Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-06 / 210. szám

8 Szerda, 1978. szeptember 6* Párlés kormányküldöttség utazott a KNDK-ba A Koreai Munkapárt Központi Bizottságának és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására Szekér Gyulának, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével kedden párt- és kormányküldöttség utazott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba, hogy részt vegyen a KNDK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségeken. A küldöttség tagjai: Varga István, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Szabó Ferenc, hazánk KNDK-ban akkreditált nagykövete, aki Phenjanban csatlakozik a küldöttséghez. Bedolgozók Hasznosítható munkaerő-tartaBék Rómából hazaérkezett az állami és egyházi delegáció Hétfőn hazaérkezett Rómából az Elnöki Tanács és a kormány delegációja, amely Trautmann Rezsőnek, az Elnöki Tanács helyettes elnökének vezetésével részt vett I. János Pál pápa ünnepélyes beiktatásán. A küldöttség tagja volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Palotás Rezső, hazánk római nagykövete. I. János Pál pápa hétfőn Vatikánvárosban fogadta a beiktatására megjelent külföldi delegációkat, köztük a Trautmann Rezső vezette magyar küldöttséget. • Hétfőn hazaérkezett Rómából Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnökének vezetésével a magyarországi római katolikus egyház püspökkari delegációja, amely részt vett az ünnepi eseményen. (MTI) Jó másfél évtizeddel ezelőtt a Telefongyár egyik — Pést megyei kisközségbe telepített — gyáregysége bedolgozók szerződtetésével próbálta enyhíteni munkaerőgondjait. A telefonkészülékekben sok olyan szerelvény van, amelyek különösebb szaktudás nélkül, az anyagok és néhány szerszám birtokában otthon is elkészíthetők. Az életrevaló ötlet megvalósítása azonban a vártnál is nagyobb nehézségeket okozott. Az ipari bedolgozók fogalma akkoriban már eléggé ismert volt; külföldön, elsősorban az iparilag fejlett államokban majd mindenütt alkalmazták, Magyarországon pedig a helyiipari vállalatok és szövetkezetek egy részének léte a nagyszámú bedolgozók munkájától függött. A nagyiparban, a minisztériumi vállalatoknál viszont járatlan út volt a bedolgozói rendszer, s jórészt emiatt a telefongyári kísérlet rövid idő alatt megbukott: adminisztrációs bonyodalmak, szervezési, elszámolási problémák nehezítették a bedolgozói rendszer véglegesítését. Figyelemreméltó kezdeményezésről azóta sem érkezett hír, s ez nem is csoda, mert a bedolgozók helyzete még a helyiipari vállaltoknál és a szövetkezeteknél is annyira rendezetlen, hogy az ilyesfajta munkát úgyszólván csak a csökkent munkaképességűek, a nyugdíjasok, a terhes vagy a kisgyermekes anyák vállalnak, illetve azok, akiket anyagi körülményeik kényszerítenek erre. Ez a külföldön már régen polgárjogot nyert — és eredményesen alkalmazott — foglalkoztatási forma nálunk egyfajta — és meglehetősen rosszul alkalmazott — szociálpolitikai eszközzé degradálódott, amelynek körülményeit, alkalmazási lehetőségeit sokáig még jogszabály sem regulázta. Óvatos becslések szerint jó 300 ezerre tehető azok száma, akiket csak részfoglalkoztatás, vagy az otthon végzett bedolgozó munka formájában lehet a társadalmi termelésbe bekapcsolni. Ezzel szemben elenyészően csekély azok száma, akiket — szinte kizárólag a szövetkezetek és a helyiipari vállalatok — bedolgozóként foglalkoztatnak, jóllehet az ismert munkaerőhelyzet megkövetelné, hogy a kis- és nagyvállalatok felfedezzék ezt a rejtett és gazdaságilag jól hasznosítható munkaerőforrást. A beruházási eszközökkel rendelkező állami ipart azonban nem érdekelte és nem is érdekli különösebben ez a téma. A szerényebb anyagi eszközökkel dolgozó szövetkezetek, helyiipari vállalatok pedig, ha akarnák se tudnák növelni bedolgozóik számát, mivel — számtalan hátrányos megkülönböztetés miatt — nem nagy a tolongás az otthon végezhető munkáért. A bedolgozó például gyakorlatilag csak jogviszonyban áll a vállalattal, annak ellenére, hogy az érvényes rendelkezések értelmében státusza munkaviszonynak minősítendő és kezelendő. Következésképpen azok a szociális kedvezmények és juttatások (fizetett szabadság, ebédidő, esetleges útiköltség, kedvezményes üdülés stb.), amelyek a vállalati dolgozók természetes jogai, a bedolgozót csak elvileg illetik meg, ám ezt az elvet soha, sehol és senki sem érvényesíti a gyakorlatban. Még ennél is nagyobb gond a bedolgozók bérezése: az alacsony darabbér, a nagyüzemi szervezettséget feltételező bérpolitika és bérezési gyakorlat, valamint a maximált kereset nem használ a bedolgozói rendszer kiszélesítésének. Az amúgy sem magas kereseteket csökkenti még a rezsiköltség, amely a legtöbb esetben a bedolgozót terheli. Ritka az a vállalat, ahol amortizációs térítést adnak a bedolgozóknak. Mindez együttvéve bőségesen elegendő ok arra. hogy kevesen szánják el magukat a bedolgozói munkára, s hogy a bedolgozók táborában is nagymérvű legyen a fluktuáció. A bedolgozók nagy része idős korú, jóval túl a nyugdíjkorhatáron, akik eleve időszakonkénti pénzkeresetnek tekintik ezt a tevékenységet. Aki pedig állandó jellegű munkát és keresetet remél a bedolgozástól, azt is vándorlásra kényszeríti a „hol van munka, hol nincs..állapot. A helyiipari vállalatok és szövetkezetek rendelésállománya sokkal piacérzékenyebb, mint a minisztériumi vállalatoké. A munkaellátottságnál pedig a bedolgozók jönnek utoljára számításba. S mindezek ellenére a bedolgozók kézi munkával, minimális anyagi ráfordítással, mostoha körülmények között, évről évre több százmilliós termelési értéket állítanak elő. Miből is az következik, hogy a bedolgozói munka gazdasági racionalitása nálunk sem kérdőjelezhető meg. Különösen nem ebben a munkaerőigényes világban. S akkor, amikor több mint 300 ezren kapják a gyermekgondozási segélyt, ám a gyermekgondozás melletti időtöltésük egyre súlyosabb társadalmi gond. Ha olyan államok, mint Japán, Svájc, Ausztria régóta és nagy haszonnal alkalmazzák a bedolgozók százezreit, akkor talán a magyar ipar is profitálhatna valamit e módszerből. A híradástechnikában, a könnyűipar számos ágában tág tere lehetne a bedolgozásnak. Csak az apró, egyedi és önmagukban jelentéktelen kísérletek, próbálkozások helyett tömegméretekben kellene hozzálátni a bedolgozói munka szervezéséhez. Vértes Csaba Nemzetközi ipargazdasági konferencia Kedden Székesfehérvárott lyettes, a Magyar Közgazdaa IX. nemzetközi ipargazdasá- ságj Társaság főtitkára és gi konferenciát Garamvölgyi N R - MTA K„ Károly oktatási miniszterhe- Nyers Rezso' az MTA Koz Értékelés félidőben Eredmények a gázszolgáltatásban A fogyasztók évről évre növekvő igényeivel számolt a Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat ötödik ötéves tervének készítésekor, mégis felülmúlták a várakozást az eltelt két és fél év eredményei. A vállalat hatáskörébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben mindenütt földgáz fut a vezetékekben, egyedül Ba.ián kap a lakosság városi gázt, ott is csak 1979 októberéig. Az átállás megköveteli a hálózat és a berendezések cseréjét. a földgázt ugyanis két és félszer nagyobb nyomással áramoltatják, hogv az égéshez szükséges arányban keveredjen a levegővel. Kemény, polietilén csöveket fektetnek le a régebbi acélcsövek helyett, mert az előbbi jobban ellenáll a korróziónak. Folyamatosan kicserélik az elavult vezetékeket máshol is. A 600 kilométeres hálózatban évente 400—500 a hiba. ebből 100—150 fordul elő a csövekben. Az acélt jelentősen megrongálja a rosszul szigetelt elektromos vezetékekből, villamossínekből származó kóboráram és a talajvíz. A számottevő szivárgások ennek ellenére szerencsére elég ritkák. Több gondot okoz a lakások hálózatba történő bekapcsolása. Bár az építőipari szövetkezet és a kisiparosok elvállalják a munkát, mégis legtöbben a DÉGÁZ-hoz fordulnak, mert így olcsóbban jutnak a szolgáltatáshoz. Ennek következménye, hogy Szegeden a vállalat már nem tud több gázbekötést vállalni erre az évre. Propán-bután gázból jobb az ellátás, legföljebb a második palackra kell várni egy hónapnál tovább. Sokan űzérektől vásárolnak tartalékpalackot, pedig a vállalat olcsóbban adja. A háztartások nagy részében ott a sáztűzhelv. A zavartalan üzemeltetéshez 1976—1930-ig 209 ezer tonna gáz elegendő lesz. Az öt év első felében 104 ezer tonnát értékesítettek, ez megfelel a vártnak, de számítanak arra is. hogy a következő időszakban megnövekednek az igények. Jellemző, hosv a hálózat területén az 553 ezer lakásból június 30-ig 433 ezerben használtak palackos és vezetékes gázt. Leggyorsabban a földgáz fogyott: 1050 millió tonna az öt évre tervezett 1930 millió tonnával szemben. A modern házak zömét gázzal fűtik, számolni kell a magánházak központi fűtésének kazánjaival is. Konvektor 42 ezer 900 lakásban van. Szegeden különösen hosszadalmas kivárni, amíg bevezetik a gázt, pedig nem tétlenkednek a DÉGÁZ szerelői. A háztartási fogvasztók száma az 52 ezerről 65 ezerre nőtt két és fél év alatt. 1980ra pedig 75 ezret terveznek. A növekvő feladatokat csökkenő létszámmal keU ellátniuk. Az 1450 képzett dolgozóból csak valamivel kevesebbre lehet számí+ani a bátralevő években. Körülbelül cren öt évnél régebben vannak a vál'alatnál, törzsgárdatagok. A szigorú létszámkeret ellenére 2 milliárd 640 millió forint társadalmi értéket termelt meg a vállalat az öt évre tervezett 4 milliárd 615 millióból, s ezzel számottevően segftet+e. hogy a földgázt használja fel a lakosság a drágább energiahor- j dozók helyett 1 gazdaságtudományi Intézeté' nek igazgatója nyitotta meg. A 20 ország szakembereinek részvételével lezajló konferencián a tudományos-műszaki haladás és a világgazdasági változások összefüggéseivel, valamint az egyes országok nemzetgazdaságának, iparpolitikájának sajátosságaival foglalkoznak. M

egesik, hogy a szó nem elegendő egy adott jelenség leírására. Vagy legalább is nem adja vissza hűen, miről is van szó. A kép, a látvány ilyenkor kifejezőbb az íroll betűnél, pontosabban vázolja a lényeget. Nepp József Gusztáv-sorozatának egyik darabjában a főhősről és szomszédjáról mesél a rajzfilm. Kettejükről, ádáz harcukról, viszonyukról, amelyre a vak gyűlölet, az „egy kana! vízben való megfoitás" vágya a jellemző. Egy csont miatt. Igen, egy csont miatt robban ki köztük a háború, amelyet egy szelíd kis kutya helyezett egyikük lábtörlőjére. És a magát sértettnek hivő fél, mire másra gondolhatott: a szomszéd az ő bosszantására helyezte a csontot oda, ahol találta. Az előbbi csupán azért fontos, hogy érzékeltessük, gyakorta a véletlen, egy tulajdonképpen parányi jelentőségű esemény is elvezethet a kívülről nézve érthetetlen helyzethez: a szomszédok nem szívlelik egymást. És most még enyhén fogalmaztunk. Persze a városokban, ahol a bérházak lakásai szinti egymásba érnek, könnyebb támadási felületet találnia a haragra szívesen ger;eüőnek, mint falun, ahol a családi házat övező kicsiny kert mégis csak távolságot jelent. Mondhatnánk, a Városban, az emeletes házak világban se szükségszerű a veszekedés, a mindennapos háborúskodás. Mondhatnánk, s egyúttal hivatkozhatnánk a házirendre; amely, ugye éppen arra hivatott, hogy rendezze, szabályozott keretek közé terelje a lakótársak viszonyát. Természetesen a szabály itt is csupán annyit ér, amennyi megvalósul a benne foglaltakból. És a házirendről szólva, korántsem mondható eL hogy végrehajtása maradéktalan lenne. És a hatástalanság oka nemcsak abban keresendő, hogy a jogokat és kötelességeket felsoroló norma meglehetősen homályosan, megfoghatatlanul fogalmaz. Indok lehet az is, hogy a lakók — Budapesten elsősorban — többnyire nem ismerik a házirendet, meglehet, még el sem olvasták a kapualjban szépen bekeretezve kifüggesztett okmányt. Persze kell hozzá naivitás jócskán, hogy elhiggyük: a szabályok ismerete önmagában elejét vehetné a vitáknak, a veszekedéseknek. Elképzelhetetlenül sok forrása lehet két szomszéd, esetleg „szomszédcsapatok" ellenségeskedésének. Külön pártra szakadhatnak gépkocsi-tulajdonosok és a gyalogosok (a kocsimosás, a parkolás kapcsán), az ebtulajdonosok és a kutyátlanok (a sétáitatás, az ugatás okából), a gyerekesek és a magánosok (itt a játék, a hancúrozás zaja a veszekedés alapja) és még folytatható a sor. A jogszabályokban követelményként megfogalmazott „szocialista együttélés" manapság még aligha nevezhető elterjedtnek a bérházakban. Igaz, nehéz lenne pontosan és kézzelfoghatóan megfogalmazni, mit is jelent a kifejezés: szocialista együttélés. Ehelyütt nem is vállalkozhatunk rá, hogy akár csak kísérletet is tegyünk a fogalom meghatározására. Elégedjünk meg ennyivel: esetünkben nem többről, s nem kevesebbről van szó, mint nyugodt, békés egymás mellett élésről. Ami — otthonunkról lévén szó — nekünk és szomszédainknak egyaránt fontos kell, hogy legyen. Szóltunk róla, hogy vidéken egyszerűbb a helyzet, legalább is ott, ahol a családi házak — különálló, zárt egységek tehát — jelentik az otthont. Egyszerűbb, ám csuoáQ azért, mert a házon belül nem szomszédok, hanem családtagok vívnak könnyebben feloldható háborút. Természetesen mindezek ellenére ok, komolynak vélt indok itt is akad a perpatvarra. Jogsegélyszolgálatoknál, tanácsadásokon szorgoskodó szakemberek a megmondhatói, hány és hány vita eredője a tény: a szomszéd néhány centiméterrel arrébb tette a kerítését, a fa ága átnyúlik a másik telek* ről, befolyik a víz, ha esik az eső és így tovább. Kívülálló, ként, érdektelen félként másként nem vélekedhetünkt amolyan Arany János megénekelte „fülemüle-pörök" ezek. Olyan, gyakran hivatalos fórumokon eldöntendő vitáig amelyeknél a győzelem ténye, ha úgy tetszik, presztízs^ fontosabb, mint az eredeti állapot visszaállítása. És ami szomorú az egészben, az efféle csip-csup ügyek alkalmasak rá, hogy évekre, esetleg évtizedekre elrontsák két ember, két család viszonyát A

" ltalánosan bevezethető megoldás persze aligha adhaté ezekre az esetekre. Recept nincs a szomszédháborúk megelőzésére. Legfeljebb reménykedhetünk. Eljön as Idő, amikor megtanulunk békésen élni egymás mellett Én. ő, mi és ők egyaránt M.P. A Zalabútor növeli exportját A Zalaegerszegi Bútorgyár az idén hatszáznegyven millió forint értékben készít szekrénysorokat, ülőgarnitúrákat. A gyár éves tervének időarányos részét túlteljesítette. A második félévben tovább növeli tőkés exportját