Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

Szerda, 1979. április 4. 79 MAGAZIN Mondja és mond(at)ják... r A

középkorú munkásember komótosan kezébe veszi a mikrofont és nyugodtan, tempósan, egy-egy rövidke megtorpanás után újból nekilendülve elkezd beszélni Örkény István Tóték cimű művéről. Nem elemzés ez, de (hál' istennek) nem is tartalomfelmondás, sok „és akkor"-ral és még több megakadással. Élményről, olvasmányélményről számol be. Mondhatni reflexióról, amelyek benne szemmel láthatólag spontán módon, csakis és kizárólag saját kútfőből merítve fogalmazódnak meg. Okosan beszéL Erre szokták mondani: „józan, paraszti ésszel". Egyre jobban belemelegszik, az élménybeszámoló lassacskán élményszámba megy. Mindenki figyel, egyre jobban. Amikor befejezi, önkéntelenül — a zsűri még meg sem nyikkanhatott — csattan fel a taps. Más. A brigád szószólója Gábor Pál Angi Vera című filmjét választotta. Látszik rajta, alig tudja kivárni saját kezdőmondatainak végét, hogy az első nagy truvajhoz érkezhessék. Megvan, odaért. „És, amikor a nők ott együtt fürdenek a zuhanyozóban, az a megtisztulás szimbóluma." Messzebb ül tőlem, mégis szinte látom várakozó pillantását: ugye, most aztán igazán okosat mondtam? Nem szólhatok, hogy aki a filmet látta, még a legcsapongóbb kritikusi fantáziával sem képzelhet bele Ilyesmit az egészen más célzattal készült, inkriminált fürdöjelenetbe. Aztán valamivel később: „Angi Vera, aki a szilárd jellemű, pozitív hős ..'.*• A zsűri tagjai egymásra néznek, más asztaloknál is felszisszennek. Nyilván olyanok, akik látták az Angi Verát, és nyilván senki sem mondta-magyarázta nekik, hogy ezt itt így és így kell érteni. Eszembe jut az előbbi, a Tótékről beszélő ember. Biztosan nem tudhatom, de fogadni mernék, senki sem világosította fel Örkény alkotásának értelmezési lehetőségeiről. A dilemma adott: örüljünk és dicsőítsük az ösztönös, a józan észre építő véleményeket, a munkások önművelésének eme ékes bizonyítékát, avagy ezzel párhuzamosan szánjuk az egészet a Munka és műveltség vetélkedő (a tapasztalatok az egyik munkahelyi elődöntőről származnak) felkészítőinek kritikájául? Amivel már ezek létjogosultságáról ls véleményt mondunk? Hallani vélem az akadékoskodó közbeszólási: nem ezen kell meditálni, a kérdésfelvetés helytelen, örüljünk, hogy egyáltalán ott voltak az, emberek, hogy egyáltalán elolvasták, hogy egyáltalán megnézték.. „ hogy egyáltalán örüljünk, csak tegyük azonnal hozzá: az a tény, hogy a művészeti ismeretek tárgykörben gyakran szinte ordító volt a rosszul, ráadásul túl didaktikusán, szájbarágósán végzett felkészítők eredménye; a közhelyfüzérekkel díszített szajkózássorozat — feltétlenül elgondolkodtató. Miként az is: a munkásművelődésben — túlzott lelkesedésből, téves nézetek miatt? — mintha egyre jobban elharapózna valami. Olyasmire gondolok, amit jó száz éve Arany János A Nép Barátja című újság kritikájának apropóján úgy írt le, hogy általában a népet, az „egyszerű embereket" nem kell olyan rettenetesen ostobának tartani, amennyire (műveletlenségük miatt) első pillantásra látszanak. A jószándékú propaganda a felkészítésre, a műveltség elsajátíttatására törekedvén hajlamos megfeledkezni a természetes emberi intelligencia időnként félelmetes hatású helyzeti előnyéről a művelődésben. Amikor magától, önállóan kezd el a munkás beszélni, akármilyen nehézkesen és döcögve is — akkor valamit már hasznáL Nem arra gondolok én, hogy afféle „hagyjuk hát a dolgokat a maguk folyásán"-alapon ne orientáljon, ne kormányozzon valami ideál, valami eszmeiség felé a mindenkori felkészítő. Hanem a fentiek tudomásulvételével, bekalkulálásával tegye mindezt. Ne csak elmondhasson (ráadásul ne ostobaságokat), hanem hagyjon — mondani is. Mi kell ehhez? Emberismeret, pedagógiai és lélektani érzék. És tapintat Hogy a jó szándék önmagában milyen kevés, az a vetélkedőn is kiválóan látszott Nyolc brigád vetélkedett az említett elődöntőn. Voltak közülük, akik mondtak, és voltak, akikkel mondattak. Erős a gyanúm: e két. egymástól annyira eltérő jelentéstartalmat hordozó nyelvtani formula a látottaknál sokkal egészségesebb szintézisbe egyesíthető. DOMONKOS LÁSZLÓ Az Aníarktisztól Tarjánig Az Antarktisz szárazföldi területe « jégperemmel és a szigetekkel együtt körülbelül 14 millió négyzetkilométer. Állandó lakosa csak a szubantarktikus szigetek néhány meteorológiai állomásának van. A kontinenst átlagosan 2000 méter vastag jégtakaró fedi. A partvidéken élö pingvinek, fókák és madarak a tengerből szerzik élelmüket, az Antarktiszon csak virágtalan növények (mohok, zuzmók, harasztok) élnek meg. A Déli-sarkot elsőként Amundsen érte el, 1911. december 14-én. A tarjáni lakóház folyosóján nem kell keresni Pándi Ferencék ajtaját. A küszöb mellett két krumpliszsákkal felérő ponyvacsomag, az összekötött szájhoz cédula ragasztva, a cirillbetűs szegedi címmel s a tulajdonos nevével. Az Antarktiszról visszaérkező huszonharmadik szovjet expedíció tagját azonban munkahelyén találom meg, s őszintén szólva ez meg sem lep. Sok a mesélni valója. marad belőle a szabadsága utánra is. — Rövid életrajzot kérek 1978. január 23-ig, amikor Riga kikötőjéből kifutott az Esztonia. — Érettségi a „Tömörkényben" 1965-ben, elófelvétel a műegyetemre, egy év katonaság és egyetemistáskodés után lakatos lettem, aztán hazajöttem Szegedre, akkor már ide, a meteorológiai állomásra, technikusnak. S ahogy ez lenni szokott: tanfolyamok következnek és főtechnikus lesz az ember, egészen pontosan aerológus: magaslégkör-kutató. Kollégák mesélnek azokról a pesti munkatársakról, akik korábban már jártak az Antarktiszon. Aztán Szegeden jár egy szovjet polarnyik — sarkkutató — és mesél. Kedvcsinálóan. Ha az ember gyerekkorában olvasott már Amundsenről, felébred benne a kíváncsiság kétgyermekes családapaként is... Kértem az intézet vezetőit, segítsenek. És jött a levél: meghívnak az 1978 januárjában útnak induló szovjet expedícióba. A felszerelést, a ruházatot ök adták, kamerat és filmet a Központi Meteorológiai Intézet, baráti jótanácsokat pedig Barát József. Orvosok vizsgáltak, elbírom-e majd a nehéz éghajlati viszonyok közötti megterhelést, S megkaptam a megrendelést a lányomtól: hozzak pingvintojást. — Minek tulajdonítja, hogy sikerült bejutnia az expedícióba? — Az én elhatározásomhoz társultak az intézet vezetői a támogatásukkal, meg aztán hárman már megjárták ugyanezt az utat, akár hagyományosnak is tekinthető hát, hogy számítanak ránk szovjet kollégáink. Nekem szerencsém volt, ugyanazt a munkát bízták rám. amit itthon: a légkör alsó harminc kilométerének vizsgálatát, rádiószondával. Ez már Leningrádban derült ki, ahol az indulás előtt egy hétig együtt volt az a csapat, amelyik az előző expedíció váltására ment — az Esztoniával. ötvenhat napos hajóút — két megállóval: a Kanári-szigeteken és Montevideóban, meg a szokásos egyenlítői „fürdetéssel" — ez már önmagában is egyedi és megismételhetetlen élmény volt. S ahogy közeledtünk, a hajórádió figyelmeztetett: most látható az első delfin. Az első albatrosz. Az első bálna. S az első jéghegy. Megérkeztünk. Jégtörőre szálltak át hajónkról azok, akik a Mirnij állomásra mentek, mi pedig március 19-én értünk célba: Malagyozsnajára. — A Szovjetunió hat állomása közül ez a legnagyobb, ez a főváros. — Hetven alumínium ház; otthona 103 szovjet és egy magyar polarnyiknak. Központi fűtéses szobákkal, közös ebédlővel, kórházzal, szaunával. Moszkvával közvetlen telefonkapcsolat, meteorológiai rakétakllövó, raktárak, műszaki berendezések, különleges terepjárók, élelmiszerkészlet egy évre, hlszerí az utolsó hajó kirakodása után nincs lehetőség utánpótlásra a váltás megérkeztéig. Attelelés — így mondják a sarkkutatók. Mínusz 33 fok volt a leghidegebb, amíg ott voltam, s 150 kilométeres volt a legerősebb szél. Dolgoztunk olyan, napok'ig tartó hóviharban, hogy húsjSulónyi védőruházatban is majd megfagytunk. Aki ott eltéved ... Másfél nap után találják meg a vaktában, esetleg épp a tenger felé bandukolót, mint nálunk azt a szovjet fiút, akit az állomás minden lakója keresett, kötéllel egymáshoz kapcsolva, csatárláncot alkotva... — És a munka? — Tizenkét óránként egy-egy rádiószonda felküldése, tehát naponta 8-10 órányi elfoglaltság Az adatokat számítógép dolgozza fel, de például a hidrogénfejlesztés — nehéz fizikai munka — a mi dolgunk volt Fogytam is vagy tíz kilót pedig ki mennyit akart annyit evett Az Antarktiszon kommunizmus van, mindent aláírásra adnak, a pénz ismeretlen. Ha születésnap, ünnep van, irány a raktár, kiíratja az ember a vendéglátáshoz szükséges enni-inni valót Ha jól emlékszem, november hetedikén magyar csirke volt az ünnepi ebéd. S mert minden este filmvetítéssel pótolják az Antarktiszon a tévénézést, újra láttam a Vasvirágot a Bakaruhábant! Űjság nem jöhetett, az ember a hazulról érkező táviratokat leste. Először havonta egyszer, aztán mind sűrűbben, hetente érkezett a feleségemtől távirat s a szöveg is egyre hosszabbodott mint ahogy az én választávirataim is „forrósodtak". Körülbelül hat hónap után jött a legerősebb honvágyválság, őszintén szólva, akkor az első hazainduló járműre felültem volna, megbízatás, akaraterő Ide vagy oda... A rádió azért segített Moszkva magyar nyelvű adását jól hallottuk, a Szülőföldünket csak, ha az Időjárás nyugodtabbá vált. Hiszen ott a nyár ls legfeljebb plusz 4-5 fokos. Amikor idehaza a legkeményebb hidegek voltak, ott nálunk sétálni ls lehetett a parton. Elnéztük a pingvineket — egyébként elég utálatos állatok, bambák és rikácsolok —, órákig figyeltük a sarki fény játékát s egyszer, üres órámban útjelző táblát is fabrikáltam. Felraktam a póznára: Budapest 12 983 km. Matematikai módszerrel számítva, légvonalban. Hazafelé a rövidebb úton jöttünk, Mauritánia, Szíria, Isztambul, Odessza érintésével, másfél hónap alatt. Mert akkorra már igencsak elég volt a magányosságból... — Most szabadságot kapott az intézettől. S aztán? — Szeretném feldolgozni a hazahozott anyagot, átadni munkatársaimnak tapasztalataimat. Jó lenne a naplóm alapján megfogalmazni, megőrizni nyomtatásban is sarkvidéki élményeimet. Erre az egy évre alapon'a érdemes lesz továbbtanulnom — szeretnék is. Hiszen amit nálunk, a Malagyozsnaján megtanultam, idehaza ls kamatoztatnom kell. Pándt Ferenc, a Központi Meteorológiai Intézet szegedi aerológiai obszervatóriumának fiatal főtechnikusa március másodikán érkezett vissza Magyarországra, 13 és fél hónapnyi világjárás után. Ne csodálkozzunk rajta, ha még mindig azt mondja a Délisark vidékére: „nálunk". PALFY KATALIN Ze/k Zoltán Jó reggelt! JÓ reggelt néktek, ti csapat veréb! hát még tinéktek, ti fekete-s-kék sipkájú cinegék! S látom, gyöpöp fut, majd lassúdva lép s megáll, s gyanakvón forgatja fejét, kutatja hajnali eledelét a feketerigó. Tündéri nép! csőrük sípjától csillámos a lég: tágasságos hangcsarnokuk, de még műhelyük is: van munkájuk elég 'sak az a homályteli szakadék két évszak közt! A menekvő vidék Zúg rá dara-s-ónoseső sörét! Csak a kizsákmányoló téli eg — az éhkop, a munkanélküliség!