Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-23 / 69. szám

Péntek, T979. március 23. 3 I testvérmegyei küldöttségek csütörtöki A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltá­sának 60. évfordulója alkalmából me­gyénkben tartózkodó külföldi vendégeink az évforduló estéjén Szegeden, a Tisza­szálló éttermében díszvacsorán vettek részt. • A vacsorán dr. Komócsin Mihály, a me­gyei pártbizottság első titkára méltatta az ünnep jelentőségét, kiemelte azokat a kö­zös forradalmi eredményeket, amelyek­nek a testvéri országok internacionalistái ls részesei voltak. Ezután N. K Kiricsenko, az SZKP Köz­ponti Bizottsága tagja, az Ukrán KP Odessza területi első titkára, Marko Gyu­ricsin, a Vajdasági Kommunista Szövetség tartományi bizottsága elnökségének tagja, dr. Tadeusz Czechowicz, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Lódz vajdasági jogú vá­rosi bizottságának titkára és Minda Liviu, a Temes megyei tanácselnök első helyet­tese pohárköszöntőben méltatták a ma­gyar és a nemzetközi munkásmozgalom nagy magyar eseményének évfordulóiát. A pohárköszöntőkre dr. Perjési László, a Csongrád megyei tanács elnöke válaszolt Az odesszai és a Csongrád megyei pártvezetők a fábiánsebestyéni szövetkezeti üveg­házakban, (Fotó: Enyedi Zoltán) A Csongrád megyei ál­lamigazgatási munka idő­szerű kérdéseivel ismerked­tek csütörtökön délelőtt az Odessza területi pártküldött­ség tagjai. N. K. Kiricsen­kónak, az SZKP Központi Bizottsága tagjának, az Ukrán KP Odessza területi bizottsága első titkárának vezetésével megyénkben tartózkodó küldöttséget dr. Perjési László, a megyei ta­nács elnöke fogadta és tá­jékoztatta. A megbeszélésen jelen voltak Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titká­ra. Szabó Jánosné és Sza­bó G. László, a megyei ta­nács elnökhelyettesei. Simon Béla. a tanácsi apparátusi pártbizottság titkára. Az odesszai vendégek kü­lönösen a tanácsok gazda­ságfejlesztő. lakásépítő tevé­kenység irányítása, a kultu­rális és szociálpolitikai fel­adatok megvalósítása érde­kében végzett munkája iránt érdeklődtek. Az ipari és mezőgazdasá­gi termelőmunka tapaszta­latait. eredményeit Hódme­zővásárhelyen, a HÓDIKÖT­ben. Fábiánsebestvénen, a Kinizsi Termelőszövetkezet­ben és Derekegyházán, az állami gazdaság üzemegysé­gében tanulmányozták az odesszai pártvezetők. Hód­mezővásárhelyen, a városi pártbizottság székháza előtt dr. Szalontai József, a párt­bizottság első titkára és dr. Csatordai Antal. a városi tanács elnöke fogadták a vendégeket. Ezt követően koszorúzási ünnepségre ke­rült sor a 47-es fő közleke­dési műút mentén az ellen­forradalmárok által 1919. július 25-én meggyilkolt mártírok emlékművénél. A delegáció tagjai elhelyezték a kegyelet, a megemlékezés koszorúját az emlékmű ta­lapzatára. A HÓDIKÖT központjá­ban a városi párt és tanács vezetői, Pál Rozália vezér­igazgató és Nagy Ernő, a vállalati pártbizottság tit­kára tájékoztatták a kül­döttség tagjait az ipari munka hatékonysága és mi­nősége növelése érdekében végzett, az üzem- és mun­kaszervező tevékenységről, a technika és technológia kor­szerűsítéséről, különösen a Szovjetunió részére gyártott exporttermékekről, amelye­ket vállalati divatbemutatón is megtekintettek a vendé­gek. Olyan termékeket is bemutattak, amelyek soro­zatgyártását a második fél­évben kezdik meg. Fábiánsebestyén község­ben, a termelőszövetkezet központjában dr. Szv.csán Sándor, a szentesi iárási pártbizottság első titkára, dr. R emzső József, a iárási hivatal elnöke. valamint Bertus Pál, a Szövetkezeti Közös Vállalkozások a ser­téstenyésztő, a zöldségter­mesztő tevékenységéről. A tájékoztatón és az üzemré­szek megtekintésén jelen volt dr. Komócsin Mihálv. a megyei pártbizottság első titkára is. A délutáni órákban a De­rekegyházi Állami Gazdaság munkájával ismerkedtek az odesszai és a Csongrád me­gyei pártvezetők, ahol To­kaji István. a gazdaság igazgatója számolt be az utóbbi években elért terme­lési eredményekről. A lódzi delegáció tagjait tegnap, csütörtökön délelőtt Török József, az MSZMP városi bizottságának első titkára fogadta a pártbi­zottság székházában. Jelen volt Papp Gyula, a városi tanács elnöke. Deák Béla. a városi pártbizottság titká­ra és Kulcsúmé Kiss Piros­ka. a népfront váro6i bizott­ságának titkára. Török Jó­zsef szegedi várospolitikai kérdésekről, a lakásépítés­ről és a közlekedés fejlődé­séről tájékoztatta a lengyel vendégeket. Ezután Deák Béla és dr. Sebe János, a megyei párt­bizottság osztályvezető-he­lyettese kíséretében a Sze­gcdi Kenderfonógyárba lá­togattak el a küldöttek, ahol Kapás Sándorné igaz­gató köszöntötte őket. Gyu­lai Zoltán, a vállalati párt­bizottság titkára a gyári politikai munkával ismertet­te meg a lengyel delegáció tagjait. Kapás Sándorné a gazdasági eredményekről, a gyár további feladatairól tartott tájékoztatót. Az üzemlátogatás után megte­kintették a gyár 100 éves fennállása alkalmával ren­dezet ipartörténeti kiállítást is. Ezt követően a lengyel küldöttség felkereste a me­gyei pártbizottságot, ahol dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság első titkára, a megyei titkárok társaságá­ban fogadta és tájékoztatta a lengyel vendégeinket. a megye gazdasága problé­máiról. a pártélet kérdései­ről. valamint a testvérkap­csolatok fejlesztéséről. Délután dr. Perjési László. a megyei tanács elnöke fo­gadta a lódzi vendégeket a megyei tanács épületében. Jelen volt dr. Koncz János, a megyei pártbizottság tit­kára. Szabó G. László és Szabó Jánosné elnökhelyet­tesek is. Dr. Perjési László a ta­nácsok fölépítésérőL a me­gyei munka sajátosságairól, a gazdasági, a művelődés­politikai. az egészségügyi, a kereskedelmi élet területén elvégzendő feladatokról tar­tott tájékoztatót. Ezután a küldöttség vezetője, dr. Ta­deusz Czechowicz. a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Lódz megyei titkára kérdé­Csőn N. K. Kiricsenko, Ukraj­na Kommunista Pártja Odessza Területi Bizottsága első titkára — mint jelen­tettük — a Tanácsköztársa­ság 60. évfordulója tisztele­tére szerdán rendezett sze­gedi ünnepségen emlék­zászlót és díszkötésb"n em­léksorokat adott át dr. Ko­mócsin Mihálynak, az MSZMP Csongrád megyei bizottsága első titkárának és dr. Perjési Lászlónak, a Csongrád megyei tanács el­nökének. Az Odessza terü­leti pártbizottság és tanács üdvözlő levelét a követke­zőkben ismertetjük: Kedves Elvtársak! Az Ukrán KP Odessza Területi Bizottsága, az Odessza Területi Tanács szívből jövő jókívánságait küldi Önöknek, a testvéri Csongrád megye kommu­nistáinak, minden dolgozó­jának az Odessza terület kommunistái, minden dol­gozója nevében a népi Ma­gyarország és a nemzetközi kommunista mozgalom ne­vezetes eseménye, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltá­sának 60 évfordulóján. A szovjet hatalomnak orosz­országi megteremtése után a munkás-paraszt állam magyar földön megszületé­se hatalmas nemzetközi je­lentőségű volt. a Nagy Ok­tóber internacionalista jel­legét, a marxista—'"ninista eszmék történelmi törvény­szerűségét és vitat ha'.a bán­ságát bizonyította. A Magyar Tanácsköztár­saság létrejötte fényesen példázta a magyar prole­tariátus forradalmi bátorsá­gát és erejét, gazdagabbá tette a hazája boldogulásá­ért vívott harc tapasztala­taival. S aztán, amikor a fasizmus leverésének ered­ményeként a magyar dol­gozók ismét saját kezükbe vették sorsuk irányítását — a magyar munkásosztály és marxi—lenini élcsapata, 11 ©lf Szöveg az emlékzászlón: Az MSZMP Csongrád me­gyei bizottságának a Magyar Tanácsköztársaság kikiál­tásának 60. évfordulójára emlékezésként, az Ukrán Kommunista Párt Odessza területi bizottsága kommunista pártja vezeté­sével — rövid történelmi időszak alatt — gyökeres átalakulásokat tudtak vég­hezvinni az ország politikai, gazdasági és kulturális éle­tében. Az Odessza terület kom­munistái, dolgozói, miként minden szovjet ember, őszintén örülnek azon ki­emelkedő sikerek láttán, melyeket a magyar nép a szocialista építésben elért, magasra értékelik az SZKP és MSZMP, országaink kor­mányai és népei közötti ba­ráti kapcsolatokat és szoros együttműködést. Az SZKP KB főtitkárá­nak. a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökének, L. I. Brezsnyev elvtársnak és az MSZMP KB első titkárának. Kádár János elvtársnak 1979. már­ciusi új találkozója ismé­telten megerősítette párt­jaink törekvését, hogy to­vább erősítsék és mélyítsék a szovjet—magyar barátsá­got, meghatározta a sok­oldalú egvüttműködés to­vábbi távlatait. Ezeket a célokat szolgálják az Odesz­sza terület és Csongrád me­gye dolgozóinak gyümölcsö­ző. baráti kapcsolatai is. Önökkel együtt ünnepé­lyesen emlékezve a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltá­sának 60. évfordulójára, teljes szívünkből kívánunk Önöknek. kedves elvtár­saink, barátaink további al­kotói sikereket az MSZMP XI. kongresszusa határoza­tainak végrehajtásában, a népi Magyarország fölvirá­goztatásában. a maxiz­mus—leninizmus diadalra vitelében, a fejlett szocia­lizmus építésében. Éljen a megdönthetetlen szovjet—magyar barátság! Erősödjék és fejlődjék a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocia­lista Munkáspárt testvéri együttműködése! Az Ukrán KP Odessza Területi Bizottsága: az Odessza Területi Tanács Végrehajtó Bizottsága seket tett föl a megyei ta­nácselnöknek. A válaszadás után a vendégek saiát ered­ményeikről számoltak be, és köszönetet mondtak a ven­déglátásért. A lódzi delegáció dr. Koncz János kíséretében ma Budapestre utazik. A Temes megyei párt- és tanácsküldöttség, élén Minda Liviuval. a Temes megyei ta­nácselnök első helyettesével, a román küldöttség vezetőjé­vel tegnap a megyei párt­bizottságra látogatott, ahol a megyei pártbizottság titkárai fogadták. Ott volt dr. Ágos­ton József, a megyei párt-vb tagja is. A küldöttséget dr. Komó­csin Mihály, a megyei párt­bizottság első titkára kö­szöntötte. majd részletes tá­jékoztatót adott Csongrád megye legfontosabb jellemző vonásairól, beszélt napi fel­adatainkról. valamint a test­vérmegyei kapcsolatokról. Szavaira Minda Liviu vála­szolt. A delegáció Szegedről el­búcsúzva — kíséretével, Nagy Lászlóval, a megyei pártbizottság osztályvezető­helyettesével és dr. Petrik Istvánnal, a megyei tanács elnökhelyettesével — Makó­ra látogattak. A városi párt­bizottság székházában a kül­döttséget dr. Varga Dezső, a pártbizottság első titkára. Lantos István és Sarró Fe­renc, a pártbizottság titkárai. dr. Forgó István, a városi ta­nács elnöke és Sárvári Zol­tánná dr., a városi tanács el­nökhelyettese fogadták, s kö­szöntötték. Dr. Varga Dezső a vá­ros és a város környéki köz­ségekben folyó pártmunka módszereiről és a gazdasági munka fejlődésére gyakorolt hatékonyságáról tájékoztatta a vendégeket. A baráti esz­mecsere folyamán Minda Liviu, a küldöttség vezetője hasonló hazai — romániai — gyakorlati, időszerű vezetés­beli kérdésekről szólott. A vendégek és kíséretük a délutáni órákban megte­kintették a város nevezetes­ségeit. Majd pedig elutazá­suk eiótt dr. Forgó István­nak, a városi tanács elnöké­nek hivatalában tettek tisz­telgő látogatást. Itt a tanács elnökével és közvetlen mun­katársaival az államigazga­tási munka időszerű kérdé­seiről folytattak Kölcsönös eszmecserét. Ezt követően a delegáció hazaindult. A nagylaki határátkelő-ál­lomáson dr. Ágoston József. a megyei párt-vb tagja, az SZMT vezető titkára. dr. Horváth Károlyné, a megvpi pártbizottság osztályvezetője és Nagy László, a megyei pártbizottság osztályvezető­helyettese búcsúztatta a ro­mán testvérmegyei vendége­ket A jugoszláv delegáció. mely Marko Gyuricsinnak. a Vajdasági Kommunista Szö­vetség tartományi bizottsága elnökségi tagjának, az újvi­déki községi pártbizottság titkárának vezetésévej Csong­rád megyébe látogatott, teg­nap délelőtt a szegedi Cent­rum Áruházba látogatott. A vendégeket tegnapi program­jukon elkísérte Szögi Béla, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője és Berta István, a városi pártbizottság titká­ra. A jugoszláv küldöttség tagjai megismerkedtek az áruház osztályainak életével, majd dr. Marsi Zoltán. a Centrum igazgatója tájékoz­tatta őket a Centrum áruhá­zaknak a kiskereskedelmi hálózatban betöltött szere­péről. A jugoszláv küldöttség délelőtti programja a szege­di Üj Elet Termelőszövetke­zetben folytatódott. Itt ka­ezor Balázs téeszelnök és Árendás József párttitkár a nagyüzemi zöldségtermesztés és baromfitenyésztés módsze­reivel. eredményeivel ismer­tette meg a vendégeket. A délutáni órákban a delegáció a DÉLÉP-nél folyó gazdasá­gi és pártmunkáról kapott átfogó képet. Az építőipart vállalatnál Heim János ter­melési igazgató és Martonosi Imre vállalati pártbizottság! titkár kalauzolta a vendége­ket. akik Tarján VII. ütemé­ben egy félkész, az Északi városrész II/B ütemében pe­dig egy átadás előtt álló la­kást is megtekintettek. A tarjáni 10-es ABC-ben. majd az új Ifjúsági Házban tett látogatás után a jugoszláv vendégek a házgyárban is­merkedtek meg a paneles építési technológia ipari hát­terével. A jugoszláv delegáció Csongrád megyei látogatása.? házgyár megtekintésével fe­jeződött be. a küldöttséget ma reggel búcsúztatják el a röszkei határállomáson.

Next

/
Thumbnails
Contents