Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-19 / 115. szám
0 0 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK! M SZ M P S ZEGED VÁROSI BIZ OTTSÁGÁNAK LAPJA 69. évfolyam 115. szám 1979. május 19., szombat Ára: 1,20 forint Belső tartalékok Idén is előbbre lép az újszegedi szövőgyár " "„A munkaerőhelyzetet továbbra is a kínálatot meghaladó kereslet jellemzi. A létszámigényeket pedig csak a belső munkaerőforrások feltárásából, hasznosításából, belső átcsoportosításból lehet kielégíteni. Ennek ellenére a megye gazdálkodó szervei irreális munkaerőigényeket támasztanak, • az elmúlt év végén több mint ötezer betöltetlen munkahelyet jeleztek" — írja a Központi Statisztikai Hivatal Csongrád megyei Igazgatóságának legfrissebb jelentése. A munkaerőt illetően a textilipar az országos átlagnál is rosszabb helyzetben van, s ez különösen érvényes az iparágban a kenderfeldolgozásra. Itt a létszám évről évre jelentős mértékben fogy. A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedi szövőgyára már több éve megkezdte a munkát azért, ellenére jó eredményeket tudjon produkálni. Jól tudták és tudják, hogy- a gépi beruházások mellett egyetlen valóságos lehetőségük van: a termelékenység növelése, ami az elmúlt évben 13 és fél százalékkal volt nagyobb a szövődében. Nemrégiben, a nagyvállalat átszervezését követően újszegedi irányítás alá került a jutaárugyár, melynek a termékek konfekcionálása lett az elsődleges feladata, és az eperjesi üzem is, ahol zsákokat állítanak elő. Kezdetben gondot okozott, hogy a két újonnan idekapcsolt termelőegységben az egy munkásra jutó termelékenység szinte semmit sem növekedett Az újszegedi gyár vezetői munkásgyűléseken ismertették a dolgozóikkal terveiket Az élő szó erejével bizonyították, hogy mindenütt vannak még jelentős belső tartalésokan vitatják. Itt azonban erről nem lehet szó, hiszen a gyár és a két gyáregység jelentősen felemelt tervét már áprilisban 134 százalékra sikerült teljesítenie a kollektívának. Segített persze ebben, hogy a már régebben bevezetett minőségi bérezési forma mellett azokat is célprémiummal jutalmazzák, akik eddigi teljesítményüket akár a mennyiség, akár a minőség tekintetében felülmúlják. Mindezek keretét a bevezetett DH-munko rendszer kísérletei adják. Újszegeden már régen belátták, hogy kifogástalan végterméket csak kitűnő alapanyagból lehet gyártani. Figyelmüket éppen ezért a technológiai sor első fázisára fordítják. Amitől sokat várnak még: a szocialista brigádok folytatják a munkaversenyt. Ennek a mozgalomnak az eredményeitől is további előÚj föladatok végrehajtása Folytatódott a Pajzs '79 Lázár György a hadgyakorlaton Pénteken utolsó szakaszába érkezett a Pajzs '79 hadgyakorlat feladatainak végrehajtása: a bolgár, csehszlovák, magyar és szovjet egységek a szárazföldi, a légi és a vízi haditechnika sokféle eszközét bevetve hajtottak végre átütő erejű támadást, fáradhatatlanul, nagy lendülettel mértek csapást az „ellenségre". A pénteki eseményeket megtekintette Lázár György, n Minisztertanács elnöke és Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Korom Mihály, az MSZMP KB titkára, Borbándi Jár.os és Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. Részt vettek a gyakorlaton a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei, s ott volt az egyesített fegyveres erők főparancsnoka. A gyakorlat egyik leglátványosabb szakaszában szovjet csapatszállító repülőgépek jelentek meg a légtérben, amelyekből deszantalegységek ugrottak ki. Nemcsak a harcosok, hanem a legkorszerűbb technikai eszközök és a harcjárművek is ejtőernyővel értek földet. A selyemkupolák még el sem lapultak, máris megkezdődött a lendületes támadás a kijelölt objektum elfoglalására. A szovjet légi deszantot magyar vadászrepülők oltalmazták. A deszantegység parancsnoka jelentette a feladat 6ikeres végrehajtását Lázár Györgynek, aki gratulált a nagyszerű teljesítményhez. Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter ajándékokat adott át a gárdaegységnek, amely harmincöt évvel ezelőtt részt vett hazánk felszabadításában. A pénteki nap másik nagy feladatának végrehajtásában szinte valamennyi fegyvernem részt vett. Égig csapó napalmtűz jelezte, hogy a réderők mindent megtesznek a folyón való átkel* megakadályozására. Nagy sebességű felderítő répülőgépek ala(Folytatás a 2. oldalon.) Az új menetrendben hogy mindezen jelenségek kok. Az értekezlet sikerét relépést várnak. Losonczi Pál Ausztriába látogat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, dr, Rudolf Kirchschldgernek, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnökének meghívására a közeljövőben hivatalos látogatást tesz Ausztriában. (MTI) Utak, utazók Hogyan ítélhetjük meg a magyar úthálózat színvonalát? Sztrádáink, közútjaink hossza, minősége megfelel-e gazdasági, társadalmi fejlettségünknek? Ezekről a kérdésekről manapság is gyakran felparázslik a vita — mondotta Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter az országgyűlés építési és közlekedési bizottságának pénteki ülésén. A miniszter a kérdőjelekre rögtön válaszolt is: Az országot behálózó beton- és aszfaltutakon évente több mint 7,5 milliárdan utaznak, s 600 millió tonna árut szállítanak. A hálózat tehát általában megfelel mai fejlettségünknek, körülményeinknek, ám az is igaz, hogy néhány útvonalon, s mindenekelőtt a fővárosban semmit sem csillapult a közlekedési láz. A miniszter ismertette az 1990-ig szóló fejlesztési programot. A vita után Gyarmati János, az építési és közlekedési bizottság elnöke foglalta össze a bizottság állásfoglalását, elismeréssel szólt a tájékoztatásról, a tárcának az elmúlt években végzett fejlesztési munkájáról, mindenekelőtt az útépítés gépesítéséről, magas színvonal''' szervezettségéről. (MTI) Gáztároló épül AlgyAn Űj expressz- és gyorsvonatok, több mint 700 új autóbuszjárat Acs S. Sándor felvétele Asztalosfürésszel vágják méretre a különleges „téglát" Befejezték az algyői propán-bután gáztároló betonozását. Most az NSZK-beli LGA Gastechnik GMBH mérnökének irányításával a Fővárosi Hőtechnikai Vállalat szakemberei készítik a 42 méter átmérőjű, kör alakú gáztartály alapját. Különleges „téglákat" — összesen 540 darabot — raknak körbe a betonlap szélén, s majd ezeken nyugszik az 520 tonna súlyú tartály. Ez a különleges anyag kézzel szétmorzsolható, asztalosfűrészszel vágható, s a 24X24X48 centiméter méretű „tégla" súlya mindössze 18 és fél kiló. Érdekességként megemlítjük: a hagyományos anyagból égetett hasonló méretű tégla 90 kiló volna, de ez nem bírná a hatalmas nyomást és nem szigetelne, ugyanis a most beépítendő anyagban gázbuborékok biztosítják a nagy nyomószilárdságot, ugyanakkor taszítják a vizet. A közel kétéves .munkálatok után a tartályban mínusz 40 fokon 30 ezer köbméter cseppfolyós gázt tudnak tárolni. S egy újabb érdekesség: ha a propán-butánt gáz alakban raktároznák, 1,6 millió köbméteres tartályra lenne szükség. Jelenleg a tartályt alapozzák, illetve szigetelik. Egész Európában, így hazánkban is május 27-én. vasárnap 0 órakor lép életbe az 1979 1980. évi vasúti menetrend — jeléntette Szabó Béla vezérigazgató-helyettes a MÁV pénteki sajtótájékoztatóján. A MÁV 150 ezer példányban adta ki az új menetrendet, amely változatlanul 40 forintos áron már kapható a pályaudvarokon is az utazási irodákban. A vezérigazgató elmondotta, hogy az új menetrendi Időszakban nagy gondot fordítanak az utazás kényelmére, a főváros és a megyeszékhelyek összeköttetésének bővítésére, a vidéki város környéki közlekedés, valamint a menetrendszerüség javítására, s miután a külföldi forgalom jelentősen fejlődik, a nemzetközi utazási lehetőségek bővítésére is. Az ismert rendelkezések hatásaként például sok utasra számítanak AusztriábóL A beutazó forgalom zavartalan lebonyolítására a nyáron Budapest és Bécs között „Lehár" néven új gyorsvonatpár közlekedik egyelőre hat kocsival, a hétvégi forgalomban ' pedig Bécs és Sopron között két gyorsvonatpárt állítanak üzembe. Megszűnik viszont a Bécs— Bukarest közötti expressz, a Bécs—Bukarest—Konstanca közvetlen kocsikat a Wiener-Walcer , továbbítja majd. A Lengyelországból hazánkba irányuló ugyancsak tömeges utasforgalom és a téli időszak közlekedésének javítására a Cracovia vonat ezentúl egész évben közlekedik Budapest—Krakkó között. Ugyancsak Lengyelországból a Fekete-tenger partjára irányuló turistaforgalom lebonyolítására a Nord-Orient expresszen kívül új nemzetközi gyorsvonat indul Budapestről Biharkeresztesen és Bukaresten keresztül Várnába. A belföldi távolsági forgalomban az igényeknek megfelelően tovább csökkentik a személy-, és bővítik a gyors- és expresszvonaiok számát. Néhány nagy forgalmú vonalon új gyorsvonatokat állítottak be, s egyes expresszvonatok útvonalát megrövidítették a főváros és a megyeszékhelyek közötti forgalom gyorsítására. A Budapest—Miskolc—Sátoraljaújhely közötti Zemplén expressz helyett Budapest— Miskolc között a Borsodi expressz, Budapest—Sátoraljaújhely. valamint Ózd között új gyorsvonatpár közlekedik. Ugyancsak új gyorsvonat jár a főváros és Miskolc között is. A Nyíregyháza—Záhony és a Debrecen—Mátészalka közötti expresszvonatok megszűnnek, helyettük Budapest—Záhony és Budapest Minőség, áruellátás Tárgyalta a SZOT ülésa A lakosság áruellátását vizsgálta péntek délelőtti ülésén a SZOT. Az előadók, dr. Sághy Vilmos belekereskedelmi miniszter és Duschek Lajosné SZOT-titkár elmondták, hogy az alapvető élelmiszerekből a korábbiakhoz hasonlóan ezután is bőséges és folyamatos ellátás várható. Ebben az esztendőben a tavalyinál 4,3 százalékkal több húst, illetve húskészítményt hoznak forgalomba, s mivel tőkehúsból kicsi a választék, bőségesen lesz baromfi és tojás. Tej, tejtermékből is van elegendő, s bejelentették, hogy ~1980 helyett már az idén az ország valamennyi településén pasztőrözött tejet árusítanak. Az iparéi kkellátás a tavalyihoz hasonló. A SZOT titkára elsősorban egyes fogyasztási cikkek gyenge minőségére hívta fel a figyelmet, és szóvá tette a nem ritkán tapasztalható udvariatlan kiszolgálást is. Felhívta a figyelmet, mennyire fontos, hogy a szakszervezet aktivistái a jövőben rendszeresen kapjanak információt az árak változásairól. (MTI) —Mátészalka között úf gyorsvonatokat állítottak be, a Hajdú expressz és a Szabolcs expressz pedig Budapest—Nyíregyháza között jár. Űj gyorsvonatpár javítja a főváros és Szeged öszszeköttetését. Megszűnik • Budapest Józsefváros—Baja közötti távolsági személyvonat, viszont Kiskunhalasra gyorsvonatot állítanak be, amellyel a Budapest—Baja közötti utazási időt egy órával megrövidítik. A vasúiéval együtt tép életbe a hivatalos autóbuszmenetrend is — a három kötet 70 forint —. hétfőn kezdik meg az autóbuszállomásokon és a Volán utazási irodákban az árusítást. Az új menetrend életbelépésétől a Volán 718 új autóbuszjárat-párt helyez üzembe, elsősorban Budapest és a megyeszékhelyek város környéki forgalmában, s ezzel együtt 121 új megállóhelyet is létesítenek. Az új járatok közül csaknem 400 a munkásszállítást. 151 a tanulók közlekedését javítja. Az űj tanévben például már 958 körzeti iskola 57 ezer diákjának rendszeres szállításáról gondoskodik a Volán. A közúti közlekedés felkészült az idegenforgalmi igények kielégítésére is. Budapest és Balatonakarattya között az eddiginél több, hétköznaponként 12. szombatonként 20, vasárnaponként pedig 24 autóbusz közlekedik; Balatonakarattyáról közvetlen autóbuszcsatlakozás van Siófokra és Balatonfüredre. A Balaton déli partján Siófok és Balatonfenyves, valamint Balatonfenyves és Keszthely között félóránként közlekednek buszok. A nemzetközi forgalomban tíz országgal tart fenn rendszeres és idényjellegű öszszeköttetést a Volán, amely az új menetrend szerint új járatot indít Budapestről a bulgáriai Obzorba és a jugoszláviai Sutomoreba. valamint Szombathely—Pozsony és Eger—Lucence között. (MTI)