Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-28 / 49. szám

S-ze^a, 1979. február 28. Az ifjúság védelméről A Csongrád megyei tanács vb szegedi járási hivatalában ülésezett tegnap, kedden a szegedi járási gyermek- és Ifjúságvédelmi munkabizottság. A jelenlevők először Baks, Ópusztaszer és Pusztamérges községek albizottságainak beszámolóját hallgatták meg. A beszámolókból kiderült: az albizottságok mindenütt nagy gondot fordítanak a veszélyeztetett környezetben élő gyermekek és fiatalkorúak felkutatására. A társadalmi aktívákból álló pártfogói hálózat segítségével igyekeznek érvényt szerezni a védő-óvó Intézkedéseknek. Mivel sok gyermek a szülők munkakerülő, italozó életmódja miatt kerül veszélyeztetett helyzetbe, az albizottságok nemegyszer javasolják: kötelezzék a szülőket alkoholelvonó kezelésre. A beszámolók kapcsán, a vitában elhangzott, hogy több községben 6zűkös a rendkívüli segélyezésre igénybe vehető pénzösszeg. A jó példák között Baksot említették, ott ugyanis a községi tanács végrehajtó bizottságának határozata alapján rendkívüli segélyezésre évi 20 ezer forintot használhat fel a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság Emellett — ugyancsak a községi tanács anyagi segítségével — a cigánygyermekek többségét ingyenes napközi otthoni ellátásban részesítik. Sok gyereket az iskola költségvetésének terhére tanszerekkel is ellátnak. Többek között ezen intézkedéseknek köszönhető, hogy évről évre csökken a túlkoros általános iskolások, illetve azok száma, akik nem végzik el a nyolc általánost. Az albizottságok beszámolóját követően Balázs Istvánné dr. tájékoztatott az alkoholizmus elleni küzdelemről. Többek között elmondta, hogy jelenleg 143 alkoholistát tartanak nyilván a járásban, közülük 47-en önkéntes, 22-en kőtelező alkoholelvonó kezelésben részesülnek. Azokban az esetekben, amikor a szülők alkoholista életmódja miatt a gyermekek szellemi és testi fejlődése veszélyeztetettnek látszik, a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságok, a különböző társadalmi szervek, a munkahelyi vezetői, kezdeményezhetik a gyermektartás megállapítását Ám- ezzel a lehetőséggel — mondta az előadó — a szükségesnél jóval ritkább esetben élnek az emberek. Az alkoholizmus elleni küzdelem fontosságára való tekintettel Karcai Árpádné, a munkabizottság elnöke javasolta, hogy e témát a közeljövőben ismét tűzzék napirendre. Az idei év munkatervének megfelelően a jövőben többek között megvitatják az óvodai gyermekvédelmi munkaközösségek célkitűzéseit, foglalkoznak a cigánylakosság munkába állításának eredményeivel és gondjaival is. Járási óttiiszftiile A kisteleki Petőfi úti áltanos iskolában rendezték meg hétfőn a szegedi járás úttörőinek tudományos-technikai versenyét. A 160 úttörő háromfős csoportokban mérte össze tudását különböző tantárgyakból. A társadalomkutató úttörők vetélkedéséből a sándorfalvai általános iskola tanulói kerültek ki győztesen, a természetkutatók versenyét pedig az iillési általános iskola kisdiákjai nyerték. „Az orosz nyelv és irodalom barátai" kategóriában a kisteleki Petőfi úti általános iskola tanulói végeztek az első helyen, s ugyancsak ők nyerték az orosztagozatos osztályok versenyét is. Zenei naptár , ha lehetne... Pár hete egy nyugdíjaszenetanár emlékeiben matatva ezen sorok írója elkövette azt a könnyelműséget, hogy a felszabadulás után Szegeden alakult zenekarról leírta, amit páciense mondott: „soha olyan jó együttese nem volt a városnak, mint az a 68 tagú szimfonikus zenekar ... ezt a létszámot azóta sem sikerült elérni. Majd J valamennyiünk felsőfokú I végzettséggel rendelkezett, • ami manapság tudvalevően j oly ritka egy vidéki zenej karnál, mint a fehér holló." I Hát, nem egészen tudvalevően. Nyomós okom lehet tudniillik azt hinni, hogy a „vidéki zenekart" jóhiszeműen és egyértelműen azonosították a szegedivel miután a társulat vezetője feKiállítósi napló Rendszerszemlélet a festményeken „Fövik kezükben mérőzsinórral, tévedhetetlen uralkodói szemmel, oly precíz lélekkel, mint egy iránytű építjük fel művünket, mint ahogy a világegyetem építi sajátját, mint ahogy a mérnök építi a hidakat, mint ahogy a matematikus számítja az égitestek pályáját" — írta 1920-ban a konstruktivizmus manifesztumában Gabo. A konstruktivizmusnak ez a klasszikus megfogalmazása ars poeticája lehetne Kovács Lajos nak, akinek alkotásai a Bartók Béla Művelődési Központban láthatók. A hetvenedik éve felé tartó festő az utóbbi tíz esztendőben, nyugdíjba vonulása után kezdett ismerkedni a matematikai rendszerekre épülő konstrukciós alapelvekkel, s azóta igyekszik ezeket továbbfejlesztve művekké transzponálni. Alkotásainak lényege és alappillére a rendteremtés, a mértani formákból való építkezés, a pontosan fölépített redukált színvilág, a dekoratív szándékot mérnöki precizitással összekapcsoló megvalósítás. Ezt tükrözik a képek alá írt információk (nem címek, többek annál: szellemi KRESZ-táblák!). így például Komplementer színmezőben elhelyezett négyzet, s annak további ütemjelzései; Kilenc egyenletes vertikális színfokozatú mezőben horizontális komplementer színhasábok... Korunk technicizmusának vizuális megjelenítéseit vélem felfedezni Kovács Lajos munkáiban. Azt a rendszerszemléletet, melynek alapján a képek programozhatóak, melyekből a komputerművészet kialakulhat, de amely humánusabb voltát kiteljesítheti az emberi környezetben — a lakásbelsőben éppúgy, mint a sorozatban gyártott panellakások homlokzatain, a kirakatokban, a fényreklámokon, sőt dekoratív és használati textileken te. Kovács Lajos alkotásainak forrásvidékénél, a technikai problémákhoz szerkezetileg kapcsolódó, de a funkciótól elvonatkoztatott konstruktivizmus eredeti bölcsőhelyénél olyan mestereket találunk, mint Moholy-Nagy László, Kassák Lajos vagy Victor Vasarely. Kovács fajos jó tanítvány — nem epigon. Alkotásai nem nélkülözik az ember jelenlétét, a humánum, az érzelem kézjegyét. A kissé hűvös mérnöki precizitást jól oldják a színek, az alkotások „belső fényei". S még egy megjegyzés: jó dolog — álcár hozsannára vagy tiltakozásra, de legfőképpen ha vitára és önértékelésre késztet —, hogy Szeged képzőművészeti életében eddig szokatlan jelenségekkel, fel-feltűnő búvópatakokkal találkozunk. Így van ez Kovács Lajos racionális, geometrikus szemléletű műveivel is. Szegedről sokszor elmondtuk már, hogy képzőművészeti életének karaktere éppen a sokszínűségében rejlik. Ennek a sokszínűségnek pedig — éppen a mostani tárlatával igazolhatóan — fontos és jelentős alkotó része Kovács Lajos festészete is. T. L. jemre olvasta, téves adatokat közlünk, jelenleg a szegedi szimfonikusok létszáma elérte a hetvenet, s jó tíz százaléka rendelkezik művészdiplomávaL Az örvendetes hírt közölni nem tűr halasztást, sietve tesszük, ámbátor ezen sorok írójának mentségére szolgáljon az a félrevezető körülmény, hogy eleddig nem állt módjában meghallgatni a város 70 tagú szimfonikus zenekarát, minthogy egészen egyszerűen nincs a közelben ekkora hangversenyterem. A kisszínházi orchesterben . töredékük fér az operajátékhoz, a Tiszaszállóban bonyolított filharmóniai koncerteken pedig — föltehetően ugyancsak helyhiány miatt — jó ötvenen muzsilcálnak. Mint legutóbb hétfőn este is, a Fischer Iván dirigálta Beethoven- koncerten, ahol a VII. szimfónia előtt elhangzott Esz-dur zongoraverseny szólistája Bticher Mihály volt. (A művcszdiplomások jelentékeny aránya okán elvárható zenekari hangzás minőségtöbbletéről — a fenti szempontokat is figyelembe véve — egyelőre nincs mit mondani.) Tehát a hétfői koncert. Színhelye ugyanaz a szállodai nagyterem volt, amelyről gyorsan kiderült, alkalmatlan nagyzenekari hangversenyekre, ám ahol a helyi szimfonikusok nem először (s remélhetőleg már nem sokáig) játszanak, vagyis némileg hozzáedződhettek a groteszk hangzásviszonyokhoz. Tapasztalataink szerint a feltételes mód használata dőre álom. Szimfonikusaink derekasan végigdübörögték a koncert javát, a fúvósok időnként egészen „különleges" megoldásokban gyönyörködtették a lelkes, szépszámú, ám tehetetlen nagyérdeműt, s mi több, az ifjú dirigens FÍ6cher Iván sem igen próbálkozott a megfékezésükkel. Minek következtében sikerült túlélni egy olyan csodálatos műsort felvonultató hangversenyt, amit a lehető legsürgősebben tanácsos elfelejteni. Mielőtt végképp fátylat borítanánk rá, említsük meg a jobb Borsra érdemes Bacher Mihály hősies erőfeszítéseit, hogy — Beethovenről lévén szó — győzze szusszal, energiával, minek általa csak a versenymű poetlkusan megszólaltatott második tételében tudta fölcsillantani igazi képességeit. S a tanulság (melyre a moziszínház közeles elkészültével persze ne legyen szükség): minek elüvölteni fürdőszobában a Szózatot, ha mezzoforte esetleg a 6zöveg is érthető... N. I. Űj programokat a$ánlanak Az MTESZ Csongrád megyei szervezetének ifjúsági koordinációs bizottsága segítséget kíván nyújtani a szegedi és a környékbeli fiataloknak szabad idejük hasznc® eltöltéséhez, a diákoknak pedig a szünidei, vagy iskolai programjukhoz, — mondotta tegnapi, keddi sajtótájékoztatóján dr. Benedek Tibor, az ifjúsági bizottság titkára Megemlítette többek között, hogy a gyermekév alkalmával szeretnék elősegíteni a tanulók turizmusát, újabb és korszerűbb autóbuszokkal állnak az iskolai csoportok rendelkezésére. A szegedi iskolai tanulóknak — s természetesen a velük utazó szülőknek — egész napos budapesti programot állítanak össze. Délelőtt a gyerekek ellátogathatnak a Vidám Parkba, az Állatkertbe, vagy a Fővárosi Nagycirkuszba, a felnőtteknek esetleg operaelőadást, délután múzeumlátogatást, vagy kiállítások megtekintését szervezik. Elfogadható árakat kérnek szolgáltatásaikért. A nyugdíjasoknak kínálják majd az elő- és utószezon idejét kedvezményes árakkal. Egy-, esetleg kétnapos kirándulásokat is szerveznek «• Jugoszláviába, első ízben az áprilisi szabadkai Pannónia Vásárra, aa igények szerint pedig hétvégi palicsi fürdőzésre. SZ. SIMON ISTVÁN 30. Nagy vizek krónikája Az emlékműnél Végtelen nagy türelemmel és szeretettel gyűjtögettem és válogattam össze az árvízi krónika adatalt, eseményeit és szemelvényeit, amelyek időben százötven esztendőt ívelnek át, s a szeretett városról szólnak — egy árvízi katasztrófa centenáriumára emlékezve. Talán furcsa lehet, hogy ilyen fekete nap is megemlékezésre sarkall, de hiszen a maiaknak már nemcsak szomorúság a nagy víz, hanem száz év alkotás is. A katasztrófa helyén város született, kedves és otthonos, befogadó szülőföld, melynek múltbéli küzdelmeit éppúgy tiszteljük, mint jövő reményeit pártolgatjuk. S bár a történelem nem ismételgeti önmagát, valamiképpen abban a helyzetben élünk, mint a nagyvíz után megmaradottak: az újjáépítés lázas, iramos évtizedeiben járunk ma is, hiszen Szeged egész történelmében mindössze kétszer élte, élhette át ugyanazt a nagy érzést, újjászületésének csodás élményét. Mennyi bölcsesség és mennyi kicsinyesség, mennyi lendület és mennyi fék, mennyi szellemi feszülés és mennyi ledöbbenés van ebben a száz évben! De a történelem mindig és mindén helyzetben kicsikarta a maga jussát. Végül minden bánaton, minden hiábavaló feszülésen keresztül is Széchenyi István és Vásárhelyi Pál, a kubikoshad és a legderekabb mérnöki kar, az élni akarás és az élni tudás győzött még az elementumok fölött is. A szegedi nagy árvíz centenáriumán, az újjáépített tiszai rakpart déli csücskén emlékművet avatnak a minden vízveszedelmek fölötti emberi győzelem tiszteletére. Haragos hullámokból emelkedik magasra a szimbolikus emlékmű csúcsa. Ez pedig nem lehet más a mi számunkra, mint az ember. A megmaradni, a küzdeni, az alkotni, a boldogulni képes ember. Segesdy György szobrászművész alkotása erről beszél nekünk himnikus erővel. Eddig Szeged apróbb emlékekkel örökítette meg azt a nagy vizet, amely sorsának drámai fordulója volt. Jeleket rakott megmaradt épületekre, kis táblácskákkal illette a betört víz szintmagasságát vagy a töltések között tartott ár magasát. Ilyet találunk az alsóvárosi templom belső oldalajtaján, valamely, íráshoz alig szokott templomszolga vagy egyszerű barát vonásaival. Nyíl jelzi a víznívót — s szöveg adja hozzá a magyarázatot, imígyen: „víz itt vöt 187D. március 12-dikén". Ma is áll az öreg zsinagóga műemléképülete. Meg lehet találni külső falán az emlékszöveget héber és magyar variációban. A szöveg fordításban így hangzik: „A nagyvíz áradásának emlékére, amely rátört városunkra és egész környékére Adar hó 17-nek éjszakáján a hét ötödik napján, az 5639. esztendőben. A vizek a frigyláda aljáig értek." A Bajcsy-Zsilinszky utcában könnyen odaállhatunk a tábla mellé, s láthatjuk, mekkora víz volt 1879-ben mai Belvárosunkban, de ugyanezt megtehetjük a Mérey utcában is. Egyik jel a 9., másik a 18. számú házon áll. A Mérey utcai táblát Kováts István helyeztette el, s szövege, a következő: Árvízmagasság nul felett 821 cm. 1879 Martius 12-én." A Szent Miklós utca 15. számú épületen ezt az emléket találjuk: „Az 1879. év március 12-én betört árvíz magassága." Megjelölték a vízszintet a Kormányos utca 18. szám alatti házon is: „1879 martz 12-diki árvíz magassága" szöveggel. Ezt a jelet fazekasmester csinálta, hiszen itt volt a műhelye. Móra Ferenc alkalmi négysorosát olvashatjuk le a körtöltésen arról az emlékkőről, melyet a nagyvíz ötvenedik évfordulóján helyeztek ki a nyúlgát átszakadásénak színhelyére. A már részben idézett kis vers teljes szövege így hangzik: „Petresi töltésnél szilajon áttörve a gátat, / Ránk e helyen szabadultak az ár hullámparipái. / Égi harag után kisütött az égi szivárvány, / Szőke Tiszánk örökös békét köte Nagy Szegedünkkel" (1929). Már újabb jel; az 1970. évi víznívót „vezeti be" a városba, a Vásárhelyi Pál ércszobrának talapzatába helyezett márványtábla: „Az elhárított árvízveszedelem tetőző vízállása 961 cm, 83, 97 m. 1970. június 2." (A 961 cm-es vízállást jelöl? ték ugyan az emléktáblán, de végül ezt nem hitelesítették. Márványon nehéz javítani, ezért legalább ólomban tegyük hozzá, ez így lenne abszolút helyes: 960 cm, 83,96 m. 1970, június 2.) Mindezek 1979-ben a nagykörút sarkán elhelyezett emlékkővel egészülnek ki, hirdetve Szeged ma is élő háláját a segélyezésben kitűnt európai nagyvárosoknak, s árvízi szökőkúttal, amely a Dugonics téren csobog és a küzdők iránti tiszteletet mutatja föl elnevezésével. Ennyi emlék és jelkép között is, mégis leginkább aa élő emlékezet hordozza Szeged népének heroizmusát, élni akarását, szép nagyratörését. Meg az építő kezek. Most van ugyanis befejezőben az a nagy mű, amelyet száz évvel előu tünk elkezdett az itteni nép: egy nagy város, felépítése. Az égretörő emlékmű, mely a Tisza-parton szinte a vízből emeli magasba a küzdők, hősök és építők emlékét, oly egy nyelven beszél a költővel, Juhász Gyulával: A múlt ködéből kondul egy harangszó, Mely ötven éve Gergely éjjelén E táj fölött zengett komor, riasztó Hangjával, mint az elveszett rem Nemcsak halál harangja volt ez a Föltámadást is hirdetett szava És nem csupán az ár tört át viharzón, De hajnalt is hozott az éjszaka. Most minden gyászon, romláson, bukáson, Tűzön, vízen keresztül él Szeged. Száz esztendővel ezelőtt írták e komor és fájdalmas sorokat: „Kongj, városháza öreg harangja! Hirdesd Szeged népének, hogy szülővárosa végórája elérkezett." A centenáriumi évfordulón újra megszólalnak a messze hangzó ércek. Mit harangozhat a mai utókor a világnak, miről beszélnek most a harangok? Elzúghatják, hogy az elpusztult város fölkelt hullámsírjából, s gyönyörű fiatalságában ragyog. Elénekelhetik, hogy nemcsak él, hanem törté, nelmének legszebb korszakában növekszik és virágzik, polgáraínak legnagyobb örömére. (VegcJ f