Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-04 / 29. szám

Vasárnap, 1979. február 4. 5 Dr. Takács Antal A jó szó a módszerem Megtudja. reggel otthonról, hídon Újszegedre, — Hogyan lesz az emberből igazgató? — Gondolnak rá. Kinevezik. — Aztán? — Elindul - ballag át a amíg csak... — Amíg. csak... ? — Az úgy volt, hogy kezdetben a híd közepéről fordultam vissza néha. Sok évet töltöttem az újszegedi szövőgyárban. Beidegződés. — Elmúlik ez is. — Teljesen soha. Áz ablakomból látom a kéményt — Kijár néha a Tégi barátok, kollégák közé. — Hatvannyolc óta kerültem Ide; azóta nem voltam. — Ellentmondásnak tCnik) — Nem az. Megmagyarázom. Ha én egyszer bemennék, nem szabadulnék onnan egy hétig sem. mert mindenkivel kellene legalább pár szót váltanom. Nincs időm erre, azt meg, hogy valaki megsértődjön, nem akarom. Én most is ugyanolyan beosztott vagyok, mint voltam az újszegedi gyárban, — Beosztott? — Persze. A város beosztottjai Vagyok. — Hol kezdte az Setét? — Technikusként dolgoztam az egyetemen. Az alapképzettségem vegyész, ötvenegyben aztán elvégeztem a jogi egyetemet is, — Jogász lett. — Nem. Technikus ŰjszegeÖen, később az erőműtelep vezetője, majd főenergetikus lettem. — Sajátságos.;; — Látom, meghökkent egy kicsit. Szó ami szó, énrólam ott senki se tudta, hogy dr. Takács Antal vagyok. Előfordult, hogy a labdarúgó-szövetségből kerestek így. A telefonközpontos meg letagadott: „nálunk dr. Takács nincs, itt csak a Takács Tóni dolgozik." — Takács Tónit a focidrukketek is ismerik. — Az UTC-ben fociztam huszonkilenc éves koromig, akkor abbahagytam, mert a fiatalabbak néha már azt mondták: gyere öreg utánam... Nem lettem nagy játékos, de egy biztos, a maiaknál jobban szerettem focizni. — Hangsúllyal mondta.' — Nem járok meccsre. Fölöslegesen nem idegesítem fel magam. — Ezek szerint van itt is elég Idegeskedni valója... — Nem szeretem a szilvesztert, a húsvéthétfőt. Miért? — Mert nálunk majdnem fiiinfaig akkor jön a baj; a csőtörés, a dugulás... — És akkor azonnal a Vízművek és Fürdők igazgatóját hívják. — Ha még csak akkor hívnának, de telefonoznak nekem olyan ügyekben is, ami nem ránk tartozik. Csőrepedés van, nem folyik a víz, eldugult a lefolyó... Hozzánk csak a hálózat tartozik, pontosabban a vízhálózatnak az óráig tartó szakaszai — Mennyi vizet fogyaszt a város naponta? — Hetvenezer köbméternyit, — Pazarolunk? — Pazarolunk, Mennyit? — Számítsa kit Ezer liter víz előállítási ára körülbelül három forint, a fogyasztók kilencven fillért fizetnek érte. Ezért a pazarlás. — Ki téríti meg a különbözetet? — Az állam. Milyen Szeged ivóvize? 2-j Meleg, de kitűnő ízű. . j^Xjatak a Tisza jrizéMl isi — Hiedelem. A vizet kutakból nyerjük. Egyelőre. A távlati felmérések azt mutatják, pár év múlva már csökken a kutak hozama. Üj vízbázist kell létrehoznunk, s a víz bizonyos mennyiségét a Tiszából kell kivennünk. — Mennyibe kerül ez a változás? — Körülbelül egymilliárd kifutja. — Szinte nem múlik el nap anélkül, hogy ne hallanánk egy fővárosi csőtörésről; nálunk mikorra várható a mindennapi csőtörés kora? — Szeged csatornahálózata és vízvezeték-hálózata is elöregedett Vannak a földben nyolcvan esztendősnél öregebb öntöttvas csövek is. Tervszerűen újítjuk föl őket. A pestihez hasonló helyzetre nálunk nem kell számítani. Van persze gondunk így is. Naponta átlagosan huszonöt bejelentés érkezik hozzánk. A hibákat másfél-két nap alatt ki tudjuk javítani. — Csatornák? — Á legrégebb! száztíz éves Megépítettük az észak—déli főgyűjtőt. 5- Hőt* — Á kérdés jogos; 'Aknáméivá t6k csinálták, hat-nyolc méter mélyen a föld alatt. Egyébként akkora, hogy egy Trabanttal autózni is lehetne benne Most a tisztítómű készül. Ha befejeződik a munka, minden szennyvíz a város alatt és tisztítva kerül a Tiszába. — A fürdőket Is ez a vállalat kezeli, fürdővárosban ez nem kis felelősség. — Szeged nem fürdőváros" Még nem. — Az lesz? — Az. Megépítjük a ligetfürdőt a part mentett oldalán. Á mostani partfürdő a folyó szeszélyeinek van kitéve. Én különösen a zöldárra haragszom, — Miért éppen arra? — Mert majdnem mindig olyankor jön, amikor már parkosítottuk a területet. Aztán kezdhetünk mindent elölről. r- A SZUE? — A versenyuszodáról írt cikkekre gondol. Azt hiszem, egy kicsit túlírták a dolgot Kétnaponta cseréljük a vizet Abban igazuk volt hogy akik tisztították a medencét, dolgozhattak volna jobban is. Van más ok is, A víz másképp mutat egy új, csempézett medencében, mint a régiben, a kopottban. Aztán... nem akarok senkit megsérteni, de a fürdőzők közül sokan nem tusolnak le, mielőtt beugrananak a vízbe... — A gőzfürdőnek hámlik megint a vakolata. Mintha omladozna .,, — Két éve ráköltöttünk egymilliót. A nedves falak ledúrták a vakolatot. Most műanyag vakolattal próbálkozunk. Talán... — És belül? — Karbantartunk. Üj tisztasági fürdőre nincs pénz. Bezzeg /ónos Arcodra írom belülről dőlő havazásban ország-vallató csavargásban szavak ssavakat megtapintva csönd-zubbonyban fordulnak vissza egyetlen egy csak megmarad tekinteteden fennakad' szótlan önmagát kimondja — amint arcom arcodra írja Antiszülők — Kellene? — Egyre több fürdőszobás lakás épül. A kádosztályunk volt régen a legzsúfoltabb. Ma nem. ;•! Úszóházak? — Több kellene. Tudom.' - ' — És? — A mostani téli kikötőben nincs több úszóháznak hely. Majd ha az új elkészül... Tervezünk viszont csónaktárolót a partfürdőre. — Gondok; problémák Ili — Megoldjuk őket, megoldódnak. — Milyen vezetőnek tartja magát? — Kérni szoktam, nem utasítani. Különben sem vagyok veszekedés, nagyhangú ember. A jó szó — ez a módszerem. Itt erre van szükség. — Csak itt? — Nemi De itt különösen. Ha jó szó sincs, mi tartaná itt viszonylag alacsony kereset mellett az embereket? Nézze, azzal egyik fiatalember sem kérkedik, hogy csatornamunkás, pláne a lányok előtt... — Tizenegy éve igazgató. Ml volt a legrosszabb élménye? — Á Vízhiány hetvenháromban, Ha ilyesmiről álmodom, felriadok. — És a tegmolattatóbb? •— Bontottam a postát. "Az egyik levélíró kifogásolta, hogy a medencében süti a fejét a nap. No, jó.Olvasom a másik levelet. Annak az írója erélyesen követelte a jegenyék kivágását, mert nem süti a fejét a nap. Mit csináltam volna? Lemásoltattam a leveleket, és elküldtem a másik félnek mindkettőt. — És? — Azóta sem kaptam választ. — Mikor dolgozik jól a vállalat? — Ha nem beszélnek rólunk, ha észre sem veszik, hogy vagyunk. Mert... — Félbehagyta a mondatot! — Igen. A fürdés dolgai jutottak eszmbe. Azok pont olyanok, mint a foci. Mindenki ért hozzá, csak az nem, aki vele foglalkozik — így gondolják. — És Önök? — Dolgozunk. PETRI FERENC K

iborult a nagyvállalat egyik osztályvezetőnője, mert aznap reggel a tizenkét tagú munkatársi gárdájából hárman jelentették be, hogy rövidebb-hosszabb időre távol maradnak munkahelyüktől. Ifjú asszony mind a három. Egyikük öthónapos terhes, és az orvos enyhe veszélyeztetettség miatt háromheti otthoni pihenésre utasította. A másik kisgyermekes édesanya, akinek megbetegedett a bölcsődés kisfia — és ki más gondozhatná a beteg csöppséget jobban, mint az édesanyja? A harmadik fiatalasszonynak a férjével és a gyermekével együtt valamiféle bizottság előtt kellett megjelennie, hogy eldöntsék: fölveszik-e a kicsit az óvodába vagy sem? Történt vele mindez annak ellenére, hogy a kislánya mindaddig bölcsődében nevelkedett, de a körzetben olyan sok a gyerek, hogy az óvodák képtelenek mindannyiuk befogadására. Szegény asszony tehát azért hiányzott aznap a munkahelyéről — és a férje is a sajátjáról —, hogy elhelyezzék gyermeküket az óvodában, és nyugodtan dolgozhassanak tovább a munkahelyükön. Mégis rájuk zúdult az osztályvezetőnő haragja, akiről csupán annyit illik tudnunk, hogy szorgalmas és kiváló szakember, de életének nagy tragédiája, hogy egy súlyos betegségből kifolyólag soha nem lehetett és nem lehet gyermeke. Talán nem is a három asszonykára haragudott valójában, talán inkább a személyes fájdalma bukott ki belőle, amikor ilyeneket kiabált: „Ez már mégjscsak sok! Kapnak gyes-t, családi pótlékot, segélyeket, mindent, és akkor még mi gürcöljünk helyettük is?!" Ha ez volna az egyetlen afféle eset, amelyről tudomásom volna, akkor is szót emelnék a gyermekek és az anyák védelmében. Ámde mindnyájan, akik valahol dolgozunk, jól tudjuk — mert gyakran tapasztaljuk —, hogy talán nincs is olyan munkahely ebben a kicsi országban, ahol az ifjú vagy a leendő édesanyák időnként valakitől-valakiktől ne kapnák meg a magukét. Néha elcsodálkozom: hogyan bírják elviselni a gúnyos megjegyzéseket, a szidalmakat, a számonkéréseket? De hát egy szülő, egy édesanya sok mindent — sőt, mindent! — elvisel a gyermekéért, és lassan-lassan annyira hozzászokik már az efféle kiborulásokhoz, hogy szinte észre Botár Attila Temetni ki merészel5 Mostantól nincs kegyelem, mostantól bukdácsolás csak, Iszkázon tükröket takarnak halottra való vásznak. Foncsormély téli csillagok. Forog fekete ménes: a fénylő-sorényes éj. Holnap szivkamra-sötét lesz. Holnap tócsajég ijeszt: akár holt-szemet törnék. Inamban dobogja az út nem a sorsot —: a törvényt hogy vaksi bikahomlokok óráján sose béna szív és kar, bár előbb-utóbb oltott mészben az aréna, hogy jól esne a sírás a gyertyát odacsapva, de kényes gyászrezekkel készülődik a banda. Mostantól nincs kegyélem: sírköteles, de élet. Ide-hajlik a végtelen s szívünkről legelészget. •Egy éve, 197*. január 30-án halt meg Nagy László, emléke előtt tisztelgünk a ftetei költőtárs versével. sem vesd. Á legvisszataszftőbb azonban ebben az egész dologban az, hogy az anyaszidalmazók többsége — sőt, majdnem mindegyike — a szerencsétlen sorsú osztályvezetőnővel ellentétben maga is szülő, édesanya vagy édesapa, aki természetesnek tartja, hogy a saját gyermekeiért mindent megtegyen. Miféle lelki indíték késztetheti őket arra, hogy szülőtársukat, ha az éppen hiányozni kényszerül, elmarasztalják? Hiszen ők is voltak már és lesznek még hasonló helyzetben. Nem értem őket Olvasóink bizonyára emlékez^ nek még arra a heves vitára, amely a hetvenes évek elején folyt a Nők Lapjában, és amely vitának a sűrített anyagát Fekete Gyula adta ki 1972-ben az i,Éljünk magunknak?" című könyvében. Abban a vitában olvastam előszőr nyomtatásban azt a borzalmas szót. hogy „antianya". Néhány eltorzult lelkületű leány és asszony vallotta meg nyíltan és „öntudatosan", hogy ők bizony független, szabad emberként kívánnak élni; nem akarnak gyermeket, családot, őket csak a munkájuk, a hivatásuk, az érvényesülésük érdekli Annak viszont; hogy szerény kis írásom fölébe mégsem az „Antianyák", hanem az „Antiszülők" címét tettem, az az okaj hogy ma már egyre több olyaa férfival találkozhatunk, aki családjában anyaként törődik ú gyermekével, vagy aki vaiami miatt egyedül kénytelen nevelni gyermekét. Talán éppen azért; mert a felesége belépett az antianyák sorába, és otthagyta a családját. Nos, ezekre az édesapákra még jobban rájár a rúd a munkahelyükön. A társadalmi köztudat azt még csak megérti valahogyan — ha ritkán is. -r hogy a dolgozó anya olykor hiá-í nyozni kénytelen a gyermeke miatt, de azt, hogy ilyesmi egy férfival is előfordulhat, már képtelen elfogadni. Nekik ez a szöveg jár ki: „Annyi nőt kap^ hatsz minden ujjadra, amennyit akarsz — minek kínlódsz egyedül a gyermekeddel?!" Mintha bizony olyan egyszerű dolog volna újranősülni, új anyát hozni a gyerekhez! Mintha ez csak amolyan elhatározás dolga volna! Hogy ehhez vonzalom, szerelem meg egyéb ilyen ócskaságok is kellenének? Ugyan kérem, hol élünk?! A tizenkilencedik században? Nem a levegőbe beszélek. Az egyik üzemben egy férfi; aki egyedül maradt a két kisgyermekével, kérte, hogy mentesítsék a három műszak kötelezettsége alól — de nem adtak helyt a kérésének. Mire való éz a kegyetlen játék? Miért vagyunk rosszak egymáshoz, noha jók is lehetnénk? Bizonyos, hogy a zavartalan munkamenetet a hiányzások megzavarják, akadályozzák. De az még bizonyosabb, hogy a jó munkára való törekvésemet még jobban gátolja az. ha nem tudok a gyermekemről megnyugtatóan gondoskodni. Ügy látszik, a munkahelyi antiszülők ezt nem tudják, és ezzel, végül is. ők zavarják meg legjobban az áhított zavartalan munkamenetet Az emberségről már nem ?s szólók. Minek? Abbamaradna tőle a gyermekük miatt hiányozni kényszerülő szülők szidalmazása? GYŐRI GYÖRGY