Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-16 / 12. szám
2 Kedd/ 1979. Január 1$, H nemzetközi feszültség enyhítéséért l.conyid Brezsnyev interjúim az amerikai Time magaiinnok # Moszkva (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a múlt héten fogadta a Time elmű amerikai hetilao vezetőit, és Interjút adott számukra. Az interjú szövegét, amelyet a Time • heti száma közöl, hétfőn tették közzé Moszkvában, Brezsnyev nyilatkozatában többi között rámutatott: jelentős mértékben a Szovietuniótól és az Egyesült Államoktól függ, vajon jók, minakadályokat el lehet éa el is kell távolítani. A nemzetközi feszültség enyhítésének tartalmáról szólva Brezsnyev alóhúzta hogy a nemzetközi kapcsolatok olyan állapotáról van szó, amely ellentétes a ,.hiCerter elnökkel együtt alá írásunkkal erősíthettük meg deghaborunak" nevezett idoa megállapodást — mondotta Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára denekelőtt békések lesz- aláhúzta, hogv a Szovjetnek-e az elkövetkező évek. Elmondotta: befejezéséhez közeledik a munka a hadászati támadó fegwerrendazerek korlátozásáról ezóló új megállapodáson, bár a végleges, egyeztetett álláspont kidolgozásához még kétségkívül bizonyos Időre van szükség. Üir véljük, hogy az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve, amelyet a Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt kiindulópontként fogad el, megadja a helyes megoldást, és a nem távoli lövőben FALUVÉGI LAJOS LENGYELORSZÁGBA UTAZOTT Január 16. és 19. között Wroclawban tartja soron következő ülésszakát a KGST valuta- és pénzügyi állandó bizottsaga, melyre Faluvégi Lajos pénzügyminiszter vezetésével hétfőn delegáció utazott i,engyelországba. BUDAFÜSTRE ÉRKEZETT - "LOS JAKES A Magyar Szocialista Munkáspárt özponti Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett MilosJakes Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének póttagja, a Központi Bizottság titkára. Kíséretében van Zbynek Soják, a KB osztályvezető-helyettese. SZAKSZERVEZETI MEGBESZÉLÉSEK A SZOT meghívására január 13—14-én Budapesten tartózkodott a csehszlovák szakszervezetek küldöttsége Karel Hoffmannak, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanacsa (Ron-Uro) elnökének vezetésével. A küldöttség találkozott és megbeszéléseket folytatott a Gáspár Sándor főtitkár vezette SZOT-küldöttséggel. BREZSNYEV LÁTOGATÁSAI BULGÁRIÁBAN Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, aki szombat óta tartózkodik Bulgáriában. hétfőn megtekintette Szófia új építkezésit, majd a Szófia megyei falvak életével Ismerkedett PALESZTIN TANÁCSKOZÁS Hétfőn este Damaszkuszban megnyílott a palesztin nemzeti tanács tizennegyedik ülésszaka. A megnyitón részt vett Hafez Asszad szíriai államfő is. A megnyitó alkalmából nyilatkozatot adott Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítás! Szervezet vezetője, aki szerint a nemzeti tanács ülésén a következő kérdésekről esik szó: A palesztin ügy jövője; a palesztin szervezetek együttműködése: a politikai proa ram áttekintése: a közel-keleti térség legújabb fejleményei. EMLÉKEZÉS MARTLNOKR/* Százezres tömegfelvonulás sal ée koszorúzás! ünnepséggel em'ékeztek meg vasárnap . Berlinben Kari Liebknecht és Rosa Luxemburg, a Német Kommunista Párt megalapítói meggyilkolásának 60 évfordulójáról. unió és az Egyesült Államok egyetértése az egész világ számára hasznot hoz. A politikai rendszerek és a világnézet különbözőségétől független jószomszédi viszony jelenti az államközi kapcsolatok legiobb irányvonalát A szovjet—amerikai kapcsolatok nemcsak normálisak lehetnek, hanem valóban lók is. Korábban már létrejött az alap ahhoz, hogv megvalósuljon e cél, de később az ehhez vezető úton mesterséges akadályokat hoztak létre. Ezeket az szak állapotával. Az enyhülés mindenekelőtt azt ielentl, hogy le kell küzdeni a „hidegháborút", át kell térni az államok között normális, kiegyensúlyozott kapcsolatokra. Az enyhülés egyúttal a bizalom bizonyos szintjét jelenti, azt a képességet, hogy számításba vesszük egymás Jogos érdekelt A Szovjetunió tevékeny politikát folytat annak érdekében. hogy az enyhülés folyamata megszilárduljon és kiterjedjen a világ minden térségére, köztük magától értetődően Afrikára és a Közel-Keletre is — hangoztatta a többi között az SZKP KB főtitkára. társaság létrejött. Normalizálódik az élet Kambodzsában # Budapest (MTI) Az SPK hírügynökség táA Magyar ENSZ-társaság jékoztatása szerint BattamIntéző bizottsága üzenetet bang tartomány csaknem intézett a Kambodzsai Nem- „„, ..„,„» zeti Egységfront elnökéhez. egészeben leseken udvo— A Magyar EN3Z-társa- zölte a lakosság a népi forság Intéző bizottsága, amely radalmi tanács és a népköza széles magyar néptömegek véleményét képviseli, nagy örömmel értesült arról, hogy a kambodzsai hazafias erők elsöprő győzelmet arattak a népelnyomó, fasiszta, militarista, Pol Pot-rendszer felett, és sikerre vitték a demokratikus nemzeti erők harcát, a reakció ellen — hangzik az üzenet. • A Pol Pot—leng Sary-rezsim képviseletében, NewYorkban tartózkodó Norodom Szihanuk herceg, volt kambodzsai államfő vasárnap óta kórházban van. A politikus „kimerültségre és vírusos fertőzésre" panaszkodik. Megkezdődött az élet normalizálása Kambodzsa két nyugati Thaifölddel határos tartományában: Battambangban és Siem Reapban. A KGST és Magyarország A vegyipar felzárkózása Mindennapi életünk elkép- rtlleten — mindenekelőtt a Csehszlovákia Jelentősen bőzelhetetlen lenne a vegyipari kölcsönös szállításokkal ösz- víteite gyógyszertermelését termékek nélkül. Az élelmi- szefüggő terveket egyeztet- és hazai piac ellátása melték. Az export-import lehe- lett egyre nagyobb mennyitőségek tisztázása — nohg ségeket értékesít a külfölszeripari csomagolás, a textil- él konfekcióipar, a bútorok, a személygépkocsik gyártásához egyre több vegyipari termékre van szükség. De az igazán nagy felvevők: a mezőgazdaság és a gépgyártás, ahol a huszadik század anyaga — joggal mondhatjuk — forradalmasította a technológiai eljárásokat. A világszerte megfigyelhető Jobb összehangolására is tendenciával a KGST-orszá- mód nyílott. nem volt egyszerű feladat — Jó lehetőséget teremtett • párhuzamos termelés csökkentésére. Amikor pedig hosszabb távra előre — általában öt évre — rögzftetdi piacokon is. Minőségileg új szakaszt leltntett a kapcsolatokban az, hogy az érdekelt KGSTtag ÚI szagok elhatározták az JNTERHIM nemzetközi gazgok is egyre jobban lépést tartanak. Gycrs növelcedfs ték a vegyipari termékek dasógl szervezet létrehozávárható kölcsönös szállításait, sit. Feladata kis mennviséa beruházási elképzelések gekben használatos vegyipari anvagok — mint például festékkiegészítők stb. — A hatvanas években a szo- műszaki-tudományos fejetatista országok vegyipari lesztésével kapcsolatot teegyüttműködésében is egyre vékenységének koordinálása jobban előtérbe kerültek a ős a evártás megszervezése, sokoldalú kapcsolatok. Több irányítása az Igényeknek területen egyezményeket dol- megfelelően. Az eddig eltelt i„4 „, -á Időszakban a munka eredgoztak kl az érdekelt orsza- ményeként jelentds tőkés. gok a gazdasági kapcsolatok imDcrt-megtakarítást érhetelmélyítésére. Ezek között tek el az egyes országolt hazánk főleg két egyezményPedlg a szocialista országokban a felszabadulást követően a vegyipart az elmaradott ágazatok között tartották számon. Amikor a KGST megalakult, gyakorta- ben érdekelt tilag csak az NDK rendelkezett az akkori követeimé- _ , , nyeknek megfelelő termelési Kjjni' f 0 0VfinVÍ7Pf szerkezettel, gyártási kapa®kS'bÍXS®n®nkhelv^ A gumilpari "egállapodá. szakemberek azonban nelye- a többj között a teher_ sen ismerték fel. hogy vala- S2emélygépkocsik, traktorok, «"t:al foglalkozó - feiezete mennyi népgazdasagi ágazat valamint mez6gazdaSági erő- szoigál. Ezekben főleg olyan fejlődése szempontjából é k köpenyeinek gyártásót témákat vázoltak fel a szak^^dif^íraoiJ^F^ri szabályozza_ Magyarország a emuerek, amelyeknek a elmaradás felszámolása. Ezért termelők és a felhasználók megoldását közös erőfesziaz ágazat növelést üteme oldalán egyaránt érdekelt, téssel képzelik el. A termeaz elmúlt évtizedekben va- Exportunk WIejJ tehergépko- lés területi elhelyezésére' Iamennyi tagországban meg- csl-köpenyektől áll. Behoza- abból indulnak ki. hogy a tatunkban pedig a legna- Szovjetunió területére össz Távati cé kitűzések A vegyipari együttműködés alapjául a következő Időszakban az energia, tüzelő- és nyersanyag célprogram egyik speciális — ágahaladta az ipari termelés átlagát. Sokat jelentett a sokoldalú kapcsolatok építésében, hogy 1956-ban megalakult a KGST Vegyipari Állandó Bizottsága. Az első Időszakban feladatuk elsősorban a tagországok egymás közötti együttműködésének összehangolása volt. Az első esztendőkben rr akárcsak más teBizalom Baktiarnak % Teherán (AFP) Az iráni parlament felsőházában, a szenátusban hétfőn megtartották a bizalmi szavazást A szenátorok 38 szavazattal egy ellenében és két tartózkodás mellett bizalmukról biztosították Sapur polgári kormányát, sóház ma folytatja vitáját lélték a felvonulást. A mega kormánvpro-ramról, és mozdulás résztvevői — jeennek befejeztével fog sza- lentések szerint — több hefront felhívására az utcákat mintegy százezer tüntető árasztotta el. A felvonulók sahellenes és Khomeinl siita főpapot éltető Jelszavakat kiáltoztak, az emigrációban élő vallási vezető arcképét vitték transzpaBaktiar renselken. Az al- A katonák békésen szemvaznl. Teheránban az ellenzéki Íven barátságosan tötték a katonákat köszön gyobb tétel a személygépkocsi-köpeny. A gyógyszeripari sokoldalú szakosítási egyezmény jelenleg harminc különböző termékcsoport előállítását szabályozza. Hazánk az együttműködés keretében — gyártási hagyományok, termelési tapasztalatok miatt — több termék előállítását és szállítását vállalta. Az egyezmény pontos betartása is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ma a szocialista orszápontosítják az energiaigényes termékek gyártási ka pacitásának a kiépítésé Ilyen termékek például E műtrágya, a polivinilclorid. a polietilén stb. A több KCJST-tagország — köztüi hazánk is — a kevésb energiaigényes cikkek előál lítárat növeli, lgv a több között szó van a növényvédő szedek, szintetikus színezők. textilipari segédanyagok termelésbővítéséről, S+ó van arról is,, hogy az gok legnagyobb gyógyszer- érdekelt KGST-tagországok exportőre, és világviszonylatban is számottevő. A szerződés másik oldalról viszont lehetővé tette, hogy néhány gyógyszerkészítménynek gyártását folyan latosan abbahagyjuk, és azokat a termelési munkamegosztás alapján a partner országokból szerezzük be. A hazánkban korábban előállított termékek jelentős részét a Szovjetunióban készítik. de más KGST-tagországok is átvettek magyar vállalatoktól gyógyszereket. Ez is közrejátszott abban, hogy sz i-tóbbi években a Szovjetunió, Lengyelország és részvételével három közös beruházást is végrehajtanak a következő évtizedben. Az egyik a műkaucsuk termelésbővítését tenné lehetővé. A másik az állattenyésztés gond;ain segítene, mivel a takarmányélesztő - gyártást növdné. A harmadik elképzelés pedig a kubai cukornád komplexebb hasznosítását szolgálná. Faragó András (Következik: A mezőgazdaságban is együtt.) Tóth Béla Móra Ferenc betűösvényein 54. Móra már csak politikát ír, szerkesztői mivoltában figyeli a zúgó értekezleteken történőket. De érzelmileg az események sodorvonalában tartózkodik. December 20-án fölkiált: Kik csinálják az ellenforradalmat? — Sietünk megállapítani, hogy nem a pármai hercegek, főlovászmesterek, volt miniszterek és egyéb udvari bohócok. Azoktól nyugodtan alhat tövisekkel bélelt párnáján az új rend. Nem mondjuk, hogy nem szeretnének ellenforradalmat csinálni, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Azt se mondjuk, hogy nem volnának olyan polgári elemek, amelyek nem szeretnék visszatolni két hónappal az idő rohanó expreszszét, s nem bánnák, ha néhány évtizedig ölnék is egymást az emberek a messzi frontokon, csak itthon nyugodtan lehetne fejni a konjunktúra tehenét. Szóval: ellenforradalmi hajlandóság van fent Is, van lent Is — ámbár az ördög tudja most. hol a fent és hol a lent —, de addig, míg ez a két hajlandóság külön-külön kóvályog, de nem találja egymást, addig nincs ellenforradalom. Nincs, de lehet. Mi adhatja meg ezt a lehetőséget? A termelésben beálló anarchia, amely megtámadta ós előbb-utóbb megsemmisíti az orosz forradalmat is. Legyünk tisztában vele mindnyájan, bogy a magyar köztársaság élete nem azon fordul meg. megszállta-e a sokféle ellenség Pozsonyt, Kassát és Kolozsvárt, hanem azon, hogy megindul-e a magyar földön idejében a gazdasági termelés? Nem ér semmit a sok fizetésjavítás, a jövedelemmegoszlásnak a gazdagok rovására való eltolódása, mert a pénzszaporodás és jövcde'emszaporodás csak nagyobb számokat jelent, de nem jelent jobb életet, ha a pénzen nincs mit venni. Az áruk foeytával és az árutermelés csökkenésével emelkedik az ár is, s a drágaságon nem segít semmi árletörő akció. Az Ú1 rend biztosításának alapta tehát: a békés termelőmunkának az esész vonalon való megindulása, me-t nincs a világon nagyobb ellenforradalmi agitátor, mint az áruhiány. Van már ijesztő mumus elég. De a kommun'sté'rtól val ó fé'elpm nem "Irtatan mumus keresgélése. Valóság. December 21én a frissen létesült, kimondottan kommunista hangvételű Tűz című folyóirat irodalmi estet rendez a városháza nagytermében. A szere-ó ők: Juhász Gyula, Czibula Antal, Szalav János, Terescsényi György és mások. Belépődíj nincs, az önkéntes adományokat a rendezőség a proletárgyerekek karácsonyi ünnepére fordítja. A Tűz első száma még dadogva tisztáz: — A tűz ég szerte a világon. Mit akarsz még? Lángol a roppant máglya, már égnek a nagy bűnök, melyek elapasztották szíved forróságát, mért állsz, mire vársz?... A Tűz december 14-én látott napvilágot, de alig telik el egy úiabb hét, más haladó csoportosulás Igazság címen hív életre egy kisalakú kulturális és Irodalmi lapot. Lencz Géza a szerkesztője. Nagyon nyersen fogalmazott igazságokat dobál az olvasó elé: — Visszaélés a vakok intézetének élelmiszereivel 1 — Valóságos helyzet a szegedi úrinők jótékonykodásai körül. Az új orgánumok sem lepik meg Mórát. Kiérzi belőlük, hogy szükségesek a meglevő négy szegedi napilap mellett, mert azok minién akaratuk dacára nem elégítették ki a baloldali baloldalibb igényeket. Konzervatívok, fontolva haladók. Hol hát a nyitja a kérdésnek? Foglalkozzon 9 Napló holmi kis disznó- és lekvársoekuiánsols ügyeivel? A katonai tanácsokban tülekedő tisztek piszkos ügyeivel? Most egy honapja, hogv lemondott az űiságíró egyesület elnöki tisztéről. Tülekedések, értetlenkedések miatt. Karácsonyra befűtöttük a múzeum nagytermét, ahová hivatalos volt Mára minden munkatársának gyermeke. Itt nyüzsögtek a Napló szerkesztőségének, a nyomda, az újságíró egyesület tagjainak gyerekei. És a baráti kör. Száz szék nkön ülnek az emberek. Kanaoékat. lócákat hordunk alájuk. Aranydiós karácsonyfa a terem közepén. Alatta mindenkinek megcímezve az ajándék. Egv-egy szem dió, alma, egy pár kesztyű, zokni. Kinek, mi jutott. . Jöttek az angyalok, Panka meg Szigethy Vilma kénében. Velük ment a karácsonyfa körüli játék, táncok. Móra a télapó, Fischoff Ági a segédie. Annyi mesét fölhömoörített rövid fél óra alatt, hogy teli lett vele a karácsonyfa, a terem, és a gyerekek gondolatvilága." Móra úgy tudott mesé'n'. mi is mindig megcsodáltuk. Sze-etett a gyerekek között. Amikor a hivatalos télao'ság maszkiait levette magáról, a főidre hemperedve, ön'eledten játszott az apróságokkal. Tizenhat év óta le-em minden léptét, ilyen fölszabadu'tnak, kacagónak kevésszer láttam. Pedig ekkor ls éppen elég oka lett volna az elkomorulásra. Az ott kucorgó Juhász Gyulának frissen érkezett táviratot mutatott. (Folytatjuk) l e \