Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-31 / 205. szám
VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! 68. évfolyam 205. szám 1978. augusztus 31., csütörtök Ara: 80 fillér M S Z M P SZEGED VÁROST BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Felkészüllek az őszi szállítási idényre Ülést tartott a Csongrád mogyoi szállítási bizottság Az ér hátralevő hónapjaiban nagy mennyiségű ipari, mezőgazdasági termék szállítása vár a Csongrád megyei vállalatokra, mezőgazdasági üzemekre. Az őszi szállítási idényre történt felkészülést értékelte szerdán Szegeden tartott ülésén a Csongrád megyei szállítási bizottság Kovács Imrének, a megyei tanács elnöke általános helyettesének vezetésével. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Csoltó László, a Központi Szállítási Tanács titkára is. Az időszerű szállítási feladatokról beszámoló jelentést készítettek Szilágyi Ernő. a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője, dr. Kardos János, a Volán 10-es számú Vállalat igazgatója és Lovász Lázár, a MÁV Szegedi Igazgatóságának vezetője. Az ülésen felszólaltak Horváth Gyula, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának munkatársa, a DÉLÉP, a ZÖLsagp< DÉR' T és a cukorgyárak képviselői is. A jelentések és a vitában felszólalók megállapították, hogy a termelő- és a szállítóvállalatok felkészültek az őszi betakarítási, szállítási idényre. A várható Bzállítási feladatok megvalósítására, ha kedvező marad az időjárás, elegendő fuvareszköz áll rendelkezésre Csongrád megyében. Az év nyolc hónapjában különböző problémák ellenére a Volán, a MÁV és a többi szállítóvállalat, az üzemek, termelőszövetkezetek segítségevei a megyében levő szállítókapacitás kihasználásával a legtöbb területen kielégítették szállítási igényeiket. A MÁV és a Volán a szállítókapacitás jobb kihasználása érdekében a népgazdaság érdekeit is figyelembe véve előszállítási lehetőséget adott a fuvaroztatóknak. Kélték az érdekelt vállalatokat, hogy a második félévre tervezett szállítások egy pészét ütemezzék át az év első hat hónapjára. Az előszállításban eredményesen részt vevő vállalatoknak a MAV fuvardíj-visszatérítést is adott. Lényegében az elmúlt év hasonló időszakához mérten több ipari, mezőgazdasági terméket fuvaroztak szállítási vállalataink. Néhány nap múlva iníul az őszi szállítási idény. A bizottság a mezőgazdasági üzemek vezetőivel egyetértve számol azzal, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt 10—14 nappal elhúzódik a különböző mezőgazdasági termékek érési időszaka és ez várhatóan növeli az őszi csúcsforgalom gondjait. A szállítási idényre való készülődés első szakaszában nemcsak a szállítóvállalatok kapacitását mérték fel, hanem a közületek, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok 2 tonnánál nagyobb raksúlyú járműállományát is. Megyénkben s közületek több mint ezer, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek 974 teherjárművel rendelkeznek. A betakarítási munkák során a mezőgazdasági szövetkezetek egymás közötti kisegítését, szállítóeszközeik üzemeltetésének koordinálását a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, a közületi járművekét a szállítási bizottság intézi, ha rendkívüli időjárás, az őszi csúcsforgalom ezt szükségessé teszi. A szállítási bizottság a vállalati igények alapján összegezte az elszállításra váró áruk mennyiségét Megállapította, hogy az év hátralevő időszakában egy hónap alatt több árut kell elszállítani, illetve fogadni, mint az eddig eltelt nyolc hónap átlagában. Ezért felhívja a fuvaroztatók figyelmét arra, hogy fokozzák az árufogadási és feladási készséget. A szállítási feladatokat csak úgy oldhatjuk meg sikeresen, ha a be- és kirakodások, ná'. megszüntetik az ötnapos munkahetet, szombaton és vasárnap is fogadják az árut, és kirakják a vagonokat, hogy azokat a MAV a szállíttatok rendelkezésére bocsáthassa. A legfontosabb termékeknek soronkívüliséget biztosítanak. Az őszi forgalom ideje alatt elsődlegességet kapnak a szállításban az export- és importáruk. Továbbá a szén és a kőolaj, az élő állatok, a különböző termények, s természetesen a mezőgazdasági betakarítómunkához szükséges üzemanyagok, műtrágyaszállítmányok, s minden esetben a lakosság fogyasztását szolgáló iparcikkek. Még e termékek és áruk szállításán belül is a bizottság külön sorol, ha erre szükség lesz. Minden erőt mozgósítani kell arra, hogy megvalósuljon a Központi Szállítási Tanács állásfoglalása, miszerint úgy kell szervezni a szállítótevékenységet, hogy egyetlen termelőüzem se csökkentse a termelés lendületét anyaghiány miatt Ehhez arra is szükség van, hogy a száfiíttatók reáUs igényeket nyújtsanak be, ne kössenek le az indokoltnál hosszabb ideig vasúti kocsikat, teherautókat. A ma meglevő kapacitással, eszközellátottsággal és létszámmal kell és lehet elvégezni az őszi szállítási idény nagy munkáját. Az erők összefogásával, a termelők, szállítók és az árut fogadók jó együttműködésével. Nehéz feladatok várnak — hárulnak az ipari, a szálitóvállalatokra, a mezőgazdasági üzemekre. Jó szervezéssel, pontossággal, a tartalékok kihasználásával, a korszerű szállítóeszközök és módszerek alkalmazásával, a dolgozók szociális és munkakörülményeinek javításával megvalósíthatjuk az őszi csúcsforgalom feladatait. Fényképezés az űrben A különböző fényképezési programokkal foglalkoztak elsősorban szerdán a Szaljut—6. űrállomás „négyesfogatának" tagjai. A nemzetközi együttes, amelyben az NDK űrhajósa, Sigmund Jáhn is részt vesz, nem csupán a szovjet és NDK-beli összefogással a Kari Zeiss gyárban elkészült különleges berendezéssel, a hat zónában, különböző színtartományokban dolgozó MKF—6M géppel dolgozik, hanem más, NDK-gyártmányú fényképezőgépeket és filmeket is kipróbál a világűrben. Mint ismeretes, az MKF— 6M eredeti változatát éppen a nemzetközi együttes jelenlegi parancsnoka, Valerij Bikovszkij próbálta ki annak idején nagy sikerrel a Szojuz—22. űrhajón. Az akkori tapasztalatok alapján a szerkesztők, tervezők néhány módosítást hajtottak végre a berendezésen és azt máris sikerrel használták. A Szaljut—6-on, az NDK-űrhajós részvételéved folyó munka most valamelyest eltér az eddigiektől, amennyiben külön az NDK területéről is készítenek felvételeket. A berendezés sajátossága az, hogy a különböző színtartományokban készül felvételek a Föld felszínének olyan domborzati és egyéb viszonyait tárják fel, amelyek normális géppel nem kerülnének a felvételekre. Készülődés Bogorodcsányban Az első szociális és kommunális létesítményt csütörtökön Bogorodcsányban avatják fei Az elkövetkező hetekben, hónapokban egymást követő üzembehelyezések és kulcsátadások négy esztendő jó munkájára tesznek pecsétet és összesen mintegy 4000 magyar szakember erőfeszítéseit, kezemunkáit dicsérik. Szerdán a négyezer lakosú járási székhely 1100 magyar lakta ideiglenes munkásszállásán mindenki a közelgő ünnepségre készült. Csütörtökön népes közönség előtt avatják fel a 960 diáknak épített 24 tantermes, tízosztályos iskolát, amelyet házgyári elemekből alakítottak ki. A kétszintes korszerű előadótermekkél és sportudvarral „felszerelt" épület H betűt formál. Az átadás név-' adóünnepséggel fonódik ösasze: az iskola ünnepélyesen felveszi Kun Béla nevét. A földszinti előcsarnokban a magyar ós a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségeinek életét bemutató kiállítást nyitnak meg. Bogorodcsány művelődési házában a járás vezetői ünnepélyesen átveszik a 21es számú állami építőipari vállalat dolgozói által emelt 143 lakást. Bányásznapi ünnepség a NIM-ben A szén-, az olaj-, a bauxit-, az érc- és az ásványbányászat 120 ezer dolgozóját köszönti az ország a 28. bányásznap alkalmából, amelynek jegyében az első ünnepséget szerdán tartották a Nehézipari Minisztériumban. Simon Pál miniszter emlékezett meg a bányászok áldozatos munkájáról, erőfeszítéseiről, küzdelmük sikereiről, amelyekkel jelentősen hozzájárultak a népgazdaság energia- és nyersanyagigényeinek kielégítéséhez. Az ünnepségen Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese 49 bányaipari dolgozónak adta át a Bányász Szolgálati Érdemérmet, közülük 37 bányásznak e kitüntetés arany fokozatát. A bányászokat köszöntő ünnepség elnökségében ott volt Borbély Sándor, az MSZMP KB titkára. A bányásznap vállalati ünnepségein összesen 9843 dolgozó kapja meg a Bányász Szolgálati Érdemérem arany, ezüst, vagy bronz fokozatát, s 85-en a Kiváló Bányász. 242-en a Bánvászat Kiváló dolgozója kitüntetést. Ezekben a napokban osztják ki a hűségjutalmakat is, amelynek összege mintegy 775 millió forint * Szeptember első vasárnapia a bányásznap, ezúttal a 28., amikor tisztelgünk az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai esendőrsorAz odesszai vendégek a megyei pártbizottságon tűz bányászmártírjainak, a munkásmozgalom sok névtelen hősének emléke előtt, s megemlékezünk a felszabadulást követő győztes széncsaták résztvevőiről. A társadalom a megbecsülés sokféle jelével fejezi ki elismerését a bányászok helytállásáért. Az ipari dolgozók átlagkeresetét 40—50 százalékkal meghaladja a bányászok bérszínvonala Központi intézkedésként 1975 óta a bányászok, s közülük elsősorban a föld alatt dolgozók, felemelt összegű hűségjutalmat kapnak. Jó néhányan ezen a bányásznapon 10—15 ezer forintos, vagy még magasabb összegű hűségjutalomban részesülnek. A kormány intézkedésére kedvezményes feltételek alapján 10 ezer lakáshoz jutnak ebben a tervidőszakban a bányászok. A bánvászat távlati tervei is biztatóak. Tatabánva és Bicske kőrnvékén a következő tervidőszakban kezdik a munkát az eocén-kori barnaszén telepek kiaknázására épített új bányaüzemben. A biztonságosahb munka feltételeinek iavítása -nePett a szénbánvászat az öt<W'k ötéves tervben 2.1 milliárd forintot fordít munkavédelmi, biztonságtechnikai fejlesztés re. (MTI) (A bányásznap szegedi programját lapunk 5. oldalán ismertetjük.) Enyedi Zoltán felvétele A megyei párt. és tanácsi vezetők megbeszélése az odesszai vendégekkel. A háromtagú odesszai delegáció a Csongrád megyei tanács vendégeként negyedik napja tartózkodik megyénkben Viktor Antonovics Kovalenkónak, az Odessza megyei tanács elnöke általános helyettesének vezetésével. A testvérmegye küldöttségét szerdán délelőtt fogadta dr Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság első titkára és tanácskozott velük a megye gazdaságpolitikai kérdéseiről, elsősorban a mezőgazdasági és élelmiszeripari termeles időszerű feladatairól, az elmúlt években elért eredményekről A baráti beszélgetésen részt vett dr. Perjési László, a Csongrád megyei tanács elnöke. Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára és Szabó Jánosné, a megyei tanács elnökhelyettese. A szovjet küldöttség vezetője a látogatásuk során szerzett eddigi tapiasztalataikról és a kapott tájékoztatókról szólva elmondotta: ió érzéssel látják, hogy Csongrád megyében eredményesen valósítják meg ipari vállalatok, mezőgazdasági üzemek az ötödik ötéves terv feladatait. Megköszönte a megyei párt- és tanácsi szerveknek, a megyei vehetőknek, hogy lehetővé tették a mezőgazdaság termelési eredményeinek megismerését, valamint azt, hogy megismerhették az ipari, a mezőgazdasági dolgozóknak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére kibontakozott munkaversenyben elért sikereit. " " Ezt követően a küldöttség tagjai a szeged-mihálytelekí Üj Élet Termelőszövetkezetbe látogattak. A vendégeket elkísérte Szabó Jánosné, a megyei tanács elnökhelyettese és Bányainé dr. Birkás Mária, a szegedi városi tanács elnökhelyettese. A delegáció tagjait és a kíséretükben levő vendégeket Kaczor Balazs, a szövetkezet elnöke tájékoztatta a közös gazdaság eredményeiről, majd bemutatta a baromfitenyésztő telepet és a feldolgozó üzemet A délutáni órákban a makói járással ismerkedtek as odesszai vendégek. A pitvaros! Felszabadulás Termelőszövetkezetben üdvözölte a delegáció tagjait a makói iárási hivatal és a községi közös tanács nevében Sárvárt Zoltánné dr., majd Lehóczki István, a tsz elnöks tájékoztatta őket a szövetkezeti gazdaság életéről, fejlődéséről. eddigi termelésigazdasági eredményeiről. Ezl követően megtekintették a tsz nagyéri sertés- és az ambrózfalvi baromfitenyésztő telep>ét, és két háztáji gazdaságot is. Ruházati ipar Javuló körülmények csökkenő létszám A munka megkönnyítése — az eddigi eredmények összegezése és a feladatok meghatározása — volt a fő témája a ruházatipari dolgozók szakszervezete központi vezetőségének szerdai ülésén, amelyen felszólalt Keserű Jánosné könnyűipari miniszter is. A központi vezetőségnek a szakszervezet legutóbbi kongresszusa óta eltelt időszakot felölelő beszámolóját kiegészítve Tóth Tiborné főtitká rámutatott: a vizsgált idő szakban tovább javultak a ruháipar dolgozóinak élet- é munkakörülményei. Mindennek ellenére az ipa dolgozóinak létszáma 197 óta 2300-zal csökkent. Pedii ebben az iparágban a törzsgárdatagok megbecsülése, a GYES-ről visszatérőknek és nagycsaládosoknak nyújtott kedvezmények meghaladják az előírtakat.