Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-18 / 41. szám

109 Vasárnap, 1979. február 18". KT/7AÍ Kovács Miklós Mindenkinek más a fontos — Látott már olyan szűkszavú embert, aki sokat beszél? — Nem. — Hiszi-e, hogy létezik ilyen? Tanácstalan vagyok. Rázom a fejem. — KS tudja a mai világban? — tnondom. — Talán. De miért kérdi'' Kovács Míkhüs, a Városgazdálkodási Vállalat igazgatója belekortyol a kávéjába, mosolyog, nem szól. — Tehát? ' — Harminc profilunk van — mondja. — Kezdem érteid. — Ha a vállalatról kell beszélnem, óhatatlanul van így, sokáig tart Mennyi ideje van? — Annyi, amennyi szükséges. _ — Megnyugtatott. Tudja, az a helyzet, hogy én még testületi üléseken is szembekerülök a problémával: mit mondjak el. mi a fontos.., — Mi az? — Mindenkinek más. Ákl fázik, annak a távfűtés, aki névnapot akar köszönteni, annak az, hogy kapjon virágot, aki elcsúszik egy eldobott narancshéjon, annak a város tisztasága, soroljam még? — Ne, maradjunk ennél! — Előrebocsátom: egy város tisztasága alapvetően nem attól függ, hogy mennyit söpörnek, hanem attól, hogy mennyit szemetelnek az emberek. — Szóval, keveset söpörnek? — Budapest után Szeged a leginkább gépesített város; tizenhat mozgó seprő-porszívó gépünk van, negyven úttisztító teljesít szolgálatot... — Tehát Szeged a vidéki városok közül a legtisztább... — Szerintem igen. — Pedig szemetelünk eleget. Jön a busz, röpül a félig szívott cigaretta az anyaföldre. — Tudja miért? Szoktam erre egy példát idézni. Szemtanúja voltam egyszer annak egy buszmegállóban, hogy egy ifjú hölgy, amikor jött a busz, egy könnyed mozdulattal földhöz vágta a kezében levő fagylaltot — Miért? , — Mert tudta, hogy a buszon nem lehet fagylaltozni. — Akkor? — Éppen ez az. Azt tudta, de azt hogy a fagylaltot az utcán nem szabad eldobni, azt már nem tudta. — Nem szabad, vagy nem illik? — Nem szabad. — Ha valamit nem szabad, azt Magyarországon büntetik... — A példánál maradva. A szóban forgó hölgyet meg lehetett volna bírságolni, ha ... Ha vállalkozott volna rá két tanú, hogy a feljelentést aláírja. Mondok mást Autóztam a Trabantommal ÚjSzegedre, s láttam, hogy az előttem haladó teherkocsiból szóródik a beton. Követtem, felírtam a rendszámát megtudtam, melyik vállalaté, hová szállította az árut, jelentést tettem... — És? — Nem volt két tanúm. — Akkor mit lehet tenni? — Csináltattunk négymillió gyufacímkét, tízezer reklámszatyrot ... — Hogy ezeket is eldobálhassak az emberek? — Ez volt a feliratuk: a tisztaság közügy. Ilyen feliratú gyufásdobozt nem illik eldobni az utcán. Másikat sem...! — Előfordult? — Sajnos. De ne higgye, hogy feladjuk a harcot. Bízunk, megszállottan bízunk abban, hogy az emberek tudata fejlődik; hogy mihamarabb rádöbbennek arra, hogy ha szép, tiszta várost akarnak, akkor az rajtuk is múlik. — Megszállottan ... ? És bíznak. — Ez a munka megszállottság nélkül nem megy. — ??? — Sem erköltsileg, sem anyagilag nem becsülik eléggé. — Miért? — Szolgáltatás. A szolgáltatást pedig a maradványelv alapján finanszírozzák. — Van ilyen elv? — Mondják, de tapasztaljuk is. Tény, mi is tudjuk, hogy a termelő ágazatokban eleve kedvezőbb a helyzet, s ez a dolgok természetéből adódik. A lényeg: nekünk mindenben követni kellene azt az ütemet, ahogyan Szeged fejlődik, s nem mindenben tudjuk. — Például? — Szegfűvel Azzal sem? — Tréfa nélkül Van egy sor virágüzletünk, s virágkertészetünk is hozzá, amely nem képes már az igények ellátására; így esetenként kénytelenek vagyunk máshonnét is vásárolni virágot — Ez érthető. — Érthető. És drága, mert máshonnét sokkal drágábban vesszük meg, mint a mi eladási árunk. — Drágaság, mi jut erről még eszébe? «— Az ellenkezője. — Mi az? — A kenyér. — Amennyiben? — Nincs fogalma arról, hogy mennyi kenyeret dobunk ki Szegeden. Mázsákat tonnákat Tudja, ml a véleményem? Én nem dotálnám a kenyér árát mert ha ennyit kidobnak belőle... — Mi lesz a szemétbe került kenyérrel? — A feketepiacon két forint ötven fillér a kilónkénti ára tudtommal. Kitalálhatja. — Guberálják? — Természetesen. — Az önök dolgozói is? — Ök is, úgy tudom. Keresetkiegészítés. — Mit tesz ellene? — ön tenne valamit? — Hová kerül a szemét? — A téglagyári gödörbe. — Akkor nem. Mindössze anynyi jut eszembe, hogy anyám annak idején akkorát ütött a kezemre, amikor eldobtam egy darab kenyeret, hogy ma is sajog az emlékezetemben. — Nemcsak kenyeret pazarolunk, mást is. — Gondolom, energiát is. — Azt is, persze. Ezek a dolgok általában a távfűtő hálózatról jutnak eszembe. — Nekem is, csak lehetséges, hogy másképp. Arra gondolok, hogy a szóbeszéd szerint a sok energiával épült hőközpontok egyike-másika mindent csinál, csak azt nem, amit kellene neki. — Ez igaz. De nem mi tehetünk róla, hanem azok. akik terverik meg kivitelerik. — Ez csekély vigasz azoknak, akiknél inkább alább van a hőmérő higanyszála, mint fölébb. — Igaza van, de mi csak anynyit tehetünk, hogy vitatkozunk, s esetenként nem vesszük át a hőközpontot az építőktől. — Más. Vannak, akik arra panaszkodnak. hogy nem megfelelő a hőmérséklet a lakásukban. — Napi átlagban meg kell lennie a húsz Celsius-foknak! — Meg is van? Katona ludit Guberáló Naponta jön. Már ismerem a neszt jól. Köhög, csoszog. A pléhfedél zörög. Hat óra van. Kizárt kapuk csapódnak s már ott kutat az erjedt lom között. Kukákra hajlik. Kitárt, sötét kabátban cipeli kincsét. Rongyot, kenyeret Borotvaéles fagy hasít az ágak dermedt madarán vöröslő sebet. Rövidlátás — Igen ám, de reggel, amikor például pici gyerekeket kellene mosdatni ? — Csalóka dolog. Á távfűtés radiátorai nem sugározzák a hőt, mint például a cserékpkályhák, a hőmérséklet relatíve kisebbnek tűnik. Tulajdonképpen azért mert a hideg falak felé az ember sugároz hőt — Hány lakás van bekapcsolva a hálózatba? — Tizenötezer. — Gondjaik vele? — Nem is gondjaink vannak, hanem pereink. Évente több is. Sokan visszaélnek azzal, hogy a távhőszolgáltatásból nem lehet kikapcsolni a lakást — és nem fizetnek. — Hányan? — Tavaly 240 ilyen esetünk volt — Annyira drága a távfűtés meg a meleg víz? — Igen, de nem annak, aki használja, hanem az államnak. Jelentős dotációt ad. — önt nem csak a krónikus nem fizetők bosszantják, hanem a csótányok is. Azok mennyien vannak? — A feleségem matematika tanár. Talán ő ki tudná számítani. Egy csótánypár évente húszezer utódot hoz létre... — Ki lehet irtani? — Nem valószínű. Petéiket 65tinpáncél védi, erre pedig a vegyszerek nem hatnak. Világprobléma. Az viszont sokat segít, ha komolyan veszi mindenki, s lakásában nem teremt körülményeket szaporodásukhoz. — Reméljük! Ilyesmi senkinek sem érdeke. Talán... — Józan ésszel fölfogva: minden szegedi városlakónak csak egy értelmes érdeke van, s az azonos a miénkkel; nevezetesen, hogy a város tiszta legyen, a parkok— melyek évente több százezer forintos értékben károsítanak — szépek, a lakások is tiszták, és így tovább ... — Legyünk a városnak gazdái tehát? — Gondolja, hogy ez nagy erőfeszítést követelne? — Ha ezt gondolnám, nem is mondtam volna! PETRI FERENC Olvasom, hogy Eduárd Avetyiszov szovjet professzor és kutatócsoportja új módszerrel kísérletezik, melynek nyomán talán befolyásolható az emberek nem kis részének sok gondot jelentő „népbetegség": a rövidlátás. A pillantásunk által követett tárgyak mozgása, illetve a megvilágítás változásai ellenére az egészséges emberi szem recehártyáján mindig „éles" kép jelenik meg; ezt a szemizmoknak köszönhetjük, melyek szemünk alkalmazkodóképességét irányítják. Nos, Avetyiszov professzorék azzal kísérleteznek, hogy a szemizmok sajátos tornáztatása révén a rövidlátó szemet mintegy „viszszaszoktassák" az eredeti, a szükséges állapotokhoz. Nagy érdeklődéssel fogadtam a hírt, s nem csupán — sőt, nem is elsősorban — azért, mert magam is szemüveget viselek; sajna, a rövidlátás engem is érintő válfaja, az úgynevezett „tengelymyopia" (melynek esetében a beérkező fénysugarak nem az ideghártyáján, hanem az előtt egyesülnek) még a serdülőkor folyamán fejlődik ki, s később már nem befolyásolható. Kíváncsiságom tehát nem önző, egyéni érdekből táplálkozik. Hogy mégis felfigyeltem a szemizomtornában rejlő lehetőségedre, annak az az oka, hogy tapasztalataim szerint szép számmal találkozhatni másfajta, nem is mindig pápaszem után kiáltó rövidlátással is; ezek orvoslása nincs életkorhoz kötve; abban reménykedem, hogy az említett szovjet módszerrel talárt lehet segíteni rajtuk. Itt van mindjárt az „orrmyopia", melynek esetében a beteg nem lát tovább az orránál. Megjegyeznem, hogy ez a fogyatékosság nem is annyira a páciensnek, mint inkább környezetének kellemetlen; különösen a beosztottaknak, ha vezetőjükről van szó. Az orrmyopiás rövidlátóra ugyanis az jellemző, hogy a tárgyakat, jelenségeket, folyamatokat csakis akkor észleli, ha mintegy beléjük botlik;, nem képes meglátni az összefüggéseket, a lényeget, nem tud tervezni, következtetni, körínyen zsákutcába Interjú fejleszteni kellene az önkéntes véradó mozgalmat., jut, még arra is volt példa, hogy fejjel ment neki a falnak. Szerencsére, megfelelő korban (nem élet-, hanem történelmi korban) ez a fajta rövidlátás aránylag könnyen gyógyítható; a szemizmok tornáztatását elősegítő széles távlatok, a tekintet — sőt, az egész fej! — felemelését elváró társadalmi igény, a követendő, netán szemmel látható példák áldásos hatást gyakorolnak az effajta betegekre. Nagyon sok függ azonban tőlük maguktól is: a változásra irányuló szilárd elhatározások nélkül minden marad a régiben, s ha netán feletteseiktől környezetektől újra meg újra orrot kapnak, az sem vezet mindig a kellő tisztánlátáshoz. Igen érdekes, sajátos myopfca a „rövidnézés" is: azok szenvednek benne, akik néznek ugyan, de nem látnak. A tudományos kutatás általában az előzmények^ re hárítja a felelősséget ezért a rövidlátásért: a tudás lebecsülés sére. a szellemi tunyaságra, az előítéletekre — különösen súlyos esetekben elvakultságra, A ,jövidnézők"-et sajátos beszédmódé rukról is gyakran fel lehet ismerni : a „nem érdeke", a „micsoi da hülyeség", s az efféle tófejé zések rendszerint nagy pontos-^ sággal valószínűsítik e kór meglé-' tét 'Á Irövidnézőknek" ajánlott szemizomtorna lényege igen egyszerű: minél többször kell a pillantást nyomtatott sorokon balról jobbra hordozni. Egyes kutatók sajátos elmeköszörűket is ajánlanak, ezek technikai alkalmazása azonban egyelőre nem megoldott; többet ígér az, hogy a „közelnéző" egy percre se veszítse szem elől a kor (ismét nem az életkor!) követelményeit Néhány egyéb látászavarról azért nem kívánok részletesen szólni, mert tűnőfélben vannak; ilyen például a szemforgatás („myopia rotans"), vagy a köldöknézés, amely régebben főleg a szellemi életben dívott ám a társadalom felöl érkező egészséges ingerlés nyomán csaknem teto jesen elvesztette régebbi tartalmát^ ártalmatlan válfaja kamaszoknál, főleg nyáron a strandon, még elő-előfordul, de már nem önmaguk, hanem nőnemű egyedek felé irányul. A „szemellenzősséget" azért nem részletezem, mert tornáztatással nem lehet megszabadulni -tőle; kiválóan segít azonban a „Critica barátiensis", vagy „elvtársiensis" nevű gyógyszer, bár megjegyezném: ezek előtt a páciens felrázandó. Mondandómat egy nyelvi megjegyzéssel fejezném be: előfordul ugyanis, hogy a rövidlátást összekeverik a közellátással. Súlyra fogalmi tévedésről van szó. Igaz, a közellátásban előfordulhat rövidlátás. ez azonban távolról sem jelent azonosságot A különbség rögtön kiderül, ha a két kifejezést egyazon tényezőhöz: a jövőhöz mérjük hozzá. Meggyőződésünk szerint ugyanis a jövőben olyan társadalom jön majd létre, amelyben tökéletes lesz a közellátás, viszont a rövidlátás valamennyi, itt tárgyalt és egyéb forr mája teljesen eltűnik... ...kívánok hozzá jó szemizomtornát kedves mindnyájuknak. FÜLÖP JAN®*) 4 1