Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-31 / 205. szám
3 Csütörtök, 1978. augusztus 31: 0 követelmény: pontosság és gazdaságosság Tanácskoztak a húskombinát brigádvezetői A Szegedi Szalámigyár és Húskombinát szocialista brigádvezetői tegnap, szerdán tanácskoztak a központi telepen. Valamennyi munkahely képviseltette magát, így a közeli napokban a kombinát minden dolgozója értesül arról, hogyan értékelték a vezetők az idén eddig végzett munkát, s mit várnak még az év végéig. Kiss Ferenc szakszervezeti titkár köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, majd Juhász István műszaki igazgató részletesen ismertette az üzemek, a telepek és az osztályok tevékenységét Jelentős feladatokat oldott meg a szalámigyári közösség, zökkenőmentes volt a felvásárlás, nem lehetett komoly panasz a húskészítmények, a szalámi é6 a szárazkolbász előállítóira. Az ipari termékek exportja némileg elmaradt a várttól, de szerencsére nem behozhatatlan mérEgyetemisták és föisikolésslc űtfa a pőrlita Acs S. Sándor íelvétele Juhász István műszaki igazgató beszél a szocialista brigádvezetőkhöz az idén eddig végzett munkáról Újoncokat köszöntöttek Szegeden Elérkezett az őszi bevonu- Bari Tibor derekegyházi szülások ideje. Ünnepélyesen letésű szegedi bútorasztalos, így eredményeik is jócskán még gazdaságosabb gyártást, tékben. Néhány hónapi jó eltérnek. Mindannyitól lehet Például a húskészítmények munkával feledtetni lehet, újabb erőfeszítést követelni: gyártóinak a lehető legsziMás és más feltételekkel dol- a gyengébbektől az éves terv gorúbban be kell tartani az goznak a különböző üzemek, teljesítését, a jobbaktól a anyagnorma előírásait! •MHHMMaaHMUHMMMaMBHWMMaiHMMMnBaB Egy-egy brigádvezető nem tehet sokat, de ha mindegyikük megfontolja a hallottakat, és serkenti a munkatársakat, a közös, a vállalati eredmény is kedvezőbb lesz. Mi mindent kell tenniük ? Fontos, hogy mérsékeljék a szállítási, feldolgozási és raktározási veszteségeket, ügyeljenek még jobban a tisztaságra, s ne csak a szemlék előtt tartsák fontosnak a takarítást, a hűsexporthoz a legmegfelelőbb állatokat válogassák ki, fordítsanak még nagyobb gondot az itthon és külföldön egyaránt jól eladható szalonna előállítására és így tovább. Néhány üzemben, telepen sokat tehetnek a szocialista brigádvezetők a technológiai utasítások betartásáért, a munkaidő jobb kihasználásáért és nem utolsósorban a munkások védelméért. E teendők ellátásának fontosságát Tápai László, a kombinát pártbizottságának titkára is hangsúlyozta — fölszólalásában az eddiginél is nagyobb igyekezetet kért a kombinát 120 szocialista brigádjától. köszöntötték tegnap a szegedi Vasutas Művelődési Házban, a Csongrád megye minden részéből behívott fiatalokat. A vásárhelyi honvédzenekar a Himnuszt játszotta el, majd dr. Kovács Lajos alezredes, megyei kiegénős honvéd, mire a jelenle vő csapattisztek egyike, fiatal hadnagy megjegyezte: — Van velem egyidős sorkatonám is. — Gulyás főhadnagy a Zalka laktanyából hozzátette: — Idősebbek és fiatalok, sorkatonák meg leendő szító parancsnok mondott egyetemisták vannak nálunk beszédet. Az ünnepség elnökségében a párt, a tanács, a társadalmi és tömegszervezetek s a fegyveres testületek képviselői között volt Nagy László, a megyei pártegyütt. És jók a tapasztalatok. Az egyik viszi a másikat * Egyetlen újonc jelentkezett, amikor azt kérdezték: bizottság osztályvezető-he- ki nem akar mostantól katolyettese is. na lenni. A többség azzal a Az ünnepség után a kato- szándékkal maradt, hogy pai szolgálatukat most kez- jobb ezen mielőbb túl lenni, dő fiatalok vonattal indul- Elkezdték hát. A sorkatonák tak állomáshelyükre. Kö- többsége munkás. Az előíelzöttük voltak sorkatonák, va- vételisek elfogódottsága sem lamint azok a fiatalok, aki- nagy: emberi dolog, hogy ket felsőbb iskolákra, hazai katonának kell lenni. Tizenvagy külföldi egyetemekre, egy hónap múlva pedig isfőiskolákra vettek fel a nyá- mét az iskola: Szucsán Sánri felvételi vizsgákon. Még nem általános, új vonás a mai katonaéletben, hogy az előfelvételisek az ország néhány laktanyajában együtt teljesítik szolgálatukat a rendes, kétéves szolgálatra bevonult sorkatonasággal. * Szülőikkel, csapattisztekkel és újoncokkal beszélgettünk dar Szentesről Moszkvába megy. Pataki Béla Hódmezővásárhelyről, Eitler József Szegedről Budapestre, Bató Attila és Krizsán István itthon tanulnak majd. A legboldogabb újonccal is találkoztam: Dávid József leendő szegedi joghallgató, mint jeles SZEOL sportoló 11 nap _JL__ szabadsággal kezdi katonabevonulás helyén. Á téma életét, mert részt vehet a legfő.bképpen az ilyenkor cselgáncsozók idei országos mostanában, hogy miért öre- bajnokságán. Hátha lesz begek a katonák többnyire már lőle érem is. Szeged hat felsőoktatási intézményében csaknem 6300 nappali tagozatos hallgató tanul. A város tehát a szocialista értelmiség nevelésének, utánpótlásának jelentős forrása. Az egyetemi és főiskolai pártszervezetek érzik a maguk felelősségét és a tanuló ifjúság legjobbjait — a XI. pártkongresszus határozatának megfelelően — igyekeznek kommunistává nevelni. Céljuk a párt politikai befolyásának erősítése az értelmiségiek körében. A városi párt-végrehajtóbizottság legutóbbi ülésén erről a témáról is tárgyalt, illetve megvitatta az egyetemisták és főiskolások tagfelvételének tapasztalatait. Megállapította, hogy 1975. július 1. és 1978. június 30. között 187 hallgatót neveltek párttaggá az illetékes alapszervezetek, vagyis évenként 55 —60 fiatalt. Ezt azonban keveslik. Arra törekszenek, hogy ez'a szám évenként 90 —100-ra növekedjék. Jelenleg a hallgatóknak 3,4 százaléka tagja az MSZMP-nek, ez az arány azonban intézményenként eltérő: 1,2-től 4,9 százalékig terjed. Ennek oka, hogy nem egyforma a képzési idő és a tagfölvételi lehetőségek is különbözők. Egyébként a felsőoktatási intézményekben jó a politikai légkör, szimpatikus és vonzó a pártélet, ezért sokkal több a párttagságra érett fiatal, mint ahányan bekerülhetnek a munkásosztály élcsapatába. Az alapszervezetek jól hajtják végre a kongresszus döntéseit: az élénk és rendszeres KISZ-munka éppúgy föltéte. le a pártba jutásnak, mint a marxizmus—leninizmus melletti elkötelezettség, a becsületes tanulás és magatartás, a Szervezeti Szabályzat ismerete és elfogadása. A párttaggá nevelés során gondot fordítanak az eszmeipolitikai nevelésre, a közéleti tevékenység fejlesztésére, a példamutatásra, a szocialista életmódra, a párt belső életének ismeretére. Csak helyeselni lehet, hogy a tagfölvétellel nem tekintik befejezettnek a nevelő munkát, hanem tovább is figyelemmel kísérik és támogatják az új párttagokat. Megbízzák őket különféle politikai feladatokkal, s ezek elvégzését gondosan ellenőrzik. Tudatos és rendszeres segítséget nyújtanak ahhoz, hogy az újonnan fölvettek beilleszkedjenek a pártéletbe és jó közérzettel, szívesen dolgozzanak. A tagfölvételek kezdeményezői rendszerint a hallgatói pártcsoportok, az alapszervezetek, a KISZ, de néha egyes kommunisták is. A párt ifjúsági szervezetei sokat segítenek abban, hogy ma már túlnyomórészt a második és a harmadik évfolyam hallgatói lépnek a párt soraiba. A kiválasztásban jelentős segítségnek számít a középiskola, vagy a munkahely véleményezése, azonban sajnos, ezek az információk néha eléggé felszínesek, nem mindig adnak tárgyilagos képet a hallgatókról. A tapasztalatok szerint a katonai szolgálat, valamint a középiskola utáni egy-két éves fizikai munka eredményeként a fiatalok érettebbek, mint azok, akik az érettségi után közvetlenül jutottak be valamely felsőoktatási intézménybe. Már a kiválasztásban jelentős szerepet vállalnak a kommunista oktatók — különösen a tudományegyetemen és a tanárképző főiskolán —, akik később a pártba jelentkezők ajánlói is lesznek. Természetesen jóval több hallgatóval foglalkoznak, mint ahányat a tanulmányi idaszakban föl tudnak venni, de megéri a fáradságot: később a munkahelyen a pártonkívüli diplomások is többnyire kérik fölvételüket az MSZMP-be. A pártépítés a párt- és a KISZ-szervezetek munkájának szerves része, de ebből az átlagosnál többet vállalnak magukra a marxizmus— a bevonulás napján is. Egy anyuka, a Vasutas Művelődési Ház igazgatónője, Szabó Zoltánné határozta meg ennek az okát: — Nagybbik fiam már végzett orvos és nemrég vonult be katonaidejét letölteni. Kisebbik fiam viszont — mint előfelvételis — éppen a mai napra kapta a behívóját Szerintem ő a szerencsésebb. Jobb lenne a tanulmányok előtt letölteni a katonaidőt * Igen sok a nős, gyermekes a mostani újoncok között Különösen a Sorállományban, amint hivatalosan mondják. Mert a sorkatonaságot manapság későn kezdi az ember: 1955-beli születésű újoncok sorakoztak fel szép számmal az orvosok előtt. Az egyik csoportban pontosan 24-en, közülük tíz nős. a másik csoportban 27-en, közülük 17 nős. Többen gyermekes apák. Mégis szerencsések, mert most legalább bevonulhatnak. — Hi6zen úgy is kell. — Ezt mondta az egyik öreg újonc A katonaélet legelső napja már letelt A mai már a második. Kaczúr István Típustervek a mezőgazdaságnak A mezőgazdasági nagy- tervek lehetővé teszik a gazüzemek az utóbbi időszak- daságosabb megoldások beban már nem kísérleteznek vezetését, s így egyre népolyan mértékben egyedi ter- szerűbbek. Amíg 1976-ban vekkel, mint a korábbi évek- 950 példányban rendeltek ben, mivel ezek a próbálko- szarvasmarhatartó épületterzások az esetek többségében vet, addig tavaly már 2500-at nem váltották be a reménye- kértek s hozzávetőleg ilyen ket — ezt bizonyítja az arányban nőtt a sertéstartó AGROBER hivatalos terv- épülettervek száma egy év összesítése. alatt. Az eredmény: az állatAz állattartási épületek Saf ötödfkS'^í tervezésénél leegyszerűsödött Sf tervek alaolán - e! !z rövid úton „lehívhatják", il letve a helyi körülményekre adaptálhatják az AGROBER épített épületekben a termeközremüködéséveL Ezek a lés is gazdaságosabb. Október 6—31-ig Műszaki könyvnapok A műszaki könyvnapokat rületein felhívják a figyelmet az idén október 6. és 31. kö- az olyan szakkönyvekre, kézött rendezik meg — jelen- zikönyvekre, amelyek nélkütették be szerdán a Vörös- lözhetetlenek a szakmunkásmarty téri kultűrközpontban nevelésben, a szakmai tomegtartott sajtótájékoztatón, vábbképzésben. Mint Fischer Herbert, a Az országos megnyitót okMűszaki Könyvkiadó igazga- tóber 6-án Szolnokon rendetója elmondta: a rendezvény- zik, ezzel egy időben az újsorozat szervezőinek célja ez donságokat és a közelmúltalkalommal is az, hogy a ban megjelent köteteket kigazdasági élet különböző te- állításon mutatják be. A vidéki könyvterjesztés gazdája, a Művelt Nép az országban mintegy félezer rendezvenyen, szakíró-olvasó találkozón, könyvpremieren, ajánlja majd a műszaki könyveket A Műszaki Könyvkiadó az eseményre több jelentős kézikönyv, lexikon kiadását időzítette. így kerül a könyvesboltokba Kubinszky Mihály főszerkesztésében a Modern építési lexikon. A napokban hagyja el a nyomdát öt jelentős összefoglaló munka a kézikönyvek sorozatban: A közüti közlekedés kézikönyve, a Villamosszerelőipari kézikönyv, a Bőrfeldolgozóipari kézikönyv, Az épületgépészet kézikönyve és a Villamos hőtechnikai kézikönyv. Szintén több új kötettel jelentkezik a népszerű ipari szakkönyvtár sorozat is. Várhatóan kelendő lesz Az autóvezetés mesterfogásai című újdonság is. (MTI) A típustervek alapján felVietnami szolidaritási küldöttség A Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására szerdán Budapestre érkezett a Vietnami Szolidaritási és Barátsági Bizottság küldöttsége Hoang Minh Giamnak, a bizottság elnökének a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése külügyi bizottsága elnökének vezetésével. leninizmus tanszékeken dolgozó kommunisták. A tanárképző főiskola KISZ-bizottsága évek óta a fiatalok részére olyan vitakört szervez, ahol párttag oktatók ós hallgatók adnak tájékoztatást a pártéletről, a föladatokról, az új belépővel szembeni követelményekről, meghallgatják a véleményeket ée válaszolnak a kérdésekre. Ezt a jó módszert másutt is érdemes lenne alkalmazni. Az orvosegyetemen külön hallgatói alapszervezet működik, a JATE-n és a tanárképző főiskolán pedig hallgatói pártcsoportok. A fölvétel időszakában ezek, illetve a pártszervezet által megbízott oktatók foglalkoznak a jelentkezőkkel. A Politikai Bizottság határozata értelmében 1976. június 1. óta a felsőoktatási intézményekben is működnek konzultánsok. A párttaggá nevelés folyamatában különösen azokban az alapszervezetekben dolgoznak eredményesen, ahol több hallgatót vesznek föl. Az ajánlók mind nagyobb felelősséget éreznek a pártba lépő fiatalokért. Elemzőb. ben, kritikusabban mutatják be őket a taggyűlésnek, s munkájukat a fölvétel után sem tekintik befejezettnek. Ez a fejlődés annak köszönhető, hogy az egyik ajánló rendszerint a hallgatót jól ismerő oktató, akivel éveken át szoros munkakapcsolat is kialakult. Helytelen azonban az olyan nézet — az orvosegyetemen hallották korábban — mely szerint a hallgatók pártba ajánlása csak a marxizmus—leninizmus tanszék oktatóinak föladata. A párttaggá nevelés minden kommunista kötelessége, függetlenül attól, hogy milyen a beosztása és a tudományos fokozata. Az utóbbi években a jelentkezők 95,2 százalékának a KISZ-taggyűlés volt az ajánlója. Az új párttagok aktivitása, munkája és emberi magatartása arra vall, hogy a KISZ rendes fiatalok útját egyengeti a párt kapujáig. A jelentés és a vita alapján a városi párt-vb elismerte az egyetemi és főiskolai pártszervezetek tagfalvételi eredményeit és kijelölt néhány fonto6 föladatot; A többi között hangsúlyozta, hogy az arra alkalmas hallgatókat lehetőleg föl kell venni a párt soraiba. A felsőoktatási intézmények pártás KISZ-szervezetei a megfelelő kiválasztás érdekében legyenek szoros kapcsolatban a honvédség, a munkahelyek hasonló szervezeteivel. Általában: tekintsék igen fontos föladatnak a hallgatók legjobbjainak kommunistává nevelését. Hogyan hasznosítják az állami földeket? A megyei NEB ütése A Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tegnap, szerdán délelőtt Szegeden ülést tartott. Nagyon fontos téma összefoglaló jelentését vitatta meg a testület dr. Kakuszi Lászlónak, a NEB megyei elnökének vezetésével. Az alapos, körültekintő jelentés nem kevesebbre adott választ, mint arra: hogyan hasznosítják a vállalatok, a tanácsok, az intézmények — mint például az OTP — az állami tulajdonban levő, d« általuk kezelt földeket. A NEB az anyagot megvitatva úgy foglalt állást, hogy a feltárt hiányosságok ismeretében javaslatokat juttat el az érintettekhez a hibák felszámolásához S hogy a javaslatok birtokában milyen intézkedéseket tesznek, tettek — azt a következő évben ismét megvizsgálják a népi ellenőrök.