Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-19 / 115. szám

Bromtíat, 1979. május 19. 3 Vízügyi együttműködés Jegyzőkönyv aláírásával pénteken befejeződött Buda­pesten a magyar—csehszlo­vák határvízi bizottság víz­minőség-védelmi albizottsá­gának 24. ülése. A tanácsko­záson értékelték a határfo­lyókon 1978-ban közösen végzett vízminőség-vizsgála­tokat. Az együttműködés jól bevált gyakorlata szerint a két ország szakemberei rend­szeresen figyelemmel kísérik a határvizek tisztaságát, ha­vonta közösen vesznek víz­mintákat, egyeztetik az elem­zések anyagát. Bővül a Ligetfürdő Elektronikus műszerek Üj típusú finommechani­kai és elektronikai berende­zéseket állít ki a BNV-n a Gamma Művek. Mint a gyár vezetői pénteki sajtótájékoz­tatójukon elmondták: ter­melésükben egyre nagyobb szerepet kapnak az elektro­nikus műszerek. Nemrég kezdték meg amerikai licenc alapján a szcintillációs ka­merák, svájci cégekkel együttműködve az indukciós áramlásmérők, s ugyancsak amerikai' kooperációval a kvarckristályok előállítását. A Gamma Művek nagy választékban készít nukleá­ris műszereket, amelyeket orvosi vizsgálatokhoz hasz­nálnak fel. A vásáron is lát­ható új szcintillációs kamera gyorsítja és pontosabbá te­szi az izotópos orvosi vizsgá­latokat. A készülékhez a Gamma kutatógárdája komplett analizáló és adat­feldolgozó berendezést szer­kesztett. A kamerát jelenleg még amerikai alkatrészekkel kiegészítve gyártják, de ké­sőbb ezeket is itthon készítik majd. A kamerához csatla­kozó adatfeldolgozó-rendszert a KGST-országokból beszer­zett számítógép-egységekből állítják össze. I Szerelik a gyermekmedence beton vasszerkezetét a KEV1ÉP munkásai A strandolásra alkalmas csere a víz tisztaságát és a idő lendületet adott az újsze­gedi Ligetfürdő bővítési munkálatainak is. Üjszege­víztakarékosságot szolgálja. A KEVIÉP munkásai még tavalyelőtt nyáron hozzá­den, a Gyapjas Pál utca és a kezdtek a földmunkákhoz. Tisza-gát között folytatják a Az alapozás befejezése után négy új medence építését a KEVIÉP dolgozói. a szerelőbetont öntötték le. Jelenleg csempézésre vár az A medencéket 50 méternél úszó- és a tanmedence. A is nagyobb átmérőjű kupola gyermek- és a gyógymeden­fedi majd, középen egyetlen ce is elkészül júniusra. Ez­tartóoszloppal. Alatta két 26 után látnak hozzá a tetőszer­méter hosszú, s 16 méter szé- kezet felállításához. A faele­les. és két felülnézetben fél- mek egy részét már a hely­hold alakú, egyenként 200 színre szállította az AGRÖ­négvzetméter alapterületű KOMPLEX. A kupola pere­medence kap helyet. Az mét tartó 24 betonpillér he­lyét nagyrészt már kiásták. A következő napokban sor úszni tanulók kerül a betonozásra. Ha az A körszeletre eddigi ütemben haladnak a egyik téglalap formájú me­dencét az úszni tudók, a másikat az . használhatják. emlékeztető medencéket pe- munkával, jövő tavasszal dig a gyerekeknek és a gyó- már fogadhatja a közönséget Bábel öröke Kicsi a világ — mondjuk Bábel kínos örökségében minyos közlemények jó ré­gyakran, s nem is minden élünk, s ahogyan kinyílik szenek nyelve, például a alap nélkül. Főként, ha olv- számunkra a világ, egyre in- Szovjetunióban is), de hat kor űrhajóablakból kitekintő kább érezzük ennek nyű- ez a tudományokkal foglal­kamera képén látjuk iabdú- geit, hátrányait, sokszor ki- kozok belügye, mert egy vá szelídült kéklő földgo- nos pillanatait. Mert kíno- francia munkással angolul lyónkat Kicsi a világ. Hi- sak a szótévesztések, ami- már aligha lehetne szot er­szen amfg nagyapánk több- kor az ember összekapart teni. Iskolai után evekkel a nyíre legföljebb ha a szom- szerb tudásával fizetni hív- pohár vízre mar neki is széd városba eljuthatott éle- ja a főpincért az Adrián, alig futná... tében néhányszor, ma már s csak a furcsálkodó pil- Akárhogyan is nézi azem­milliók magától értetődő, lantásokra kap észbe, hogy ^ re nagyobb szük­sokszoros élménye, hogy re- ő éppen fürdési szándékát pülőgépen. autón. vonaton közölte a főúrral. Vagy. ami­falva a távolságokat olykor kor a város egyik végéből már-már szinte jelképsenek a másikba szívességből át- ^ ..„ tűnő határokat lépjen át, fuvarozott, a bolgár tenger- bereknek hogy ahol csak egy-egy sorompó partra igyekvő stoppos né­és néhány formalitás jelzi: met fiúnak magyarázza, immár új országban jár. Ki- hogy: — An dieses Stadt csiny ez a világ, főként itt, kannst du nach Rumánien Európában, ahol egy-két na- fahren... — s csak utó­pos autóúttal az ember négy- lag, a furcsálló értetlensé- & „^„.„„^ „ „ „. öt ország határát is átléphe- get elemezve jön rá. hogy nyelvévé válna... 4-5 Vio Iro/liro +ortio íHartt-nl mondott Strasse he- _ . r. .. ség volna egy közös nyelv­re. Nem az üzletemberek, a tudomány, vagy a politiku­sok számára, hanem az em­megérthes­sék egymást, hogy baráti ;„magyaS gesztusokon, mosolyokon túl beszélgetni is tudjanak. S ha aztán a megértésnek ez a nyelve később az üzlet, a tudomány és a politika kö­ti, ha kedve tartja. rn Stadt-ot mondott Strasse he lyett, ám az igazi a Weg lett volna ... S az nyelvű érdeklődés a röszkei határállomáson, hogy kilométerre van ide Ta­lán ebből sem lehetnének angol nagy bajok'-­Valaha, a középkorba® hány könnyű dolga volt az uta­Buda- zónák, ha beszélte kora esz­Indúljunk hát útnak! Ha- pest. s a kérdező nem érti perantóját, a latint. Sköny­marosan rájövünk, hogy se magyarul, se szerbül, se nyű dolguk volt a fejedel­mégiscsak nagy, iszonyatosan németül, s az embernek csak meknek is tárgyalásaik köz­nagy ez a világ. Ahány ha- később villan az agyába a ben. Nem volt szükségük tol­tár, ahány ország, annyi two hundred ... nyelvvel találkozik az utas, „, ... . , , hogv nyelvi határaiban el- Kmos pillanatok de nem zárkózásra kényszerüljön a is a legrosszabb. Hiszen többi embertől, hogy itt-ott <?ak „turisztikai vi­fölszedegetett kocsmanyelv- lagnyelv minimális ismere­tudásóval boldoguljon, aho- te is elég ahho2- hogy gyan tud a mindennapok ap­felnőtteknek a négy új medence. Az öl­tözők kialakítására és a melletti tisztító-forgató berendezés gyúlni vágyó építik. A Sportcsarnok fedett uszodához hasonlóan beindítására azonban még feszített víztükre lesz a me- várni kell. mert ezek építé­dencéknek. Mindegyiket szí- séhez nincs elegendő pénz. nültig feltöltik, s a peremű- így a város jövőre „csak" a kön átcsapó víz túlfolyókon 40 millió forintot érő me­át jut a tisztító- és forgató­berendezéshez. A folyamatos dencékkel lesz gazdagabb. J. E. A „pancsoló" nagylány Azt mondják, szenvedé- valamiben is tévedtünk vol- kísérletezni fogok. Vagy a lyes vitatkozó. Az a típus, na. így bizakodva várjuk az tejtermékek vizsgálata lesz a aki lyukat beszél az ember utolsó mérések eredmé- feladatom, vagy mikrobioló­hasába. nyeit. giai kutatásokat végzek. Vé­— No, azért nem egészen — Közeledik az állam- gül is mindegy. A lényeg az, — mondja nevetve. — Igaz, vizsga. hogy azt csinálom, amit na­amit látok, hallok, észreve- — Hát igen. S most me- gyon szeretek. szek, arról szeretek véle- gyünk egy hétre Bulgáriába, ményt alkotni. S engem min- — Üdülni munka után den érdekel. szoktak ... — A paprika mikor kezdte — Nem pihenni megyünk érdekelni? Plovdivba. Az ottani testvér­— Három éve, amikor el- egyetem küldött meghívót sós voltam az élelmiszeripari egy tudományos diákköri főiskolán. Szóltak, van-e konferenciára. kedvem kísérletezni? Mivel — Megint a paprika? mindig szerettem a kémiát, — Persze. Képzelheti, örö­mes a „pancsolást", igent szul kell előadni a dolgoza­mondtam. tómat. Még szerencse, hogy Három évig „pancsolt", s nem egyedül megyek, jön az eredmények egyre bizta- Orosz Marika is. tóbbak voltak. Így az orszá- Az, hogy a barátnőjét is gos tudományos diákköri említi, jellemző rá. Mond­konferencián is ismertette a ják róla. mindig a közössé­kísérletét Kecskeméten a gért dolgozik. Másokért ki­technológiai csoport nyolc áll, érvel, a KlSZ-alapszer­dolgozata közül Szojka Ka- vezetének a mozgatórugója, talinét találták a legjobbnak Ezért társai másfél éve meg­a szak-emberek. választották alapszervi tit­— Egy első díjért mit kell kárnak. csinálni az őrölt parikával? _ Mindig jól éreztem ma­— Vizsgálni Például a gamat a diákközösségben — színét. mondja. — Egy darabig biz­— Az piros..; tos furcsa lesz a megszokott — De nem egyformán. Az arcok nélkül dolgozni, exportpaprikának is van egy — Merre visz az útja? elfogadott színe. A bökkenő — Zalaegerszegre. Ött szü­az. hogy ránézéssel állapít- lettem, ott jártam általános .iák meg, ez a szin jó vagy és középiskolába. sem. S ahány ház, annyi — Hogyan került Szeged­szokás. Régóta tudjuk, hogy re? számokká] is lehet jellemez- — Bolondulok a kémiáért ni a paprika színét, csak a Kémia—biológia szakos tanár hogyan volt a kérdés. Hát szerettem volna lenni. De ki­ezt vizsgálgattuk. Így többes derült., hogy akkor fizikából számban, hiszen Halász Nor- is kell felvételizni, igy az bertné adjunktus kezdettől élelmiszeriparit választot­fogva sokat segített tam. Itt kedvenc tárgyaimból — Lehet „mérni" a színt? kérdezett ki a vizsgabizott­— Igen. Még egy nagy ki- ság. sérlet hátra van, amivel az — Bejött a tipp? eddigi eredményeket keü — Telitalálat volt. A jö­igazolni. Nem hiszem, hogy vendő munkahelyemen is. Horváth István róságaiban, s eleve remény­telen legyen számára em­beri-baráti ismeretségeket kapcsolatokat kialakítani e soknyelvű bábelben, amely­ben többnyire csak barát­ságos gesztusokra és mo­solyokra futja a kölcsönös tehetségből. ember külföldön vendég-' lökben, kempingekben elbol- - vnágnyelv is helyet meg néhány . * _ „jntptik, mácsra. Ma pedig az ENSZ költségvetésének jókora ré­sze tetetemes fordítói ap­parátus költségeit fedezi... Tenni kellene végre va­lamit. A tudományos-fan­tasztikus irodalom jövőké­peiben mindenütt egy egy­doguljon, arra órás tanulás is elég. hogy egy-egy ország nyelvén a boltokban szükséges mini­mumot megtanulja. A leg­rosszabb : hat-nyolc nyelvet kellene tudnia valamennyi re kap. Egy szintetikus nyelv, amelyet nem ideológiák (mint a latint), nem hódí­tások (mint az angolt). s nem turistaözön pénze-igé­nye (mint a németet) ter­wuuiira jesztenek. hanem mestersé­ahhoz. hogy emberi kap- ^ nyelyként> de csolatokra is szert tehes- & J terme­Nyelvek és élmények. Kő- ^Xhog? « mllyenTe" Sági és politikai prioritáso­kat nem sértve képes elter­jedni a világban. Ilyen nyelv esz­tődnek nyarakhoz. utazá- héz? Gondoljunk csak azok­sokhoz. Még mindig elönt a ra a százezrekre, akik négv­víz tizéves is múlt. zágrábi nyoi<; éven át tanultak nyel- . . emlékemre, az érdeklődés vet az iskolapadban. hogy egy aZ kínjaira... — Entschudigen péhánv év után egy pohár P^™1 sie bittel Wo finde ich den vi3.et se tudjanak kérni, mert Sirolina Strasse? És a vála- legföljebb ha egy szén, de szok. amelyeket ugyan ér- gyakorlatilag használhatat­tettem: — Nem értem. Ta- ]an versidézet az eszükbe Ián franciául (angolul, ola- jut... szul, horvátul)... Az vi­szont nekem nem ment. S végre az óriási megköny­nvebbülés, amikor egy já­rókelőnek már csak az utca­nevet tudtam kibökni kí­nomban, s erre megszólalt: — Itt. a szomszéd térről nyí- folyamatos lik. Jobbra a második ... gyakorlásban megőrizni. S Igen. így, színtiszta 'ma- a legtöbb, iskolában nyelvet gyarsággal. S azóta is ér- tanuló ember számára va­tem azt a német turistát. ;on hol van a cél, s még­akit a napokban sikerült Nosza, tanuljunk hát esz­perantóul! (?) De hát nyel­tört nyelvtudásommal útba- inkább utó,ag- ho1 ieazítanom a Hungária szál- megőrzést szolgáló lóhoz, s alig győzött hálál- lás? kodni a sok eredménytelen kérdezősködés után. gyakor­A jugoszláv pártküldöttség látogatásai A Szegeden tartózkodó ju- ciót a gyár befejezett re­goszláv pártmunkásküldött- konstrukciójáról, a hazai el­ség programja tegnap to- látásban betöltött szerepéről, vább folytatódott. A küldött- különös tekintettel az export­ség fölkereste hivatalában — ra, illetve azokra a kereske­Bcrta Istvánnak, az MSZMP delmi kapcsolatokra, ame­Szeged városi bizottsága tit- lyek kiépültek a jugoszláv kárának kíséretében — Prá- kereskedelmi partnerekkel, a gai Tibort, a városi tanács többi között a Szabadkai No­elnökhelyettesét, aki tájékoz- vember 29. Húsipari Válla­tatót adott a városban folyó lattal, lakásépítésről az V. ötéves tervben. Beszélt Szeged leg­nagyobb beruházásáról, a Az üzemlátogatás után a vendégek programja délután második Tisza-híd megépíté- f Ts?:be*foly­séről. továbbá kommunális tj-tódott Itt a vendégeket fo­kérdésekről, a tömegközleke­gadta Kotogány Mihály el­dés fejl^ztérórffl. A vendé- "ökhelyettes és róvlzilmre, a pártalapszervezet titkára. gek megtekintették a végre- t. ^ hajtó bizottság tanácskozó- Demu attaK termét és a tanács nagyter­mét. Ezután a Szegedi Szalámi­gyár és Húskombinátba láto­gattak a vendégek, ahol Bá­lint László, a vállalat vezér­a tsz iparszerű sertéstenyésztő telepét, majd ismertették a közös gazda­ság különböző ágazatainak eredményét. A tsz-ben tett látogatáson részt vett Török József, az MSZMP Szeged Hiszem, hogy ez nem csu- vet csak céllal érdemes ta­pán nyelvtanításunk köztu- nulni. s e célt korlátozza domású csődtömegének a hi- e nyelv lassú terjedése a bája. Nyelveket ugyanis csak világon. Társadalmi moz­céllal lehet igazán megta- galmakra bízni az ilyesmit nulni. s csak többé-kevésbé nemigen lehet. Még em­használatban, lékszem neves Íróink tudó­saink, művészeink, közéleti személyiségeink több lap­ban is közzé tett fölhívá­sára, amelyben valamilyen hasznos tettet sürgetnek ép­pen az eszperantó terjesz­tése érdekében. Vajon, miért nem hang­zott még el javaslat az ENSZ egyik közgyűlésén valamelyik kis ország kép­viselőjétől: ajánlják a világ­szervezet tagállamainak, hogy tíz éven belül tegyéí' kötelezővé az általános kolai oktatásban az eszpe rántó nyelv tanítását, mint első kötelező idegen nyel­vét. Vajon miért? Hogy fon­tosabb dolguk is van a po­hábo­rúk, feszültségek? Pedig, hát a megértés. az, hogy megért­1*1 Kétségtelen, vannak nevezett világnyelvek, ezért, vagy azért is ugy­vagy­sok ember által beszélt, hasz­nált nyelvek. Például, az an­gol, amelyet vagy egymilli­árd ember beszélhet ezen a világon, ám ezt éppen ma­guk az angolok veszik a legkevésbé jónéven, mert sokféleképp torzul, változik laikusoknak? Éhség, anyanyelvük. S bár az is igaz, hogy a tudományos in­formációknak is vagy het- végre 32 emberek ven százaléka angolul lát hessék egymást telán 82 is első ízben napvilágot (már fontos do1og- Akár 82 csak azért is. mert sok or- biek miatt is"­szágban eleve angol a tudo- Szávay István igazgatója,' Lobkovitz Sándor Y*rosi bizottságának első tit­kereskedelmi és termeltetési kára" Papp GV"la\ a v,árof' gazgató és Kiss Ernő, a vál­lalati pártbizottság titkár­helyettese. osztályvezető fo­gadta őket. A húskombinát vezetői tájékoztatták a sza­badkai pártmunkás-delefia- bau visszautazik Szabadkára. tanács elnöke, Deák Béla és Berta István, a városi párt­bizottság titkárai. A szabadkai pártdelegáció ma, szombaton a déli órák­Üzemlátogatás, termékbemutató Az MSZMP Szeged Belvá- Csongrád megyei Tejipari ros IV/A és IVB alapszer- Vállalatot keresték föl. aho! vezete, valamint a Hazafias Csápenszki István igazgató Népfront Belváros IV. kör- mondott tájékoztatót a vál­zeti bizottsága üzemlátoga- lalat munkájáról, tást szervezett tegnap, pén- A több mint hatvan láto­teken délelőtt az alapszerve- gató ezután megtekintette az zetek tagjainak s hozzátar- üzem életér61 készüu filmet tozóinak. A résztvevők a . . , . . ,, , Juhász Gyula Tanárképző majd kosto,oval egybekötött Főiskolától kölcsönkapott pa- termékbemutatón Ismerke­norámás autóbusszal a dett a vállalat újdonságaival

Next

/
Thumbnails
Contents