Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-15 / 244. szám

10 Vasárnap, 1978. október 15; M „Az MSZMP határozatai és dokumentumai" új kötetéről S

okszor mondjuk: „a párt politikája". Ez a megfogalmazás azonban sokak számára egészében nem világos, nem teljesen érthető, vagy csak annyiban, hogy praktikus értelemben azt értik rajta: az ország jó úton halad, a vezetés jó kezekben van, s ennek következtében a közösségi és egyéni boldogulás biztosított. Nos. „Az MSZMP határozatai és dokumentumai" című kötetből vörös fonálként ismerhető meg ténylegesen, hogv mi a párt álláspontja hosszabb és rövidebb távon az aktuális nemzetközi kérdésekben,, vagy az ország társadalmi-gazdasági-kulturális részfolyamatalt tekintve. Miután ilyen nagy horderejű kérdésről van szó, pártunk nyílt politikájából logikusan következik az a gyakorlat ls, hogy a széles közvélemény számára is megismerhetően, rendszeresen közzéteszik. „A Magvar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai" köteteit amelyekből — most az 1971—75 közötti időszakot felölelve — ezúttal már negyediket adta ki a Párttörténeti Intézet szerkesztésében a Kossuth Kiadó. A mostani kötet terjedelmében is nagyobb az előzőeknél, hiszen nemcsak a párt vezető szerveinek — részben már közzétett — határozatait (közöttük számosat azonban a nyilvánosság számára először) tartalmazza. hanem a Központi Bizottság mellett működő elméleti munkaközösségek állásfoglalásait ís. Csupán a kötet címjegyzékét átlapozva is szembetűnő, hogy a társadalmi-gazdasági-kulturális élet milyen széles területeit ölelik fel ezek az elemzések. Hiszen nincs az életnek talán egyetlen olyan jelentős területe sem, amelyről ne szólnának ezek a dokumentumok, amelyek mindenekelőtt tükrözik politikánk állandósult vonásait és elveit, bizonyítják — amit Kádér János elvtárs a nyíregyházi pártaktíván mondott —: „A mi politikánk igazát, ereiét, ténvleges befolyásét legjobban az bizonyítja, hogy nálunk az emberek a nemzetközi helvzet feszültebb periódusaiban vasv bizonyos szemnontból nehezebb hazai helyzetekben akkor nyugodtak meg. amikor meggyőződtek róla, hogy elveinkhez, politikánkhoz hűek vagyunk, a követett irányvonalon nem változtatunk, kijelölt utunkon haladunk tovább." A kötet a X. és XI. kongreszszus közötti esztendők határozatait öleli fel, és zéródokumentumként a XI. kongresszus határozatát és az új programnyilatkozatot közit. Ezekben a dokumentumokban megjelennek politikánk állandósult vonásai, a szocialista építés eredményei és gondjai eavarant, mindenekelőtt azonban világosan tükrözik a fejlődést. ami a szocia'lsta építés pvomán. éooen a határozatok végrehajtásáért, tehát a párt politikáia megvalósításáért vívott szívós harc közepette bekövetkezett. A társadalmi élet természetesen rendkívül bonyolult folyamat. Érthető tehát, hogy semmiféle társadalmi kérdést nem lehet egyszer és mindenkorra befejezett, lezárt és tökéletes folyamatnak felfogni, éppígy a levont következtetéseket sem. Szüntelenül változik a helyzet, változnak a körülmények és feltételek, ezt nyomon követik a konkrét helvzet, a konkrét elemzés alapján levont következtetések. Mégis a ha'ározatok és dokumentumok tartalmaznak olyan. hosszabb távra érvénves megállapításokat, am-'vek ttmeretében vi'áooran nvomon követhető a párt állásponttá, oo'ltikála az adott kérdésekben. nyomon követhető az egész társadalmi folvamat lezajlása. Ezt vttzont mindazoknak ismerniük kell. akik a társadalmi élet különböző posztjain tevékenykednek. Joggal mondhatjuk tehát, hogv e dokumentumokban újkori történelmünk jelenik meg, mindenekelőtt a párt története, azé a párté, amely ezt a folyamatot irányítja és vezérli. Segítséget Jelentenek elsősorban azok számára, akik — különböző szinteken — irányító tevékenységet végeznek. Hiszen a konkrét munkában lehetővé teszik számukra a politika egységes megismerését, egységes értelmezését és ennek nyomán az egységes végrehajtást. Mert igaz. hogy e dokumentumok a párt határozatai, de a különböző társadalmi-gazdasági-kulturális szervezetekben dolgozó kommunisták számára kötelező erővel bírva, biztosítják az egész államvezetésben ezeknek az elveknek, e politikának az érvényesítését. Bennük és általuk, a'célok és elvek tudományos megfogalmazása révén testesül meg pártunknak a magyar társadalomban betöltött vezető szerepe. Tehát a mindennapos gyakorlati pártmunka segítője ez a kötet. Mert noha a határozatok-dokumentumok többsége még a. végrehajtás stádiumában levő tennivalókat fogalmazza meg, megkönnyíti a részkérdésekben való eligazodást és a társadalmi folyamatok különböző területeinek elemzése e kötet révén „kéznél van", nem kell nyomozást végezni egyéb forrásokat áttanulmányozva. Segítséget jelent másrészt e kötet az elméleti tevékenység számára is, s nemcsak azoknak, ikik a jelenkor kutatáséval fogalkozmak, akik tudományos apparátussal kutatják pártunk történelmét, hanem a pár tol; tatás mindennapjai számára is nélkülözhetetlen alapdokumentumot jelentenek. A kötet tartalmazza a két kongresszus közötti központi bizottsági ülések határozatait is, időrendi sorrendben. Ezekbon nyomon követhető, miikor, milyen kérdések voltak a szocialista építés homlokterében. Az is kiderül azonban, hogy a párt központi szervei sorra napirendre tűzték egy-egy társadalmi kérdés átfogó elemzését A gazdasági kérdések mindig központi helyet kaptak a tanácskozásokon, de olyan nagy — hosszú időre szóló — témák is, mint a tudománypolitika, a tömegpropaganda, az állami oktatás, a népesedéspolitika, a közművelődés, a társadalombiztosítás, a jogpolitika, és más nagy kérdéseit. A dokumentumokból kitűnik az az igény, hogy a fejlett szocialista társadalom építése, a nagyobb és a korábbinál jóval bonyolultabb gazdasági feladatok mellett növekedett az ideológiai munka, a kultúra, az oktatás, a közművelődés, egyszóval a tudatformálás és a szocialista demokrácia hatékonyságának követelménye. Külön figyelmet érdemelnek a párt központi szervei mellett működő munkaközösségek állásfoglalásai, amelyek — noha nem határozatok, de — számba veszik az adott terület múltját, jelenét, jövőbeni lehetőségeit. Tevékenységük révén megnyilvánul a Központi Bizottság munkastílusának fejlődése, a pártvezetés demokratizmusának kiszélesedése, az a követelmény, hogy a társadalmi, gazdasági, kulturális és tudományos élet hivatott képviselői is lehetőséget kapjanak a párt politikájának formálásában, így realizálódik a Szervezeti Szabályzatnak az a követelménye, hogy a párt eszmei, politikai irányításával gondoskodik arról, hogy „a szocialista állam és szervei tevékenységében a munkásosztály céljai megvalósuljanak". A pártszervek dokumentumai ban megfogalmazott elvek és célok minden eddiginél nagyobb feladatot tűznek a tagság. az egész párt. az egész társadalom elé. Ereknek a feladatoknak öszszegezését a XI. kongresszus határozatai. az új programnyilatkozat, valamint a központi pártszerveknek azok a határozatai tartalmazzák, amelyek ebben a kötetben fellelhetők. RÁCZ LAJOS A

z utóbbi hetekben különös módon megszaporodtak a hazai sajtóban az olyanféle cikkek, amelyek külföldön, nevezetesebben Nyugaton, s főképpen az USA-ban rejtőzködő, a magyar múlt számára elveszőfélben levő dokumentumok, iratanyagok, vagy éppenséggel muzeális tárgyak hazamenté séről szólnak. Azt hiszem, nem tévedek, ha ennek a történészi, muzeológusi felbuzdulásnak az okát a magyar korona és a koronázási ékszerek hazatalálásának igazán szenzációs eseményében keresem. Litván György történész az Éjben ezt nyíltan ki is mondja: „az a folyamat, amely a korona viszszaadásával és az új kereskedelmi egyezmények megkötésével mostanában elkezdődött", lehetővé teszi, hogy a tizenkettedik órában hozzákezdjünk idegenbe szakadt értékeink megmentéséhez. Horn Emil muzeológus pár évvel ezelőtt szinte véletlenszerű, New Yorkban elkezdett puhatolózás eredményeként három ládányi, ma már közgyűjteménybe került muzeális értékkel tért haza, egykori magyar kivándoroltak, emigránsok emlékanyagaival, köztük egy itthon ismeretlen, eredeti Bartók-lemezzél: maga a szerző játszotta saját művét és őmaga konferált. Ám, ha arra gondolok, hogy — ha jól emlékszem — a 14 kilós nagyszentmiklósi aranykincstől kezdve Bocskai István koronájáig és még azon kívül is mi minden „rejtőzik" a bécsi múzeumokban, az jut eszembe: egyetlen nép, nemzet sincs talán a világon a miénken kívül, amelynek annyi becses történelmi ereklyéje, megjelölt és jeltelen sírhantja szóródott volna szét a világon. Ezek hazamentése — lehetetlen. De mennyi minden van még „odakint". Ha valaki egy életet szánna rá, hogy lajstromba szedje őket — nem futná az életéből. De ha egyszer ilyen volt a történelmünk. Valami azonban 'hazakerült. És éppen ide, Szegedre. A Somogyikönyvtárba. A tengeren túlról, az USA-ból jött egy olyan küldemény, amelynek értékét ma még — minthogy a kincs jórészt feltáratlan— felbecsülni nem tudjuk. De az értéket jelzi Bálint Sándor ama megállapítása, hogy az adományozó — Vasvári Ödön, egykori USA-beli nyugalmazott református lelkész — a könyvtáralapító Somogyi Károly mellett alighanem Szeged szellemi életének legnagyobb mecénása. Mecénás? Egy szerény körülmények közt élő nyugdíjas lelkész? Az. Kincset hagyott szülővárosára, Szegedre. Elnézést, hogy a magam személyét is beleszövöm ebbe a tudósításba, de kénytelen vagyok vele. Mindenekelőtt bevallom, én Vasvári Ödön nevével 1976 végén ismerkedtem meg, amikor dr. Péter László közvetítésével eljutott hozzám egy amerikai magyar folyóirat, az „Amerikai magyar világ" egy cikke. Azért jutott el hozzám, mert rólam, illetve Gyémántper című könyvemről íródott. S a szerző: Vasvári Ödön. Addig semmit sem tudtam róla. Most már tudom, hogy Szeged szülötte, az Alsóvárosban született 1888-ban, a Mátyás tér 19. szám alatti házban. (Meg kellene jelölni!) Gyermekkorát a mai Hunyadi János sugárúton töltötte, a szegedi piaristákhoz járt gimnáziumba. Igaz, hogy Temesvórott szentelték pappá 1911-ben, de utána Szegedre, a rókusi plébániához osztotta be az akkori Csanádi püspök, ingyenes káplánnak — van tehát Vasvárinak épp elég oka ahhoz, hogy Szeged fiának nevezze magát. De bizonyos dolgokban — legfőképpen abban, hogy a lapokban idegen nyelvekből fordított novellákat, verseket tett közzé — meggyűlt a baja egyházi íelsőbbségeivel, minek, röviden mondva, az lett a következménye, hogy mérgében áttért a református vallásra, elment Debrecenbe, a lelkészi tanács előtt különbözeti vizsgát tett dogmatikából, egyházjogból, egyháztörténelemből. S már mint re'orma tus lelkész ment ki az USAta. 1914-ben. Több városban lelkészkedett, de hát üt nem életének rajza a fontos, hansm egy hosszú, áldozatos élet eredménye. S az eredmény: több mint négyszáz kötetben, tizenkétezer cédulán az amerikai magyarság története. Akkor már volt mit gyűjtenie, lezajlott az a hírhedt máA legnagyobb amerikai magyar In memóriám Vasvári Ödön sodik népvándorlás, melynek hullámain — József Attilával szólva — kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. Vasvári 1974-ben előadást tartott Szegeden — felidézte a szörnyűségeket, melyeket a szinte rabszolgasorban tartott magyar bányászoknak kellett elviselniük a 8)-as években. A plttsburgi segédlelkész épp ebben a városban határozta el: kutatnia kell az amerikai magyarok történetét. S ami erre ösztönözte: Ko33uth 1851—52-ben Plttsburg'oan is járt, beszédeket mondott, s Vasvári hozzákezdett öszszegyűiteni minden adatot, ami Kossuth amerikai körútjáról még feltalálható volt. A kb. 450 kötetből kb. 15 Kossuthról szól. Aztán kedvet kapott a további kutatáshoz — amelyet csak fél évszázad múlva bekövetkezett halála szakított meg. Most már — örökre. De a fél évszázadon át gyűjtött kincs már Itthon van, haláláig forrón szeretett szülővárosában. 1977. július 12-én halt meg, tehát alighanem utolsó tanulmánya az, amely hozzám 1976 végén eljutott. Az én könyvemről, illetve Madarász Lászlóról, a „gyémántos miniszterről", a gyémántlopással vádolt rendőrfőnökről szólt a tanulmány. Itt most nem akarom részletezni a Madarász-ügyet; aki olvasta a könyvet, tudja, miről van szó, aki nem, de látta a belőle készült „Gyémántok" című filmet, az is nagyjából ismerheti a történetet. Vasvári idézi az én összegező véleményemet: „Egy dolog bizonyos. A meghurcolt Madarász keze tiszta. Büntetlenül áldozata lett egy gyalázatos vádnak ... Hallgatása az erkölcsi nagyság minoen beszédnél többet mondó megnyilvánulása. Hallgatott és vállalta az erkölcsi halált"... Itt következik az a részlet, amelyet érthető izgalommal olvastam. „Jelen cikkem megírására az késztetett, hogy Mocsár Gábor dr. Péter László szegedi könyvtáros barátom útján arra kért, hogy juttassam el hozzá az adatokat Madarász amerikai életéről. Mivel magánlevélben egy ilyen, meglehetős munkát igénylő kérésnek nemigen lehet eleget tenni, inkább egy cikk megírását vállaltam," A cikk részletesen beszámol itthon halálra ítélt hősömnek amerikai emigrációs éveiről. „1851. aug. 13-án érkezett Vilmos fiával, elhalt felesége fivérével, tehát sógorával, báró Majthényi Józseffel és annak Tivadar nevű fiával, aki később a Zágonyi-féle győzelmes halállovaglás egyik hőse lett." (A rabszolga-felszabadító polgárháború szinte döntő lovasrohama volt ez. A háborúban több száz, egykor 48—49-es szabadságharcos, magyar önkéntes vett részt, természetesen a felszabadítók oldalán. Ennek eddig még feldolgozatlan momentumai is benne vannak Vasvári köteteiben! Fel kéne dolgozni! M. G.) Madarász aztán „pár év múlva, 1835-ben megnősült, egy Sibilla Aschbach nevű német nőt vett feleségül, akitől hét gyermeke született, négy fiú, három lány. De bármennyit és bármilyen nehezen dolgozott, a farmeréletben nem tudott boldogulni... (Iowa államban foglalt magának farmföldet, az erdőből a maga által kivágott fákból maga épített házat, maga ácsolta bútorait. M. G. megjegyzése.) Már aggastyán volt, amikor átköltözött a messzi Floridának Palatka nevű falujába, ahol néhány évi küzdelmes munkája szintén nem járt eredménnyel. Otthagyta Floridát és Hermina lányához költözött, aki Missouri államnak egy Good Hope nevű farmvidéken élt. Ott halt meg 1909. november 6-án, 98 éves korában. Aztán Vasvári részletesen Ismerteti a Madarász leszármazottak további sorsát — az unokák mar egv szót sem tudtak magyarul. De mindezt nem akarom idézni, az eddigieket is csupán azért írtam le, hogy bizonyítsam, mekkora türelemmel, szorgalommal, ügyszeretettel kutatta Vasvári az amerikai magyarok sorsát, történetét. És még másért is. Azért te, hogy bizonyítsam: mekkora objektivitással, részrehajlás nélkül ítélte meg például Kossuth és Madarász viszonyát akkor, amikor — később — ez a két forradalmár szembekerült egymással, milyen hősies erkölcsi tett volt Madarásztól a hallgatás akkor, amikor őt gyémántlopással vádolták, holott tudta, hogy Kossuth ismerte a gyémántok útját, Kossuth mégsem mondta ki a szót, ami Madarászt a gyalázatos vád alól felmentette volna. A Kossuth-rajongó Vasvári, íme, a megismert tények hatására Madarász pártjára állt. Elfogadta az igazát. A Somogyi-könyvtárban megilletődötten lapozgattam azt a kötetet, azokat a jegyzetlapokat, amelyek épp a Gyémántperrel foglalkoznak. Megdöbbentem, amikor itthon megjelent könyvem — summázatként írt — utolsó lapjainak xerox-másolatát megpillantottam. Eljutott hozzá a könyvem! De nemcsak ez. A kötetbe be Yolt ragasztva könyvemnek itthon megjelent két kritikája. az ÉS-beli, meg a Kritikabeli. Egy ültő helyben újraolvasva a kritikákat, az a sanda gyanúm támadt, hogy ez a nemtudom-hányezer kilométerre, Washingtonban élő és minden idejét a kongresszusi könyvtár termeiben töltő, öreg kutató mintha érzékenyebb szemmel és füllel figyelne itthoni történelmünkre is, mint némely itthoni kolléga. Másik, de másfajta megdöbbenésemet az okozta, hogy az említett kötetben olvasom — ugyancsak a Madarász-üggyel kapcsolatban — Vasvári Ödön kézzel írott feljegyzését, amely szerint Ausztriában, 1954-ben kinyomtattak egy könyvet. Mohácstól Budaőrsig volt a címe. Az úgynevezett Hungarista mozgalom elnevezésű fasiszta szervezet adta ki. A könyv felsorolja a Habsburgok bűneit, bizonyítva, hogy csak a fajmagyar ideológia mentheti meg a nemzetet. Ugyanakkor — ehhez kellett némi bakugrást készség — a könyv azt is kifejti, hogy a Habsburgok 1849. április 14-i debreceni trónfosztását egy törpe kisebbség mondatta ki, amelynek vezére Madarász volt, aki ellopta a Zichy-gyémántokat. Ez a könyv 1954-ben jelent meg, Ausztriában. No, de könyörgöm, a trónfosztást nem Madarász mondatta ki, hanem Kossuth! Hungarista „nemzettestvéreinknek" — mert ők így nevezik egymást — már Kossuth sem volt igazi hazafi? És ez a könyv 1954ben jelent meg, Ausztriában, amikor már — anélkül, hogy én megírtam volna a Gyémántper című könyvemet — aki Ausztriában magyar ügyekről ír, tudnia kellett volna, hogy Madarász nem lopta el a Zichy-féle gyémántokat. Hiszen — s ezt is Vasvári feljegyzéseiből tudom — 1851-ben, Bécsben járt a londoni Times c. lap szerkesztője, aki november 1én kelt útilevelében megírta haza, hogy beszélgetett a Görgey által halálra ítélt s felakasztatott Zichy Ödön gróf fivérével, aki elmondta neki a gyémántok meglehetősen kalandos történetét, és meg ls mutatta neki a megmaradt — török földön megvámolt — gyémántokat. ... Abbahagyom. Mert Vasvári Ödön hagyatéka — kimeríthetetlen kincsesbánya. Aki belehatol, nem tud belőle kikeveredni. Még csak annyit, hogy vajon miért jelent meg éppen ma ez az írás. Azért, mert ha megérte volna, most, október 18-án ünnepelhetnénk Szeged nagy szellemi mecénásának kilencvenedik születésnapját. Berecz Árpád chicagói református lelkész az 1977-es budapesti anyanyelvi konferencián — még élt Vasvári — a legnagyobb amerikai magyarnak nevezte. Szegedről nézve — igent bólintok rá. MOCSÁR GÁBOR