Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-23 / 69. szám

2 Péntek, 1979. március 23: RflDIÚTELEX L080NCZI PAL TÁVIRATA Pakisztán nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban fejezte kl jókívánsá­gait Mohammad Ziaul Hak­nak, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság elnökének. ÜLÉST TARTOTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS KÜLÜGYI BIZOTTSÁGA Az időszerű nemzetközi kérdések megvitatását tűzte napirendre csütörtöki ülésén az országgyűlés külügyi bi­zottsága. A Darvasi István­nak. a bizottság titkárának elnökletével megtartott par­lamenti tanácskozáson — amelyen részt vett és fel­szólalt Péter János, az or­szággyűlés alelnöke — Púja Frigyes külügyminiszter tá­jékoztatta a képviselőket a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, valamint a Ma­gyar Népköztársaság külpo­litikai tevékenységéről. Ezt követően a képviselők meg­tárgyalták és elfogadták a külügyi bizottság 1979. évi munkatervét. A külügyi bi­zottság ülésén felszólalt: Barcs Sándor. Csillik And­rás. Erdei Lászlóné, KáUai Gyula, Lukács János, Náná­»i László, Németh Pál, Pe­thő Tibor és Sebest László­né. VILLÁMOK A JUPITEREN? Ha a Voyager—1 űrszonda valóban villámokat fényké­pezett a Jupiteren, akkor nem kizárt, hogy az óriás bolygón kezdetleges élet van — mondta az amerikai űr­laboratórium felvételeit elemző kutatócsoport vezető­je, de hozzátette: a Jupiter légkörének vegyi összetétele ugyanolyan, mint a Földé, csakhogy a távoli bolygót már nem érik olyan mérték­ben a Nap ibolyántúli su­garai, hogy elegendő energiát adjanak az élet megindításá­hoz, mint az bolygónkon történt a földtörténet ősko­rában. A villámok azonban esetleg elegendő energia hor­dozói lehetnek. A FÉLMILLIOMODIK POLSKI-FIAT A Tychy Autógyárat el­hagyta a félmilliomodik Polski-FIAT 126p. Ezek a kisautók alapvetően megvál­toztatták a lengyel autózás képét, hiszen az olcsó és kis fogyasztású kocsik sokkal több ember számára hozzá­férhetőek. A gyár Idén több mint 200 ezer darabot állít elő a gyorsan népszerűvé és keresetté vált típusból. SIKERES MCTÉT Rovld időn belül a má­sodik sikeres, bravúros mű­tétet hajtották végre szovjet és amerikai orvosok. A né­hány hónappal ezelőtti ered­ményes veseátültetés után, amikor amerikai donor men­tette meg egy moszkvai be­teg életét, most egy súlyos légzési elégtelenségben szen­vedő szovjet orvosnőt hoztak vissza a klinikai halálból. A beteg tüdejébe a Bostonból a műtétre, Moszkvába érke­zett amerikai orvosprofesszor egy membránlemezt helye­zett el, amely újból műkö­désbe hozta a már teljesen megállt légzőszervet NAGYKÖVET MEGGYILKOLÁSA Csütörtökön reggel rezi­denciája előtt meggyilkolták Nagy-Britannia hágai nagy­követét, valamint a nagykö­vetség egyik tizenkilenc éves holland állampolgárságú al­kalmazottját — közölte a holland rendőrség. A vizsgá­lat eddigi eredményei szerint az 58 éves Sir Richárd Adam Sykes éppen autójába szállt be, amikor két Ismeretlen személy tüzet nyitott a nagy­követre és közben a fiatal­embert is eltalálta. Sykes és a holland férfi a kórházban belehalt sérüléseibe. A két támadónak sikerült a kör­nyék szűk utcáiban nyomta­lanul eltűnnie. A rendőrség eléggé határozatlan személy­leírást adott ki, eszerint két 35—40 év közötti tettes­ről lehet sző. Szélesedik a kékét védelmezők tábora Romes Csandra felszólalása az OBT elnökségi ülésén A fasizmus felett aratott kővetkező napokban a me- lyet ifjúsága óta a társadal­győzelem 34. évfordulójára gy eszékhelyeken és a fővá- mi haladás, a béke és a biz­emlékezve. politikai köziéle- rosban nagygyűlések sorával tonság szolgálatóban fejt ki, tünk hagyományainak meg- Induló akciókon tűzik napi- majd átadta a Béke-világta­felelően az Országos Béketa- rendre mindazokat a kérdé- nács elnökének a DÍVSZ em­nács — számos társadalmi és seket, amelyek az enyhülés lékplakettjét és díszoklevelét, tömegszervezet közreműködé- eredményeinek megszilárdf- Romes Csandra nagy elisme­sével — az idén is megszer- tásával kapcsolatban, a né- réssel szólt a világ haladó if­vezi az egész országot átfogó pek szolidaritása, s ezen be- júsága és a DÍVSZ felelős­béke- és barátsági hónapot lül mindenekelőtt a Vietnam ségteljes szerepéről, amelyet — jelentették be az OBT hős népét ért kinai agresszió betölt a békét és a haladást csütörtökön tartót elnökségi következményeinek felszámo- szolgáló erők összefogásában, ülésén. lása, a katonai haderőcsök- a fiatal nemzedék jogainak A tanácskozáson — ame- kentés, a leszerelés elősegité- védelmében, az imperializ­lyen Sebestyén Nándornénak, jegyében foglalkoztatják mus, a reakció, a fajüldözés, az OBT elnökének vezetésé- hazánk, a világ közvélemé- az elnyomás és a kizsákmá­vel egyebek között a béke- és nyét. Május 9-én az ország mányolás ellen vívott harc­barátsági hónap programját valamennyi általános és kö- ban. vitatták meg, részt vett és zépiskolójában megemlékez- * I felszólalt Romes Csandra. a nek a fasizmus felett ara­Béke-világtanács hazánkban tott győzelem évfordulójáról. Csütörtökön elutazott ha­ltartózkodó elnöke. Beszédé- • zánkból Romes Csandra, a ben emlékeztetett arra. hogy Béke-világtanács elnöke. Bú­a világ békeszerető erői ezek- A DIVSZ-iroda ünnepi ülé- csúztatására a Ferihegyi re­ben a napokban emlékeznek köszöntötte csütörtökön pülőtéren megjelent Sebes­meg a békemozgalom 30 éves Roines Csandrát, a Béke-vi- tyén Nándorné, az Országos fennállásáról, majd a követ- lágtanács elnökét, közelgő 60. Béketanács elnöke, a Béke­kezőket. mondotta: születésnapja alkalmából. Er- világtanács elnökségének tag­nesto Ottone Fernández, a ja. Barabás Miklós, a DÍVSZ — A békemozgalom negye­, i^^JL3 kai méltatta Romes Csandra Országos Béketanács főtitká­S^T^Tvilin ^ tevékenységét, ame- ra. (MTI) a békemozgalomnak új uta-™^^MMMmmmt^^ kat kell keresnie, hogy küz­delmét eredményesen foly­tathassa. — Szükséges — hangsú­lyozta —, hogy a Béke-világ­tanács olyan programmal ké­szüljön a mozgalom 30. év­fordulójára, amely pontosan és reálisan értékeli a vi­lág békéjét veszélyeztető új fejleményeket — Az elmúlt hónapokban mondotta — az USA-ban, Kanadában, a Karib-tengeri szigeteken, Afrikában és Ázsiában Jártam, s minden­hol azt láttam, hogy a világ népei sokkal élénkebben rea­gálnak a békét fenyegető új veszedelemre, mint valaha, és nagyobb bennük az aggo­dalom, hogy sikerül-e ezt megállítani. Ezért szélesedik, terebélyesedik a békét védel­mezők tábora, 6 a mozgalom kiterjed olyan új csoportok­ra is, mint az Egyesült Álla­mok legmagasabb adminiszt­rációs köreinek egyike-másl­ka. A közvélemény mellett egyes NATO-országok vezető körei is ellenzik a fegyverke­zést sürgető szándékokat. Lényegében e gondolatok, a világpolitika új fejleményei­vel kapcsolatos törekvések hatják át a béke- és barátsá­gi hónap valamennyi prog­ramját is. Az eseménysorozat az Országos Béketanács ülé­sével kezdődik majd. amelyet május 7-én tartanak a Par­lament vad ásztermében. Az Országos Béketanács küldött­sége a fasizmus felett ara­tott győzelemre emlékezve ezen a napon megkoszorúzza Budapesten a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet. A DÍVSZ elnöke meleg szavak- főtitkára és Kovács Béla. az Ideiglenes tűzszünet # Teherán (MTI) radikalizálódnia kell — han­Ideiglenes tűzszünet áll goztatta, de hozzátette: a fe­fenn az iráni kurd körzetek- dajinok mindennek ellenére ben és tárgyalások folynak még támogatják a kormányt, a rendezésről. mert úgy értékelik, hogy az A teheráni rádió híradása antiimperialista irányvonalat szerint Khomeini megbízott- követ. ja. Taleghani főpap és a kí- A teheráni rádió bejelen­séretében levő kormánytiszt- tetté, hogy ii lsfahaní iszlám viselők a nap folyamán több forradalmi bíróság újabb ha­ízben tárgyaltak kurdisztán lálos ítéleteket hozott, az íté­vallási és világi vezetőkkel, letek végrehajtását azonban köztük a törzsek képviselői- Khomeini ajatollah utasítd­vel. A megbeszélésekről rész- sának megfelelően felfüg­leteket mindeddig nem hoz- gesztik mindaddig, amíg az tafc nyilvánosságra. Csupán iszlám forradalmi tanács és annyit közöltek, hogy a kur- a kormány ki nem dolgozza dok előterjesztették követeié- az új jogi irányelveket, seik listáját A tárgyalások­kai egy időben mind Sanan­dajban, mind a tartomány második legnagyobb városá­ban, Mahabadban tüntetések voltak, s a részvevők Kur­disztán számára autonómiát követeltek. A rádió beszámolt arról, hogy Sanandajban, noha a fegyveres felkelők a város több kulcsfontosságú pontját továbbra is ellenőrzésük alatt tartják — viszonylag nyugodt a helyzet, bár időn­ként szórványos lövöldözések hallhatók. Néhány üzlet ki­nyitott, élelmiszerből és gyógyszerekből nincs hiány. A Bazargan- kormányt a fedajtn-szervezet túlságosan is konzervatívnak tartja, olyannak, amely nem tudja teljesíteni a nép forradalmi követeléseit. A kabinetnek vevőit. Magyar párt­ás állami vezetők köszönő távirata Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke és Lázár György, a Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsának elnöke táviratban mondott köszö­netet L. I. Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének és A. N. Kosziginnek, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a Tanácsköztársaság 60. évfordulója alkalmából küldött elvtársi üdvözletért és baráti Jókívánságokért (MTI) Magyarországra látogat a portugál köztársasági elnök Losonczi Pálnak, az Elnöki videsen hazarendelték An-' Tanács elnökének meghí- golából és a tömegkommuni­vására pénteken hivatalos kációs bizottság tagjává látogatásra hazánkba érke- nevezték ki. A bizottság zik António Dos Santos foglalkozott az ötvenéves Ramalho Eanes tábornok a fasiszta rendszer hivatalos Portugál Köztársaság elnö- cenzúrája teremtette hely­ke. zet felszámolásával. Az António Dos. Santos Ra- 1974. szeptember 28-1 el­malho Eanes, tábornok, a nökváltozást követően Ea­Portugál Köztársaság elnö- nes a portugál rádió és te­ke 1935. január 25-én szü- levízió igazgatói tanácsának letett. A gimnáziumi érett- élére került, ségi után katonai akadémiá- 1975. március 11-ét köve­ra jelentkezett, s elvégzé- tőén a fegyveres erők ve­sekor 1957-ben gyalogsági zérkari főnökségébe helyez­alhadnagyi rendfokozatot ka- ték, majd a hadsereg vezér­pott. A katonai akadémia el- kari főnöke lett. végzése után, ugyancsak a 1976. június 27-én a le­tiszti iskolán oktatási és adott szavazatok csaknem 62 testnevelő szakon szerzett százalékával Ramalho Eanes képesítést A lisszaboni egye- tábornokot választották meg temen jogi és alkalmazott a Portugál Köztársaság el­pszichológiai tanulmányokat nőkévé. Azóta több hiva­folytatott. Katonai szolgá- talos látogatást tett külföl­lata során fokozatos elő- dön, és hazájában fogadta léptetésekkel ezredessé, számos ország államfőjét, majd a hadsereg vezérkari Magyarországi látogatását főnökévé, ezt követően tá- megelőzően Bulgáriában és bomokká nevezték ki. Romániában tett hivatalos Több magas kitüntetésben látogatást, részesült. Felesége, Maria Manuéla 1973-ban részt vett a gyar- Duarte Neto. portugál jog­mati politikát bíráló „száza- tudományokból szerzett ok­dosok mozgalmá"-ban. levelet. Két fiúgyermekük 1974. április 25-e után rö- van. (MTI) Európai biztonság és az együttműködés Kína késlelteti a tárgyalások megkezdését 0 Peking (MTI) nami területen ásták be ma- kának" minősíti Hanoi ama A kínai sajtóban csütörtö- gukat. hanem az is, hogy feltételét, hogy a tárgyalá­kön kommentár jelent meg, Kína továbbra is a határ sok megkezdésére csak azt amely azzal vádolja a Viet- mentén tartja a háború előtt követően kerülhet sor, ha nami Szocialista Köztársasá- és alatt odavezényelt har- az utolsó kínai katonát is got. hogy az „késlelteti a minchárom hadosztályt, sőt, kivonták Vietnam terűte­két ország közötti konflik- újabb egységekkel tölti fel téről. Pekingi vezető körök tus rendezésére Irányuló tár- a harcok során súlyos vesz- a jelek szerint eleve szá­gyalások megkezdését". teségeket szenvedett had- mólnak azzal, hogy a Viet­A pekingi kommentár osztályokat Peking ugyan- namban elszenvedett kato­hazugságnak minősíti a vi- akkor bejelentette, fenn- nai és politikai kudarc után etnami fél tényeken ala- tartja magának a jogot az Kína nem számíthat „si­puló állítását, amely szerint „önvédelmi ellentámadás- keres tárgyalásokra" az erő a kínai fegyveres erők to- nak" elkeresztelt. agresszió alapján. Ezért jóval a tár­vábbra is megszállva tar- megismétlésére. Mindez jog- gyalások megkezdése előtt tanak vietnami teriileteket, gal inti óvatosságra Viet- késleltetéssel és szabotázs­Külföldi megfigyelők rá- namot Kína valódi szándé- zsal vádolják Vietnamot, mutatnak, hogy nem csak az kait illetően —, hangsú- hogy felkészítsék a kinai felel meg a valóságnak, lyozzák megfigyelők. és a nemzetközi közvéle­hogy a kínai fegyveres erők A kommentár ugyancsak ményt a tárgyalások vár­a határ több pontján viet- vietnami „késleltető takti- ható kudarcára. Az Európai Biztonság és Az előadó elemezte az te az európai országok belg­Együttműködés Magyar Nem- európai biztonság helyzetét, rádi találkozójának hatását, zeti Bizottsága — Kállai valamint a világ más térsé- majd az 1980-as madridi Gyulának, a bizottság elnö- geiben bekövetkezett eserné- európai biztonsági és együtt­kének vezetésével — csütör- nyekkel kapcsolatos kölcsön- működési konferencia élő­tökön ülést tartott. Az euró- hatását. Áttekintést adott a készítéséről szólt, pai biztonság és együttmű- belgrádi tanácskozás óta el- — A Varsói Szerződés po­ködés időszerű kérdéseiről telt időszak legfontosabb litikai tanácskozó testületé­Nagy János külügyminiszter- kezdeményezéseiről, amelyek nek novemberi nyilatkozata helyettes tájékoztatta a Ha- a helsinki záróokmány aján- kifejezi azt a várakozásun­znfin* Nénfront rimjoreTi lásainak végrehajtását hiva- kat. hogy , a madridi talál­Népfront Országos Ta- íottak elősegíteni. kozó lényegesen előmozdítja székházában meg- _ Min{ & műltba úgy az európai biztonság és tartott tanácskozás részt- napjainkban sem lehet a vi- együttműködés ügyét, és kü­lág helyzetétől, az enyhülés önösen a katonai enyhülés, mm^m^^mmmmmmm állapotától elválasztva vizs- a leszerelés előmozdításához gálni az európai biztonság és 3ár„ul b?zzf; ... együttműködés alakulását — A felszólalók emlékeztet­szögezte le Nagy János. — tek arra< hogy éppen tíz éve Az utóbbi években a konti- 7lent meg a Varsói Szerzo­nensünkön és a világ más dés tagállamainak budapesti térségeiben kibontakozott fo- fel hí vasa. lyamatok. a hosszú távú és A vitában elhangzottakat az újabb keletű tényezők Kállai Gyula foglalta össze, szoros kölcsönhatásban van- Javastatára a testület szé­nák egymással. mélyi kérdésekben is dön­A változások közül a kül- tött P^r Dénest a Ma ügyminiszter-helyettes ki- g-var Tavirati Iroda brüsszeli emelte a szocializmus és a tudósítóját megbízta a Ma­haladás erőinek a nemzet- gyar Nemzeti Bizottság ál­közi helyzet alakulásában land6 képviseletével az egyre dontobb súlyát, s a , harmadik világbeli térnye- «"rópai biztonság és együtt­rését. Ezekre a fejlemények- működés nemzetközi bizott­re az imperializmus szélső- ságában. A bizottság Nagy séges csoportjai dühödten Miklóst — tartós külföldi reagáltak, s most is igyekez- megbízatása miatt — felmen­nek az enyhülési folyamatot tette a kulturális albizottság lelassítani. vezetése alól, s azzal Simó A külügyminiszter-helyet- Jenőt, a Corvina Idegen­tes ezt követően mérlegre nyelvű Könyvkiadó igazgató­tette a helsinki záróokmány ját, a Magyar Nemzeti Bi­ajánlásainak végrehajtásában zottság tagját bízta meg. elért eredményeket Értékel- (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents