Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-28 / 73. szám

22 Szerda, 1979. március 28. msm Békekötés - veszélyekkel SZOVJET LAP PALYAZATA Novoszibirszki diákok nyer­ték meg a Szovjet&zkaja Rosszija című szovjet lap és a Magyar Hírlap közös pá­lyázatát, amelyet a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltá­sának 60. évfordulója alkal­mából hirdettek meg. A be­érkezett sok pályamű közül a nemzetközi zsűri a novo­szibirszki 95. számú iskola nemzetközi békeklubja kol­lektív pályaművének ítélte oda az első dijat. A gyere­kek felkutatták a magyar tn­ternicionalisták emlékeit, Magyarországról szóló íráso­kat, fényképeket gyűjtöttek, beszámoltak a szovjet—ma­gyar gazdasági együttműkö­dés eredményeiről, a közös építkezésekről. PORTUGÁL EXPORT Antonio Ramalho Eanes portugál köztársasági elnök hétfőn este hazaérkezett Bul­gáriában, Romániában és Magyarországon tett hivata­los látogatásáról. A lisszabo­ni repülőtéren újságíróknak elmondta, hogy körútja elér­te politikai céljait. Kiemelte, hogy az őszinte és nyílt lég­körben lezajlott tárgyalások hozzájárultak az enyhülési politikához, és arra is rámu­tatott, hogy a három szocia­lista országban tett látogatá­sai új lendületet adtak a portugál exportnak. MÖRICZRA EMLÉKEZTEK Móricz Zsigmond születé­sének 100. évfordulójára em­lékeztek Romániában is. Az első rendezvényt Csíkszere­dán tartották, ahol most zá­rult a művelődési napok gazdag eseménysorozata. En­nek keretében a csíkszeredai „Tamási Aron irodalmi kör" tartott Móricz-emlékestet, amelyen felelevenítették a nagy író tevékenységét. A „Korunk" című, Kolozsvá­rott megjelenő folyóirat is készül a Móricz-centenóri­umra: májusban Móricz-kü­lönszámot jelentet meg. A román rádió júniusban Iro­dalmi emlékműsort sugároz Móricz Zsigmondról. POKOLGÉP ROBBANT Pokolgép robbant kedden hajnalban a Tel-Aviv köze­lében fekvő Lod város piac­terén. Az izhaell rendőrség közlése szerint tizenkilencen megsebesültek. Feltételezik, hogy a merényletet az izra­eli—egyiptomi különbéke el­len tiltakozó palesztin har­cosok hajtották végre. Mint már jelentettük, hétfőn — a szerződés aláírását követő órákban — gránát robbant Jeruzsálem óvárosának egyik terén, több sebetsülést okoz­va. MAGYAR AKADÉMIA RÓMÁBAN Az olasz fővárosban ked­den este ünnepélyes külsősé­gek között megnyílt az „örök város" egyik legszebb palo­tájában. a Falconieri-palotá­ban működő római magyar akadémia. Az intézet kultu­rális kapcsolatok intézetének égisze alatt fejti ki tevé­kenységét. Az épület rekonst­ruálása 1973 óta folyt. A ma­gyar állam 3,4 milliárd lírát fordított ennek a XVI. szá­zadban épült, később pedig Borromini által barokk stí­lusban átépített palotának a helyreállítására. MAGYAR EST TOKIÖBAN A japán főváros Aszahi színházában este magyar es­tet tartottak hazánk felsza­badulásának közelgő évfor­dulója alkalmából. Az ün­nepi rendezvényen beszé­det mondott dr. Kős Péter, a Magyar Népköztársaság nagykövete, valamint Naka­bajasi Szadao, a japán fo­gyasztási szövetkezetek or­szágos egyesületének, elnöke, n. Japán—Magyar Baráti Tásuság vezetőségi tagja. 0 Kommentár Megszületett hát arra, hogy helyettesítse az többsége Szadat különutas igazi, átfogó rendezést politikájának megbélyegzése „ a "Pax Gromiko szovjet külügy- és néhány Kairóval szemben jimmyana , az egyiptomi— miniszter hétfőn befejeződött foganatosítandó lépés mellett izraeli különbéke, amelynek szírial látogatása alkalmat foglal állást. A palesztinok a tekintélyes amerikai heti- adott arra, hogy a Szovjet- véleményét Jasszer Arafat lap, a Newsweek adott ilyen unió egy arab frontállamban már megfogalmazta. „A bé­gunyoros-humoros nevet Ta- ismételten elkötelezze ma- keszerződés célja, hogy a lálóan, hiszen Carter elnök gát ^ átfogó és igazságos, palesztin nemzetet szolga­szemelyes presztízse forgott valamennyi érdekelt fél köz- sorba taszítsa, ebbe azonban kockán a kulönalkü elhúzó- reműködésével kimunkálta felszabadítási mozgalom dásaval A Fehér Haz esza- rendezés mellett. Ezt az ál- sohasem fog belenyugodni" ki kertjeben rendezett hét- láspontot képviseli hazánk — hangoztatta a PFSZ el­fői ceremónia kilencvenki- is> mjnt arról a közelmúlt- nöke. tita nXat 1SSLSLTS: bfn, 1 mi~ Szadat és környezete „tör­uieg jelzett idöpontnoz Ke- niszterelnok kuvaiti targya- ténelmi alkalomról" heszé! pest, s ennél is többet a lásairól kiadott közleménv . -V- u! , - ,, Carnn DaviHhen nlv naiv , , a kulönbeke kapcsan. Nos, Lamp Davidben oly naiv valamint az MSZMP Köz- valóiában szó sincs erről kincstári optimizmussal be- Donti B'zottsáea és a kor- , "íu , 0 ®lncs, haranvozntthr.7 visznnvitva - tí.zoiisaga es a Kor- inkabb ónigazolasnak tűnik harangozotthoz viszonyítva. many több korábbi allasfog- a kairói érvelés silány men_ Mi tagadás, az Egyesült IaIa?a tanúskodik. tegetőzésnek, a megalkuvó Államok jókora kockázatot Az arab kulugymlniszte- politika kimagyarázásának. vállalt, amikor harmadikként rek kedden Bagdadban meg- Az arab államok és a térség „beszállt" a minduntalan kezdett értekezletére vár an- tartós, igazságos rendezésén zátonyra futott tárgyalások- nak eldöntése, hogy miként munkálkodó nemzetközi erők ba. Szadat és Begin hosszú reagáljanak a különbékére. vitáját — helyesebben alku­dozását — végül is dollár­milliárdok simították eL S ami a legvisszatetszőbb: a világtörténelem első olyan békeszerződését írták alá Washingtonban, amely tö­mérdek fegyver, hatalmas mennyiségű hadianyag föl­halmozását helyezi kilátásba az érintett térségben. Ez azonban csupán egyik — bár kétségtelenül fontos — oka annak, hogy nemcsak az arab államokban, hanem világszerte aggodalommal tekintenek a megállapodás jövője elé. A legnagyobb kétséget az táplálja, hogy a közel-keleti rendezés alap­kérdésében. a palesztinok ügyében jottányit sem enge­dett Izrael. Márpedig a pa­lesztin nép önrendelkezési jogának elismerése, önálló államuk megalapításához a megfelelő garanciák nyújtása nélkül tartós és stabil rende­zés elképzelhetetlen. Nem kisebb jelentőségű a különbékének az a nyugta­lanító vonatkozása sem, hogy a térség eddigi egyensúlya alaposan módosul az Egye­sült Államok fokozott jelen­léte révén. Márpedig a tér­ség katonapolitikai fontos­sága közismert, s éppen kö­zelsége a Szovjetunióhoz, valamint kontinensünkhöz fokozza az aggodalmat Ame­rika katonai terjeszkedése miatt. Az Egyiptomnak és Izraelnek kilátásba helye­zett fegyverzet még inkább robbanásveszélyt sejtet, ám ezúttal már a kanóc vége a Pentagonig ér. Ráadásul egész sor titkos katonai ok­mány egészíti ki a békeszer­ződést, ami önmagában is megalapozza a közvetlenül és közvetve érintett államok bizalmatlanságát. Talán sokan furcsállják, hogy a három évtized alatt négy véres háborút, tömér­dek veszteséget és emberi drámát sűrítő^ Közel-Kelet első olyan békéje, amely egy arab állam és Izrael között kétségtelenül új alapokra helyezi a kapcsolatokat, több ellenérzést kelt, mint meg­nyugvást Csakhogy a „pax jimmyana", az amerikai be­avatkozással tető alá hozott különbéke egész sor kérdést változatlanul nyitva hagy. Semmiképpen nem alkalmas Az eddigi megnyilatkozások alapján biztosra vehető, hogy hatnak az arab államok túlnyomó aligha adnak — nem is ad­neki hitelt. Gyapay Dénes Hatékony gazdasági együttműködés Japán kereskedelmi küldöttség hazánkban 0 Budapest (MTI) ra meghívására tartózkodik Lázár György, a Minisz- hazánkban. A eszmecserén tertanács elnöke kedden a jelen volt Bíró József kül­Parlamentben fogadta Shi- kereskedelmi miniszter, geo Naganot, a japán keres- Kallós Ödön, a Magyar Ke­kedelmi és iparkamara elnö- reskedelmi Kamara elnöke és két, aki küldöttség élén a Shinich Sugihara, japán bu­magyar kereskedelmi kama- dapesti nagykövet 0 Moszkva (MTI) Moszkvában kedden meg­nyílt a Kölcsönös Gazdasá­gi Segítség Tanácsa végre­hajtó bizottságának 89. ülé­se. Az ülésen a tagállamok állandó képviselői, minisz­terelnök-helyettesei vesz­nek részt, a Magyar Nép­köztársaságot Marjai József miniszterelnök-helyettes •képviseli. A végrehajtó bizottság ülése a többi között a ta­nács ülése elé kerülő jelen­tés tervezetével foglalkozik, amely a KGST három évti­zedes tevékenységét foglal­ja össze. Áttekintik a gaz­dasági együttműködés idő­szerű kérdéseit, így a hosz­szú távú együttműködési célprogramok végrehajtását, újabb programok tervezetét, az energetika fejlesztésének egyes kérdéseit Az ülésen Konsztantyin Katusev, a Szovjetunió ál­landó képviselője, minisz­terelnök-helyettes elnököl. A szocialista államok gaz­dasági együttműködése há­rom évtizedéről 6zóló jelen­téstervezetet Nyikolai Fagy­gyejev. a KGST titkára ter­jesztette elő. A többi között rámutatott: a szocialista or­szágok kommunista pártjai és kormányai kezdeménye­zésére létrejött tanács ma három földrész tíz országát egyesíti, megteremtette a szocialista államok közötti gazdasági együttműködés minőségileg új formáit, tel­jesen új típusú gazdasági együttműködést hozott létre. A KGST létezése elősegítet­te az egyes tagállamok gaz­dasági terveinek megvalósí­tását, kapcsolataik szoro­sabbra fűzését, előmozdítot­ta a világszocializmus ügyét. A szocialista munkamegosz­tás, a szakosítás és a gaz­dasági kooperáció eredmé­nyeként a KGST ma a világ legdinamikusabban fejlődő | gazdasági csoportosulása — fejlődésének üteme például kétszerte gyorsabb volt, mint az EGK tagállamaié. A tanácsban részt vevő ál­lamok a három évtized so­rán többszörösre növelték nemzeti jövedelmüket. A, végrehajtó, bizottság ülése csütörtökön ér véget. Áz indonéz parlamenti delegáció programja © Budapest (MTI) körű megbeszélésen részt Púja Frigyes külügymi- vett Péter János, az Orfezág­niszter kedden hivatalában gyűlés alelnöke. Jelen volt fogadta az Indonéz Köztár- Imrad Idns. saság képviselőházának kül- Ezt követően a küldöttség döttségét, Aöely Sastrodinoto Budapest történelmi, kultu­Kartidjonak, az indonéz rális, építészeti nevezetessé­képviselőház alelnökének geivel ismerkedett. A Ki­vezetésével tartózkodik ha- döttség kedden délután fel­zánkban. A találkozón véle- kereste a Medicor műveket ményt cseréltek a két ország Az indonéz képviselők tájé­kapcsolatairól. Jelen volt koztatást hallgattak meg az Imrad Idris, az Indonéz Köz- üzem munkájáról, majd társaság budapesti nagykő- megtekintettek néhány ter­vete. melőegységet. Ugyancsak kedden Traut- imrad Idris, az Indonéz mann Rezső, az Elnöki Ta- Köztársaság budapesti nagy­nács helyettes elnöke a Par- nagykövetsé­11 áment nándorfehérvári ter- , , . mében fogadta az indonéz £en fogadást adott a delegá­képviselőket. A szívélyes lég- ció tiszteletére. flz osztrák honvédelmi miniszter látogatása 0 Budapest (MTI) ség a Hősök terén megko­Ottó Rösch, az Osztrák szorúzta a magyar hősök Köztársaság honvédelmi mi- emlékművét. Jelen volt dr. nisztere — Czinege Lajos Johann Josef Dengler, az hadseregtábornok, honvédéi- Osztrák Köztársaság buda­mi miniszter meghívására — pesti nagykövete. Ezt köve­kedden hivatalos látogatásra, tőén megkzedődtek a tárgya­katonai küldöttség élén ha- lások a Honvédelmi Minisz­zánkba érkezett. A küldqtt- tériumban. Csak a csapatkivonás után küvetkezhet a tárgyalás © Hanoi (MTI) A Vietnami Szocialista Köz­társaság külügyminisztériu­ma kedden Kínához intézett ezúttal konkrét időpont meg- határvonal status quojának jelölése nélkül — megismétli fenntartásáról" beszél, való­a március 21-én Kínához in- jában a megszállt vietnami tézett vietnami jegyzék leg- területeket akarja megtarta­fontosabb pontját, egyben ni. Miközben elutasítja a tel­jegyzékében megerősítette: emlék€ztet rá hogy március jes csapatkivonást. újabb /\ rfww <M<' un> 1 n>7+ Ir.MTAtrtnn hn - _ . . ..... .. . egy nappal azt követően, ha majd a kínai katonák teljes mértékben kivonultak a megszállt területekről, Viet­Szovjet—francia kapcsolatok 21-én Vietnam hangsúlyoz- erősítéseket küld a vietnami ta: „ha március 28-ig a kí- és a laoszi határ közelébe, nai katonák teljes mérték- tüzérsége vietnami területe­, , , ben kivonulnak, akkor már- ket ágyúz. A kínai vehetők nam kész tárgyalásokat kez- cius 29_én megkezdődhetnek a „visszacsapás jogáról be­dem Kinaval. A kedd este a tárgyalások előbb Hanoi- szélnek, hogy egy újabb Vi­Hannoiban közzétett jegyzés barli aztán a két fővárosban etnam elleni háborús kalan­tuaatja, hogy a VSZK kor- feiváuva». Mint a keddi vi- dor lépést készítsenek elő, manya Phan Hien kulugy- gtnami jegyzék rámutat: „er- miként korábban az „önvé­mmiszjer-helyettes személye- ro az ésszerű javaslatra a delmi ellentámadás" elneve­ben kijelölte tárgyalókul- kínai fél mindeddig nem vá- zést használták agressziójuk dottsézének vezetőjét, s „a ]aszolt". Felhívja a figyel- igazolására. A kínai vezetők kínai küldöttséget készek fo- met arra is hogy jóllehet, elferdítik, nyíltan rágalmaz­gadni Hanoiban a fenti ido- az elszenvedett katonai ve- zák Vietnam igazságos bei­pontban vagyis a csapatki- res<tg nyomán, a kínai nép és külpolitikáját. Olyan pro­vonás befejezése után. és a világ közvéleménye pagandát folvtatnak, amely­A jegyzéket kedden adta nyomására a kínai vezetők lyel megpróbálják leplezni, át a vietnami külügyminisz- kénytelenek voltak vissza- hogy változatlanul beavat­térium kínai osztályának ve- vonni csapataikat, kínai ka- koznak a kambodzsai bel­zetője Kína hanoi nagykő- tonák mégis változatlanul ügyekbe, megbontják Laosz vétségé ügyvivőjének. megszállva tartanak tíz olyan A keddi jegyzék tehát - pontot, amely február 7-e az fenyegetik ^t".' agresszió megindítasa előtt ' 6 Vietnamhoz tartozott, viet­nami közigazgatás alatt állt". belső rendjét, agresszióval 0 Moszkva (TASZSZ) A Pravda keddi számában a lap párizsi tudósítója a szovjet—francia kapcsola­tokkal foglalkozva hangsú­lyozta, hogy ezeket a kap­csolatokat a szüntelen fej­lődés jellemzi. Az együtt­működés elmélyítését, az enyhülési folyamat előbbre vitelét, a jószomszédság ki­alakítását célzó szoviet— francia kapcsolatok bizo­nyítják, hogy a két ország élen jár a politikai enyhü­lésben. A Helsinkiben elfogadott elveknek megfelelően a leg­fontosabb feladat most a fegyverkezési hajsza meg­szüntetéséért, a leszerelésért értés kialakításához, egymás vívott harc erősítése. Az életének jobb megismerésé­ezekért a célokért folytatott együttműködés keretei szé­lesek. A szovjet emberek nagy figyelemmel kísérik azt az aktív szerepet, ame­lyet Franciaország játszik a fegyverkezési hajsza prob­lémájának megszüntetése érdekében — mutat rá a Pravda. Gazdasági téren is a kap­csolatok állandó fejlődése tapasztalható. A kétoldalú kapcsolatok fejlődése a kölcsönös gaz­dasági előnyökön kívül, je­lentős mértékben hozzátárul a népek közötti jobb meg­hez. S ebben nagyon nagy szerepet játszanak a tömeg­tájékoztatási eszközök, saj­nos néhány befolyásos fran­cia lap. a rádió- és televí­ziótársaságok vezetői nem­ritkán különös álláspontot foglalnak el a Szovietunió­val kapcsolatban. Dezinfor­málják a közvéleményt, va­lótlanságokat állítanak a Szovjetunióról. A szoviet— francia együttműködés a különböző társadalmi beren­dezkedésű országok békés egymás mellett élésének jó példájává vált. A vietnami külügyminisz­Ezt követően a vietnami jegyzék felidézi a március 21-én Pekinghez intézett jegyzéket, és a KSZK tán­térium dokumentuma, amely gyaiási készségét bizonyítan­válasz a kínai külügyminisz- d5 újra megerősíti, hogy térium hétfőn Hanoihoz in- egy nappal a kínai katonák tézett jegyzékére, rámutat: teljes kivonulása után Viet­,.ez a kínai jegyzék rágal- nam kész a tárgyalásokat mazza Vietnamot, célja az megkezdeni. „A vietnami fél agresszió igazolása, a tár- komoly felelősségteljes vá­gyaiások késleltetése, elke- ]aszt vár Kínától, hogy a rülése". A vietnami jegyzék külügyminiszter-helyettesi a vádaskodást visszautasítva S7,jntű tárgyalások minél hangsúlyozza: „valótlan az a el6bb megkezdődhessenek, március 16-i pekingi beje- Egyben felszólítja Kínát, lentes, amely szerint a kínai hogy tartsa tiszteletben a két csapatokat teljes mértékben visszavonták Vietnam terüle­téről". A vietnami jegyzék meg­állapítja: „Kína már febru­ár 17-e előtt megkezdte ag­resszív terjeszkedését, sok vietnami körzetet szállt meg, ügyminisztéri urnának s most, amikor a Jelenlegi jegyzéke. nép közti barátságot, Délke­let-Azsia és az egész világ békéjét, stabilitását. Ameny­nyiben a kínai fél késlelteti a tárgyalásokat, a 'teljes fe­lelősséget viselnie kell érte" — hangoztatja a VSZK kül­keddi

Next

/
Thumbnails
Contents