Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

whw 6 Vasárnap, 1978. augusztus 6. Váró Márton szobrai GYŐZELEM N

o, már megint föltalálták a spanyolviaszt — mondjuk időnként idegesen, s nagyjóból-egcszéböl megvetően könyveljük el, ha valakinek semmi új nem jut az eszébe, legföljebb réges-régi újdonságokat melegít föl ismét. Pedig talán nem is lenne rossz olykor föltalálni a spanyolviaszt, megvalósítani, általánossá tenni azt, ami már hellyel-közzel létezik, vagv éppen a világ jó részén általánosan létezik. Hogy például mire gondolok? A kulcsra, azaz a kulcsra kész átadásra. Nézzük meg előszőr is, hogyan fout a világ nagyabb részén egy tipykus építkezés! Valaki, valamilyen cég rendelkezik egy bizonyos összeggel, és építtetni akar — teszem azt — egy szállodát. Körüínéz a számba jöhető építési vállalkozók között, ajánlatokat kér, s elfogadja a pénzben, határidőben, minőségben és teljesítményben számára legkedvezőbb ajtón latot. Még a terveket megkonzultálja az építési vállalkozóval, azután megkötik a szerződést, atmely tartalmazza a határidőt, a' végösszeget, s azt, hogy milyennek is kell lennie annak a szállodának. Azután — ha éppen úgy akarja — a megrendelő már legföljebb csak az átadásnál jelenik meg, amikor ellenőrzi, hogy mindent, a megfelelő minőségben készí'íettek-e el, s ha igen, akkor, amennyiben határidőre elkészült a jnunka, kifizeti a szerződésben kikötött összeget. Sem többet sem kevesebbet, s átveszi a száQodát. Vajon hogyan zajlik ma Magyarországon egy tipikus építkezés? A megrendelő — mindenekelőtt a lehetséges kivitelezővel egyeztetve — -elkészítteti a tervező vállalattal a leendő szálloda terveit úgy, hogy megmondja, mennyi pénzért mit szeretne kapni. S a gondok már itt kezdődnek, mivel a tervek rendszerint eleve 20—100 százalékkal nagyobb költséggel kalkulálnak, mint amennyit a megrendelő megadott. Akkor következnek az áttervezések, az „igénycsökkentő" módosítások. Ha végre dűlőre jutnak, akkor a megrendelő megkezdi kálváriáját a kivitelezővel. Esetleg például kiderül, hogy a kezdetben számításba jövő építő cég nem vállalja a munkát, így újat keresnek. Akkor viszont az derül ki, hogy az új kivitelező ugyan fölépítené a szállodát, de azzal a technológiával, amelylyel az előzetes kivitelezői megállapodás alapján megtervezték, ő nem tud dolgozni. Tessék áttervezni! (így kellett áttervezni például az újszegedi magasházat is.) Szerencsésebb esetben természetesen vállalja a munkát az eredeti kivitelező, aki elfogadja az ő általa javasolt technológiát. Ám az igazi kálvária csak most következik. Igaz, minden szerződésben szerepel egy fix végöszszeg, ám ezt csak nagyon kevés esetben veszik komolyan. Építkezés közben a megrendelő sorozatban kapja a részszámlákat a kivitelezőtől, s az ezen részekSéta a spanyolviasz körül bői összeálló egész csak nagyon ritkán egvezik meg a szerződésben foglalt végösszeggel. Márpedig fizetni soha sem a szerződés szerint kell, hanem mindig a tényleges, pontosabban az elszámolt költségek szerint. S mivel a tényleges és az elszámolt költségek nem mindig egyeznek — nagyobb beruházásnál akár több százezres, több milliós eltérések is adódhatnak —, az építtető, mit is tehetne mást, minthogy legalább két három embert (szakembert!) foglalkoztat a beérkező számlák hitelességének ellenőriztetésével, hogy azért ne fizessen rá a boltra. (A Szegedi Konzervgyárban például a beruházási csoport teljes energiáját leköti most az új paradicsom vonal számláinak ellenőrizgetése.) Nem akarom tovább sorolni egy mai átlagos építkezés nyűgeit, gondjait. Alighanem ennyi is elég a helyzet jellemzésére. S ilyenkor óhatatlanul megfordul az ember fejében: — miért nem találják már föl végre a spanyolviaszt? Azt, ami a világ Jó részén ma is általánosnak tekinthető. Persze. tsz nem afféle szónoki kérdés. És nem ls csak kérdés, hanem szándék is. Több sürgető határozat is született ugyanis már arról, hogy el kellene terjeszteni a nálunk még csak helylyel-közzel meglevő fővállalkozói rendszert, amely a világ nagyobb részén természetes dolog az építtető, s mi több, az építő számára is. Ebben a szisztémában gyakorlatilag egyetlen egy szerv fogja össze a beruházás egész menetét, a tervezéstől a kulcsra kész átadásig. Csakhogy hiába vannak határozatok, döntések, az „új" metódus nemigen akar terjedni minálunk. S ez nagyjából érthető is, hiszen többnyire az építőipar diktálja a feltételeket, számára pedig jóval elónyösebb a jelenlegi rendszer. Nemcsak azért, mert így egyszerűbb a dolga, hanem azért is, mert például a határidők csúszása következtében bekövetkező drágulás így végül a megrendelőt terheli, s nem a kivitelezőt. Egy-két éves késés esetén így mégis csak a kivitelező jár jobban mindenféle kötbér ellenére, hiszen végül is nem kell fizetnie az anyagárak drágulásából adódó többletkiadásokat. Igaz, volt már hazai példa is a jó fővállalkozói megoldásra, csakhogy még kevés. Hírlik, hogy jugoszláv cégek a szombathelyi áruház után újabb magyarországi építkezésekbe fognak — szállodákat és áruházakat építenek majd. Természetesen fővállalkozói rendszerben, rövid határidőre és fix összegért. Ha csúsznak a határidővel, ha a szerződésben rosszul kalkulálták azt a fix ősz szeget, hát az ő bajuk, csak ők fizethetnek rá! Ugye, meglepően hat? Remélhetőleg az építtetők számára is meglepő lesz, s ezután Igényesebbek lesznek hazai megrendeléseiknél ls. Igaz, igényességükkel föltehetően nem mennek majd sokra, de talán jogalkotásunk végre fölbuzdul a példán, s itthon is igyekszik általánossá tenni azt, ami még csak fehér hollónak számít. A jelenlegi szituációban ugyanis alighanem csak adminisztratív döntéstől, vagy új jogi szabályozástól várhatjuk, hogy elterjedjen a fővállalkozói rendszer. Szóval: találjuk már föl végre a spanyolviaszt! Lehet, hogy destruktívnak hat, amit mondok, de elmondom. Nekem ne adjon a kisiparos számlát, de végezze el a munkát gyorsan és kifogástalan minőségben. Ha ezért netán 20—30 forinttal többet is fizetnék például az autószerelőnek, mint ami a hivatalos taksa szerint járna neki, még mindig én jártam jól. (Főleg akkor, ha a precíz számlát adó szervizben netán az általam vitt alkatrészt is föl számlázzák, s amellett még egv-két kocsitartozéknak lába kél a két óra helyett két napig tartó javítás idején.) S ehhez az is hozzátartozik, hogy a maszek — igaz, számla nélkül — olykor elkéoesztően kis összeget kér egy valóban kis munkáért. Olyan kis összeget, hogy egy jobb szervizben a számla kiállítása többe kerülne... Vagyis egy kevéssé agyonszabályozott megrendelő-kivitelező viszonyban kölcsönös a kockázat A vállalkozó, ha rosszul kalkulálja a szerződésben megszabott árat és határidőt, rosszul jár. Ha viszont a megrendelő kalkulálja magasabbra a szükségesnél a beruházáshoz szükséges összeget, hát ő fizet rá. De mentesül attól, hogy folyamatosan bajlódjon a számlákkal, hitelességük ellenőriztetésével, s végül viselje a kivitelező hibájából, a határidők csúszásából adódó többletköltséget A fix összegre szóló szerződésnél, a fővállalkozói rendszerben a két tényező — a kivitelező kisebb, vagy a megrendelő nagyobb kalkulációja — végül is, néhány százalékos eltéréseknél, kiegyenlítheti egymást hosszabb távon. Csak egyet nem enged meg ez a mechanizmus: a hanyag, lezser, „majd-csak-valamikor-és-valahogyan-készen-lesz" munkát. Arra ugyanis mindenképpen a kivitelező fizetne rá. De hát, ha rosszul dolgozik, hadd fizessen... SZÁVAY ISTVÁN ÜNNEP Balogh Attila Eörsl István Vers Állati Orgonabokrok sípjai muzsikálnak. tenor-vajúdásaikat a szél gégémbe lihegi, de én sírni nem fogok soha, pedig Vera kilépett fehérneműjéből és átugrott a mindenségbe, Terézia ebédelni siet, Magda férjhez ment, József Attila pedig lányok szíveihez épít vasutat. csak éh vagyok itt: a bizonytalan jövőt ringató babakocsikhoz, kardvirágok csatáitól én vérzem [a Botticelli-Tavaszt, anyám meséiben én vagyok az elsőkfvánság, szegénységében a király, a verslábak futkosásaiban én menekülök a lap szamárfülébe suttogom énekem, az én bőröm alatt mocorog a sötét, de én világosan látom a helvzetet: anyám szo'tnyáia a küllők közt libben biciklizni tanul a munkásosztály. Olyan állati vagy ilyenkor" s nézi a testemet — vérrel telve tűnődöm: angyalnak lenni jó lehet. Angyalnak vagy szeráfnak, ki csak kardját vonja ki. lángpallosa fölállhat, mégsem lesz állati. Szegény állati testem, miközben megfeszül, szemének kék fényétől megszégyenül. Magába visszabújna, boldog, kit ólja véd. de nem bírja nem kérni újra királyi eledelét. „Olyan állati vagy ilyenkor" de tudom, míg működök: leszek még éteri szellem a kispárnája fölött. Legyezgeti a szárnyam. hűvo6, mennyei nesz. s átszellemül az ágyban, ha netán állati lesz.