Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

Locsolkodás Ml Ö csémmel egyensúlyoztunk a sínen, melyikünk bírja tovább. Az esztékától indultunk, a Tejüzemig sínen maradtam, ott is az öcsém lökött le, mert nem tudta elviselni, hogy már ezernél tartok. Elkaptam a karját, karomba kulcsoltam, és feszíteni kezdtem, ahogy a nagyoktól láttam. Mondta. hogy ne, fáj! Tovább sínezf.ünk. — Gyűjtsünk közösen? —kérdezte. — Miért, mennyid van már? — Negyvenhat forint. — Nekem ötvenkettő —mondtam. — Jól van, de én még meglocsolom a Pankát is, meg a Sipőczéket — Én meg a Vanyus Marit. — Azoknál csak tojást kapsz úgyis! Lebillentem a sínről, öcsém kiröhögött. Aztán 6 is lelépett Szorosan, egymás mellett lépdeltünk a talpfákon, mivel a cigánysorhoz értünk. Féltünk ezen a szakaszon. Nem több százötven lépésnél, mégis hosszabbnak tűnt, mint az esztékától a nagymamáékig. Nem mertünk a putrik felé nézni, épp csak arra eandítottunk, nehogy leszólítsanak bennünket. A cigánygyerekek is locsoltak olyankor, igaz, nem tojásért. hanem borért, pálinkáért. De bor se kell nekik ahhoz, hogy belekössenek két, üyen jól öltözött, szépen fésült gyerekbe. Apám fésült bennünket reggel, nyílegyenes választék, nekem jobbra, öcsémnek balra, hajolajat rá, hadd csillogjon, hadd lássák, a borbély gyerekei ezek! A cigánysor végén elkanyarodott a sín, a putrik is, mi meg a Kút utcán mentünk tovább. — Nekem még majdnem tele van — dicsekedett öcsém akölnisüvegét mutatva. — Jövőre már nem locsolok pénzért — mondtam neki. — A Knolléknál ki se vettem a dugót — folytatta, mintha nem is szóltam volna. — Mert, hogy néz ki, hogy egy ötödikes pénzért locsol — mondtam én is tovább a magamét. — De te csak negyedikes leszel... Megláttuk a nagyapát a kútnál. Hozzászaladtunk, barackot nyomott a szép frizuránkra. — Siessetek, nehogy elhervadjon a nagyanyátok! Futottunk a kapuig.;; Aztán húsvétok jöttek egymás után. A pénz elmaradt, helyette édes likőröket kaptunk a tojás mellé. Akkoriban nemcsak a locsolóüveggel mentünk a nagymamáékhoz, hanem a mi nyuszink ajándékával. A nagymamának, ha jól emlékszem, kölnit vittünk, volt, mikor konyharuhát. egyszer kötényt is. A nagypapának meg minden alkalommal egy üveg bort. Már hetekkel húsvét előtt gyűjtöttük a filléreket-forintokat, hogy legyen a kölnire meg a borra. Nagyapa az ajtó mögötti sarokban tartotta a borosüveget. Egyszer, mikor kiment vécére, kicseréltük a borosüveget ecetesre. Jött vissza, fogta az üveget, meghúzta. Köpött egyet, és nem tudta, mit csináljon velünk? Aztán csak annyit mondott, hogy takonymasinák vagyunk. Borral tisztította a száját, és leült velünk kártyázni. Csaltunk sokat, ő meg úgy tett, mintha nom venné észre... Most biciklin tekerek a sin melletti földúton. öcsém helye üres. Már biztosan megfordult, kocsival hamarabb végezni. A cigánysoron gyorsítok a tempón, aztán mégis lelassítok. A putrik felé nézek, kutatom, mi változott azóta, de semmi. A Kút utca végén most is ott a kút. Csupasz. Nincs a csőrében vödör, nincs kéz a fogantyúján ... nincs barack ... igaz. szép frizura sincs. Nagymamát a meleg konyha vigyázza. Megörül nekem. Elő a kölnisüveget, meglocsolom, borral kínál. Fogom a két vödröt, kii a kúthoz, vízzel töltöm őket, vissza a konyhába. Ülök és nézelődöm. A kredencen a pakli kártyát keresi szemem, hiába. Kortyolgatom a bort, egyesegyedül. Maradok még vagy félórát és elköszönök. Nem a sínek felé, a Körte irányába indulok. Megtöltetek egy literes üveget olaszrizlinggel, és kitekerek a temetőbe. — Locsolni jöttem, nagyapa — mondom a földkupacra. Azzal kihúzom a dugót, és öntözni kezdem a sírját. — Nehogy mán kilocsold! — lép elő a szomszéd sír keresztje mögül. Kezében piros ász. tök alsó. makk tíz. Barackot nyom a fejem búbjára, és megfogja a kezem. Kisétálunk a temető kapuján. A Körtében háromdecit kér, nekem meg nagymálnát. Félrehúzódunk. mások is hadd férjenek a pulthoz. Zsebében kotorászik, mit kereshet? Hát persze, a cigaretta! Kér valakitől egy szálat, tüzet is hozzá. Mélyeket slukkol, nagyokat kortyipt. Kiiszom én is a málnámat, nehogy lemaradjak.— Minden jót, Piszkei bácsi! — mondják neki többen, ahogy megyünk kifelé. — Isten velük! — mondja nekik nagyapa. A vurstliban fölfizet a ringlispilre, egyszerre három menetre. Indul a ringlispíl, láncok feszülnek, lenn emberek törpülnek. Minden körnél látom a nagyapát, néha int is, néha mosolyog is. Aztán az eget nézem, ott messze madarak repülnek, én is madár vagyok, úgy érzem. A harmadik menet után kiszállok, a nagypapa sehol. Indulok a borossátor felé, hátha ..., de nem. A céllövöldésnél találok rá, csokornyi műrózsát lőtt nekem, míg madárkodtam. Sorban álltunk a vattacukrosnál, célba dobunk rongylabdákkal, hamutartót nyerünk, meg egy műanyag autót. Még egy menet a ringlispilen. Borossátor előtt a nagypapa. Itt nincs málna, pohárból egy korty az enyém. — A nagymama örülni fog a rózsának — mondom hazafelé. Az udvar végén fűrészbak. Lovagolok rajta. Nagypapa rőzsét vág, nagymama alszik. — Ne keltsük fel — mondja. A rőzsét a sparhelt mellé rakja, kezem fogja, és Indulunk a temető felé. A sírhoz érve, se szó, se beszéd, eltűnik. Kutatom nyomát, hiába. A szomszéd sír keresztjéhez ugrom, ott sincs. — Nagypapa! Nagypapa! — kiabálom, aztán halkan folytatom: — Jövő húsvétkor is...— könnyezem a szavaimhoz. Nem csoda. Ügy itt hagyott, hogy barackot sem nyomott a fejemre. HÁMOS VILMOS ilyen egyszerű és könnyen áttekinthető akció egy ruha • megvarratása! Bemegy az ember a szabóhoz, kicsomagolja a boltban vásárolt anyagot, vagy ha S2 nincs, kiválasztja a helyszínen ajánlottból, a mester végigaraszolja a centivel a kuncsaftot, egy-kettőre felveszi a méreteket, megállapodnak a fazonban, számolgatnak, kábé enynyibe kerül, mert, hogy kell a ruhához bélés, gomb, csat, cipzár, cérna, koptató, miegymás... „ekkor tessék jönni." Tíz ruhával már több a gond. Százzal még inkább, százezerrel? Ajjaj! Ahhoz nem elég a rendelést felvevő méricskélő mester, a szöveten csattogó szabóolló, s a kiegészítő anyagok, kellékek sem igen férnek el egy fiókban. A Szegedi Ruhagyárban százezrével futnak át a gyártószalagokon az öltönyök, szoknyák, női ruhák, s a kicsiben egyszerű, magától értetődő mozzanatok „felelős szervek", csoportok, osztályok bonyolult termelési feladatává lényegültek át. Még egy ollónylsszantás sem történt, máris két-három részleg dolgozóinak feje fő a megrendelés miatt. Üj típust kért a szovjet partner. Hányat, milyent, mekkorát, milyen anyagból*'., ezt már a kereskedelmi osztály „feldolgozta". s továbbítja a GYEK-nek. A rövidítés megfejtése: gyártmányelőkészítési osztály. Itt dolgozik a Villám brigád. • Egy alig sárgult, alig tört fénykép kerül elő a fiókból. Ki hinné, hogy harmincéves. Bakacsi Józsefné felnéz, bólint: valóban, alig hihető, hogy az újszegedi ü'ött-kopott, mégis új üzemcsarnokban (ők sufninak mondták) az a mosolygós fiatalasszony a sorban az utolsó, ő volt... — A szalag végén a masni. Az voltam. Hartninc éve kezdtem, a gyáiTal együtt. Ott a képen gomblyukazó gépnél ülök, de voltam azóta meós, végbeosztó, segédművezető. most pedig programozó. Innen is megyek nyugdíjba — két hónap múlva. Másik képet húz elő. Ezen karon fogva mosolyog a gépbe egy szőke lánnyal. — (5 is alapító, Balogh Zoltánná. Manyika. — És most, hol dolgozik? — Itt van, velem szemben, ő is brigádtag. Bakacsiné belemerül a kimutatásokba, kártyajátékosként pörgeti a kartonokat, siet, fél óra múlva be kell adnia a „gyorsfényképet", melyik szalag hogyan áll, hány napra elegendő varrrr valót tartalékoltak az ellátására. Ha négynapi készlet megvan, jó, ha csökken a menynyiség. oda irányít, szabványt. (Kiszabott, varrásra váró anyagot.) ö az első láncszem, ö most „diszponál". Baloghnéhoz kerül a „diszpó": milyen anyag, milyen megrendelőnek, melyik üzemrészben készül majd el. Manyika indul, lépcsőn le, lépcsőn fel. — Még mondják, hogy mi amolyan irodisták vagyunk! Hányszor végigjárjuk a gyárat egy nap? Mi tartjuk a kapcsolatot a raktárral, laborral, szabászattal. műszakkal. Megyünk a raktárba, kérni a szovjet rendelésnek anyagot. Van. — Most igen, de nem mindig. Olyankor verem a huppot, Megy a diszpó vándorútra... Mozaikkép a Villám brigádról Ezúttal nem veri, indul a laborba. Itt készül a szabásminta, Itt számolják ki, melyik méretnek mennyi anyag kell. A többi csak szorzás dolga: ennyi és enynyi kell ebből meg ebből a méretből, az összesen ... Ehhez pedig ennyi vég szövetem van, akkor ... Néha egy műszakban annyi anyagot kell — papíron — felosztani, hogy Szegedtől Vásárhelyig érne. Harmincezer métert ... • Vissza a brigádhoz, közben emlékszik az iménti képre. — Negyvenkilencben, május l-re díszítettük a gyárat, akkor kaptak le bennünket. Öcska gépszínben kezdtük — nem olyan körülmények közt, mint most — ráadásul próbaidővel! Két hót után vagy maradt, vagy elküldték a dolgozót. Mi minden voltam én azóta! Varrónő, irodista a béi-osztályon, nem tetszett, vissza a varrodába, aztán megint iroda, a gyártáselőkészítésen végbeosztó, most meg a csoportvezetőt helyettesítem. Végbeosztás: ez az, amit nem könnyű kiszámolni, hogyan a leggazdaságosabb az adott menynyiséget minél kevesebb maradékkal kiszabni. Drencsényi Józsefné. a brigádvezető helyettese villogó lámpákkal jelző számítógép billentyűin végzi egész napos ujjgyakorlatait. — Ez az EMRT—2 végbeosztó gép, tizenkét ember munkáját végzi el. A Villám brigád védnökséget vállalt fölötte. Tizenegyedik éve van nálunk, s egyébként már leírták, azaz nullára értékelődött — Működik? — Kifogástalanul. Gombnyomások jobbra-balra, a jelzőlámpákon számok; ebből a végből kijön 13 ruha a 48-asból, egy az 52-esből és marad 25 centi hulladék — mondja a gép és elégedetten bólintok, lám, milyen okos! Drencsényiné tovább skálázik, nem fogadja el az eredményt — Ez már jobb: 48-asból 12, plusz kettő az 52-es méretből. — A maradék? -- Két centi. A brigádvezetőt helyettesíti. Alighanem ez az oka, hogy bármerre kanyarodunk a beszélgetésben. mindig visszatereli a szót a brigádra. Körül akarom járni, kinek, mi a posztja. — Itt mindenki ismeri a másik munkáját, és bármikor tudja helyettesíteni, ha hiányzik a brigádtag. Most például én a brigádvezető, Markovics Jánosné helyén dolgozom, aki pártiskolán van, az enyémen pedig Földesi Árpád né. — És az övén? — Faragó Józsefné. aki pedig a nyugdíjba menő Bakacsiné helyett lesz majd programozó, — Egymásrautaltság? — Függ egymástól a másik munkája, így végül is, az eg Vaderna lózsef Odüsszeusz Megérkeztem hát Ithakába. Vitorláim náthás zsebkendők, evezőim rothadó virágkarók. Pénelopeia hűsége eleven kötél, rosszabb a ribanckodásnál. Nem segít ravaszság, lelemény, kegyetlenebbül a betöretésnél hátamat halálra csiklandozzák. Illedelmesen felkelek, leülök. Ajtófélfának támaszkodva becsukódom az ajtó helyébe: Odüsszeusz utolsó útja. Orsovai Emil Bohócmosoly Ki nemsokára majd porondra lépsz, most öltözőben ülsz és hallgatod a cirkusz vágyott, drága, szűrt zaját: a tapsot, cintányért s a nagydobot. Ezek az álmodások percei, megcsillog s elringat a kinti nesz. Fűrészpor szálldos, mint a képzelet, szűk folyosód: a pillanat felett. S mit tükrödben látsz, fáj a smink alatt: bohócmosoly csak, gürbölt, cifra maszk, olcsó, mint előtted a tégelyek. És torz-pofát vágsz, aztán fölkacagsz, mint aki fél hogy mindjárt sírni kezd. brigádé, szóval, ez csak csapatmunkával képzelhető el. Kiderült, nem csupán a brigáS termelőmunkájában van meg az összetartás. Földesinéről mesélik. — Ki akart lépni a brigádból, mert azt mondta — nem bírja teljesíteni, amit vállaltunk. Nem engedtük. A fiatalasszony egyedül neveli két kisgyerekét, s kilépni épp emiatt akart. Nem ritkán maga is segítségre szorul, s ha ő nem tud segíteni a közösségnek, legalább nem hátráltatja — gondolta, s bedobta a törülközőt. Az asszonybrigád megértőbb volt, mintsem hitte. -— A brigád társadalmi munkában az egyik szociális otthonnak pelenkákat szegett be. Én nem tudtam a gyerekek miatt itt maradni varrni, erre megcsinálták a rám jutó részt is. Abban is segítettek, hogy a gyerekeket az óvoda tovább vállalja, olyankor, amikor úsznom kell. — Úszni?! — Orvosi utasításra. Ez az egyetlen gyógymód a betegségemre. Meg kellett értetni, hogy ... nem randevúzni megyek... Hogy el ne felejtsük: a „diszpó" megy tovább. Nagy Mihályné egy újabb írásos utasításban, amelyen anyagnevek, méterméretszámok soi> jáznak, bélést rendel, Nyitrai Jánosaiénál pedig már gomb is, meg mindenféle (ők így mondják) aprókellék (persze, tízezerszám!) kerül a ruhához. Közben emlékeket idéznek. — Azt is írja meg, hogy menynyit járunk moziba, színházba. Bakacsiné a közönségszervező... — Tavaly száztíz bérletesem volt, most csak nyolcvanhat. De azok legalább elmennek! — ezt Bakacsiné veti közbe, hátra sem fordulva. Már csak azért sem, mert a brigád meglepte egy visszapillantó tükörrel — ne kelljen annyit forognia. — Munkás-művész_ találkozón voltunk a színészklubban! Többet ért. mint egy előadás... — Mint az író-olvasó találkozó — veszi át a szót Nagyné. — Janicsárok... Tóth Béla, szegedi író, ismeri? Olyan közvetlen, kellemes hangulatú beszélgetés volt, mint... mint egy családi összejövetel. A szovjet modell Annus Istvánné szabászati technikus asztalán fekszik — centiméteres papírdarabkák formájában. — A laborból a szabásmintát lemásolom és ennek alapján indítom a gyártást. Egy új modell indításával mindig több a gond. Délelőtt dolgozom, de a délutáni műszak kezdi a szabást. Bent kell maradnom, néha 4-5 óráig is. — Mit szól ehhez a család? — Ha volna férjem, biztos elzavarna. Indul a szabászatra. Nemsokára gépek hasítanak a készülő ruha szövetébe, hogy aztán a hét végén raktárba szállítsák a szovjet exportra váró öltönyöket. Rajtuk a Szegedi Ruhagyár címkéjével — amelyet ugyancsak a Villám brigád tagja, Hajnal Imréné készített a gyári nyomdában ... • Részlet egy előterjesztésből: .A Villám szocialista brigád... 1967-ben alakult. Eddig kétszer nyerte el a Vállalat Kiváló Brigádja címet... Hozzájárultak — az esetenként előforduló anyagellátási nehézségek ellenére — a szabászat és a varrodák folyamatos ellátásához... anyagtakarékossági vállalásaikat a tervezett hárommal szemben hat százalékra teljesítették ... Két elfogadott újításuk van ... patronálják a Bem utcai óvodát..." A Villám brigád ezúttal harmadszor nyerte el a kiváló címet. IGRICÉI ZSIGMOND