Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-27 / 202. szám

Vasárnap, 1978. augusztus 27. PÁRBESZÉD Tóth László % Nincsen fogadóórám — Ha kirándulni akar a gyermekkorába, hová utazik el? — Ide a szomszédba, Felsővárosra, a Hőbiárt basa utcába. A szülőházam nincs már meg, elbontották. — Munkásnegyed a harmincas években; ha visszaidézi az akkor ott élő gyerek Tóth Lászlót, mi jut eszébe? — A szüleim; apám mestersége kőműves volt, az anyám odajárt dolgozni, ahová tudott, és eszembe jutnak természetesen a barátok. — Ott és akkor mi látszott karriernek? — Motorszerelő szerettem volna lenni. — És? — Barátaim dolgoztak Újszegeden a szövőgyárban. Gépek vannak ott is, gondoltam megpróbálom. Odáálltam a gyárkapuhoz: — Ez mikor volt? — 1941 júliusában. Ott ácsorogtunk felvételre várva, összegyűltünk naponta negyven-ötyenen. — A mostani munkaerőínséges világban örülne-e a KSZV vezérigazgatója, ha naponta anynyi munkára jelentkező állna a gyárkapuban? Tóth László felkapja a fejét, szúrós pillantást vet rám a szemüvegén át — Ez komoly dolog, ne haragudjék, de ezen nem tudok viccelődni... Az egyik legnagyobb vívmány a teljes foglalkoztatottság. Ha ez nincs, nincs létbiztonság. Tudom, hogy néhány ember azt tartja: akkor lehetne Valódi termelési fegyelemről beszélni, ha volna nálunk egy kismértékű munkanélküliség, de ez helytelen nézet. És aki ezt hirdeti, nem látta például azt az asszonyt, akit én akkor, negyvenegyben. Már három hónapja dekkolt ott, várta, hogy dolgozhasson, mert meg akart élni. Én két hónap után kerültem belül a kapun. — Utána? — Dolgoztam, elvégeztem a Szakmai középiskolát, s közben elő is léptem. — Mivé? — Hát legelőször is zsákszővövé. Aztán szereltem hengereket, gépeket, majd segédmüvezető lettem, mester. — Felderült az arca! — Ezekre az évekre nagyon Szívesen emlékezem. Művezető lettem, önállóan dolgozhattam. Nekem kellett megszerveznem a munkát, én őrködtem a gépek technikai színvonala fölött, osztottam el az anyagot — Ma mindenki arról beszél, hogy az iparban az egyik legnehezebb s leghálátlanabb poszt a művezetőké... — Igen, és ennek több oka van. Régebben több múlott a művezetőn. Én például azért szerettem azt a munkát, mert szinte naponta adott sikerélményt Ha jól állitottam be valakinek a gépét, hálás volt érte. Előfordult, hogy egy öreg cémázó megkért, lőjem be a szerszámát, mert a másik szakmányban nem tudták, látja, erre és sok másik esetre is emlékszem, és ez jelent valamit — És ma? — Az az érzésem, hogy kívülről akarjuk megszervezni a munkát? — ön is? — Egy kicsikét. Pedig az a véleményem, hogy a munkát a munkahelyi vezetőnek kell megszerveznie, mert azt ő tudja azon a helyen a legjobban. A gyakorlat tanítja meg rá. Ez az egyik dolog. A másik, hogy manapság olyan gyorsan cserélödnek az emberek, hogy nincs idő megismerni őket, közel kerülni hozzájuk. Pedig fontos volna. Művezető koromban úgy éreztem, hogy a munkatársaimmal egymásra vagyunk utalva; úgy ismertem őket, mint a saját családomat. Én megfogtam az anyagot, ha kellett Ez ma nem divat. — Azt beszélik, hogy néha mostanában is odaáll a. szövőgéphez ... — Néha igen. Járok valamelyik gyárban, s látom, hogy félre van fűzve egy szövőgép, odamegyek, kivágom a hibás részt, aztán elmondom a szövőnőnek, hogy figyeljen oda jobban, mert egész életében nem keres annyit, amennyi kárt csinál így egy-két műszak alatt. — Népszerű ember? — Ezt én nem tudom. Népszerű? Ez művészek jelzője inkább, és a népszerűség lehet olcsó is. Én keményen fogom meg a dolgokat, ahol keményen kell fogni, ha ilyesmire gondol... Az a véleményem, hogy az emberek nem szeretik, ha mindig mindenkinek igazat ad a vezető... — Akkor mit szeretnek? — Az igazságot! — És megtalálják? — Ezt mire érti? — Például arra, hogy valakinek olyan gondja-baja van, amivel eljön a vezérigazgató fogadóórájára ... — Nincsen fogadóórám. Látom csodálkozik, mert a fogadóóra divatos dolog. Én mégsem látom értelmét. Az időm nagy részét ugyanis nem én osztom be, hanem a körülmények kényszere Hat megyében vannak üzemeink ... A titkárságon tudják, ha keres valaki, be kell szólni, s ha tehetem fogadom, vagy megmondom, mikor jöhet — Sokat dolgozik? — Hétre járok, a munkába jövök, nem a készülődésbe; általában nyolc óra a munkaidóm, ezt igyekszem betartani. Szerintem nem jó vezető az, aki belefullad a munkába, benn van éjjel-nappal, az olyan ember nem élvezi azt, amit csinál... A válla mellett egy díszes oklevélre látok. A SZOT elnökségétől és a Minisztertanácstól kapta a vállalat „A IV. ötéves terv teljesítésében, a szocialista munkaversenyben elért kiemelkedő eredmények elismeréséül." — Az oklevelet nézi, és azt akarja kérdezni: miként lehetséges, hogy a KSZV, amely 1975ben ilyen elismerést kapott, ma komoly problémákkal küzd? Bólintok. — Nézze, a körülményeink már akkor is nehezek voltak; korszerűtlenek a termelési feltételek, nem kielégítő az iparág és a mezőgazdaság kapcsolata. Meg kellett emelni a kender felvásárlási árát, hiszen importvetőmagból állították elő. Kedvezőtlenül hatott a szabályzók hetvenhatban bekövetkezett szigorítása is. — Számszerűen? — Felére csökkent a vállalati nyereség. — Miben látja a legfontosabb okát? — A termeltetés költségeinek nem az iparban kellene lecsapódniuk. Jelenleg pedig ez a helyzet. És a szabályzók sem differenciáltak az iparágban. — Megoldás? — A dolgok, miután szigorú matematikának engedelmeskednek, maguktól nem rendeződnek el. Keressük a megoldást, terveket készítettünk, elindítottuk a műanyagprogramot. Javítjuk anyag- és költséggazdálkodásunkat, a munkafegyelmet — Az utóbbiról jutott eszembe. Sok vezetőtől hallottam: nehéz fegyelmet tartani, mert a dolgozó könnyen odébb áll, ha követelnek tőle . . . — Szerintem pedig nem nagyobb fáradság Jó terméket gyártani, mint rosszat! Ságvári Endre Szegeden ...i — Ez elv. Ml a módszer.? — A minőségi bérezés példá-. ul. Bevezettük, bevált. — Más? — A munkaverseny, a DH. — Az akadályok? — A technikumok megszűntével a mi középvezetői utánpótlásunk akadozni kezdett És ma már az a helyzet, hogy a Covema, a Lenzing és a Raschel gépeket, ebben a műfajban a világ talán legkorszerűbb berende. zéseit, egyre alacsonyabb képzettségű emberek irányítják és kezelik. — És a mérnökök? — Aki diplomát szerez, azonnal szeretne odaülni egy íróasztalhoz, s onnan irányítani. Ez hiba. Jó vezető az lesz, aki belekóstol a gyakorlati életbe is. Ügy gondolom, hogy a jófejű ipari tanulókat kell tanítani, mert azok, ha elvégzik az iskolákat, visszajönnek, s nem mennek el máshová: mondván, nem ilyen lovat akartam. — ön gépészmérnöki diplomát szerzett a Műegyetemen, a saját példájára céloz? — Harminchét esztendeje vagyok a szakmában. — Kapott egy sor magas kitüntetést, három miniszteri dicséretet, a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatát, elismerést kiváló szakszervezeti munkáért Legutóbb a KSZV aranygyűrűjét kapta... Már ne haragudjék; de nem látom az ujján... — Nem viselek mindig gyűrűt, reumásak az ujjaim, ezért. Azt az aranygyűrűt meg ereklyének tartom, sajnálnám elkoptatni... -- Az embert nemcsak a kitüntetések minősítik, készül róla bizonyos időközönként minősítés is, ebbe pedig valós vagy vélt hibáit is bele szokták Imi... — Hogy mik a hibáim? Néha úgy érzem, túl nagy iramot diktálok, türelmetlen vagyok. Ezt tudom, húsz éve mondta az akkori főnököm: „maga az élettől mindig a maximumot várja". Azt hiszem, ez a hibám azóta is. Lehet, hogy van más is, de azt én sohasem fogom tudni megmondani. Ha tudnám, már nem is volna.igazi hiba, mert úrrá lehetne lenni rajta. PETRI FERENC S

ágvári Endre 1944. július 27-én fegyverrel a kezében, a támadóival vívott tűzharcban esett el, amikor egy illegális találkozón a Zugligeti úti cukrászdában négy csendőrnyomozó tört rá. Hosszú ideig homály fedte, miként jutottak a Központi Csendőrparancsnokság nyomozói Ságvári Endre nyomára, hiszen Ságvári mély illegalitásban élt, s csak a fővárosi és vidéki kommunista mozgalom megbízható vezetőivel érintkezett. A Ságvárira támadó egyik csendőrnyomozó, Keleti Tibor, a felszabadulás után felesége révén holttá nyilváníttatta magát és Szabó József álnéven élt. Éppen Keleti Tibor volt az, akit Ságvári pisztolylövései a karján, majd a térdén súlyosan megsebesítettek, és hosszú időre kórházba került, ahonnan eltűnt Ez segített a holttá nyilvánításban. 1957 nyarán azonban Zalaegerszegen felismerték, s a Belügyminisztérium politikai osztályának vezetője utasítást adott a gondos felderítésre. Működésbe lépett a gépezet, melynek eredményeként Szabót alias Keletit, 1958 januárjában letartóztatták. Keleti mindent bevallott. Kiderült, hogy Forrai Jenő, a csendőrparancsnokság beépítejt embere volt, és 315-ös fedőszámon küldte a mozgalomról jelentéseit, amely később a Ságvári-ügy egyik híres száma lett, s tulajdonképpen é volt Ságvári lebuktatója. Számunkra rendkívül érdekesek azok az anyagok, amelyek új kutatások nyomán mutatják, milyen kapcsolatai voltak Ságvári Endrének, mint az ifjúkommunista mozgalom egyik központi irányítójának a mi területünk ifjúkommunista mozgalmával. Ságvári illegális kapcsolatot épített ki Dél-Magyarországon a szegedi mozgalommal és a Viharsarok tetepüléseivel, ahol a Földmunkásszövetség és a történelmi hagyományok révén az ellenállás táptalaja adott volt Ságvári Endre 1936-ban az Országos Ifjúsági Bizottság (OIB) munkatársa, 1940-től az OIB titkára lett. Kulich Gyula közvetlen munkatársaként irányította az OIB szervezeteinek kiépítését munkás-paraszt ifjúsági találkozók szervezését. Ennek keretében 1938. augusztus 19—20-án zajlott le az OIB országos konferenciája, melyen a szegedi ifjúmunkások küldötteiként ifj. Dáni János, Dáni Mihály és Lengyel Ágoston vettek részt. Ettől az időponttól datálódik az első kapcsolatfelvétel Ságvári Endrével. A konferencia időpontjának megválasztása nem volt véletlen, a szervezők gondoltak arra, hogy a Szent István napi ünnepségekre sokan utaznak Budapestre és így nem feltűnő, ha az országból fiatalok is ebben az időben a fővárosba tartanak. A másik meggondolás az volt, hogy ilyenkor féláru utazási kedvezmény volt és ez csökkentette a kiadásokat. A konferencia négy különböző helyen zajlott: a „Népszava „Conti utcai székházában, a Magdolna utcai (ma Koltói utca) Vasas Székházban, Pünkösdfürdőn és Gödön, ahol az MTE-nek „Fészek" nevű sporttelepe volt. Gödön előbb a szűkebb csoportmegbeszélések zajlottak le, majd a küldöttek szélesebb körében vitatták meg a feladatokat. Az előadó mindkét esetben Ságvári Endre volt. A' megbeszélések — Ságvári által előadott — témáit sikerült felkutatnunk: a spanyol polgárháború utáni helyzet, a nemzeti összefogás szükségessége, a nyilas előretörés visszaszorítása — melyben magának Ságvárinak is emlékezetes szerepe volt, gondoljunk a Tompa utcai nyilasházban 1937-ben összehívott gyűlés szétverésére — a legalitás felhasználása, szimpatizánsok toborzása, hozzáférkőzni a falusi fiatalokhoz. A szegedi ifjúkommunista fiatalok ezen instrukciók értelmében jártak ki Algyöre, Szőregre, Röszkére, Kiskundorozsmára, sőt a Viharsarok falvaiba is politikai-agitációs munkára. Az ezt követő 1939-es. 1940-es és 1941-es országos OIB konferenciákon Ságvári óriási munkát végzett Ságvárit a csendőri és rendőri hatóságok már ismerték. Tudták róla, hogy a Szociáldemokrata Párt Országos Ifjúsági Bizottságának a vezetője. Csak azt nem tudták, ami a legfontosabb volt: hogy mint a KMP tagja vezeti az OIB-ot. Miután 1942 elején világossá vált hogy a függetlenségi mozgalom centrumában az általuk halálosan gyűlölt erők állnak, keresni kezdtéK a Kommunista Párt szervezeteit Az Országos Ifjúsági Bizottság munkájának befellegzett — azt betiltották — új kereteket, új formákat kellett keresni. Maga Ságvári is illegalitásba vonult Ságvári Endre — kutatásaink jelenlegi állása szerint — 1943 januárjában jött le először Szegedre, egy vasárnap, Miilók Sándorral, a Népszava szerkesztőségének tagjával, hogy a Szegedi Munkásotthonban Papdi Györgygyei, Boda Józseffel, Lengyel Gusztávval, Komócsin Zoltánnal Móriczné Rosenberg Annával megbeszéljék az országos Népszava agitáció legsürgősebb teendőit, Igyekeztek felmérni, mi a hatása a Népszava 1941-es karácsonyi számának, melyről Komócsin Zoltán számolt be. Felhívták az ifjúkommunistákat, hogy gyűjtsék a Népszava előfizetőit Ságvári arra törekedett, hogy az ifjúkommunista fiatalok vezetőivel külön megbeszélést folytasson. Ságvári és a négy ifjúkommunista fiatal — arra való hivatkozással, hogy megkívánják mutatni a párt serlegeit, érmeit — az MTE szobájába távozott. Jelentősége volt annak, hogy a találkozó itt jött létre. A konspiráció szabályaival megegyező volt ez, mert az MTE szobája két oldalról volt megközelíthető, az egyik a Bucsezán- család lakása előtt elhaladva, a vaslépcsőn keresztül, a másik az udvari falépcsőn a színháztermen át. A színházterem közti ajtót le lehetett zárni, így arról nem lehetett idegeneknek megközelíteni az MTE szobát. Ha valaki a vaslépcsőn közlekedett, annak zaja miatt ezt rögtön észre lehetett venni, továbbá, ha szükségszerűnek látszott — hiszen Ságvári ekkor már (Folytatás a 6. oldalon.) Benke László Zaboskertben Ismeri kezem a kapanyél fényesre kopott simaságát, tudom a nyél,a tenyerem megszorítaná, régi társát Cábultam perzselő napon ecsenye pirosnál vörösebbre, ibamon az égő vágást • érés porbocskor bekötötte. Sajnálatában a dolgos Terka képzelhetni hogy mit kínált, hej ha még a hórihorgas gazban matathatnám a bugyiját Terkák dalát a megnőtt fenyves • a munkakönyvem pecsétje őrzi. A pecsét alatt, papíron áll, négy-húszért kellett elidőzni. A gyönge csemetéket féltve a kopáron mégis mi ültettük, mibennünk zúg a tölgy, a luc s a mi lelkünk suhog bennük. \ közös kannafedélből oltott omjúság bennem azóta lobban, mióta mélyen és magában zúg J zaboskerti erdő elhagyottan. Zúgj, árvaság; zaboskert, suhoghatsz. Sorsa kit erre, kit arra dobott Szerelmünk a földben, egyszer életre halálra kapaszkodott