Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-08 / 238. szám

12 Vasárnap, 1978. október 8. Bálint László Mindent a piacért — Mit reggelizett? <— Tejet és vajat — Nem Pick-szalámit? — Miért? Azt gondolja, hogy Itt mindenki szalámival él? — Nyomtató lónak... — Persze, ez itt is érvényes, nincs bekötve a szája, de azért itt sem mindig és mindenütt ez van az asztalon. Egyébként az üzemi konyhán a reggelinél szokott lenni szalámi, mert a minőségi vizsgálatra elküldött mintákból marad ki. — Sok vendég jár ide. Nem nehéz kitalálni, hogy a szalámi csábítja. — Valóban van „vendégjárás", de nehogy azt higgye, hogy itt valamiféle potyázás folyik, és ha ide betéved valaki, akkor etetjük. Ha bármilyen delegáció, vagy küldöttség jön, költségtérítéssel látjuk vendégül. — Ez azt jelenti, hogy amit eszik, azért fizet? — Természetesen. — Mégis mire jó a „vendégJárás"? — A magas rangú vendégek esetében nagyon sokszor olyan lehetőség nyílik, hogy az ember • gondjait közvetlenebb kapcsolatban tudja elmondani. — Protekcíókeresés? — Dehogy! Egyszerűen arról van szó, hogy kerülő utak nélkül és a bürokrácia útvesztőitől mentesen tudunk kapcsolatot teremteni. Szó sincs róla, hogy minden kis dologban elsírjuk magunkat Van ennek hátránya is. — Mégpedig? * — Rengeteg időm elvész. Szelektálni kell, úgy, hogy én személyesen csak azokkal a látogatókkal foglalkozom, akikkel a protokoll előírása szerint elengedhetetlen. De még így is előfordul, hogy szívesen megkerülném az előírásokat —- Ezt mire érti? — Ha a vállalat minősítéséről, exportmunkájáról van szó, akkor elsősorban ezzel kellene foglalkoznom. Itt külkereskedelmi partnereink ideküldte szakemberekre gondolok. Velük többnyire én tárgyalok. Egy esetben küldöttséget fogadtam, és épp akkor volt itt egy angol ellenőr, ugyanabban az időpontban, és szót sem tudtam vele váltani. Ennek nyomán egy időre az angolok kizárták a szalámigyárat az odairányuló exportból. Talán, ha én is ott vagyok, ez nem történik meg. — Ügy érti, ön „meg tudja dolgozni" a szakembert? — Nem azt akarom neki magyarázni, amit hibának vélt, nem hiba, hanem meg tudom nyugtatni szakmai lelkiismerettel, hogy adott időre kijavítom. Ez pedig a vállalat termelésének és presztízsének biztosítását jelenti. Én ebben semmi elvtelenséget nem látok. A piac megtartásáért kötelesek vagyunk mindent megtenni. — Tehát a vevő diktál. — Nyilván! » — Mondjon erre még példát — Kérem. Az NSZK az egyik legnagyobb kereskedelmi partnerünk. Az odaszállított szalámi az ő igényük szerint, víz- és zsirtartalmában meglehetősen eltér a hazaitól. —- Van-e konkurrencia? — Van. de az a veszély nem fenyeget, hogy bármeyik piacról kiszorítják a szegedi szalámit — Kik gyártanak még hasonlót? — A románok és még jó néhányan Európában. Ez az áru együtt van az üzletekben a Pick-szalámival, de... — Az ilven világhírű készítményeknél mindig valamiféle titokról beszélnek. El lehete lopni a szegedi szalámi titkát? — El. A receptet már könyvekben is megírták, csak éppen hiába lopják el, abból nem lesz szegedi szalámi. — Ennyit a titkokról. Az viszont nem titok, hogy harminc országba exportálnak és egyre növekvő mennyiséget — Ügy van. Mi tavaly 685 vagont exportáltunk, az idei terv 721-re szól és az eddigiek azt mutatják, hogy ez meg is lesz. Ehhez még annyit, hogy fele szocialista, fele tőkés export. — Két éve fejeződött be a szalámigyár rekonstrukciója. Nem lett volna jobb egy teljesen új üzemet építeni? — Vegyük sorra. Az egymilliárd forintos beruházás 1972-ben indult, és egy év múlva. Szeged felszabadulásának ünnepére a húsüzem már belépett. 1975ben a sertésvágó és a zsíriizem, 76-ban pedig a szalámiüzem kezdte meg a termelését. Lehet, hogy egy új nagyüzem felépült volna ennyi idő alatt — bár ebben nem vagyok biztos —, de hogy a kezdéstől számított egy éven belül ott még nem a hentesek. hanem csak a kőművesek dolgoztak volna, az kétségtelen, Az új üzem a szalag átvágásától kezd termelni. Ha mást nem veszünk, csak azt, hogy az új szalámiüzem belépésével — próbatermelés nélkül — 40 vagon szalámival többet tudtunk exportálni, azt hiszem, sikerül meggyőznöm az igazamról. No és még egy szót emellett. A rekonstrukció egybe esett a kormány húsprogramjával és a sertéstenyésztési kedv növekedésével. Magyarán: több lett a disznó, többet kellett vágni. A régi üzemben ezt már nem tudtuk volna. Kérdem én, kinek lett volna kedve úgy disznót nevelni, hogy senki nem veszi át tőle. így ez politikai kérdés is volt. Mint ahogy az is, hogy Csongrád megyébe a fogyasztóknak is több húst és húsárut kell szállítani. — Több húst szállítanak a megyébe, mégis azt mondják, húshiány van. Hová lesz? — Megesszük. — Csak mi? — Értem, mire gondol. Nyílt titok, hogy a határon túl jóval drágább a hús az üzletekben. Megéri átjönni és szatyorban, kocsiban hazaszállítani. — A mi állami dotációnkkal árusított húst — Sajnos, így van. S hiábg tudom én, hogy egy kiló 10—15 forinttal többe kerül, mintamenynyiért az üzletben adják, nem tudok mit tenni. — ön nemcsak a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát vezérigazgatója. hanem szegedi lakos is. Ha bemegy az üzletbe, elégedett-e a kínálattal? — Nem. Ha azt nézem, hogy elegendő mennyiségben van-e, nem sokat vitatkozom. De ha a választékot, akkor azt mondom, nem. Mi több mint 60-féle terméket gyártunk. A terméklistát ismeri a kereskedelem, mégis hetente a rendelt választék nem több 45-néL — Mivel magyarázza? — Lehet, hogy fáznak az újtól a kereskedőit... — Ennyit arról a szakmáról. Beszéljünk a hentesekről. Egy filmben láttam, hogv c Lontes szóval illetett férfi dühében öszszevert egy másikat Sértő ez a kif».,.ezés? — Most hallom először. Szerintem nem. De egvébként nem gondolhatja komolvan. hogy itt csak ezek dolgoznak. Kétezer-hatszáz dolgozónk közül jelenleg kilencvenen egyetemi, főiskolai diplomával rendelkeznek, több mint háromszázan középiskolai technikusi oklevéllel, és körülbelül háromszáz a „hentes". — Nélkülük nincs szalámi. Milyen az utánpótlás ebből a szakmából? — Nehézkes. Ez nem kurrens szakma, ma a sláger az autóDanica üldöz szerelő és a szobafestő. Aki itt dolgozik, nehéz körülmények közé kerül, ezt nem is tagadjuk, véres, zsíros munkahelyen dolgozzák le a nyolc órát — Meg tudják fizetni? — Van olyan szakmunkásunk, aki megkeresi az ötezret, és van olyan betanított munkás, aki két és fél, háromezret kap. Mi a munkát soroljuk be, és erre a minőség függvényében is fizetünk. — Hány szakmunkás lépett ki az utóbbi időben? — Tavaly az első félévben huszonnégyen, az idén az első félévben 77-en. — Nem túl kedvező arány. Mit tesznek, hogy itt tartsák az embereket? — A régebben itt dolgozók fokozottabb megbecsülésével — az idén például 34 aranygyűrűt adtunk át a 25 éve itt dolgozóknak — a szociális körülmények javításával, és igyekszünk a bérszínvonalat is növelni. Sajnos, korlátaink vannak... — És van konkurrencia! — Egyszerűen felháborító, hogy a jó szakmunkásainkat elszívják a kisüzemek — mondhatnám kócerájok —, ahol az egész üzem, • vagy üzlet nem termel annyit, mint nálunk egy munkás egy év alatt — Mit tud tenni? — ? ? ? — Ön még „fiatal vezérigazgató". Tizenöt évig volt párttitkár, ebből öt évet függetlenített. Mi változott az új beosztással? — Átkerültem az asztal másik oldalára. — Köztudomású, hogy az elődje korábbi magas rangú beosztása révén nagy közéleti súllyal rendelkezett. Nem nyomasztó-e ilyen előd nyomába lépni? — De igen. Csak éppen nem amiatt nehéz, mint ahogy maga gondolja, hogy az előző vezérigazgató korábban belügyminiszter volt hanem, mert rendkívül jó szakember volt és jó vezető. Ez olyan, mintha egy stafétában a rekorder futótól veszi át a társa a botot. Nem szabad alul-, múlnia. IGRICZI ZSIGMOND Áhítattal szemléltem a parton a tenger haragját. Egy hosszú ujjú női kéz meglökött. „Ez Danica! Tavaly ilyenkor megmondta, ha újra találkozunk, hasba lő... Mért nem botot használt?" — vetődött fel bennem, de még ekkor se mertem hátranézni. Csak amikor egy mellettem elhaladó szerelmespár áhítatos hangját hallottam, akkor fordultam viszsza, 180 fokban; találkozott szemem Danica szemével. A szerelmesek, sajnos, a sétányon akarták egymást melegíteni, és dehogyis figyeltek a felfelé vezető ösvényekre. így hát elhatározásra sarkalltam magam. A sze_ relmespár elé kerülve, sietős léptekkel kerestem az első feljárót a járdához. Közben nem felejtettem el szemmel tartani Danicát, aki szintén megkettőzte lépteit, utánam iramodott a bokrok és fák között. Mindez a bújócska kettőnkre tartozott ugyan, de hála legyen a szerelmespárnak, eszmélkedő tudatukba mindketten beleástuk magunkat; különös feszültség tette az arcukat egyénivé. Elég volt rájuk pillantanom, máris tudtam, Danica milyen taktikára szánta el magát. így menekültem hát meg. A szerelmespár elkísért a hotelig. Néha visszanéztem, Danica eltűnt alakját próbáltam tudatomba bemérni, hová tűnhetett, miért és meddig lesz láthatatlan... A szerelmespár arról kezdett beszélgetni: a boldogság nem mindenkinek adatik meg, csak a hűségeseknek és igaz szívűeknek. A hotel kapujában megköszöntem kíséretüket, ők, mint akik rosszul hallanak, tágra meresztett szemmel álltak még pár pillanatig a kapuban. Kicsit később a hallban is láttam őket, leültekés vártak. Gondoltam, Danicát várják, aki nem kerülhetett elő, mivel egyre a bejáratot figyelték szemmeL A barátom közben elfecsérelte a tegnap vásárolt italomat sigen jókedvűen fogadott ő is, és „Bociszemű" is. A kis barátnője. — Na ... remélem... volt kalandod! Danica?! — dadogott öszszevissza, Bociszemű rotyogott ezen, anélkül, hogy tudta volna, min nevet. — Ignác bácsi! — ölelt át engem is. — Mindvégig magáról beszélgettünk! Maga merő talány! Kérdőleg néztem a barátomra, aki kidüllesztette a pocakját, és megint elkezdte mondani: — Na... remélem ... volt kalandod?... Danica? — Elhallgass! — rángattam meg a barátom zakóját „Bociszemű", látván felindult lelkiállapotomat, kíváncsiskodni kezdett... — Ignác bácsi azt mondta, hogy a feleségét otthon hagyta, nem? Nem hederítettem rá, mert Bociszemű tulajdonképpen arra volt Péntek Imre Az esélytelen Sokáig hitem volt a vagyonom; ki ígv van, él. s gazdagodni képes, mint övéhez, nyú! az egészhez — én meg az elfogyót tékozolom ... Talpam alól elfordul a korong, minden szóból ellenemre — érv lesz; mert szabály: téved, aki téveszt — •fásokban más, bennem ez szorong ... Mégi-.. rtxn iettem távolabb semmitől, inkább csak szabad! Kilépi utam. ki tegen jár előttem! Lehánvom magamról mint a malhát, rendeltetésem lomha álmát: jó a világ szövetébe beleszőtten. kíváncsi, ki az a Danica, és nem a feleségemre ... — Akkor hát, miről beszéi^tvtetek? — üvöltöttem fel, nem -örödve azzal se, hogy a térdem póra dagadt, s hogy megint -é rezni kezdett a lábam. Valószínű, Danica lökésekor kapaszkodhattam lábbal a korlátba olyan erősen, hogy a zoknim i6 megfesledt, sőt, a nadrágom szára is odalett. A lábam már annyira vérzett, hogy bemocskolta a faltól falig ragasztott, spenótszinű szőnyeget. Ezen persze az én vérem csupán piszkos foltot mutatott Szerencsére Bociszemű nem vette észre. — Menjen, nyuszikám a szobájába, majd vacsora után találkozunk — hessentette el Bociszeműt a barátom, majd belémkarolt Leültetett a fotelbe. — Engem is elvisznek a sztríptízbárba? — lépett vissza Bociszemű. A barátom intett, hogy termé* tesen, amitől nekem nagyon jó kedvem lett. — Hát erről beszélgettetek? — csapiam a homlokomra, és olyan hahotába kezdtem, hogy csaknem eszméletemet vesztettem. De csak egy szempillantásnyira feketedtem el. Olyan röhögőgörcs fogott el, hogy elaléltam. Azonban megvártam, amíg Bociszemü kereket old. S amint kiért és betette maga mögött az ajtót, már nem éreztem kényszerűséget ahhoz, hogy elerőtlenedjem. — Megjött Danica! — kiáltottam bohóckodva. A barátom elkomorult, látszott rajta, az orvost igyekszik helyettesítenl, ezért „szisztematikusan/1 sorjázta kérdéseit: — Gyermekkorban természetesen volt difteritiszed? — Szövődmény nélkül! — válaszoltam. — Agyvelőgyulladásod? —- nézett rám, én intettem, mire ő eU komorult és azt mondta: — Természetesen volt Zsiga ekkor az ösztönéletem fai lől kezdett érdeklődni. — Hány numeráig bírod? — Menj a fenébe! — Mondd csak, mért is menr tél te tulajdonképpen ifjan barát, nak? — Számtalanszor elmondtam már neked! Káderezni akarsz? — Egyszer azt mesélted, egjr lány „bekapta a fejedet..." Emlékszel? — Emlékszem. Igaz is volt Te. libélű lány volt, csupa mell meg far? én meg fiatal ugyan, de fáiszeg... Hogy kezdjek hozzá?... töprengtem. Simogattam, babrálgattam, mire ő... bekapta a fejemet. — Hogy érted ezt? — Mit magyarázzam, ha nem érted?! — bosszankodtam, ennyi fantáziátlanság láttán. És még ez meri hódítónak tartani magát! — Mégis, mondott valamit xxked a nő? — Azt mondta: „Most nem szabadulsz meg, amíg gyereket nem csinálsz nekem!" Hát, akkor szaladtam eL — De bolond voltál! — Csináltam volna gyereket?! — A világért se! Nem, ne érts félre, nem úgy gondottam! — atyáskodott fölöttem a barátom, ahelyett hogy most rögtön rregtárgyaltuk volna Danicát. aki bele akart lökni a tengerbe... — És... most... Danisának -sináltál gyereket? — Csináltam' — ordítottam, és sikeresen „eláiultam". Aztán gyorsan feltámadtam, s nevettem, szívből. Bölcsen. DÉR ENDRE