Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-22 / 250. szám

tl Vasárnan, 1978. október 22; Életképek Szenvedés keményítette, két szögletes arc. Egy fejkendős asz­szonyé és egy fekete kalapos fér­fié. Mögöttük két darutollas csendőr. A háttérben pöttyes ru­hás, csámpás kis lányalak. Eset­lenül áll a fal tövében, és értet­len-könnyesen néz távolodó szü­lei után: odavisz útjuk, ahonnan nincs visszatérés: Virágh Gizel­la Kónya Károlyné szüleit kivé­gezték. Az emlékezet dédelgette pillanatot az ecset, a festék és a tus hívta elő, most. sok évtized után. s tette láthatóvá mások számára is. S nemcsak a tényt, hanem a halálba menő anya és apa fájdalmát, a kislány magára maradását. A kép címe: Ilyen volt gyermekkorom 1919-ben. De a Móra Ferenc öregek napközi Otthonának lakói a megörökítette a jelent ís. Derűt sugárzó rajzá­ra azt írta: Ilyen vidám az öreg­ségem. Nváron történt a csoda. A ka­pát-kaszát. söprűt, sőt tollat fog­ni már képtelen ujjak közé ceru­za. ecset és filctoll simult. Mint ho'.mi kisiskolás kezeknek, először az ábrázolás szerszámait a vakí­tó papírt kellett megszokniuk. Aztán ezek a varázseszközök megmozgatták a már szunnyadó idegpályákat is. Emlékek buk­kantak föl a messzi mélyből, s ha még nem tudott, vagy már elfelejtett megtanult látni a Szem. Kicsoda, micsoda bűvös erő adott értelmet az egyhangúság függönye mögé bújt idős embe­reknek? Csupán egy ötlet. Jó pe­dagógiai érzékre, lélektani tudás­ra valló ötlet Tarnai Lászlóné, a petöfitelepi szociális otthon és öregek napkö­zi otthonainak igazgatója — akit pártával ékesített ifjú lányként láthatott a napközi egyik idős la­kója —, felrázta koros gondozot­tait Mindenesetre bátorság is kellett ahhoz, hogy rajz- és ké­zimunka-pályázatot hirdessen az efféle „mulatságokhoz" nem szo­kott, megfáradt betegeskedő férfiak, asszonyok részéra. S a vállalkozás nem ítéltetett kudarc­ra! Hogy mennyire nem. azt nem esupán a több tucatnyi rajz. fest­mény ás szekrényre való kézi­munka jelzi. Aki elfogadja a feladatot, ter­vezget és vállalja a tettet is. az életigenlő gondolatokkal van el­foglalva. A depresszió, a bezár­kózás helyett ezt is nyújtotta az ötlet az öregeknek. Az örömteli készülődést, az alkotás örömét, majd az eseményszámba menő díjkiosztás kellemes izgalmát, ün­nepélyességét. Az élmények, em­lékek leülepedettnek hitt kútjá­ba mégis friss csöppek hull­tak. .. * Nézem S. M.-né rajzait. Mind­egyik csupa mozgalmasság, ötle­tei gyermekkori élményekből láplálKoznak, mint a húsvéti em­lék is. Ahogy a falubeli fiatalem­berek meglocsolták a lányokat, azt a képet nem radírozta ki s<*­ha az idő. A mozdulatot, a len­dület erejét velünk is láttatja a kéz. A kéz, amely béna... S. M.-né 18 éve csak emlékként őr­zi a mozgás gyönyörűségét. A be­tegség fékezte mozdulatparány azonban mi mindenre képes! A szekrény egyik polca tele van az általa tervezett mintákkal, hím­zésekkel, subaszönyegekkel. go­belinnel. „Odahaza őrzök egy fél zsák rajzot, csak hát nem hozat­hatom mind ide" — mondja. „Pedig jó lenne nézegetni, hiszen újakra már nem futja az erőm­ből, nehéz rajzolni így fekve." Büszkén mutogatja hát a szociá­lis otthonban készült kézimunka­tervek egész seregét. Sz. A.-né nem tekint vissza Ilyen „művész" múltra. Szinte szégyenlős mosollyal nyugtázza az oklevélért kaoott gratulációt. „Utoljára az iskolában rajzoltam, az pedig igen régen volt" Mente­getőzik, hogy alakokat nem is tud rajzolni, ezért aztán hiába keressük a képein. Az otthonban megrendezett kiállításon pedig sok csodáló'a akadt a betegfolyo­sót ábrázoló rajzának. „Két éve. és még a nyáron is, ki sem tudtam mozdulni az ágvból az ízületeim ide láncol­tak. Hát, amit az aitónvfláson át láttam, azt a terítővel letakart kis ládát a széket azt örökítet­tem meg." A rajzokról 6 is már csak me­sél, Inkább kézimunkázá ssat hímzéssel, gobelinkészítéssel mú­latja az időt Dr. B. M. számára is beszű­kült a világ. A betegszoba ajtaja és ablaka az egyetlen rés, ame­lyen kitekinthet. Maga is hihe­tetlennek tartja, hogy amikor az ujjai nem akartak engedelmes­kedni a betűvetésre, nem mond­tak ellent a rajzolásnak. JHátra tekintek innen a párnáról, s ezt a fát. a kis háztetőt fényképezi le a szemeim, lám, erre képes a kéz is. Sose hittem volna.. Sok-sok gyerekkori emléket a harmincas évek gramafonos nosz­talgiáját vetítették még papírra ezek az idős emberek. De a rég­múlt eseményein kívül tükröző­dik csendéleteikből a szépség utáni kialudhatatlan vágy, s fog­lalkoztatja őket a jelen; mai vá­gyaik és örömeik ls. JÓ, hogy van, aki kérdezi őket. S jó. hogy nemcsak szavakkal tudnak válaszolni. Képeik nem is művészetüket dicsérik; ennél is többet adnak: az élet gazdagsá­gát és értelmét hirdetik. CHIKÁN ÁGNES iv.iw.v^.vIv.v.Xwv.vix'^^^^^í Nehéz rajzolni ágyban fenve Atván maradtam A dorozsmai szélmalom Őszinteség A levelet a panaszos ügyek rovatának címezték. A feladó húsz oldalon keresztül ócsá­rolta a tűzrendészeti árukat gyártó vállalat hiányosságait. A fegyelem egyenlő volt a nullával; a bürokrácia, a kri­tika elnyomása, a szemfény­vesztés, a közös tulajdon ron­gálása, a sógorság-komaság, a közömbösség végképp elbur­jánzott a gyárkapun belüL Ha hinni lehet a levél írójának, a vállalatvezetés elnézően kezel­te az igazolatlan hiányzásokat, az italozást, a pazarlást; a naplopókat, a talpnyalókat vi­szont atyáskodva babusgatta. Mielőtt még odafutottam volna, eldöntöttem, meghívom a levél íróját a szerkesztőség­be A levélíró tekintélyt pa­rancsoló egyéniség volt Olyan alaposan fe :észült panasza minden tételének bizonyításá­ra, mintha ez lenne a doktori disszertációja. Az asztalon pa­pírokat. dossziékat, kimutatá­sokat rakott szét. Egy óra sem telt el, és a látogatóm meg­győzött: a vállalati visszásá­gokat feltétlenül meg kell ír­ni. nímzett korsók Somogyi Kárulyne feivetelel — Mondja csak. kérem — szóltam a levélíróhoz —. ön szerint mi az alapvető oka ezeknek a vállalati bajoknak? — Az igazgató! — Maga milyen beosztás­ban dolgozik? — Én vagyok az igazgatói — Hogy mondta? — Igen. ennek a vállalatnak én vagyok az igazgatója. Re­mélem, most már a vállalat hiányosságaival, baklövéseivel kapcsolatos megjegyzéseimet kétségek nélkül elfogadja? — Abban biztos lehet, hogy a cikket megírom. Csak az a borzasztó, hogy mindezeket maga csinálta! — Tehát a szavát adja. hogy meglesz a cikk?... Remek! ...Akkor egészen őszinte Le­szek ... Teljesen világos. a cikk megjelenése után engem Leváltanak. & akkor kezdik törni a fejüket, hová nevezze­nek ki Tudja, a kerületünk­ben a káderutánpótlással ba­jok vannak... és éppen a jö­vő hónapban megy nyugdíjba a sörgyár igazgatója. Magától értetődik, hogy engem külde­nek a helyére. A sörgyártás, tudja, jóval csendesebb mun­ka. Nem olyan rázós, mint ez az ezernyi robbanásveszéllyel járó tűzrendészet! JURU PROKOPENKO Öt éven belül Nincs szegényebb, mint egy egyetemista tanév elején. ösz­töndíjai majd akkor lát, ha a számítógép megemésztette a szo­ciális adataii, és eldöntötte, mennyi jár. Kisegítő mezőgazda­sági munkára sem pénzért megy, a munka öröme hajtja. Egyetemista és egyetemistáné ólálkodik a közért előtt, hümmö­getnek, mennyi pénze lehet a putnoki halottlátónak. Uzsorás nincs már a mai vi­lágban. Van viszont bizományi áruhíz. összecsomagol hát egye­temistáné sosem használt, aján­dék télikabátot, halomnyi blúzt, más méretére szabott nadrág­kosztümöt. irány a milói Vénusz. Egyetemista, akiben nem teng túl a gyakorlati érzék, odahaza géppapírról és golyóstollbetétről ábrándozik. Aztán elszalad vele a 16. már a fellegekben jár. azt képzeli, a télikabát árából még Az ész trónfosztását is megveheti, amiből ösztöndíjosztásra egyet­len darab sem marad a könyves­boltban. Dúl-fúl egyetemistáné, mikor hazaér, szórja a nadrágkosztü­möt, blúzokat a szemétre. Egye­dül a télikabát maradi ott. az üzletben pár hónapja még ezer­ötszáz forintot ért, most négy­száznegyvenre becsülték. Abból is csak kétszázat fizettek ki. a töb­bit majd akkor, ha elkel a ka­bát. — Végre egy szocialista válla­lat. amelyik nyilvánvaló nyere­ségnél dolgozik — csitítja a férj. akiben több érzék van a maga­sabbrendű érdekek iránt. — Nem olyan biztos — hábo­rog a feleség. — Hosszú sor állt a becsüs előtt. Két ujjal undo­rodva piszkálta a ruhákat, mint­ha tetvesek lennének. És ahogy beszélnek az emberrel: mintha úgy lopná, amit odavisz! — Biztos akad olyan is. Mért lenne udvarias a becsüs, nem az a szakmája. — Jött egy pasas, sziával kö­szönt a becsüsnőnek, soron kívül előrehívták. A.gyonviselt. nem is épp tiszta cuccokat hozott. Mind átvették, készpénzért. Nekem a kétszáz előlegért is könyörögnöm kellett. — Nem a dzsungelben va­gyunk, valaki csak szabályozza ezt a bizományosán — véli az egyetemista, és tanulmányozni kezdi a Bizományi szerződés fel­tételei című írásművet a megbí­zólevél hátoldalán. „A BÁV kizárólagos joggal dönt abban a kérdésben, hogy fo­lyósít-e előleget, és mennyit a megbízó által beadott tA'gy után" — így a hetedik feltétel. — Végy be egy dilibogyót, asz­szony. és nyugodj meg: senki nem követett el jogsérelmet a terhedre — nyugtatja nejét, és tovább olvas. Először a refrénsze­rü mondatvégződések tűnnek a szemébe: ha meg nem tartja a BAV kikötéseit, „mindennemű kár és hátrány a,, megbízót ter­heli". Megtudja, ja négyszáznegyven forint még nem biztos, hogy vég­leges ár. Ha a BÁV-nak kedve szottyan, ellenőrző becsléssel akár holnap, harminc nap eltel­tével pedig minden további nél­kül leszállíthatja a kabát árát, amennyire akarja. Erről ajánlott levélben értesíti a megbízói. Ha annak nem tetszik, három napon belül hazacipelheti a kabátot, miután visszafizette az előleget és „törvényes kamatát". Ha a megbízó netán nincs otthon egy hétig, hogy nyugtázza az árle­szállítást közlő ajánlott levelet, a BÁV ezt beleegyezésnek veszi. A kabátot a B4.V vissza is ad­hatja. ha neki úgy tetszik. Ha egyetemistáné nem megy vissza a felmondási időn belül a kabá­tért, akkor ..a megbízó veszélyére és költségére 5 százalék tárolási díj felszámolása mellett" tárolják tovább. — Mit jelent az, hogy a megbt­zó veszélyére? — tűnődik az egyetemista. — Olyasvalami, mint a pápai átok, bárki büntet­lenül ellophatja? De azért a ke­zelési költséget fizetni kell. füg­getlenül attól, hogy a vissza­utasított kabát már it&m, a bizo­mányira. hanem a gazdájára ve­szélyes? — A legjobbat még nem is lát­tad — mondja egyetemistáné ne­vetgélve, hisz mást úgyse tehet. — Azt nézd meg, mikor akarnak fi­zetni érte! — „A bolt az átvételi árat. az azt terhelő levonások után. az el­adást követő második munkanap­tól számítva, de öt éven belül személyesen a megbízónak kifi­zeti." — A törvényes kamat nél­kül... — Nem baj — legyint rezig­náltán az egyetemista — ha őt év múlva megkapjuk a kabátod árát. majd veszünk rajta egy doboz cigarettát. TANÁCS ISTVÁN V t

Next

/
Thumbnails
Contents