Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-18 / 41. szám

Magyar írók a forradalomban Sorozatunkban let jelentősebb XX. századi klasszikusainknak az 1918—19-es magyarországi forradalmakban betöltött szerepét villantjuk fel egy-egy müvükkel és rövid tanulmánnyal. Ady Endre Rohanunk a forradalomba Utolszor raktak katonákat. Pandúrt s vérebeket nyakunkba: Végig-kacag vidám testünkön Győzedelmes tervünk: a Munka, Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek, Rabságok, sebek, búk és keservek Izzadtságos, rossz magyar földjét S ha most támadunk, le nem vernek. A csúf Halált itt vetették el Soha-soha ki-nem-kelésre Es ma mégis á Duna-tájon Legbujább a hurag vetése S itt liheg a Halál virradatban, Mint szabadulás hite a rabban. Ez a legkülömb élet-sejtő Ma nálunk jár-kél legvígabban. Néztek bármerre, sorsot láttok Es isteni robbantó kedvet, Elettel-kináltak aggódnak S buta haldoklók lelkesednek: Nép készül az ó selejtes bűnre S mielőtt a régi mód letűnne. Már összefogva az új Itt áll Glóriáson és fölkészülve. Minden a Sorsé, szeressétek, öt ls, a vad, geszti bolondot, A gyújtogató, csóvóa embert. Úrnak, magyarnak egyként rongyot Mert ő is az Idők kiküldöttje S gyújtogat, hogy hadd hamvadjon Hunnia úri trágyadombja. Ez a világnak nem közössé. Bécs, babona, gróf-gőg, irigység, Keletiség, zsandár, alázat, Egy isten se tudná lefogni Ereinkben ma már a lázat. Ma még tán egymást összetévesztjük. Holnap egy leszünk, észre se vesszük, ölés s tisztítás vágva gyúlt itt. Tegyünk a tűzre, ébresztgessük. Hallgassátok az esték zümjét S friss sóhaját a reggeleknek: Budapestnek futós utcáin S falvak csöndjén, dühök remegnek, Süpped a föld. ha súlyosat hágunk. Olyan látunk, amit sohse láttunk: Oldódik a nyári melegben Fagyos, keserves magyar átkunk. Eljött hát végre a pusztánkba Isten szent küldöttje: a Sátán. Szüzek voltunk a forradalmak Magas, piros, hős nászi-ágyán. De bőrünk alól kisüt lobogva Már vérünk, e bús, mindeddig lomha. Csönd van, mintha nem ls rezzennénk S rohanunk a forradalomba. •ze Egy „izgatás" előzményei „Verssel üvöltök be a politika kakofóniójábu... Hogy bűnös versemmel izgatni szerettem volna, ez több mint valószínű, ez természetes." Több mint egy évvel a vers megírása után tette ezt a nyilatkozatot a Világ hasábjain Ady Ender. méghozzá abból az alkalomból. hogy „osztály elleni izgatás" miatt a szegedi ügyészség vádat emelt ellene. Ady tehát vállalta a vádat, vállalta a verset, mint ahogy jól ismerte azokat az okokat is, amelyek mindkettőt kiváltották Nevezetesen 1912. május 23-ról, a budapesti százezres munkástüntetésről van szó, amely rajta kívül más koszorús költőinket is pennafogásra ihletett A véderőjavaslatokkal szemben és a parlamenti öbstrukcló Tisza-féle erőszakos letörése elleni tiltakozásul a Szociáldemokrata Párt vezetősége harcos politikai tüntetésre hívott fel, amely akkorára sikeredett hogy a későbbiekben ugyanez a vezetőség próbálta mederbe terelni, majd lefújta az egészet. Addig azonban hat halott maradt a pesti kövezeten, és az az immár ki nem törölhető benyomás és tudat, hogy a munkásosztály tud és képes érdekeiért, a választójogért, a szociális haladásért roppant erőket csatasorba állítani. 1912-re Ady már világosan látta a hazai társadalmi képleteket, erővonalakat. Az új Időknek új dalaival való dévényi betörés érzelmi forradalmiságától ekkorra már nagyjából eljutott a politikai-világnézeti revolúcióig, a Hunnia úri trágvadombját. a magyar ugarról eltakarító társadalmi forradalom vállalásáig. S nemcsak egyénisége, örök elégedetlensége, a soha meg nem eléged és hátországot és támaszt kereső életszomja vezette a tömegek harcának Igenléséig, hanem a hazai valóság megváltoztatásának Igénye ls. Ezért találta- meg az utat és a módot a munkásmozgalommal való fegyverbarátság vállalására. Ez a barátság úgy nagyjából 1909-ból datálódik Az 1905—1900os kormányválság idején a mun-' kásmozgalom bebizonyította, hogy Magyarországon egyedüli erő, amely képes tömegeket megmozgatni. Ez az, ami lenyűgözte Adyt, » még egy felismerés segítette közeledését a munkásmozgalomhoz — olynn felismerés, ame'y ez idő tált Európa egészében is csak kevés látónak adatott meg: az Imperializmus kora polgári demokratikus forradalmainak proletár vezetéséről szóló lenini tételre ismerhetünk a következő sorokban: „Nincs polgárságunk. A gyönge és a töredékes is. eml volna, keresi a közös paplant a lateiner néppel, a blrtoktalan vagy eladósodott dzsentrivel, a mindenféle gyülevésszel, mely azután magát együtt vagy külön-külön középosztály' nuk címezi. Ez ország penészes, feudális, tarthatatlan romlottságát talán legjobban polgárságának szörnyű, silány gyávasága mutatja. Egy zagyva, kevés polgárság, amelynek élelmesei sietnek felkapaszkodni az uralkodó osztály pódiumára, s mely a polgár címet szégyenít... Magyarországon... a proletárságnak kell elvégeznie, betöltenie a polgárság szerepét a polgár helyett, s minden szabadságkérdést úgyszólván a szociáldemokráciának kell megoldania." Tévedés ne essék, Ady nem volt szocialista. Polgári radikálisnak nevezhetnék inkább. Mégis, a korabeli progresszió jelesebb gondolkodóival egyetemben, makacsul hitt egy elképzelt rendteremtő szocializmusban. Ez a szocializmus nem a marxi értelemben vett tudományos elmélet volt, s nem is a századelő rosszsütetű germanizált szocláldemokratlzmusa Olyan tudatos forradalmár elkötelezett érzelme volt ez, aki külföldi útjain rádöbbent a sokáig példának tekintett nagy kapitalista demokráciák valóságos arcára, s itthoni csatározásaiban megértette a hazai fiókpolgárságunk igazi jellegét: képtelenségét saját osztályérdekeinek tudatosítására és kiharcolására. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy elmondjuk: Ady nem volt teljesen egyedül ezzel a felismerésével. Itt nem elemezhető történelmi körülmények folytán találtatott nálunk ez időben egy olyan színvonalas, ám szűkkörű értelmiségi elit, amely Adytól függetlenül, és egymást kölcsönösen befolyásolva, fogékonyságot mutatott a társadalmi korproblémák iránt, s a szocializmus elméletével való Ismerkedésig is eljutott A Társadalomtudományi Társaságban, a Huszadik Század című folyóirat körül, a Galilei Körben, a Thália Társaságban, a Vasárnapi Társaságban, a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában tömörült gondolkodók, publicisták és szociológusok megnyilatkozásai oan az Adyéhoz hasonló gondolatok visszhangoznak. Nem volt véletlen tehét az a szoros elvbaráti kapcsolat amely a szellemileg rokonokat Ady Endrét és a radikális Jászi Oszkárt egymáshoz fűzte. A költő a tőle ugyancsak megtisztelő „vezérem" kitólellel illette a politikus szociológust, a légnevesebb harcosok közül valónak nevezte. Kötete versciklusát, azt a ciklust, amelyben a Rohanunk a forradalomba cimű vers i« található, Jászl Oszkárnak, „vezérem és testvérem"-nek ajánlotta. A verset magét pedig a Szociáldemokrata Párt egyik vezetőjének. Garami Ernőnek küldötte. Ekkor már „Budapestnek futós utcáin / S faivak csöndjén dühök remegnek" — írhatta a költő, utalván a nem teljesülő várakozásokból táplálkozó elfojtott indulatokra. A kát versszak nyugodt szigora, ténymegállapító ökonómiája is csak kiemeli a „dühök" és a „csönd" odáig nem tartható ellentétét: ez volt az utolsó vereség, „S ha most támadunk, le nem vernek." Miért? A forradalomnak minden feltétele adott: az objektív a Dunatájon / Legbujább a harag vetése". éa a szubjektív is, „Már öszszefogva az új itt éli / Glóriásan és fölkészülve." Sőt. a kővetkező versszak Tisza István-parafrázisa is az utóbbi feltétel meglétét húzza alá: az uralkodó réteg vaksága maga is hozzájárul „Hunnia úri tárgyadombjá"-nak elkerülhetetlen elhamvadásához. Figyeljük meg az ötödik versszak figyelmeztetését az ekkoriban inkább még haladó polgári oldalról sürgetett szövetségi politikára: „Ma még tán egymást összetévesztjük, / Holnap egy leszünk, észre se vesszük." Ez a két sor egyben finom utalás Ady és a munkásmozgalom nehezen született testvéresülésére. A Csizmadia-ügyre. s arra a bizalmatlanságra. amellyel őt, a másik oldalról jöttét, a dzsentri-lateiner-formaújító költő-publicistát a mozgalom fogadta. A május 23-i eseményekből, és szocialista eszmék általa megismert ereiéből, radikális értelmiségi barátaival való intenzív kapcsolataiból levont következtetést egy Idős publicisztikájában így felezte ki: „Az új Magyarország emberei annyi gyalázatos és szégyenes alku után meg fogják csinálni a nagy söprést ebben a nagy. sokszemetű pitvarban. A nagy demokráciák fanatikus szerelme bámulata, hite és ereje él bennük, s az úi. robbanó Magyarország minden derék elégedetlenében." DEREK MIKEÓS Képek siországból ( #1 "X WWk aBeteg a férj Első nap Rosszul vagy, drága kincsem? Jaj, 38 fok a lázad? Ó. szentséges Szűz Mária! Micsoda szörnyűség! Semmi szín alatt ne kelj fel, kihívom az orvost, és. éjjel-nappal az ágyad mellett maradok. Második nap Hogy érzed magad, szerelmem? Micsoda, megint 88 fok a lázad? Ó, Istenem! Ülj fö! egy pillanatra. megigazítom a lepedődet, mert egészen összegyűrted... Harmadik nap Hát hogv vagy, Pepe? Mennyi a lázad? Még mindig 38? ó, mennyire unom már! Az orvos azt mondja, hogy egyáltalán nem veszélyes. Apropó, nem kelnél fel és mennél ki egy kis időre a szobiból? Hiszen legfőbb Ideje, hogy egy kicsit kitakarítsak, mert már valóságos kórházat rendeztél be itthon ... Igaz is, amikor befejezem, akkor egy-két órára átmegyek Matildához, persze, ha nem ellenzed ... Negyedik nap Hát már megint 38 fok a hőmérsékleted?! Mi öröm van abban, ha valaki Ilyen sokáig lázas? Az orvos persze könnyen beszél. Hát persze! Nem neki kell ápolni léged és eltűrni az összes rigolyádat. Jó kis húslevesre fáj a foga a betegnek, kérem szépen! Amikor valakinek magas láza van. akkor egyáltalán nincs étvágya, neked pedig hol ez kell, hol az, én meg alig állok a lábamon ... Ötödik nap + , N Szervusz, te anyaszomorító Már megint a hónod alá dugtad a hőmérőt, hogy bosszants engem? Micsoda-a? Megint 38 fok a lázad? Nyilván a fejedbe vetted, hogy kitolsz velem. Nos. jegyezd meg. hogy már torkig vagvok veled. Hajlandó vagy meggvógvulnl. vagy továbbra ls naphosszat fgy fogsz heverészni? Az orvosnak, mellesleg szólva, minden vizitért fizetni kell. Igaz is. márá -rriefhívtam néhány barátnőmet, úgyhogy fel kell kelned. Semmi vész. ki hallott ilyet — csupán 38 fok a lázad! Ha én is megmérném a hőmérsékletemet, nekem tálén még több volna ... Micsodaaa? Ügy ám! Ahhoz persze van erőd, hogy gorombáskodjál velem!.., ALVARO DE LAIGLESIA V