Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-12 / 85. szám

Csütörtök, 1979. április 12. 12 Gondolatok egy tanulmánygyűjtemény ürügyén A „Tanulmányok Csongrád megye történetéből" újabb kötete Alig egy esztendeje, 1978 elején megjelent, a tudománypolitika időszerű feladataival foglalkozó minisztertanácsi határozatban a következő útmutatást olvashatjuk: a tudományos élet irányító szervei ösztönözzék a kutatókat arra is, hogy a társadalmi jelenségek, folyamatök és összefüggések elemzése során elmélyültebben kutassák a történelmi múltat, s hatékonyabban segítsék a nemzeti hagyományok és kultúra feltárását, s értékelését célzó munkálatokat. A Farkas József megyei levéltár-igazgató szerkesztésében most megjelent tanulmánykötet arról tanúskodik, megfogadták a kormányzati intelmet. Visszalép a múlt századba, s mind az öt tanulmánya innen meríti témáját. Elöljáróban jegyezzük ide fel a tanulmányok szerzőit és címeit: Gaál Endre—Szabó Ferenc: Adatok a szegedi Grünn-nyomda történetéhez (1811—1847). Oltvai Ferenc: A Csanád vár. megyei telepes községek igazgatása a XIX. század első felében. Molnár László: Csongrád vármegye közigazgatási szervezetének átalakulása 1848—1871, Ruszoly József: Az országgyűlési népképviselet kezdetei Csanád vármegyében 1848—1875. Papp János: Bakay Nándor indulása és politikai pályája — a végső kudarcig. A kötet értékelésénél nem \ szabad megfeledkeznünk a tanulmányok gondos lektorairól sem. Megyei levéltárunk egy évvel ezelőtt jelentkezett ha«onló című kiadványának első kötetével. E kötet is több értékes tanulmányt tartalmazott. Az új kötet javára Írandó, hogy egy fáradságosabb kutatómunkát igénylő évszázadba lép vissza, így szükségszerűen a hangyaszorgalmat megkívánó levéltári kutatásokra erőteljesebben támaszkodik. A recenzor mint igazgatástörténész az új kötet javára írja azt is, hogy a felszabadulás előtt, s részben a felszabadulás után is elhanyagolt igazgatástörténetnek két tanulmányt szentelt. Ha teljes mértékben nem is osztjuk azt a régi tételt, hogy „egy ország alkotmánya annyit ér, amennyit belőle közigazgatása megvalósít", azt mégis el kell ismernünk, hogy a közigazgatás közreműködése nélkül számos kormányzati törekvés nem valósulhat meg, s múltunk történelmének alakításánál a kor közigazgatási szerveire jelentős feladat és felelősség hárult. A Grünn-nyomdával foglalkozó színvonalas tanulmány /nellékleteivel értékes új adatokkal járul hozzá városunk nyomdászattörténetének megírásához. Hisszük, hogy a szerzőpár a téma feldolgozását folytatja. Oltvai Ferenc gazdag forrásanyagra támaszkodó tanulmánya bemutatja, hogy az úrbéres jobbágyfaluval ellentétben miként alakult a telepes községek igazgatása. Értékes anyagot nyújt a magyar történelem kutatóinak annak bemutatásával, miként igyekezett a parasztság meglazítani a földesúrtól való függés kötelékeit, s ennek során jóval az 1871-es községi törvény előtt saját helyi ügyeinek igazgatásában miként kí6érelt meg önmaga számára nagyobb befolyást biztosítani. Molnár László az 1870-es önkormányzati törvényt megelőző tízegynéhány esztendő vármegyei igazgatását mutatja be, így az önkényuralom közigazgatási tevékenységét is. Igaz, hogy az önkényuralom közigazgatása — a szerző megállapítását idézve — 1852 után „megmerevedett". Érdemes azonban e korszak kutatását folytatnia, s bizonyára talál olyan újabb adatokat, melyek részben az általános, részben a szakigazgatás területén feljegyzésre érdemesek. Ruszoly József — Oltvaihoz hasonlóan — ugyancsak uralkodik a gazdag levéltári anyag felett. Tanulmánya társadalomrajz is tehát a konzervatív jogtörténészek módszerét túllépve, korszerű szemlélettel, átfogó tudományos igénnyel, s igényességgel vizsgálja e korszak egyik legjelentősebb közjogi tevékenységét. Végül ami Papp János tanulmányát illeti: hasznos ismereteket nyújt nemcsak azoknak, akik Bakay Nándorról — esetleg naponta elmenve a róla elnevezett utcán — csak annyit tudnak, hogy kötélgyáros volt, de azoknak is, akik éppen ezekben a hónapokban kezdtek neki nagyobb lendülettel városunk történetének megírásához. A szerzőt arra biztatjuk, folytassa a téma kutatását, vegye igénybe az országgyűlési naplókat is ,ahol megtalálja Bakay parlamenti megnyilatkozásait. Végezetül néhány gondolatot fektetek papírra, ami e rangos és értékes munka olvasása közben jutott eszembe: Az újabb történeti munkák sajnálatos módon nem mindenkor alkalmazzák a lábjegyzetes megoldást, megelégszenek a forrásmunkák felsorolásával. Ezzel a módszerrel a megírt munkák hitelüket veszthetik, ténymegállapításai kinyilatkoztatássá válhatnak, s a továbbkutatók számára kevés segítséget nyújtanak. örvendetes, hogy a megyében, elsősorban Szegeden számos helyen folyik helytörténeti kutatás. A legtöbb esetben egymástól függetlenül. Indokolt lenne a helytörténeti kutatók és kutatások egybefogása. E munka szervezeti összefogására a Szegedi Akadémiai Bizottság látszik a legalkalmasabbnak. Az ismertetett tanulmánygyűjtemény szerzői a középés az idősebb korúakhoz tartoznak. Tudós kutatóvá nem születik valaki, hanem szellemi adottságok és felkészültség birtokában szorgos munkával válik azzá. Miért is említem ezt? A megyei levéltár — vagy akár pL a makói városi levéltar — anyaga a korábbi évszázadok kutatásához is igen értékes dokumentumokat őriz. Évtizedekre munkalehetőséget biztosít egy lényegesen nagyobb létszámú kutatógárdának. De van-e kialakulóban olyan utánpótlás, amelyik a 19. századot megelőző korszak latin és — ráadásul gót betűs — német nyelvű forrásmunkáit meg tudja majd fejteni?! Sajnos, a latin nyelvet kutatási szinten ismerő fiatal utánpótlás alig van, s még kevesebb olyan fiatal történész és jogtörténész, aki ismeri a gót betűket. Ne következzék be az az időszak .amelyben a magyar múlt latin és német nyelvű forrásmunkái holt anyaggá, muzeális értékekké válnak. A megyei levéltár rangos, a Szegedi Nyomda gondos munkáját is dicsérő kiadványa adjon buzdítást azoknak a fiataloknak, akik majdan szívesen veszik át tőlünk a stafétabotot. Erre a munkára azonban fel is kell készülni. No és azokat, akik ezt megtették, és erről tanúbizonyságot adtak, városunkban és városunknak meg is kell tartani. Hencz Aurél A napenergia hasznosítása Tér és térkép A Nap energiájának hasznosítására napelemek gyártási technológiáját dolgozta ki a Villamosipari Kutató Intézet. Az elemek már a gyakorlatban is sikerrel vizsgáztak: villamos árammá alakítják át a Nap fényenergiáját. Most a gyártmány továbbfejlesztésén és szabadalmaztatásán dolgoznak a kutatók. Az intézet az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság megbízásából 1972 óta foglalkozik a napenergia hasznosításával. Az első elemeket szilícium félvezetőből alakították ki. A napelemeket két területen; villamos energia termelésére, valamint fényérzékelők kialakítására hasznosítják. Néhány helyen már sikeresen használják a magyar gyártmányú napelemeket. A vízügyi hatóságok dunántúli hírközlő rendszerében például az átjátszó-erősítő állomás tetején helyeztek el egy hat négyzetméter területű napelemet. amely kétszáz watt teljesítményű áramot termel. Szó van róla, hogy kikötők éjjeli megvilágításánál is felhasználják a napelemeket. Elsőkérit — kísérleti jelleggel — a Velencei-tó valamelyik kikötőjében kerülhet erre sor. Ilyen napelemes tápegységeket kívánnak alkalmazni a hajók biztonságos közlekedését segítő bójáknál is. A napenergia szélesebb körű gyakorlati alkalmazásának kutatásában kibontakozóban van a KGST-országok műszaki-tudományos együttműködése. Ennek keretében a magyar kutatók a szilícium alapú napelemek gazdaságos előállításának vizsgálatait végzik. Bulgária kadmium-szulfiddal folytatja ugyanezt a kutatást. A Szovjetunió a fénvkoncentrátorok, Csehszlovákia pedig az olcsóbb ' alapanyag előállításán dolgozik. A szegedi Dóm tér építészeti értékeit elég sokan kétségbe vonták, mi azonban nem mondhatunk mást, csak azt, hogy ennél szebb Dóm terünk nem volt, és föltehetően nem is lesz. Erre kell vigyáznunk, mert nekünk is jó, ha ép és szép, ami megvan, és az idegen is így járja körül legszívesebben. És az is nekünk jó, ha az idegennek jó. A szabadtéri színházba is szívesebben ülnek be az emberek, ha ezt a teret mindig szépnek látják. Vannak az évnek hetei, hónapjai, amikor ország-világ előtt ez a tér: Szeged. Aki védeni szeretné varosát, ezt • a teret is félti. Oda tesznek és ott felejtenek valamit, ami nem oda való, ki tudja, hányan emelnek szót ellene? Volt vita, amikor átépítették a hozzá csatlakozó, egyetem előtti teret, amelyet az aradi vértanúkról neveztek el. Most arra biztatják sokan a tanácstagjukat, emelje föl szavát, és tiltsa ki onnan a focit. Talán nincs is szükség tiltásra, elég lehet, ha elmondjuk érveiket. Jön az idegen, egyedül vagy csoportosan, eltelve áhítattal. Azt várja, hogy kinyílik előtte Szeged, hogy átjárja a váras sokat emlegetett hangulata, és kapkodhatja a lábát, mert a labdát kergető, gatyában futkározó legények őt is kergetik. Mindenre el volt készülve, de erre nem. Azt mondja az egyik fölszólaló, megkoszorúzták a szőregi csata emlékoszlopát délelőtt, focival rugdalták meg délután. Aki nézi, kegyeletsértést lát benne, aki a labdát rúgja, akadályt. Ezt az ellentmondást föloldani másként nem lehej, az emlékoszlopot arrébb vinni nem tudjuk, az egész teret sem tolhatjuk odébb, a labdával kellene elballagni két sarokkal messzebb, ahol avatott tere van játéknak, sportnak. Azt mondja valaki, ne csak az idegenre gondoljunk, hanem magunkra is. A városlakó is szeretne kiülni oda, ahol hozzáértő emberek keze alkotta meg a teret, és labda elől futkosni neki sincsen kedve. Eszébe sem jutna, hogy „steril" várost csináljunk, hogy irtsunk ki onnan mindent, ami a normális élethez tartozik. Az egyetem sivár lenne egyetemisták nélkül, sőt áz is baj lenne, ha a fiatalok városképi szempontok miatt elkezdenének' csöndesen emésztő öregurat játszani. Maradjon jó sokáig fiatal, aki maradhat, de ez a tér gyújtópontja városunknak, a focira, a kísérő üvöltésre valójában nem is alkalmas. Szűk, lépcsőn a labda sem gurul, ott a csobogó kutacska, az is akadály. Legjobb lenne lemondani tóla. A térkép viszont a tér faján van. Először csak egy volt, aztán lett kettő. A Dóm tér bejárata fölött elrepedhetett egy cső, végigcsorgott a víz a bolthajtáson, aztán az árkádok lábán. Nem kell belevésni, hogy a víz itt volt ekkor és ekkor, mert nyoma szakemberek szerint is eltüntethetetlen: kiverte a salétrom a téglát. Eötvös Loránd, a fizika fejedelme feje fölött hasadt meg a második cső, rajzolván a második térképet tetőtől talpig, megint maradandót alkotva. Idestova ötven esztendeje szolgál az egyetemi épületek vízvezetéke, a közönséges járókelő arra következtet, az öreg cső máshol is repedhet, térkép máshol is lehet. Azt hallottam, az orvosegyetem hozzálátott a tervszerű "ölújításhoz, ha kicsit vár a cső, később nem lesz baj. Többféle érdekeltség öleli körül a teret, meg kellene előzniük látványbeli értékcsökkenését. Bármit mondanak is a vitatkozók, nekünk csak ez az egy Dóm terünk van, és ezt szeretnénk a nyári színházzal együtt sok ezer embernek megmutatni minden esztendőben. Mivel a miénk, nekünk kell vigyáznunk rá. Horváth Dezső Zelei Miklós: A kezdet Egy életút dokumentumai 6

Mégis visszakerültem. Az igazgatót. Fekete elvtársat • meg jól lehordták miattam, nem is nagyon kedvelt ez. Után. Adott egy pofont is, mert röplabdameccsen nem néztem meg, hová qdom a labdát. De nem sokáig igazgató. 1950 végén már Fehér László ült a helyén.-Abban az időben léptem be a Magyar Szabadságharcos Szövetségbe. Néha olyan méltóságteljesen álltam díszörségben, mintha az egész világot rám bízták volna. Nagyon odavoltam a szervezeti életért. Mindenhová virágzó kedvvel, énekelve mentünk. Igyekeztem mindent jól elvégezni. A szobafestő szakmában elméletből is, gyakorlatból is kitűnő voltam. Mindenki megszeretett, és ez megduplázta a tanulási kedvemet. Igaz. egyébként nagyon buta voltam. Nem tudtam beosztani a pénzt, nem ismertem filmeket, könyveket. Még az udvarlásban ls irányításra szorultam. De abban az időben ebben még nem nyújtottak akkora .segítséget, mint mostanában. Nem volt kitől megkérdezni semmitSétáltam párszor Tóth Arankával. Egyszer meg is hívott magukhoz, de nem nagy szeretettel fogadtak, és én többet nem is mentem. Legközelebb én hívtam meg Ilonkát moziba. Hogy megmutassam, milyen gavallér vagyok, az erkélypáholyba vettem jegyet neki, magamnak meg a földszint első sorába. Hamarabb szabadultam fel. mint'vártam. Kellett a szakember, a melóe, az első év végén már szakmunkásvizsgát lehetett tenni. Sikerült. Kaptam két hét jutalomnyaralást Nagymarosra. Soha életemben nem voltam még üdülni, kíváncsi voltam, milyen lehet az? Irány Nagymaros! összeesomagoltarrt vettem egy csomag Terv cigarettát, a füstölögve pöffeszkedtem a vonatablakban, mert a jegyet ingyen adták, de a kalauz majdnem megbüntetett, mert azt már nem figyeltem meg, hogy nemdohányzó kocsiba szálltam. Vígan füstöltem, amikor bejött. Meg akart büntetni, de aztán mondtam neki, hogy üdülni megyek. Elengedett Megtanultam úszni. Irigyeltem a hajók nyomdokvizén végigheverő társaimat, olyan szépen ringatták magukat. Én is megpróbáltam. Utána kivonszoltak a partra, és rengeteg víz folyt ki belőlem. De makacsságomnak és kitartó akaratomnak végül meglett a gyümölcse. Egy hét múlva már elég tűrhetően úsztam háton és oldalt. Pali rávett, hogy ússzunk be a közeli uszályra, onnan pedig át Visegrádra. Én benne is voltam. Amikor felkapaszkodtunk az uszályra, előbújt a matróz, és éktelen káromkodások közepette zavart el bennünket. Vissza kellett ugranunk a Dunába. Kezdő voltam még, nagyon féltem. Ijedtemben behunyt szemmel ugrottam. Ügy éreztem, elragad a víz. Amikor kinyitottam a szemem, láttam, nincs semmi baj. Fenn vagyok a víz színén, s úszom, ahogyan kell. Elmúlt hát az ijedelmem, s jó óra múlva már a visegrádi oldalról néztünk át amoda, ahol voltunk. Aztán indultunk vissza. Nagyon szép két hét volt, bár tovább tartott volna. Soha nem felejtem el az utolsó napon zászlódíszbe öltözött táborunkat. Nyertem egy könyvet is, mert verset szavaltam a tábortűznél. Azután mentem haza. Otthon közölték velem, hogy el kell hagynom az MTH-t, mert már segéd vagyok, s annak nem jár. Sikerült külön bejáratú albérletet találnom a Kocsis utcában. Havi negyven forintot fizettem érte. Dolgoztam és a Szabadságharcos Szövetségben ténykedtem sokat. Az ünnepeket nagyon szerettem. Díszőrséget álltunk a piactéren, a Szabadság téren, és felvonultunk. Falujárásokat is szerveztünk. Megmagyaráztuk az embereknek, hogyan képzeljék el a szocialista rendszert, hogyan lehet megvalósítani a szocializmust, mihez kérik az emberek segítségét, miért fontos a többtermelés, a munkás-paraszt barátság, hogyan fog eltűnni a város és falu közötti különbség. Akkor kezdtek alakulni a termelőszövetkezeti csoportok is. jártunk agitálni. Ott is kellett beszélni ezekről. Főleg a tanyaközpontokban fordultunk meg. Kis röpgyűléseket szerveztünk az iskolában. A tanterem egyik részét színpaddá alakítottuk át és kultúrműsort adtunk. Nyolcan-tízen mentünk egy helyre. Egyikünk szavalni tudott, a másik vicceket mondani, és négy-öt dalt oroszul la megtanultam. Barátságos összejövetellé szerettük volna tenni a szervezést. Utána felvilágosítottuk az embereket, hogy miért van szükség a téeszcsékre. Szinte minden vasárnapunk a szervezéssel telt. Sokszor munka után is mentünk, csináltuk a hangulatot aa embereknek. De nem sokáig tartott ez, körülbelül két hónapig. Ekkor jött egy asszony, és megkérdezte, hogy nem akarok-e Dunapentelére menni, az ifimunkások közé? • Sose felejtem el, akkor kezdték Sztálinváros első utcáját, a Május 1. utat építeni. Én is részt vettem az építésben, városalapító vagyok magam is. Szép nagy barakképületben kaptam szállást. Voltunk vagy harmincan egy szobában. A nagy barakk hosszában ketté volt választva, mindkét oldalon emeletes ágyak, középen a mosdók, fürdő. Tíz méter hosszú, öt méter szélei szoba volt. Jó sok ágy fért bele. A családosok különszobát kaptak. / Nem panaszkodhatom, annyi mindenben részt vehettem. Nagyon jó volt. De nemcsák mi, ifimunkások érkeztünk meg. jött oda mindenféle népség. Börtönből szabadultak is. Sok sötét alaknak jó rejtekhely volt a hatalmas építkezés, s hogy munkásszálláson helyezkedhettek el. A kocsmákat is Köpködőnek, Tetőnek, Késdobálónak, Hátborzongatónak, Dzsudósnak nevezték el. Előre gyártott ele. mekből épültek azok is. Állandóan volt üvöltés, kiabálás meg rengeteg néző. Soha nem választottak szét senkitf Ez most központi rész, hatalmas tér van a helyén. Nem tudom, mi a neve, nem voltam ott vagy húsz éve. Sok kósza hír járta akkor a városról. Vegyes volt s társaság, de az építkezésről sem hitte senki, hogv lesz belőle valami, s lám, lett. S később még mennyi minden. Már főiskola is van ott. Jobb volna ma odamenni. Szabolcstól Somogyig mindenki megjelent, minden réteg. osztály képviselte magát. Letűnt, régi méltóságos urak, akiket rászorítottak arra. hogy végre valahára ők is dolgozzanak. Bár én ilyennel nem találkoztam, csak a fiával az egyiknek. Professzornak csúfoltuk, miniszteri tanácsos volt az apja. Szemüveges, nagyon gyenge fizikumú srác volt. halvány, vézna, de a keze roppant ügyes. Zsebes volt, de bármi mást is elemelt. Szépen megélt belőle. (Folytatjuk.)