Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-16 / 296. szám

Szombat, 1978. (íe^mber 16. 3 Központi kazánellenörzés újítással ílint minden igazán szel­lemes elgondolás, ez is egy­szerű, csak éppen ki kellett találni. Rájönni arra, hogy ha a postai kábelek egyéb, elektromos jellé alakítható információt is továbbíthat­nak, akkor így meggyorsít­ható az egymástól távolabb­ra eső munkahelyek közötti érintkezés. A pontos és gyors, fényielekké és hang­hatásokká átalakított jelzé­sek időt takaríthatnak meg az ellenőrzéssel megbízottak számára is. S néhány perc nyereség — különösen a munkaerőgondokkal küzdő szolgáltatóvállalatoknál — egvetlen naoon több óra, vagy akár több dolgozó tel­jes munkaideje megtakarí­tását eredményezheti. Vezér György művezető újítása révén a városgazdál­kodási vállalatnál 32 kazán­fűtőt helyezhettek más munkaterülete, vagy más műszakbeosztásba. Van ugyanis a Belvárosban hét olyan kazánház, amelyek felügveletét az egymást vál­tó fűtők helyett a fűtési idény kezdetétől postai ká­belekhez csatlakoztatott be­rendezések látják el. A Roosevelt téri nyugdíjasház, a Korányi fasor 5.. a Káro­lyi utca 2., a Berzsenyi utca 6., a Lenin körút 18.. 36. és 40. számú lakóépületek ka­zánházaiba ugyanis olyan biztonsági berendezéseket szeleltek fel. amelvek érzé­kelik az áram- és gázkima­radást, a gázszivárgást, s ezek érzékelésekor robba­násbiztos világítást kapcsol­nak be. S jelzik is a hibát a Lenin körút 40. számú házban levő központi ellen­őrző műszernek. Ugyeletet tehát csak ott kell tartani. Háromtagú stáb őrködik, rendben dolgozik-e a többi belvárosi kazán is. A köz­pontosított műszaki felügye­let ellenére a ..kazánőrök" rendszeresen körbe iáriák lakóházaikat, hogy a laká­Orszápgyllési képviselő Móravárcscn Sötétedés után senki nem A beszámoló után elsőként szeret gyűlésekre járni. Még- Juhász Péter, Pulz utcai la­Í6 elég sokan jöttek a közel- kcs kérdezte, miért kevés a múltban a 600. számú Ipari parkírozóhely a Marx tér Szakmunkásképző Intézet környékén és a rókusi kór­kollégiumába, ahol Takács ház közelében. Hiányolta, Imráné országgyűlési képvi- hogy nem lehet kapni a vas­selö találkozott választóival, mű*'aki boltokban jó minő­A társalgó párnázott székein ségű szögeket, lakatokat, zá­r.agyrészt idős, nyugdíjas em- rakat. Teleki Ferenc, aki az berek ültek, de akadtak fia- Oskola utcában lakik, éssze­talOk is. Az ismerősök, a rű'lennek találta az óvodai szomszédok találgatták, miről helyek elosztását. Mint beszél majd Takács Imréné. mondta, tud olyan családok­Fokozta az érdeklődést, hogy ról, akik Tarjánból Üjszeged­ott volt Takács Máté városi re. mások pedig Újszegedről főépítész, aki a várospolitikai Móravárosba kénytelenek kérdésekre segített válaszol- óvodába vinni gyermekeiket ni. Kifogásolta még. hogy annak Elcsendesedett a terem, f • felét' a J*" amikor Taká-s Imréné meg- kas f alakítására kolt a lakó. kezdte beszámolóját. Sok mearénti ugyan az IKV. de mindenről volt S-A Például az átalakítás utan megemeli felmerült. miért kérik gyak- a lakbsrt Ebben VISZont ran a választók az ország­gyűlési képviselő segítségét. Nemrég az egyik ház lakói, . , , . , , , , . akik másfél éven át hiába fortT;abba a ,lakas- .J.a" nem volt igaza, mert a lak­bér csak akkor emelkedik, ha a korszerűsíté--s?l kom­várták, hogy az ingatlanke­zelő vállalat karbantartói megjavítsák a lakások szige­vasoita továbbá, hogy job­ban ösztönözzék a nyugdíja­zás után is dolgozó kisiparo­telését, a képviselőhöz for- sokat­dultak. A falak átnedvesed- Ságodi Tamásné utcájában tek, a helyzet egvre tartha- az egyik lakó disznókat tart. tatlanabbá vált. Miután meg- Már a szomszédok is többször sürgették a vállalatot, a szí- tiltakoztak emiatt. Kérte, getelést rövid időn belül ki- hogy a KÖJÁL ellenőrizze a cserélték. Felmerül a kérdés, Mura utcai disznóólakat, miért az országgyűlési kén- mert ezek veszélyeztethetik viselő kell. hogy az ilyen kis a környékbeliek egészségét, ügy gyorsan rendeződjön. Hoffmann Jánosné albérlet­Máskor a harmadik gverme- ben lakik a Gém utcában, két váró kismama kérte. Sürgette, hogy minél előbb hogv járjanak közben a fér- hozzanak intézkedést az al­jé ügyében. bérleti uzsora ellen. De ezt a _ , , .... problémát aligha lehet meg­— Ezek a rendkívüli ese- szöntetni egyetlen intézkedés­iek azonban kevésbé jellem- sej Zöek az országgyűlési kén- ' ' irtselő munkáiára — mondta Ügv tunt, sokan nem kel­Takács Imréné. — Két ülés- ]ően értesültek a város rende­szak között a salát munka- zési tervekről. Elhangzott: a tervük szerint dolgoznak a jövőben tájékoztató füzeteket képviselők amelv követi az adnak ki. ezekből mindenki országgyűlés munkatervét. megtudhatja, hogv merre mi épül Szegeden. Parkírozásra Majd a fejlesztés, illetve a például egyre kevesebb a választókörzetében tapasztal- hely. Pedig jelenleg 12 ezer ható városépítés eredményei- gépkocsi-tulajdonos lakik a ről beszélt Kétezer 382 la- városban és több ezres az át­kást adtak át ebben az ev- . , ben Szegeden. Ezerhárom- meno forgalom is. Az autók száz,kettőbe munkáscsaládok száma csak növekedik az el­költözhettek be. Előnyben ré- következő években, szesültek a sokgyermekes Néhá n látszólag hiába csaladok es azok, akiknek tíz , ,, , hozakodtak elo apró-csepro gondjaikkal. Az országgyűlési képviselő sem érheti el. hogy az elárusítók tiszteiette! be­széljenek az idős emberek­Több az óvodai és bölcső- kel) a red5ny ne szakadjon dei férőhely, mint más vá- le a második javítás után és rosrészekhen. Az egészség- a kiSebb utcákban is épp­ügyi ellátást jelentősen segí- 0iyan aszfaltot építsenek tik a közeli rendelőintézetek, miní a fontosabb útvonala­kórházak. Nemsokára új pa- kon. De mindezt talán a vá­vilonnal bővül a Il-es kór- Jasztók is tudták, ház. J- & évnél régebbi a lakásigény­lésük. A közeljövőben elké­szül az öregek garzonháza a Tolbuhin sugárúton. sok fűtését ellenőrizzék — erre, s a karbantartásra szerződést is kötött a válla­lat az IKV-val. A Napsugár bisztró mel­letti meteorológiai műszerek leolvasása is a központi ka­zánellenőrök feladata — ám az éjjel-nappali szolgálathoz is csak kilenc ember szük­séges. A postai kábelen to­vábbított jelek hasznát könnyű felismerni: ha ed­dig éjszaka üzemzavar tá­madt. két-három *rába is beletelt, mire az ügyelet ri­asztotta, s a helyszínre vit­te a szerelőt. Most a fény­és hangjelzést az ellenőcs'áb másodpercek múlva észre­veszi, s mert epvikük sze­relő. azonnal indulhat a helyszínre. Biztonságos és fraonáns a megoldás, meg persze taka­rékos is. Nem egészen ért­hető hát, miért tiltakoznak nemrégiben — még a lakó­gyűlés után is — a Roose­velt téri ház lakói. Nem kell attól tartaniuk, hogy őrizet nélkül rrűködik a kaz.án hiszen félmillió forintot bi­zonyára nem szánt volna rá az elgondolásra a vállalat műszaki-irányító gárdája, ha nem lenne az eddigi ellenőr­zési rendszernél megbízha­tóbb az új. P. K. Száznegyven program Gondoskodnak a gyerekekről is Több mint félmillió kül­földi és csaknem 130 ezer magyar turistának nyújtott valamilyen idegenforgalmi szolgáltatást az idén a Bu­dapest Tourist. A forgalmi eredményekről és a jövő évi programokról Kada István, az idegenforgalmi vállalat igazgatója tartott pénteken saj tótá jékoztatót. A Budapest Tourist szál­láshelyein összesen 420 ezer vendéget helyeztek el ebben az évben, többségük szocia­lista országból érkezett. A fővárosi fizetővendég-szolgá­lat szobáiban egyidejűleg összesen 9000 vendéget he­lyezhetnek el. A főszezon­ban ez is kevésnek bizo­nyult, csakúgy, mint a két budapesti kemping, amelvek mellé ideigleneseket kellett felállítani a vendégáradat elhelyezésére. Jövőre az ideinél is gaz­dagabb programot kínál az iroda a külföldre utazók számára: 140-féle program közül választhatnak a turis­ták. Újdonság, hogy a jú­liusi és az augusztusi külföl­di programokon részt vevők gyermekeinek elhelyezésére kedvezményes áron hegyi nyaralást szervez a Buda­pest Tourist Bánkúton. Ölést tartott a járási KISZ-bizottság Tegnap, pénteken délután Mészáros Éva járási titkár elnökletével tartotta soron következő ülését a KISZ szegedi járási bizottsága. A testület tagjait Ger­mán Lajos szervező titkár tájékoztatta az idei ifjúsági parlamentek tapasztalatai­ról. A járási KlSZyszerveze­tek kulturális munkájáról Dóczi Tamás agitációs, pro­pagandafelelős számolt be, a sportbizottság 1978. évi te­vékenységéből szóló jelen­tést pedig Paragi Lászlóné sportfelelős ismertette. Hor­váth Sára járási úttörőel­nök az úttörővezetők konfe­renciájának beszámolójára tett javaslatot, majd ezt kö­vetően a bizottság minősí­tette az úttörőelnökség mun­káját. A nagy árvíz centenáriumán Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság székházában ülésezett tegnap, pénteken délelőtt a szegedi nagy árvíz centenáriumi ünnepségét szervező árvízi emlékbizott­ság. Ismertették a nagy árvíz centenáriumi évfordulójának programját, megállapodtak abban, hogy az ünnepi ese­ménysorozat részletes ismer­tetésére jövő év márciusá­ban tájékoztató füzetet ad­nak ki. Szemezgetve a ren­dezvények sorából: március 11-én ünnepi tanácsülésen emlékezik meg a város a naev árvíz századik évfor­dulójáról. Segesdi György szobrászművész árvízi em­lékművét ugyanezen a na­pon avatják fel. a partfal és a Lenin körút déli kereszte­ződésében. Az ünnepi események so­rában emléktáblát avatnak az Április 4. útja és a Bécsi körút sarkán: a táblán azok­nak az európai fővárosok­nak a nevét örökítik meg amelyek segítettek a nagy ár-íz utáni újjáépítésben. Kiállítások is színesítik a® fi"Opni programot: A mi Ti­szánk és az Árrizi kéne' című kiállítás kéozőművé szek alkotásaival tis®fo1eg a­rtvfo-rtulónak, a Városre­konrirukc.ió — várostervezés cimű kiállításon az árvíz utáni újjáépítés terveit, fo­tóit mutatják be. Az árvízi emlékbizottság a Várban megrendezendő kiállításra hívja majd az érdeklődőket, akik képet kapnak a Tisza szabályozásának munkála­tairól. a vízrendezés jelenle­gi állapotáról, jövő tervei­ről. A centenáriumi évfor­duló jegyében meghirdeteti egyéb rendezvények. isme­retterjesztő előadások és ankétok témája a kiállítá­sokéhoz hasonló lesz. Gépgenerációk A szakképzettségi és szakmastruktúrának kulcsszerepe van egy ország gazdasági növekedésében; viszonyla­gos stabilitásánál fogva lassíthatja is, gyorsíthatja a társadalomban lezajló folyamatokat. A közepesen fejlett országokban — ezek közé tartozik hazánk is — akkor kell különösen szorgalmazni a munkaerő képzését, ha az exten­zív források kiapadnak. A feilődés ilyenkor ugvanis csak úgy lehetséges, ha modernebb, nagyobb termelékenységű gépek állnak munkába, melyeken korszerű termékek állít­hatóak elő. A gépvásárláshoz tőke kell, pénz. Mindez azonban a gazdaság modernizálásához nem e'egendő. A fejlődő orszá­gok példája is bizonyítja: csak olyan gépgenerációt lehet munkába állítani, melynek kezeiérével meg is tud birkózni az ipar. Mit is jelent ez a mi viszonyainkra alkalmazva? Egyszerűen azt hogy egy most létesítendő gyártól csak akkor várhatunk világszinvonalú eredményt ha a világ­színvonalú gépeket kvalifikált szakembergárda kezeli. A je'enséget nevezhetnénk jobb szó híján ergonomiai kompa­tibilitásnak is. A most tanuló, az esetleg a mezőgazdaságból frissen jött munkásokra nem feltétlenül érdemes a legjobb gépeket, a világszintű technológiát rábízni. És itt tegyünk egy rövid kitérőt. Nemrégiben az egyik Szegeden dolgozó textilipari üzemben újságolták: megérkeztek az új gépek. Később derült ki, hogy ezek a gépek nem újak tulajdonképpen, e szövőgépek egyik régebbi generációjának tagjai, s jónéhány évet már dolgoztak becsülettel egy budapesti gyárban. Az eddig Szegeden dolgozó gépek is utaznak tovább; ezek Dorozsmán lesznek úgymond úi gépek, pedig régiek ezek is, ha nem is olyan öregek, mint amilyen berendezéseket felváltanak. Hasonló gyakor'atot követ Szeged másik nagy textilipari vállalata is. A váras gyáraiból kisebb települé­sekre utaznak a régi, de még jó gépek. A jelenség persze vitákat vált ki sokhelyütt Tulaj­donképpen érthetően, mert sok ember szeme előtt csak az lebeg; modernizálni kell: új, a gépek legújabb generáció­jához tartozó géneket vásárolni... Különben, mondják, egy-egy iparág összességében aligha éri utói magát Ter­mészetesen ennek az érvelésnek is van igazsága, de ez csak részigazság, és éppen a szakképzettség struktúra helyzete miatt az. Programvezérlésű gépet csak az tud jól működtetni, aki tisztában van a programozás elméletével. Ott ahol a munkások zöme még általános iskolai végzettséggel sem rendelkezik, erősen meg kell fontolni, hogy melyik gépge­neráció használható a viszonylag legnagyobb hatásfokkal. A vita, amelyre már utaltunk, igazából nem is e kérdés körül forog; ugyanis, ha a vidékre, a kisebb helyre, a ke­vesebb termelési tapasztalattal, rutintalanabb munkásgár­dával dolgozó gyárba, üzembe olyan gép kerül, amelv még jó terméket tud előállítani, nincsen semmi baj. A kvalifikált munkás dolgozzék a modernebb gépen, ez természetes és logikus dolog. A gondok ott vannak, amikor a kitelepített gén matuzsálemi korban van már. Ez a jelenség a tapasz­talatok szerint több bajnak is forrása lehet egy időben. Az egyik ilyen a munkateljesítmény bérezésével függ össze azonos gazdasági szervezeten belül, a másik — ha a gép alapanyagot gyárt — kihat az egész technológiai lánco­latra. Hogy mindkét jelenség kóros, tény Hogy mindkét Je­lenségre van példa, szintén tény, mindazonáltal kár volna ezeket is látván kiönteni a fürdővízzel a gvereket, s azt mondani, hogv egy-egy vertikum ilyen típusú intézkedései, átszervezései károsak, mert a régebbi technológia marad, csak — ahogy a gyerekmondókában a gvűrű — vándor­útra indul, s megv. megy. központi gyárból gyárba, gyárból gyáregységbe, gyáregységből telepre... A telepítésnek sokszor ugyanis egyszerűen olyan oka is van, hogy tisztítani ke'.l egy-egy termelési profilját és ezt a dolgok megítélésekor érdemes figyelembe venni. Pon­tos ítéletet csak így alkothatunk. Persze, minden gazdaság­szervezési intézkedés igazi próbája a gyakorlat s ha a technológiáról bebizonyosodik, hogv csak azért kerül ki­sebb üzembe, mert meg akartak szabadulni tőle a nagyobb gazdasági eredményt is produkálni tudó gvárban, a jelen­séget el kell ítélni, mert gazdasági fejlődésünk elé vet gátat. S umma summárum: a gépgenerációk ügye azért érde­mel elemzést, mert azzal függ össze, ami gazdasá­gunk egyik kardinális kérdése ma — a munkaerő zakmai és szakképzettségű struktúrájával, melynek csak tervszerű fejlesztése teszi lehetővé azt. hogy valóban kon­vertálható termékek sorát állítsuk elő. növeljük exportun­kat, s annak gazdaságosságát. Ez nemcsak a gépparkon, hanem a gépparkhoz való kiművelt emberfők sokaságán ls múlik, és nem kevéssé. Petri Ferenc Szuhai Imre köszöntése a városi pártbizottságon Hetvenedik születésnapját ünnepelte pénteken Szuhai Imre, a Szocialista Hazáért Érdemrend és a Felszabadu­lásért Jubileumi Emlékérem tulajdonosa. a felsővárosi nártalanszervezet tagia. A forradalmi munkásmozga­lom régi harcosát tegnap délelőtt a szegedi városi ->ártbizottsá®-in Deák Béla. az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára kö­szöntötte, és adta ót a párt­bizottság ajándékát. Somogyi Károlyné felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents