikov mondott pohárköszöi^ tőt, (MTI) Koszigin Csehszlovákiába látogat 0 Prága (MTI) Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke a közeli napokban Csehszlovákiába érkezik — jelentették be pénteken este Prágában. — A magas rangú szovjet vendéget a CSKP Központi Bizottsága és a csehszlovák szövetségi kormány hívta meg baráti látogatásra. Kina egyoldalú lépése 0 Hanoi (MTI) Kína pénteken egyoldalúan befejezettnek nyilvánította a vietnami—kinél tárgyalások Hanoiban lezajló szakaszát, s közölte, hogy a kinai delegáció rövidesen vlssaatér Pekingbe. Phnn Hlen vietnami külügyminiszter-helyettes a kínai elhatározással kapcsolatban kijelentette, hogy a felelőaséget a kínai félnek kell vállalnia. A két küldöttség egyébként megállapodott abban, hogy a tárgyalások köAMEMKAI ÜZLETEMBEREK ! MOSZKVÁBAN A küszöbönálló szovjetamerikai csúcstalálkozón, Leonyid Brezsnyev és James Carter bécsi megbeszélésének jelentőségét hangsúlyozta Alekszej Koszi gin szovjet miniszterelnök azon. s megbeszélésen, amelyet pénteken folytatott Moszkvában tartózkodó amerikai üzletemberekkel. CASTRO MEXIKÓBAN A mexikói Cozumelben megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Fidel Castro kubai és Jósé Lopez Portillo mexikói elnök között. A kubai államfő csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra Mexikóba. SALT-TARGYALAS Pénteken Genfben újabb megbeszélést tartottak a hadászati támadófegyvorzetek korlátozásáról folyó tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttségek vezetői. IZRAELI HATARPROVOKACIÖ Péntekre virradó éjszaka Izraeli katonai egységek újabb provokációt hajtották végre libanoni területen. A dél-libanoni Tyr város közelében végrehajtott partraszállásról a Wafa hírügynökség Jelentése többek között leszögezi: a partra szálló izraeli egységek —, amelyeket tüzérség és a térség felett átrepülő helikopterek támogattak — nem érték el célpontjukat, mert közvetlenül a parton palesztinai ellenállásba ütköztek. vetkező, pekingi fordulójának Időpontját diplomáciai csatornákon egyeztetik. Hanoiban pénteken sorrendben ötödször ült tárgyalóasztalhoz a vietnami és a kínai kormányküldöttség. Elsőként Fhan Hien vietnami külügyminiszter-helyettes mondta el rövid beszédét, amelyben azt indítványozta, hogy a két fél érdemi tárgyalások folytatása céljából állapodjék meg az ügyrendi kérdésekben. Ezt követően Han Nlenlung kínai küldöttségvezető azzal a javaslattal állt elő, hogy az ötödik üléssel nyilvánítsák befejezettnek a hanoi tárgyalási fordulót, s hogy a következő menetet Pekingben rendezzék. Bejelentette, hogy a kinai kormányküldöttség hamarosan hazatér Hanoiból, s hozzáfűzte: várják a vietnami kormányküldöttséget Pekingbe a további tárgyalásokra. A yietngmi delegáció vei zetőjé a kínai elhatározást kommentálva kijelentette: bár a két tél korábban megegyezett abban, hogy a tárgyalások színhelye váltakozva lesz Hanoi és Peking, a mostani kínai elhatározás egyoldalú és önkényes volt. — Mi nem akadályozhatjuk meg a kinai küldöttséget abban, hogy elhagyja Hanoit, de a teljes felelősség a tárgyalások eredménytelenségéért Kínát terheli, A kínai küldöttségvezető hosszú beszédében lényegében az eddigi négy fordulóban elhangzott vádaskodásalt összegezte. Hozzáfűzte, hogy a békés egymás mellett élés öt elve és az „antihegemónla-tétel" alapján lehet csak helyreállítani a normális kapcsolatokat. Üdülés a Dunakanyarban Időpont: Június P-1S-, 7 nap. Szállás: Vzrőcemares motel. Fllátás; félpanzió. Részvételi dlji 713,- Ft/fS. Üdülés Kőszegen Időponti Június 7 nap. Szállás: Hotel Express Panoráma. Ellátás: félpanzlő. Részvételi díj: ISO,- Et/fö. Jelentkezés éa fetvlláfoattáa: EXPRESS Utazási Iroda Csongrád megyei kirendeltség Szeged, Klgyd n. s. Telefoni 11-30J, n-ltt. Ismét papír- és texWhulladékgyűjtő napoki Május 21-én: Odessza 17-es épület (ABC, Fésű u.) Május 22-én: Újszeged, KISZ-lakótelep (Fürj u.) Mozgó-átvevöhelycs gépkocsink várja a fenti napokon a papir- és textilhulladék-átadókat 14—17 óráig. 9 Dél-magyarországi (,ŰHBf) Vállalat A DELTA KERESKEDELMI VALLALAT pályázatot hirdet kirakatrendezői munkakör betöltésére! Jelentkezni lehet: Szeged, Gutenberg u. 19. r„ alatti dekorációs üzemünkben. Bérezés: kollektív szerződés szerint Koszorúzások 0 Budapest (MTI) A Varsói Szerződés tagállamainak a Pajzs '79 hadgyakorlat alkalmából hazánkban tartózkodó honvédelmi miniszterei és az általuk vezetett küldöttségek tagjai. valdmint a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és törzsének főnöke pénteken a Hősök terén megkoszorúzták a Magyar Hősök Emlékművét. Az emlékmű talapzatán Dobri Dzsurov hadseregtábornok, a Bolgár Népköztársaság nemzetvédelmi minisztere, Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Karl-Heinz Hoffmann, hadi sereg tábornok, a Német Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Wojciech Jaruzelski hadserestábornok, a Lengyel Népköztársaság nemzetvédelmi minisztere, Ion Coman vezérezredes, a Román Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Dmitri) Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Martin Dzur hadseregtábornok, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, valamint Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és Anatolij Gribkov hadseregtábornok, az egyesitett fegyveres erőik törzsének főnöke helyezte el a gyakorlaton részt vevő hadseregeknek a hősök emléke előtt tisztelgő koszorúját. A Varsói Szerződés tagállamainak a Pajzs '79 hadgyakorlat alkalmából hazánkban tartózkodó honvédelmi miniszterei és az általuk vezetett küldöttségek tagjai, valamint a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és törzsének főnöke tegnap megköszönd*-, ták a Gellérthegyen a Felszabadulási Emlékművet ia. A Varsói Szerződés tagállamainak a közös hadgyakorlat alkalmából hazánkban tartózkodó honvédelmi miniszterei, valamint a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és törzsének főnöke Budapesten megkoszorúzták a Magyar Hősök emlékmüvét. (MTI-fotó) WSM/^*Saját szükségletünkre, vállalati költségen személy- és teher- (B+C kategóriájú), autóbuszvezetői (D kategóriájú) tanfolyamot szervezünk SZEGEDEN és SZENTESEN A tanfolyam Idejére fizetést biztosítunk. Jelentkezés helye: VOLÁN 10 sz Vállalat Szeged. Bem u. 10. és Szentes. Főnökség. V $ *