Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-28 / 73. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ v»s /jJW [<o gt r% # •• J aj eV--' V: 4 A/ ,1 69. évfolyam 73. szám 1979. március 28., szerda Ára: 1,20 forint Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését mára, március 28-ra összehívták. A Politikai Bizottság a nemzetközi helyzetet áttekintő efőterjesztés és a belpolitikai élet egyes időszerű kérdéseit elemző tájékoztató megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. Érckutatás A KGST-országok geológuscsoportja Mongóliában modern módszerekkel és eszközökkel igyekszik feltárni az ország 30 ezer négyzetkilométernyi, a Chentei hegyvidék területének érckészleteit. Áprilisban már a negyedik kutatási év kezdődik. A tábor a Cherulen folyó közelében van. (MTI) 'MoEgjesi filuftőg^sar A gyógyítás színvonala, lakóház-felújítási pályázat Ülést tartott a megyei tanács vb A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága dr. Perjési László tanácselnök vezetésével tegnap Szegeden ülésezett. A testület az előterjesztések között több fontos kérdésben döntött Elemezve az egészségügyi intézmények helyzetét, sorolva az az igényeket a gyógyítás színvonalának javítása érdekében kórházi műszerek, berendezések vásárlására, szaklelszrelések beszerzésére a vb különböző összegegeket biztosít. A testület foglalkozott a baksi Magyar—Bolgár Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdálkodásának helyzetével is. A termelőszövetkezet munkáját az 1970 óta ismétlődő bél vizek nehezítik, és sorozatosan veszteségeket idéztek elő. Azonban korábban a téeszvezetői időben nem törődtek a belvíz rendezésével, és a hiteleket nem erre fordítatták, hanem gombaházat létesítettek, ami a szövetkezet eszközeit teljesen lekötötte. A gombaház nem hozott hasznot. A veszteséges gazdálkodáshoz a megalapozatlan vezetői döntések is hozzájárultak. Nem változtatták a termelési szerkezetet és olyan vállalkozásokba kezdtek, amelyekkel nem tudtak változtatni a téesz helyzetén. Tavaly a szövetkezetben új vezetőket választottak. Hozzákezdtek a belvízrendezéshez és az idén 646 hektáron ezt teljesen be is fejezik, így a termelés nagyobb biztonsággal folytatható. Az új vezetés tavaly ősszel módosította a vetésszerkezetet. s az várhatóan jövedelmezőbb lesz. Felszámolták a veszteséges ágazatokat is. A végrehajtó bigottság, a jövedelmező gazdálkodás pénzügyi feltételeinek biztosítására több intézkedést hozott. A testület értékette az 1978. évi lakóház-felújítási pályázat eredményeit. A végrehajtó bizottság ezt a pályázatot tavaly először hirdette meg. A testület döntése értelmében a pályázat 15 ezer forintos jutalmát a hódmezővásárhelyi Tanácsköztársaság tér 77. számú épület felújítási munkájáért a vásárhelyi városgazdálkodási vállalat nyerte el. A pályázat eredményeit városonként, a vállalati vezetőkből, a tanácsok képviselőiből álló bizottság vizsgálta és értékelte. Az értékelés szempontjaihoz tartozott, hogy milyen a felújítások műszaki előkészítése, a korszerűsítési, a homlokzati felújítási elképzelések miképp valósultak meg, valamint milyen a pénzügyi elszámolás. Az először kiírt megyei pályázatra csak két vállalat nevezett be, de a bizottság reméli, hogy az idén többen részt vesznek ezen a versenyen. Egyébként az idén a kiírás feltételeit módosítják és ettől azt várják, hogy ez a vetélkedés jól szolgálja a megyében a lakóház-felújítás színvonalának javulását. A testület az előterjesztések megvitatása és elfogadása után előkészítette a Csongrád megyei tanács áprilisi ülését és meghatározta napirendi javaslatát. A végrehajtó bizottság határozatban javasolja, hogy a tanács legközelebbi ülésén tűzze napirendre a megyei tanács végrehajtó bizottságának 1978. évi munkájáról, valamint a tavalyi költségvetés és fejlesztési alap gazdálkodásról szóló beszámolót. A testület ezeket a témákat előzetesen megvitatta és a tanácsülés elé terjeszti. Szegedi cipők belföldönw külföldön A gyorsan változó divattal lépést tartani nem tudó cipőüzemek lábbelijei nem számírnatnak sikerre. A vevő kritikus szeme átsiklik az idejétmúlt cipőkön. A női vásárló meg különösen megnezi, rtogy milyen lábbelire adja ki pénzét. A Minőségi Cipőgyár Szegedi Gyára csak női szandálokat és cipőket készít. A lábbelik tartósságát és szépségét jelzi: hat éve viszik cipőiket a Szovjetunióba, a megrendelő teljes megelégedettségére. Tavaly 1 millió 400 ezer pár cipőt csomagoltak be a szegedi cipőgyárban. A bálák 92 százalékán orosz nyelvű felirat volt. A múlt évhez képest az idén kevesebb cipő kerül le a futószalagokról. Az 5 százalékos munkaerő-csökkenés miatt 1979-ben 1 millió 366 ezer pár női lábbeli kerül a csomagolóba. Az igényeknek megfelelően ezek a cipők szebbek és jobbak az eddigieknél. A nyújtott orr s a vékony, úgynevezett nyakalt sarok jobban vonzza a vásárló szemét A minőség javítása érdekében változott a technológia is. Eddig a talprészbe acélmerevítőt tettek, ami megakadályozta a cipősarok eltörését. Ennél jobb az a módszer, amit ez évtől használnak a gyárban. A talprészbe műanyagbetétet ragasztanak, amely megbízhatóbb az acélnál, s egyben növeli a lábbeli tartósságát is. A hazai alapanyagból készülő 1 millió 200 ezer pár szegedi exportcipő 92 szovjet város kirakatában látható. A szegedi üzemben gyártott 166 ezer pár női szandált hazai boltjainkban adják el. Magyar hozzájárulás az integrációhoz A Volgai Autógyár szállítói közé a Szovjetunióból 400, a többi szocialista országból pedig 29 vállalat tartozik. A Volgai Autógyár (VAZ) szilárd és sokrétű kapcsolatai a KGST-tagállamokkal azokban a napokban kezdődtek, amikor a Volga menti sztyeppén egymás után nőttek ki a gigantikus üzem épülettömbjei. Csehszlovákiából öntő-, az NDKból sajtológépeket, Magyarországról három teljes elektromos berendezést szállítottak. Ma mar több százezer ZsiguLi fut Bulgária. Magyarország, az NDK, Lengyelország. Csehszlovákia útjain. A VAZ 1979-ben gyártja az egymilliomodik autót a KGST-tagállamok számára. A kollektíva sikereiben nem kis jelentőségűek a testvérországok vállalataival tartott szakmai, baráti kapcsolatok. — Ezeket a kapcsolatokat fejlesztve — mondja Szergej Borisz, a VAZ exporthivatalának vezetője — különös figyelmet fordítunk termékeink minőségére. Minden ennek érdekében történik: a műszaki-tudományos információ, az élenjáró tapasztalatok. a progresszív technika ÓS technológia cseréje. Készele vagyunk — külföldi barátainkkal együtt — a gyártmányok technikai színvonalának és megbízhatóságának további növelése érdekében a kiterjedtebb programok megvalósítására. A VAZ krónikájában, bármilyen rövid is (az első Zsiguli 1970. április 19-én került le a szerelőszalagról), az egyik legragyogóbb fejezet a gyár kollektívájának a külföldi barátokkal tartott internacionalista kapcsolatairól szól. A Mechanikai Mérőműszerek Gyárának (MMG) első munkásküldöttsége hét évvel ezelőtt érkezett Togliattiba. A küldöttséget Nagy Imre, az üzem vezetője és Kádár Ferenc, a pártbizottság titkára vezette. A karosszériaszerelő műhelyben, a 451-es számú brigád részlegén magyar barátaink felfigyeltek gyárunk műszereire. Azóta állandóvá vált a küldöttségek, a baráti üzenetek cseréje, s ez reális haszonnal jár mindkét kollektíva számára. Jelentősen javult az olaj nyomásmérők, a benzinszintjelzők és más magyar műszerek minősége. Nemrég a VAZ megrendelésére az MMG mérnökei eredeti konstrukciójú sebességmérőt, voltmérőt, ellenőrzőlámpablokkot. dolgoztak ki a Zsiguli új modelljéhez. — A VAZ munkásai több magyar vállalat kollektívájával ápolják a barátságot — mondja Sipos Lajos, a MOGÜRT Külkereskedelmi Vállalat képviselője Togliattiban. — Ismeretes, hogy korábban Magyarországon nem gyártottak kellékeket személygépkocsik számára. Az üzemek, amelyek megállapodásokat kötöttek a VAZ-zal, a•(. utóbbi évek folyamán jelentős változáson mentek át Itt van például a Bakony Müvek, amely kürtöket, gyújtáselosztókat, gyújtószárakat és egyéb fontos szerelvényeket gyárt. (APN) Kitüntetés a zsanai gázkitörés megfékezöinek Kitüntetési ünnepségen köszöntötték a zsanai gázkitörés sikeres elfojtásában részt vevőket kedden a Belügyminisztérium központi klubjában. Az ünnepségen részt vett többek között Benkei András belügyminiszter, Simon Pál nehézipari miniszter. Simon Pál köszöntötte a Zsanán helytállókat. A nehézipari miniszter emlékeztetett arra, hogy a zsanai gázkúttűz hallatára az egész ország megmozdult, sokan siettek segítségre. Külön köszönetet mondott a segítségért a Szovjetunióból érkezett Aiekszej Ionovics Kutyipov főmérnöknek, a poltavai kitöréselhárítási egyesülés szakemberének. a Belügyminisztérium tűzoltóság országos parancsnokságának, és a tűzoltóság dolgozóinak, a BM határőrség parancsnokságának, a Honvédelmi Minisztériumnak és a munkában részt vett honvédségi alakulatoknak, a Bács-Kiskun megyei párt-, tanácsi szervek vezetőinek és dolgozóinak. az Országos Kőolajés Gázipari Tröszt vállalatai és intézetei dolgozóinak, valamint az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokainak és katonáinak a hatékony közreműködésért. Ezután Simon Pál kitüntetéseket adott át. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Zsana Észak—2 kútnál történt földgázkitörés elfojtásában tanúsított bátor helytállásukért és kiemelkedő munkájuk elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta Plaúkity Ferencnek, a Kőolajkutató Vállalat főfúrómesterének, s Vörös Csillag Étdemhenddel tüntette ki Hunyady Ferenc honvéd ezredest. —őr wcwjita 'iiAiumi-1..! - *«Napirenden Az építéstervezés VI. ötéves tervének fejlesztési koncepcióját és a kiemelt feladatokra vonatkozó javaslatokat vitatta meg keddi, tegnapi ülésén az országgyűlés építési és közlekedési bizottsága. A képviselőknek adott beszámoló leszögezte, már a beruházások előkészítésében erősíteni kell az építés-tervezési munkákat, ezzel is javítva a szervezettséget, rövidítve a megvalósítás idejét. A fejlesztési koncepció alapvető követelménye. hogy az építészet a társadalom számára jól használható. esztétikailag is magas színvonalú, a természettel harmonikus környezetet hozzon létre. A szakemberektől. kollektíváktól mind az építésben, mind az üzemeltetésben és a fenntartásban anyag- és energiatakarékos megoldásokat várnak. Az Építési és Városfejlesztési Minisztérium a tervezői építészeti tevékenységet megfelelő hatáskörrel és felelősséggel a beruházási folyamat minden szakaszába bekapcsolja. Az eddiginél jobban egyeztetik a feladatokat, s a tervező intézeteket és magukat az építészeket is érdekeltté teszik abban, hogy munkájukban, döntéseikben mindenekelőtt a társadalmi érdekeket, a népgazdasági célokat érvényesítsék. (MTI) A Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetének atomreaktora 1959. március 25-én kezdte meg működését. A szovjet segítséggel épüli atomreaktor igen nagy szerepet játszik a hazai magfizikai, szilárdtest-fizikai, biológiai, kémiai kutatásokban és az izotópgyártásban. A közeljövőben tervezik teljesítményének növelését, illetve sokoldalúbbá tételét a felhasználás szempontjából. Képünkön: ellenőrzés a reaktorén t