Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-08 / 238. szám

12 Vasárnap, 1978. október 8. '- V'm lHKZDMJBÍ Közelebb a jelenhez Történeti kutatások a múzeumban A múzeumok reneszánszukat élik. Ahogy az egykori régiségtárakból és ritkasággyűjteményekből egy, a társadalmi mozgásokhoz igazodó, sok profilú tudományos és közművelődési intézménnyé lett a múzeum, úgy váltak a muzeológusok a régi írásokban gyakran föllelhető „múzeumbogarakból" széles látókörű, a múzeumi tevékenység minden feladatából részt vállaló, e korban élő, mai módon gondolkodó kutatókká. A múzeumok tevékenységének gazdagodásával mind közelebb kerülünk a mához, a múlt megismerésével jobban megértjük jelenünket és jövőnket. Nem véletlen, hogy a Csongrád megyei Múzeumok Igazgatóságán is megalakult a közelmúltban a legfiatalabb kutatócsoport, az új és legújabb kori történeti osztály. Fiatal munkatársai — Zombori István osztályvezető, Nagy Ádám és Sípos József történész-muzeológusok — előtt nagy feladatok állnak. össze kell fogniuk a megye múzeumaiban folyó kutató- és feldolgozómunkát, s eleget kell tenni saját célkitűzéseiknek. Megmuzeum felelő személyi és dologi feltételek megteremtődése volt az alapja az osztály létrejöttének. Ugyanakkor a kor" szorító szüksége is elősegítette, hiszen a meglévő, már összegyűjtött anyagmennyiség nagysága, a vizsgált korszak (nem a hagyományos történeti periodika jelöli ki a kutatási területeiket, hanem a helyi sajátosságok — Szeged és Csongrád megye történelmét a XVI. századtól, Szeged török elfoglalásától napjainkig vizsgálják) és a megközelítés differenciáltságának szükségessége rendszeres, sokoldalú és tervszerű feldolgozást igényel. Feladatuk elsősorban Szeged és az egész megye történelme tárgyi emlékeinek és elméleti anyagának gyűjtése, földolgozása és bemutatása. Ezen túl a Móra Ferenc Múzeum munkatársai a pusztaszert földosztás történelmi feldolgozását tűzték kl célul Szentesen ós Csongrádon a haladó agrárproletár- és kubikoshagyományok, Makón a termelőszövetkezetek történetének kutatása szerepel központi témaként (ez utóbbi egy országos téesztörténeti múzeum alapjait vetheti meg), Hódmezővásárhelyen a munkáshagyományok és az agrárélet tárgyi és szellemi dokumentumai után kutatnak. A központi témáit mellett a múzeum gondozásában van egy közigazgatás-történeti gyűjtemény, mely napjainkig rendszerezi a közigazgatásunk fölépítését, intézményrendszerét Ennek az országos hatókörű gyűjteménynek kezelője Dömény Zsolt. Mint az új és legújabb kori történeti osztály munkatársai elmondták, elsődleges feladatuk a társadalmi osztályok, rétegek, népcsoportok Hetének, szociális helyzetük változásainak, pol'.Hkaiideológiai gondolkodásmódjuknak, szervezeteinek (például betegsegélyző egylet, szakszervezeti dalárda stb.) történeti kutatása, tárgyi emlékeinek összegyűjtése, visszaemlékezések gyarapítása. A Magyar Tudományos Akadémia támogatja az agrárélettel kapcsolatos kutatásaikat így sikerül mind teljesebbé tenni a Pallavichini- és Károlyi-uradalmak agrárcselédségének életére, harcaira vonatkozó dokumentumanyagot A tudományos feldolgozó munka elsősorban az említett területeken folyik. Szinte előmunkálata lehet a majdani megyetörténeti monográfiának az a jövőre megjelenő önálló kötet, mely Pusztaszer történetét dolgozza fel a honfoglalástól 1945-ig. Jövőre várható az az érdekes és izgalmas tudományos munka is, amely Bél Mátyás 1700-as években készített Csongrád—Csanád megyei leírását adja közre. Az osztály gondozza az új és legújabb kori történeti pályázatot is. Elsősorban falu- és üzemtörténetek, viszszaemlékezések gyűjtésére inspirálják a szűkebb pátriájuk iránt érdeklődő múzeumbarátokat. A leletmentc, -gyűjtő- és tudományos munka mellett az új és legújabb kori történeti osztály is részt vállal a közművelődési feladatokból. Október 11-én atarjáni 1. számú iskola Révai József nevét veszi fel. Erre az alkalomra az osztály dokumentumkiállítást állít össze. Az ő feladatuk a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 60. születésnapjára, majd a Tanácsköztársaság évfordulójára méltó dokumentumanyaggal tisztelegni. Az 1879-es „nagy szegedi árvíz" centenáriumára is kiállítással készülnek, mely az árvíz eseményei mellett felöleli a Tisza-szabályozás dokumentumait, bemutatja a város lakosságának harcát és a hatalmas védelmi munkálatokat, valamint Szeged fejlődésének állomásait az elmúlt évszázadban. Ennek a kis közösségnek a munkája az Épülő Szeged és a Vasvirágok című állandó kiállítás is a Móra Ferenc Múzeumt&n. Ezenkívül vetélkedőket szerveznek, s szeretnék megvalósítani a múzeumi történelemórák rendszerét is. Zombori István elmondta, hogy munkája és hobbija szerencsésen találkozott, elsősorban a törökellenes háborúk kérdései érdeklik, és Bél Mátyás említett megyeleírásait rendezi sajtó ala. A régi szegedi várra vonatkozó képi ábrázolások kötete sem pusztán álom számára. Sipos József az 1919 utáni ellenforradalmi korszak, a Bethlen-konszolidáció és a Nagyatádi-féle kisgazdapárt tevékenységét vizsgálja, ezeknek hatását a megye szegényparasztsága és agrásporletaríátusa gazdasági, társadalmi, politikai, ideológiai, életmódbeli helyzetére. Nagy Ádám gazdaságtörténeti kérdésekkel, ár- és pénzérték viszonyok alakulásával foglalkozik, melyek szervesen kapcsolódnak numizmatikai kutatásaihoz. A 6zegedi Móra Ferenc Múzeum új és legújabb kori történeti osztálya nemrégiben alakult. Céljai körvonalazódtak, feladataikat nagy lelkesedéssel igyekeznek megvalósítani. Biztosak lehetünk abban, hogy munkájuk eredményeivel gyakran találkozhatunk kiállításokon, tudományos közleményekben, múzeumi évkönyvekben, önálló kötetekben, I. L M

it csinálhat az ember egy esős szombat hosszán? Keres a polcon egy olyan könyvet, amely muzsika mellett is olv-sható. Valami kön nyit Grieg, vagy Dvorák zenéjéhez, hogy fél figyelemmel is érteni lehessen. Kissé szórakozott matatás közben akadt a kezembe Max von de Grün Ígéret és valóság című kötete a Modern Könyvtár sorozatban. A könyv fülese szerint a bányászból lett munkásíró nyugatnémet kisemberekről rajzol hű képet, s a megszólaltatott riportalanyok vallomasai gyakran meghökkentően rácáfolnak beidegződött fogalmainkra az NSZK-val kapcsolatban. Eleinte ímmel-ámmal lapoztam bele egy munkásnőról szóló portréba, de aztán mindjárt lehúzódtam egy székre, s a lemezjátszót . is elnémítottam. Egy szuszra „faltam föl" a riportgyűjteményt, mert számomra izgalmasabbnak bizonyult, mint egy divatos krimi. Ügy érzem. többet megtudtam belőle a kapitalista viszonyok között élő emberek mai problémáiról, szorongásairól. érzéseiről, mintha fél esztendeig köztük szemlélődtem volna. Engedtessék meg éppen ezért, hogy az arcképek közül két asszonyét röviden bemutassam annak reményében, hogy több olvasónk érdeklődését is fölkeltem az ígéret és valóság iránt. A könyv második részében egyébként Nyugat-Németországban dolgozó vendégmunkások életévél is megismerkedhetünk. Gertrúd Eisold ma 35 éves, húsz éve dolgozik a porcelániparban végig ugyanannál a cégnél Selbben. Férje a szomszédos Rostenhal-féle szigetelőgyárban kapott munkát Két és fél szobás komfortos, 51 négyzetméter nagyságú lakásban laknak, s 140 márkát fizetnek érte. Nincs gyerekük, nem is akarnak. Gertrúdnak minden hónapban megvan kereken a bruttó 850 márkája, s ebből 650 márkája marad meg tisztán. így beszél: Én annak idején kávéskannákat nyomtam, naponta 120 darabot, akkor megvolt a bérem. Aztán betettek a műhelybe három görög nőt, ők aztan nyolc hét elteltével megnyomtak 180 kannát, erre azon nyomban felemelték az akkordot Ezek tiszta hülyék, ha lehetne, még a latrinára is maglikkal vinnék a munkát... A cégek legszívesebben kizárólag vendégmunkásokkal dolgoztatnának, azokkal lehet mindent csinálni. Gertrúd asszonyt nem érdekli a politika, azért szavaz az SPDre, mert a férje is ezt teszi. — Ami a keleti politikát illeti, a kisebb gondom is nagyobb annál. Mi közöm a Kelethez? Schirdingnél van a határátkelő, a napi vízum nem probléma. De mit keresnék ott, nem érdekel. Helyette több órás túrákat teszünk, aztán jól belakunk valahol, és este úgy érünk haza, hogy csak beesünk az ágyba és már alszunk is. Férjének hat fiútestvére van, neki egy sem. A sógoraival nem érintkezik. — Jó dolog a rokonság, pláne, ha a rokonok az Északi-sorban laknak. Valószínűleg elvárnák, hogy őket tömjük a pénzünkkel. Még ma fel kéne akasztani, aki csalt ki is találta a rokonságot... Hébe-hóba megnézzük a tévén az NDKArcképek az NSZK-ból adást, azt persze, csak feketefehérben, leginkább csak akkor, amikor azok a régi filmek mennek a 30-as és a 40-es évekből. Kiléptek az egyházból, mert kettőjüknek havi 25 márka egyházi adót kellett fizetni, az egy évben 300 márka, úgymond vehetnek érte minden hónapban három rekesz sört — Én mindig mondom a férjemnek: fütyülj a politikára, az a fontos, hogy jól éljünk, legyen meg a négy falunk, az élet úgyis rövid, mit. bánom én ha odakint beverik is' egymás fejét. Egyszer én is elmentem egy választási gyűlésre, hát az elég is volt nekem, csak pofáznak, ahogy a saját zsebük megkívánja, pontosan úgy, mint a templomban, ott is csak a nagy blabla megy. Elmondja Gertrúd azt is, hogy a gyárban az embernek nem lehet nagy szája, rögtön az ismerős hüvelykujj-mozdulattal felelnek: kifelé! — Valamikor még megengedhetett magának valamit az ember, nem kellett mindenhez jő képet vágni, de manapság ez már nincs, minden németet három külföldivel is tudnak pótolni. Ki vagyunk szolgáltatva, ezek a digók meg csak állnak ott, és vigyorognak. Ha mondanak nekik valamit, ők csak anynyit szólnák: si, si. Mindent megcsinálnak, még a művezető fenekét is kitörölnék, teljesen tönkreteszi az akkordunkat ez a külföldi csürhe. Nem, én nem tudom őket sajnálni, mikor napról napra beleköpnek a levesünkbe. Az ember értékéről, megbecsüléséről csak ennyit mond: — Amikor baleset történik — néhány napja valakinek leszakította a gép a hüvelykujját — akkor legelőször is azt nézik meg, a gépnek nem esett-e baja, és csak azután keresik meg a levágott ujjat Hüvelykujj nélkül megy a verkli, gép nélkül azonban nem. Anita Kolbe fodrásznő. 1948-ban született a dél-vesztfáliai Arnsbergben. Az apja régebben a szemétszállítóknál dolgozott, majd föltornázta magát és most ebadó-nyilvántartó a városházán. Anitát 17 éves koráig otthon állandóan ütötték-verték, ezért ma, amikor 800 márkát keres tisztán, és önállóan él, így beszél a szüleiről: — Ha meglátom az utcán, hogy az apám, vagy az anyám jön velem szemben, sarkon fordulok, el sem tudom mondani, mennyire gyűlölöm mindkettőjüket Néha csodálkozom, hogy még nem öltem meg őket. Nagyon is meg tudom érteni, amikor azt olvasom, hogy egy fiú vagy egy lány megölte a szüleit Mindet fölmenteném. Harmadik éves ipari tanuló korában ismerkedett meg férjével, az akkor 25 éves Edwin Kolbe pincérrel, aki mindjárt az első este elvette a szüzességét A magzatot Essenben 500 márkáért elhajtatták egy nővel, aztán összeházasodtak. Jól ment nekik, új Wolkswagent is vettek. A fodrászatban legtöbb vendég ragaszkodott Anitához, tudCSONKA JÁNOS RAJZA ták róla, hogy három szakmai versenyen is győzött. Amikor a helyi újság fényképes cikket közölt róla, mézes-mázos arccal megjelent az anyja, de kidobta, hogy látni sem akarja többé. Szakmailag minden jól ment. a főnöke három hónap alatt 200 márkával emelte a fizetését de nem a tudása miatt: egy napion, mikor senki sem volt a szalonban, a szoknyája alá nyúlt. Pofon vágta, aztán másik fodrászatot keresett. Hanem később a férjével kezdődtek a bajok. Amikor már hosszú ideje reggelfelé járt haza, Anita kérdőre vonta: Edwin nem felelt, csak nekiesett, s olyan rettenetesen elverte, hogy három hétre betegállományba kellett mennie. A férjét nem látta sokáig, elhagyta a lakást ls. Aztán egy napon egy lánnyal megvárta a szalon előtt és arra kérte Anitát, hadd mehessenek föl a lakásba, a holmiját akarja elvinni. — Ez ellen nem lehetett kifogásom, beleegyeztem. Hihetetlenül hangzik, de igaz, azok ketten alig léptek be a lakásba, Edwin a szó szoros értelmében letépte a lányról a ruháját, és még mielőtt egyáltalán felfoghattam volna, mi történik, azok már ott feküdtek a lakószoba szőnyegén és izéltek egymással, és én nem tudtam, orditsak-e, nézzem-e őket, vagy mit Kirohantam, lent ültem a gondnokék lakásában, bőgtem és mindent elmondtam nekik. Ekkor a gondnok fölment, s egy pár perc múlva szörnyű robajt hallottunk. A gondnok egyszerűen lehajította őket a lépcsőn. Anita Kolbe maradt a 48 négyzetméteres lakásban, a bére 116 márka, aránylag olcsó. Lezárta életének egy fejezetét, s dolgozott szorgalmasan. — Nem akarok én semmit se hallani, eleget kapok ebből a szalonban, kétségbeejtő, mi mindent hall az ember, az asszonyok képtelenek tartani a szájukat. Ahogy leszedik a férjükről a keresztvizet ... Ha a férfiak tudnák, miket beszélnek róluk: utálatos kéjenc, vén impiotens figura, beszarj alak. ezek még a legártatlanabb kifejezések, egyáltalán nem feszélyezi őket, hogy én hallom-e, vagy sem ... Azok a nők olyan ostobák, ezt mondják nekem: Kolbéné, ezt kizárólag magának mondom el, tudom, nem adja tovább. És csakugyan nem adom tovább. Ha én elmondanék valamit, hát ez a társaság úgy, de úgy összetart, ez amolyan egymásba kefélt társaság... A főnök a többi lányt, különösen a tanulókat, alaposan meghajszolja. Ezek buta libák, csak a férfiakon jár az eszük, a Sexy-t meg a Quick-et olvassák, este pedig a tévét nézik, ha valamelyik szívdöglesztő táncdalénekes óbégat. Vannak Anitának szerelmei, egy napra, két hétre, de csak azzal fekszik le. akit rokonszenvesnek talál. Kivívott magának egyfajta szabadságot, mint például a bolondok szabadsága. 6 viselhet bármit, tehet, amit akar. a nők sikkesnek találják. —Vannak a városban, akik kezet csókolnak nekem. Engedem. De valamikor még beléjük marok. • Ízelítőül ennyit! A könyv vé-' gén a fordító Jólesz László bemutatja a szerzőt, Max von der Grünt, aki egyik megalapítója volt annak a dortmundi irodalmi csoportosulásnak, amely fő feladatául tűzte kl, hogy ire~'vészl-íról eszközökkel föltárja a munkásság világát. Ezért munkahelyéről elbocsátották, sőt feketelistára került. Most „szabadúszóként" szerkeszt, vitázik, ír, agitál, hogy az úgynevezett jóléti társadalmat meggyőzze a felsrín alatti osztályellentétékről, arról, hogy a tőkések érdeke sohasem lehet azonos a munkásokéval. Érdemes nálunk is olvasgatni Max von der Grün műveit, amelyeknek érdekességét, feszültségét leginkább az események, a bennük sodródó alakok hitelessége adja. E. NAGY ISTVÁN r