Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-22 / 250. szám

tl Vasárnan, 1978. október 22; Krúdy Zsuzsa Szindbád századik születésnapjára De jó érzés megemlékezhetni édesapám centenáriumáról! Látom magam előtt, amint Íróasztalánál görnyed. Mellette füstölög cigarettája. A kora hajnal már itt találta, ha beteg volt. ha nem U aludt előzőleg. Délig, szinte megszakítás nélkül írt, míg el nem végezte napi penzumát, 16 oldalt (Diósgyőri árkusokra. Illa tintával, hegyes tollal, gyöngybetűkkel.) Az íróbütyök már régen megjelölte szép kezét mert írógép, diktálás, magnetofon nem könnyítette munkáját Egyforma szorgalommal rendszeresen és szenvedélyesen rótta sorait írásaiban szívesen idézte szüleJt nagyszüleit, különösen nagyatyját az 1848—49-es honvédtisztet kedvez tájait a Nyírséget Szélességet, a Ba'atont a fővárost s néhány magyar kisvárost A külhoniak közül Bécset ahol többször járt Utazgatni, anyaglak hiányában, nem volt módja. Szívesen foglalkozott a magyar irodalom kincseivel, képviselőivel. Csak a tisztességeseket emberségeseket tehetségeseket becsülte! Ha nem írt olvazett Már diák karában elolveata a hozzáférhető legfontosabbakat ílete utolsó éveiben, az óbudai fővárosi könyvtár olvasófüzetének tanúsága szerint az alábbi szerzőket kölcsönözte ki: Heine. Rilke, E. T. A., Hoffmann, T. Mznn. Cso. hov, Chamisso, Poe, Galswwthy, Balzac, Turgenyev, Maupasaant Seett, Goethe. Kipling és Vas Gereben. — Igen szerette a magyar irodalom nagyjait és Puskint Az Anyegin éveken át az éjjeliszekrényén feküdt hogy mindig kéznél legyen. Lakásunk, környezetünk, ruházatunk szegényei volt Apám igen pedáns, tiszta, ruháira vigyázott (Otthon elnyűtt holmikban írt) S bár csak néhány holmija volt mindig elegánsnak hatott Kalapot csak puhát viselt s azt szerette „betyárosan" félrecsapni. Gombos cipőit könnyű járása miatt szinte sohasem kellett talpaltatni. Ernyőt soha, de botot (vastag bambuszból) mindig hordott Ékszere nem veit díszes inggombjai, nyakkendőtűi már régen hűtlenül elhagyták. Csupán egy ezüstbe foglalt farkasfogat viselt kalapján. Kevés beszédű, hallgatak volt magáról szinte sohasem izólt Rajongói állították, hogy „Gyula báest mindent tud". Valóban jól ismerte korának — de az előzőknek is — jelentői személyeit eseményeit problémáit Ehhez Járultak még ismerőseinek elbeszélései (mindent szívesen meghallgatott ami érdekelte), $ kiterjedt levelezése, kutatásai, ragyogó megfigyelőképessége Valaki azt irta róla, hogy kevés olyan írónk volt akit annyira érdekelték a magyar vidék szokásai, életmódja, s embereinek hétköznapjai. Hozzáteszem: és a magyar ételek. ízek, a vendéglátás minden esinyja-bfnyja. Több kötetet tennének ki azok az írásai, amelyek ezekkel foglalkoznak. Mesterfokon értett a főzéshez, de maga nem volt nagyevő. Különösem utolsó éveiben, amikor már sokat betegeskedett szenvedett Ifjúkorában hatalmas testi erejéről Ismerték, de ő senkit sem bántott csak akkor ütött ha belekötöttek, vagy ha másokat kellett megvédenie. Ezekben az években nagy szívtipró hírében állott Sok-sok nőlsraerőse közül a legfontosabbakat legemlékezetesebbeket írásaiban megörökítette. Én ls ismertem a Rezeda Kázmér szép élete Késő Pániját » hét bagoly Leonóráját Jelentős volt életében az Asszonyságok díja Jeliája és a sok helyen szereplő Plllsy Róza. Legkedvesebb leányalakja! édesanyámról, Zsuzsiról mintázódtak, ö Az útitárs Eszténája, a Hét bago'.y Aldáskája. a Rezeda Kázmér Tinije, az Asszonyságok díja Natáliája, a Bukfenc Gyöngyvirágja és a Boldogult úrfikoromban Vilmája. ötvennégy és fél éves koráig, haláláig: 87 regényt 2880 elbeszélést, 1780 tárcát cikket és 30 Jelenetet színdarabot írt, az év "S«én megjelenő Gedényi-féle bibliográfia szerint A centenáriumra szántuk a Gordonkázás című kötetet is. Krúdy önéletrajzát Krúdy Gyula temetésén egyik írótársa így búcsúzott tőle: „írók, álljuk körbe ravatalát Nézzétek ezt a roncsaiban is nemes testet mert életnek is, testnek is rendkívüli volt... Egy korban, amikor a betű teljesen megbukott, tántoríthatatlan tisztaságú művész tudott maradni..." Krúdy Gyufa Az utolsó leányszöktetés* Azt hihetné az ember, hagy már kimentek a divatból azok a férfiak, akik baráti érzésüknek lőttek áldozatai Barátság, önfeláldozás. egy egész életen át tartó kézszorítás: csupán a régi regényekben szerepel; messzire utazott az utolsó barát, akinek habozás es ámítás nélkül be lehetett vallani a titkokat, amely vallomás által könnyítettünk lelkiismeretünkön. De még mindig itt volt Prékopa. aki Pesten (perese a régimódi Belvárosban), némi büszkeséggel elmondhatta magáról, hogv ó volt az uteisó ióbarát a városban, aki Jövőjét, családját, minden idejét és gondolatát barátainak áldozta. Naphosszat is elüldögélt régimódi kis kávéházakban, ahol mindig volt néhány szava a búskomor gazda felvidítására, valamint életkedvet öntött a rogyadozó. kivénült pincérekbe, amikor régi vendégeiket felemlegette nekik. Ezek a régi vendégek — bár sok mindenféle kellemetlenséget csináltak az Arany Borznál vagy a Magyar Koronában, S

éldául szerettek verekedni ls —, izonyos idő múltával miután a vendégek sorából haléleset vagy egyéb körülmény miatt kimaradtak: mind nagyon kedves emberek lettek a múlt Időkből — Itt lóg például a fogason Kipp Péter kabátja, aki néhány év előtt azzal a bejelentéssel hagyta abba a billárdjátszmát a sánta nőszebóval hogy borotválkozni megy ide a szomszédba. mert éppen névnapi vacsorára volt hivatalos — kezdte Prékopa, az Arany Borz öreg pincéreit maga köré gyűjtve. — A kalapját is itthagyta. És többé sohasem látta senki Ripp urat — mond Fridolin. aki késő öregségére vitte annyira, hogy „főúr" lett az Arany Borznál, de akkorára már csak régi nadrággombok foglaltak halyet az ttwi főpincér bőrtáskájában. — Ét majdnem mindenki úgy ment el innen hajdanában, hogy legkésőbb a másnap délutáni feketekávéhoz visszatér — felelt omelt hangon Prékopa. — És többé sohase láttuk kedvet barátainkat — Akár a padlásra tehetnénk a régi biliárdasztalokat — szólt heveskedve Fridolin, aki harminc esztendeig várt arra. hogy végre elérje a főplncéri rangot az Arany Borznál, de ekkor már elfogytak onnan a régi vendégek. Csak Prékopa járt ide (egy bizonytalan foglalkozású úriember, aki élete minden idejében eljárt vala a kávéházak és vendéglők látogatására) — de a festett bajszú vendég U csak ritkán jött miután a régi barátokat amúgy sem találhatta. Prékopa most (annyi elmúlt esztendő után), hirtelen megint szemügyre vette Ripp Péter arany borzbeli íeliőkabátját, amelv évek óta várt visszatérő tulajdonosára. — Hm — mondta Prékopa, megforgatván a kabátot a fogason —, annak idején nem is tudtam, hogy Ripp barátunknak Gács és Mlhalkó voltak a szabói. Érdemes mesteremberek, az Aranykéz uccában volt a műhelyük. Ok varrták a legjobb kölcsönkérő kabátokat; az úgynevezett Pump-kabátokat VUágossárga szövetből ét nagy gyöngyházgombokkal. Ezeknek a kábátoknak a szabásában volt mindig valamely svindlerkedés; valamely nagy világi asság; valamely gavalléroskodáa, amelyet a sarkon álló hordárok, az unatkozó bérkocsisolt, a virágos boltokban álmodozó leányok reménykedve láttak közeledni. Nem is tudtam, hogy Ripp barátunk ilyen kabátot viselt Prékopa ide-oda forgatta a kabátot, mintha vallatná: természetesen a legnagyobb önzetlenséggel, amint már Ilyen divafca

i . J • Fent! tris k&tetbeB még nem Jelent meg. Közlésre Krúdy Zsuzsa, az (ró leánya süti áí £zerkes2töségenkntiL kabátot forgatni szokás, amelyből gazdája hirtelen eltávozott ™ Most már, annyi esztendő után; megnézhetnénk, hogy mi maradt a zsebekben — indítványozta Prékopa —, hátha megtudnánk valamit szegény barátunk koraj eltűnéséről. Nem. sehogy sem egyeztethető össze Ripp Péter komoly, meggondolt, konzervatív jeliemével hirtelen eltűnése, hogy azt előre megfontolt szándékkal követte el Valami titoknak kell itt lappangani. Most már engem is érdekel, hogy hová iett a sánta nőszabő biliárdrtnere, miután „némiieh" én egyeztem a poéneket a biliárdjátszmánál. Miközben így beszélt Prékopa, gyors, de közömbösnek látszó kézmozdulatokkai átkutatta az eiárvuit kabát zsebeit És legnagyobb meglepetésére cédulácskát talált abban a zsebben, amit hajdanában a régi kábátokon; „szivarzsebnek" volt szokás nevezni, amelyet mindig nagy gondossággal illesztették helyére » szabók Egy kis szelet papiros volt a találmány, mégpedig azon papirosok közül, amelyen a vendéglői főpineérek közlik mondanivalóikat az ebéd utáni hangulatban levő vendéggel Az Arany Borz régi pincérr^jikik Prékopa körül álldogáltak (miután egyéb dolguk amúgy sem volt), nyomban felismerték, hogy a számolócédula a szomszédos Magyar Korona vendéglőbői való. Fridolin. aki előléptetése alkalmából megengedte magának azt a luxust, hogy fontosabb teendőknél úgynevezett csíptetőt biggyesszen az orrára, amely felett vagy alatt vaió tekintgetésével bízonyes tiszteletre méltóságot vélt ébresztgetni: Fridolin a számlacédula megvizsgálása után, bizonyos kárörömmel felkiáltott: — Igen, ez Johanr.sk az írása, aki itt volt főpincér a Koronában ás régi szokása szerint, tíz krajcárral mindig többet számított ha megfelelő vendége akadt — Nos ée Ripp barátunk e régi pesti alak: megfelelő vendég volt Johann számításában? — Valószínű, hogy aznap Johann feltűnő szórakozottságot vett észre Ripp úron! Vendéglőben ez másképpen van. A vendég néha elfelejti a salátát, amelyet Johann mindenesetre felvett számlájába. Az ilyen salátákból már sok vendégfogadó épült Pesten. Prékopa hallgatagon forgatta az évek óta feledésbe ment számlacédulát Emlékezete szerint Ripp barátja a Magyar Koronában elég sűrűn fogyasztott úgynevezett savanyú tüdő vagy becsinált malac és egyéb hasonló ételeket, amelyek mindenesetre könnyebbülést Jelentettek az olyan ötvenéves agglegénygyom. roknak amelyek mindig kényükkedvük szerint fogyasztották a legfűszeresebb ételeket, mert hiszen nem volt mellettük asszony, akinek ízlését figyelembe kellett, volna venni. Talán énpen kispörköltet jelent a cédulán valamely számjegy Johann kezeírásában... De hát Johann kézirata kedvéért talán mégsom vándorolt az elegáns kabát szivarzsebébe ilyen haszontalanság Prékopa tovább vizsgálta az eltűnt barátja után maradt okmányt, és szemlélődésében valóban talált ls valamit Mégpedig egy eeruze'eevzetet, amely nyilván Ripp Péter kezétől származott „Terka. Este hét órakor." Mond a jegyzet a számolócédulán. — Terka! — kiáltott fel Préko-e. mintha egyszerre ébredtek volna fel benne mindazok a *on» dolatok. amelyeket Ripn Péter pesti gavallér hirtelen eltűnésével magában elraktározott — Kl emlékszik itt Terkára, az Aranykéz ueeai Mzőkészítőnőre? Az öreg pincérek elmotyogták Terka nevét de bővebben nem emlékeztek rá; csak Fridolin saondott valami,ni hogy a régebt bt vendégek szájából elég gyakran hallotta ezt a női nevet... De annál inkább dobogott Prékopa szíve, amikor ezt a rési női nevet egy papíreóduiáp megpillantotta. Ugyanabban az időben tűnt rt aa Aranykéz uccai fűzősboitból Terka is, amikor Ripp Péter véglegesen kimaradt az Arany Borzhoz eímzett kávéházból Terka, bár csak egyszerű bolti leányka voit: sokkal nagyobb szenvedélyeket idézett elő a városnegyedben, amint manapság egy fűzőkészító hölgyről azt elgondolhatnánk. Még a kényes úridámák le szerelmesek voltak „elragadó modorába", amely modor sohasem emelkedett túl a kötelee tiszteleten. Terka, mint hangsúlyozta; éppen az úriközönség iránt érzett tiszteletbői nem viselt sohasem derékfűzőt, szerényen elvonult a konkurreneiából, holott bizonyára a legjobb derékfűzőt szabhatta volna önmagának,,, — Soha nem volt raita még csak vállfűző sem — mond Prékopa, aki hirtelen elgondolkozott az évek előtti eseményeken, éa különös megindultságot érzett Tudniillik mindenféle téli ettek jutottak eszébe, amikor állomást tartott az Aranykéz uccai fűzősüzlet előtt és más gavallérok hiányában ő kísérgette darabideig Tarkát u aiig világított belvárosi uccákon — természetesen barátai helyett akik ez idő tájt másfelé voltak elfoglalva. Tünemény volt es a nő — különösen a fodrászok ée élelmiszerkereskedők kirakatablakaiban, ahol későbben eresztették le a bolti redőnyöket.., Kimondhatatlan bizalom, ártatlanság jóság ás egysseribég áradt lényéből — különösen azokban a mellékuccákban, ahol egymástól messzire voltak elhelyezve a gázlámpák... Titkos volt, mint egy felbontatlan kártyacsomag, amely mindent ígérhet annak a kéznek, amely majd letépi róla a kártyagyár bélyegzőjét... Tavaszi sugallat volt még hóesésben, amely sugallat arra biztatta a helybeli gavallérokat, hogy voltaképpen nem érdemes másért élni, mint szerelmi sétáért, önfeledt szép szavakért, odaadó kézszorításokéri harmatos szempillantásokért egyszerű, de boldog szerelemben töltött életmódárt... Holott kis sündisznó szeme volt — Majd akkor viselek vállíűzőt. ha a magam asszonya leizek — ígérgette Terka sokatmondóan. és nem haragudott, ha * felhevült gavallér pompás derekát az Alsó-Duna-parton valahol megölelte. — Az ördög hitte volna, hogy Ripp barátunk Terka miatt felejtette itt e remek felöltőiét — mond Prékopa, amikor utoljára megforgatta a kabátot, mintha befejezte volna a vele való társalgást — ördöngösen sietős lehetett az ügy. — Salve. cimbora — szólt most egy recsegős, életvidám, szinte régi világbeli, derűs hang az ottfelejtett kabátból, amint az ilyen kabátok valaha beszélgettek más, hasonló kabitokkai a Belvárosban, — Salvo, cimbora, örülök, hogv téged látlak itt amikor éppen erre vezetett az utam. hogy a kabátomért betérjek. Ripp Péter volt az újonnan érkezett — régi íérftszabók ama dlvatképeiről érkezvén, ahol * legújabb tavaszi divat viselőinek nincs más dolguk, mint látócsövön át nézegetni a lóversenyt Különösen hasonlított a régi dlvatképhez, amikor darab idő múlva az Arany Borzban falejtett kabátját ls felöltött* — Egy kis dolgom akadt itt a szomszédban. Fridolin — szólt mentegetőzve a púpos főpincérhez, amikor számláját (egy biliárdjátszma és egy rumos feketekávé árát kifizette), azt a bizonyos számlacédulát megtalálván zsebében: pontosan megnézte a rávezetett soroltat. És miután a kávéházi órán hét felé közelgett a mutató: vidám kézlegyintéssel elhagyta a helyiséget Bizonyosan: leányszöktetés szempontjából — gondolta magában a kávéházban hagyott társaság. (Pesti Napló„ 1928, augusztus 5J