Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-17 / 220. szám

14 Vasárnap, 1978. szeptember 17. Megyei utazások Dinnyések Harmincezer ember N

emrég olvastam valahol a szentesi sebészetről. Aki irta, a tőle telhető legnagyobb dicseretet akarta mondani: elkezdett tehát csodálkozni, hogy lám csak, jé, vidéken is van okos ember. Milyen messze van a fővárostól, mégis meggyógyítják az embereket, sót kitalálnak ezt is, azt is, amit fönt se tudnak. Amikor Bugyi István professzorral, a nyolcvanéves sebészorvossal összetalálkoztam, megkérdeztem tőle, büntetésből van itt, vagy jószántából. Milyen hátrányát érezte annak, hogy Szentesen dolgozott — Csak előnyét éreztem. Itt születtem, itt voltam gyerek, akárhogy fordult is a sorom, hazavágytam. —- Sebész és honvágy? — Az akkori legjobb magyar sebészektől tanulhattam, majd németektől és franciáktól is. Két évig dolgoztam Szegeden, tizenegyig Pesten, hazahúzott Szentes. — Berlin, Párizs, Pest után kicsinek tűnhetett ez a város. — De minden utcasarkához emlék köt Ne szépítsük a dolgot, legalább fél évig Pest is húzott vissza, amíg meg nem találtam • helyemet — És a prófétaság? — Lehet valaki saját hazájában is. — Most ls? — Mondjam a neveket? Badó Zoltán dr. Európa hírű baleseti sebész, Tari Gábor dr. plasztikai sebész, művész, grafikus és polihisztor. Tóth Csaba dr. sebészurológus, országos márka —mdnd tanítványaim. Az utódom, Gergely Mihály dr. sebésztanár, nagy erőssége kórházunknak. kitűnő sebész. Az operatív szakma alapozza meg egy kórház hírnevét Ha például a belgyógyászaton valaki nem gyógyul meg, mindenki azt mondja, ez volt a sorsa, ez volt megírva. Ám, ha a sebészeten történik ugyanez, másképpen mondják: eloperálták. — De fordítva ls igaz. Meggyógyul valaki a belgyógyászaton, ez természetes. Nem mondják az orvosra, aki a tablettát adta. hogy arany keze van. Megoperálnak valakit óriási dolog annak, akit vágnak, bearanyozza tehát hálából az orvos nevét Professzor úr mennyit operált? — összeszámoltam, harmincezret. — A mai Szentes iastól-flastól ha van ennyi. Harmincezer ember, Illetve rokonsága, leszármazottja mind azt mondja, nagyszerű ember. — Nem tudom mit gondol, de azt tudom, hogy ellenségem nincsen. — Mennyit ismerne meg, ha felsorakoznának ? — Csapnivalóan rossz az arcmemóriám. Ha a hegvonalát mutatná mindegyik, ha a vágás helyét látnám, azt is megmondanám, melyik szobában, melyik ágyon feküdt mi miatt operáltuk. De hadd hárítsam el magamról a félreértést: az orvos csak kezel, a természet gyógyít — Ha jól kezel az orvos. Operál még? — Havonta legföljebb egyet-. kettőt. Vannak még, akik ragaszkodnak hozzám. Azelőtt naponta nyolcat-tízet is. — Feküdt már műtőasztalon? — Sebészkcungresszuson voltam 37-ben Berlinben. Heveny vakbélgyulladás. gyerünk haza. — Annyi jó sebész közül megszökni? — Egy nap, egy éjszaka utaztam, itthon voltam. Gyorsvonatról egyenesen a műtőasztalra, tanítványom, Michailovits Lehel operált meg. Ez volt a második, az elsőre nem emlékszem, pár hetes lehettem. — Csináljunk mérleget. — Harmincezer ember, öt könyv, nyolcvanhárom tudományos dolgozat — Az öt könyvből az egyik két kötet, összesen kétezer oldal. — A Gyakorlati sebészet. Kilenc évig írtam. Ahogy közben lépett előre a tudomány, mindig átdolgoztam. — Írási kényszer? — Miért írtam olyan sokat? A beszéd hatalma számomra nem adatott meg, előadást nemigen vállaltam, rákényszerültem, inkább leírtam. A szakirodalom művelése szokás lett Szentesen. Tanítványaim, a kórház fiatal orvosad hozzák dolgozataikat, bemutatják és én átfésülöm, mielőtt nyomdába adnák a kéziratot — Van szentesi iskola, Bugyiiskola a sebészetben? — Mondanak ilyet nagy tudósok is. Én ezt nem mondhatom. Biztos, hogy nagyszerű emberek dolgoznak Itt — félős, hogy elviszik őket katedrára —, és ha ebben valami kis részem van, boldoggá tesz. Katedrára többször hívták tanszékvezetőnek, Szegedre is, Debrecenbe is. Maradt Szentesen. — Amikor nevét mondtam a portán, megkérdezték: a fiatalt keresem, vagy az idősebbet? — Tegyük csak ra ezt is a mérlegre: legidősebb fiam is sebész. ötvenéves voltam, mikor megszületett Kalkuláltam: ha megérem a hatvan évet, talán emlékszik majd rám. Beiratkozott a gimnáziumba, csak legalább az érettségijét megérjem. Az orvosegyetemre: ó, ha élnék még, mikor felavatják! Sebész szakorvos lett és én asszisztálhattam első műtéténél. Kérhetnék nagyobb ajándékot az élettől? — Hallgat az apjára? — Hogyne. Most arra készül, hogy baleseti sebészetből is szakvizsgázzék. — Látom, nagy ollóval kettőbe vágja a cigarettát. Orvosi tanácsra? — Dehogy. Rájöttem, hogy a cigarettában a rágyújtás a legnagyobb élvezet. Nekem ne kínáljon tüzet senki, a jótól fosztana meg. Aki szívja, tudja, a cigarettánek csak a fele cigaretta, a másik fele bagó. Sokan mondják, milyen ártalmas a cigaretta. Ettúlózzák. Hatvan éve szívom. Csak „slukkolni" nem szabad. Gyermekeim egészen kicsi korban megpróbálták, hagytam őket Csak ne slukkoljanak! Ha tiltom, titokban azért is szívják. Amikor látták, hogy nincs megtiltva és jó semmi nincs benne, abbahagyták. Háromszor gyújt meg egy fél cigarettát. Halmozza az élvezeteket. — Kossuth-díj, három arany fokozatú Munka Érdemrend, a város díszpolgára, a Magyar Népköztársaság Kiváló Orvosa, nagy hír a betegek és egészségesek között, elismerés a tudományban — és mindez Szentesen. — Aid kifelé él, nem befelé, aki nem ismeri a vidéki életet, az lenézi. Aki dolgozni akar, aki mindenből a legjobbat akarja adni, annak szinte mindegy, hol van. - — Harmincezer példa mutatja, hogy a sebészet termékeny. De ez a pálya lehet szép? — Egy szó a válasz: gyönyörű. Ennél szebb nincs. Főleg most, az építő, konstruktív sebészet hajnalán, amikor a sebész nemcsak kivesz valamit, hanem pótol is. És távlatai beláthatatlanok. Azt nem tudni, mikor lesz a csúcson: a tudomány csak alakul, fejlődik, de sohasem kész. Végtelenül nagy öröm, hogy részese lehettem. Csak egy a baj. Mire az ember beletanul, máris leteheti a kést: kiöregszik... H. D. N

ehéz megérteni a dinnyéseket. Valahol Hevesben szépen berendezett otthonuk, soltszobás lakásuk van. Mégis, ha jön a tavasz, elmúlnak a fagyok, azonnal fölkerekednek, elindulnak a szélrózsa minden irányába. Hét hónapig aztán távol a rokonoktól, ismerősöktől, felvonulási épületekben, elhagyott tanyákon vagy éppen faházakban húzódnak meg. Hajnaltól napestig talpalnak. A nagyobbacska gyerekek, amint az iskola befejeződik, követik a szülőket Ha beköszönt az ősz, s túljut az idő a határnapot jelentő szeptemberi Lörincen, újra összepakolnak, s hazamennek. — Olyanok vagyunk, mint a vándormadarak Tavasszal már nagyon viszket a talpunk. Alig bírunk magunkkal. Még a „feles" se esik olyan jól, mint máskor a csányi kocsmában. Szóbeszéd csak arról esik, ki, hová megy, vajon milyen lesz az új hely, jó-e a megkötött szerződés. Aztán szinte egy hét alatt kiürül a falu. Persze, ha leszüreteltük a dinnyét, már tűkön ülünk anynyira igyekeznénk haza. A szeptemberi nap kellemesen melegít a fehérre meszelt tanya szélvédett udvarán. Az árnyat adó terebélyes eperfa mái- nem vonzó. A tanya lakója, Józsa Sándor inkább a napra húzódik.búsan cigarettázgat, s mondja. — Nem sikerült az idén a dinnye. Pedig nagyon jó földet kaptunk a téesztől. Tavaly ugyanekkora területről huszonnégy vagonnyit szedtünk le. az idéin eddig csak egyet. Nagyon rossz ez a tétlenség. Más esztendőbein szüretkor aligha talált volna meg másutt, mint a dlnynyeföldön. Most meg itt gubbasztok Egy asszony kukucskál elő kíváncsian az ajtófüggöny mögül. — A feleségem. Ketten vagyunk itt — aztán így folytatja. — Először a fagy, majd a víz, nemrégen pedig a jég apasztotta a termést. — öt éve vagyunk Szatymazon — kapcsolódik hozzánk az asszony. — A Finn—Magyar Barátság Tsz-szel kötöttünk szerződést. Beléptünk tagnak is. Az itteniek mesélik, nem is emlékeznek, mikor állt volna meg a víz ennyire a homokon. A bal az, hogy a főgyökerek elpusztultak, s a sátorgyökerek már nem voltak képesek kinevelni az indákat meg a dinnyéket is. A késői virágok pedig hiába kötődtek, érett dinnye már nem lesz belőlük. — A zöld dinnye is érték. Nagyon finom savanyúság készíthető belőle — próbálkozom. — A savanyításhoz, látja, nem értünk. A konzervgyáraknak vagy más savanyitóüzemeknek kellene észbe kapni. Többnyire csak egy-két mázsányit tudunk eladni, főleg a helybelieknek. — Öt éve járnak ide, miért nem költöznek Sándorfalvára vagy Szatymazra? Itt lenne a közelben a „tisztaszoba". — Az év nagyobbik részében tényleg itt élünk, mégis visszakívánkozunk. Ügy érezzük, nem tudnánk megszokni errefelé. Inkább minden esztendőben újrakezdjük. — Morzsolódnak-e a csányiak vagy hortiak barangolásaik során? — Nagyon ritkán. Akik elmaradnak, azok többnyire fiatalabbak, és az a fő ok, hogy máshová mennek férjhez, vagy másutt találnak maguknak asszonyt. — Mióta dinnyéznek? — Apám Fejér megyébe járt el egy uradalomhoz. Tiz-tizenkci éves lehettem, mikor mái- engem is elvitt, A széles, dinnyés eke; kapát alig bírtam keresztülérni, no meg tartani, mégis csinálni kellett. Most már 32 éve benne vagyok. — Pécs környékén még most is emlegetik a Lovász-dinnyést. Minden esztendőben felpakolt a család, s leutaztunk Siklós mellé. Akkoriban a gyerekek sem tudtak más foglalkozást elképzelni maguknak, mint a dinnyetermesztést. Aztán divat volt az is, hogy a dinnyéslányok csak dlnynyéshez mentek férjhez. így kötöttem össze sorsomat én is az urammaL — A mai gyerekek követik-e az ősi foglalkozást? — Azok már nem nagyon jönnek velünk, legföljebb látogatóba. A sógor fia például orvosnak tanul Debrecenben. Az otthoni szomszédom lánya angol—francia szakos tanár lesz. A ml lányunk a csányi tanácsnál előadó. Ügy vagyunk, hogy legalább vigyáz a házra. De a többi gyerek is jobbára más mesterség után néz. Van azért utánpótlás, néhányan az apák vándoréletét választják. Csak nagyobb az igényük, mint nekünk, ök már komfortos víkendházat kérnek lakhelyül, ahol a tévének, mosógépnek is van hely. — Változott-e a dármyeterrn«6ztés? — Már nem egészen úgy csináljuk, mint régen. — Józsa Sándorné arca felderüL — Eszembe jutott, hogy hányszor felfáztunk a csíráztatás miatt — Hogyhogy? — Az volt a szokás, a dinnyemagokat vetés előtt beáztatták, és melegen tartották. Éjszaka azonban nem fűtöttünk. ezért ahányan voltunk, annyifelé osztotta az apánk a magokat hogy feküdjünk rá, úgy tartsuk melegen. A nyirkoe mag, képzelheti, milyen kellemes voit. De ez már a múlté. — A gyepkockázás még megmaradt — Mi úgy mondjuk, gyöphant Tavasszal a feleségemmel először bejárjuk a környék legelőit ahol legkövérebb a fű, onnan a kockázólapáttal felhasítjuk a gyökerekkel átszőtt földet. Ezt az ágyások ra rakjuk, megfordítva. — A fajták már mások. Főleg a szigetcsépi hibrideket termesztjük. Nemcsak többet ad, hanem az íze is jobb. Aztán a vegyszerezés régebben még ismeretlen volt, most meg se tudnánk lenni nélküle. — Az egyik szomszédunk a Balaton mellé jár. Mikor tavasszal készülődött, akkor mondta, 6 bizony kipróbálja, hogy terem a dinnye a fólia alatt. Hát szavamra, megfogta vele az isten lábát Nagyon jól bejött neki Hamarosan ml is elkezdjük. — Az idén sokat szidták a dinnyéseket. Drága volt a dinynye. — Nekünk is az a jó, ha olcsó. A drága dinnyének nincs jó piaca. Ami még bosszantó, ilyen szűkös esztendőben nemcsak az árak magasabbak, de a minőség is rosszabb. Augusztus 20-án még 8—10 forint volt a dinnye kilója. Mas években a legkorábban érő dinnyékért sem kaptunk ennyit — Miihez kezdenek télen, például ilyen év után? — Mentsvárunk a Hatvani Cukorgyár és a csányi gazdaság traubis üzeme. Ide szegődhetünk el idénymunkásnak. Ha jó az esztendő, az otthonunkat tesszük rendbe. Higgye el, akad tennivaló elég Most persze irány a cukorgyár. — S jövőre? — Nem hagyjuk abba. Az apám 40 évig csinálta, vele is előfordult többször, hogy odalett a termés, mégis új rákezdte. Az egyik társam néhány éve járt úgy, hogy éréskor az összes dinnyét elvitte a köd. Pedig már majdnem zsebében volt a pénz, mégis üres batyuval indulhatott haza. A következő esztendő kárpótolta. Gépkocsink kátyús, víztócsás lülőúton halad. A rádió szokott lyugodtsógával jelenti: továob • tart a hűvös, esős, szeles idő. RADICS FERENC Simái Mihály a kert mintha ütések csíkjai mint sebhelyek léckerítés árnya borítja testemet léc-árnyékok vas-árnyak sok-sok éjszínű dárdahegy fenyegetés előttem és hátam megett nem én akartam kert lenni? most az vagyok! — fa és bokor virág és gyümölcs vagyonod vadonod lennék inkább önmagát kötő s oldozó dzsungel fényért küszködő virágok nem törnek rést — csak gyomok gazok törik az ajtót szaggatják a lakatot egy irtózatosan-szép nap meg dzsungel leszek elözönlőm zölddel a művelt telkeket s ha nyögök csak lián-korbácsaim alatt s nem viselek el mást csak saját árnyamat.