Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-03 / 181. szám

i Csütörtök, 1978. augusztus 3. Épül a hőerőmű Hazai, nagyban Az ország egyik jelentős beruházasa a Bicskei Hő­erőmű. A Vízgépészeti Vállalat már építi a mintegy két és fél millió köbméteres hűtővíztároiót. Ehhez mintegy egy­millió köbméter földet kell megmozgatniuk. Az első fél- i éves terv ké'száz mé'er résfal építését irányozta el. A szo­cialista brigádok — felajánlásaikat teljesítve — ötven mé­terrel többet készítettek el. Képünkön: előregyártott beto­nithabarcsból készült réslemezek beemelése. Ösztön helyett a jogismeret Mintha cserbenhagyná saL Bizonyos termékek jó ősi ösztöne a vevőt, gyakran minőségéről a vásárlónak az vakon bízik az eladóban, üzletben kell meggyőződnie. Aztán, ha utólag kiderül, Ha elmulasztja, legfeljebb hogy hibás a termék, bosz- hat hónapon belül kérheti a szankodik, visszamegy a cserét vagy a vételár meg­holtba panaszkodni. Általa- térítését. Ez esetben az áru ban orvosolják is a pana- szavatolt. Amennyiben bíró­szát. de előfordulhat, hogy tudtára adják, nem jogos a ság elé kerül az ügy, a ve­Szerencsére nem ez a példa jellemzi a hazai jót­állásokat. * Pusztán a vásárlást iga­zoló számla felmutatására a boltokban kicserélik a hibás szövésű méterárut, megtérí­tik az első átázástól kifehé­kifogása. Vagy belenyugszik vőnek kell bizonyítania, hogy redett cipő árát stb. Emiatt ebbe, vagy tovább keresi az a hiba a vétel után kelet- hiszi a vevő, ha szavatolt igazát Egészen a bíróságig kezett. f. termék- ,a blok^ elegendő elmehet, e.őbb-utóbb azon- Volt, aki négy hőnap SSTlS^ ÍSÍE ban kénytelen megismerni a múlva kifogásolta, tönkre- kező példa is ezt igazolja, eaját jogait és legközelebb ment a cipője és kérte cse- Külföldiek vacsoráztak egy jobban odafigyel a vásár- réljék ki másikra. Nem fo- 5fgef. étteremben Fogyasz­' , , . ... tas utan kifogásolták azetel lasnal- gadtók el a reklamaciot, minöségét) sőt azt is gyaní­ugyanis megállapították, lottók, hogy a számolásnál A kereskedők többnyire hogy a hibát négy hónappal becsapták őket. Másnap reg­messzernenően figyelembe korábban is jól láthatta. gel ugyan eI ke]lett utaz­veszik a vásárlók érdekeit a Ráadásul elismerte, azért ^Sl reklamáció elbírálásakor, nem szólt előbb, mert úgy felügyelőségnek ellenőrzésre. Rendszerint nem is sejti a gondolta, kifizetődőbb lesz Több hónapos vizsgálat so­vevő, milyen jogszabályok hallgatni. Ha ismeri a jog- rán- írásszakértő bevonásá­teszik lehetővé, hogy kifő- szabályt és az érvényesítő Sínlát"^ aZ°nOSÍtani 3 gásoljoa Némelyik üzletben apparátust, bizonyára nem ugyan a falon függ az erre próbál nyerészkedni, érvényes rendelkezések rö­kiállító felszolgá­lót. Azt, hogy milyen volt az étel, természetesen már nem tudták kideríteni. A károsultak megkapták a hiányolt összeget (a vizsgá­lat annál jóval többe ke­rült!), de ha a pincér a pa­píron hibátlanul összegez, talán nyoma vész a pénzük­vid ismertetője, de az élel­miszerboltok nagy részében A jótállás a szavatosság­ezzel se lehet találkozni, nál szigorúbb felelősség, a Egyes üzletvezetők sem tud- több alkatrészből álló áru­ják, hogy módosította az kért csak ezt vállalhatja az áruk minőségéért viselendő eladó. Az időtartam is hosz­felelősséget az ez év március szabb, legtöbbször egy év. jjgjj elsejétől életbe lépett új Meghibásodáskor csak kivé- Belföldiekkel is történhet polgári törvénykönyv. Ha telesen lehet kérni a cserét, hasonló eset, jobb tehát a vevőnek valami nem tet- vagy az ár visszatérítését, megelőzni. Ezért, ha a más szik, ott a vásárlók könyve sokkal gyakoribb az olyan országokból érkező vendégek — mondják. Igaz, sokszor javítás, amely nem csökkenti beavatására nincs is mindig helyt adnak az indokolt pa- a termék értékét és használ- lehetőség, . legalább azokat nasznak, visszaveszik a régi hatósagát. kellene tájékoztatni jogaik­konzervet, a savanyodott Az autókban több évig ról, akik a sarki vendéglőbe tejet, mégis méltányos lenne, hibamentesen működik az látogatnak, ha szembetűnően elhelyez- akkumulátor; Szegeden is nék üzletükben a vásárlók vásárolható. Érvényes rá a jogait is megváltoztató ren- jótállás, de ha elromlik, csak delkezéseket. Talán nem is Budapesten javítják meg a egyszer vennék elejét ezzel jótállási jegy ellenében, az apró-cseprő vitáknak. Ilyenkor két lehetőség kö" Mert vélt és valódi sérelem zött választhat az autótulaj­egyaránt akadhat, pontosan donos. Ha teheti, felviszi az említett feltétlen bizalom a fővárosba, az Autóker következményeként. szervizébe, vagy megjavít­A polgári törvénykönyv tatja helyben pénzért kis­arra az esetre, ha a vevő iparossal. Egészen valószí­elégedetlen, kétfajta felelős- nűtlen a harmadik út, mert séggel terheli az eladót: a kevesen tartanak két akku­öavatossággal és a jótállás- mulátort kocsijukhoz... Jámbor Ernő E mlékek, ízek idéződnek föl bennünk a szó hallatán, hiszen vélten vagy valóságosan mekkora örömet oko­zott a hazulról, a szülői házból érkezett csomag fölbontása, milyen utánozhatat­lannak éreztük, már látogatóként betop­panva, anyánk főztjét, s az sem a röstel­lendő élvezetek közül való, hogy távol­ból megtérve, mélyen beszippantjuk a ha­zai föld illatót, a nekünk mindenütt hi­ányzó itthoni levegőt. Érdekes, de talán nem véletlen módon, a nagyban mért, s használt hazai már nem ennyire fontos, kedves. Meg"ehet, azért, mert érzelmileg nem kötődünk annyira hozzá, mint egyéni életünk sok más alkotóeleméhez. Érzelmeink síkjáról az értelmére átlép­ve: gyorsan növekszik a hazai nyersanya­gok minél ésszerűbb hasznosításának je­lentősége. Gazdasági szükségszerűség meg­fogalmazója az MSZMP Központi Bizott­sága 1977. október 20-i ülésének határo­zata — a termelési szerkezet és külgazda­sági politikánk fejlesztésének hosszú távú irányelveiről —, amikor kimondja: „Töre­kedni kell a hazailag megtermelt, illetve importált alapanyag és nyersanyag egyre komplexebb felhasználására, a hazai mun­ka által lehetséges maximális értéknöve­lés elérésére." Ismeretes világgazdasági változások kö­vetkezményeként az importólt energiahor­dozók, nyersanyagok egyre drágábbak. Ezért azután hazai forrásaink értéke is nagyobb lett, s ami korábban nem tűnt kifizetődőnek — így a szénbányászat fej­lesztése —, az gazdaságossá válik. Nem vagyunk könnyű helyzetben. Adottsága­inkhoz képest túlságosan energia- és anyag­igényes ipari termelésünk. A célszerű vál­tozások csak fokozatosan mehetnek végbe, s persze nem úgy, hogy lemondunk a szükséges importról. Ezt a termelés fej­lesztése elengedhetetlenné teszi — gondol­junk csak az energiahordozókra, a nemzet­közi munkamegosztásból következő beho­zatalra stb. —, de korántsem közömbös, mekkora az importnövekedés mértéke, s azzal párhuzamosan, milyen fokú hazai nyersanyagaink hasznosítása. Legtöbbször csak szakemberek szűk kö­re ismeri töviről hegyire egy-egy fejlesz­tési elhatározás indokait. A magunkfajta laikusok előtt csak nagy vonalakban is­mertek az olyan tények, mint az például, hogy a négymilliárd forint fejében létre­hozott dunaújvárosi hullámpapirgyárban más célra nem alkalmas lombos fát, szal­mát, hulladékpapírt dolgoznak fel. Más­fajta eset A gyulai húskombinát 1,3 mil­liárdba kerül, s természetesen hazai nyers­anyagokat használ. Ám úgy, hogy a fehér­jében gazdag hulladékot húslisztüzeme várja, s nem — mint sok más vágóhídon, húsüzemben — a szeméttelep! Mert ez volt e melléktermékek sorsa, miközben tőkés valutáért nagy mennyiségben kényszerül­tünk húslisztet vásárolni a takarmányo­záshoz! Hosszú időbe telt, míg minden érintett helyen belátták: célszerűbb ki­alakitóni a hazai húslisztüzemek hálóza­tát, mintsem évről évre több millió dollárt adni ezért a termékért. Külföldről vásároltuk, ezután majd a Borsod megyei Erdőbényéről kerül a nö­vényvédőszer-iparba az a gyöngykovaföld, melyet vivőanyagként használnak. Nem­csak hazai szükségleteinket fedezhetjük, hanem kivitelre is jut az építőiparban nél­külözhetetlen perlitből. ha a gyakorlatba ültetik át a napjainkban készülő beruhá­zási terveket. Folytathatjuk a sorolást a bauxitbányászattal, a Bito II. és a deáki munkahelyek építésével, azután az idén kitermelendő 2.15 millió tonna kőolaijal. 6.9 milliárd köbméter földgázzal, mind­azokkal a tervekkel, tényekkel, amelyek azt bizonyítják, nem vagyunk annyira sze­gények nyers- és alapanyagokban, mint azt sokan vélik, gondolják. Viszont a szükségesnél szegényebbek vagyunk ötletekben, rugalmasságban, ma­kacs célratörésben, már ami a rendelke. zésre álló javak minél teljesebb hasznosí­tását illeti. Változatos utak kínálkoznak pedig ahhoz, hogy célba*érkezhessünk! Sá­fárkodhatunk jobban a hazaival például úgy, hogy a kivitelben mérsékeljük az anyagok, a félkésztermékek arányát s nö­veljük az olyan termékekét, amikben mi­nél több nagy értékű fizikai, szellemi mun­kát adhatunk el. Ilyenek egyebek között a hírközlést szolgáló átviteltechnikai beren­dezések; viszonylag kis anyagérték, nagy munkaérték. Nem véletlen, hogy ezeknek az eszközöknek mind a termelése, mind a kivitele az ötödik ötéves tervben megkét­szereződik. Járhatunk azon az úton Is, ahol a műszaki fejlesztés kamatait zsebelhetjük be. fgy pél­dául megfelelő technológiai változtatásokkal öt esztendő alatt tízezer kilométerrel nö­velhető a tehergépkocsi-abroncsok átla­gos futásteljesítménye. A fajlagos acélfel­használást pedig azzal is mérsékelhetjük ha előnyt kap a süllyesztékes kovácsolás E technológia nemcsak nagyobb méret­pontosságot tesz lehetővé, hanem tekinté lyes anyagmegtakarítást szintén, az űgv nevezett szabadon alakított hasonló ren deltetésű termékekkel összevetve körűibe lül egyharmadnyit. Természetesnek tarthatjuk, a süllyesz tékes kovácsolás drágább, mint a hagyc mányos, de korántsem annyival, hogy n érné meg a befektetés. Ahogy jól kama toznak azok a többletköltségek is, ame lyek a már kimerült, vagy kimerülőfélben levő olajmezők újbóli termelésbe fogása — a széndioxid-besajtolásos, másodlagos harmadlagos művelés követel. Még így ! olcsóbb ez az olaj, mint az importbő származó. Kifizetődő az a ráfordítás i aminek fejéhen 1970 és 1980 között egy­harmadával csökken a klinker előállító sához szükséges energia, s a példatárból még seregnyi más illusztráció emelhető ki. de talán ennyi is elég, hogy bizonyítsuk: mód van a birtokunkban levő javak jobb, célszerűbb hasznosítósára. N e feledjük: az ipari termelési költ­ségek hetven százaléka az energia­és az anyagok ellenértéke! Egy szá­zalékos mérséklése e kiadásnak évente 4.5 —4,6 milliárd forinttal egyenlő! Nagyon is kifizetődő tehát fölkutatni, számontórtóni, terveinkbe beilleszteni mindenfajta olyan lehetőséget, ami növeli a nagybani hazaiak kamatoztatását, legyen az bauxit, kőolaj, fa, szSlma, rézérc, vagy akár alma, nyers­hűs, mészkő. Igaza van a szakemberek­nek, amikor azt mondják: értéktelen anyag nincs, csak célszerűtlen hasznosítás. Mészáros Ottó Pályázat Modern diagnosztikai épületek tervezése Az egészségügyi ellátás fej- modern egészségügyi közpon­lesztésében is mindinkább tokát elsősorban rekonstruk­előtérbe kerül a központosí- cióval, a már meglevő kór­tós, amely a rendelkezésre házi épületek felhasználásá­álló anyagi és szellemi erők, val hozzák létre, de a leg­drága eszközök jobb felhasz- több esetben a központosított nálását segíti. Ezért fontos orvosellátó részlegeket csak törekvés többek között, hogy új diagnosztikai épületben a mintegy 400 helyen műkő- lehet korszerű módon elhe­dő röntgendiagnosztikai el- lyezni. látást fokozatosan 80—100 A legcélravezetőbb megol­központba vonják össze, dás kialakítására az Egész­Ezekben a központokban a ségügyi Minisztérium és az jelenleg dolgozó személyi ál- Építésügyi és Városfejleszté­lomány és felszerelés több- Si Minisztérium országos pá­szörösének működési feltéte­leit kell rpegteremteni. A MALÉV—K L.M Dr. Sergio Orlandini, a az együttműködés tovább­Holland Királyi Légiforgalmi fejlesztésének lehetőségeiről Társaság, a KLM elnöke és abból az alkalomból, hogy Lukas Asjes elnökhelyettes 20 éve repülnek MALÉV-gé­kétnapos látogatást tett Bu- pek Hollandiába, dapesten. Megbeszélést foly- A KLM vezetői szerdán, tattak a MALÉV vezetőível tegnap elutaztak hazánkból. lyázatot hirdetett korszerű kórházi diagnosztikai épüle­tek tervezésére. A pályázati kiírást már át­vehetik az érdeklődők az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban és a sokfé­le variációra lehetőséget nyújtó kész terveket legké­sőbb november 8-ig kell el­küldeni az Országos Röntgen és Sugárfizikai Intézetnek. A legjobb tervek díjazására és megvásárlására 460 ezer fo­rintot irányoztak elő. A bí­ráló bizottság legkésőbb no­vember 30-ig hirdeti ki a pá­lyázat eredményét. Korszerű zöldáru­bolt Budapesten, a Hunyadi té­ri vásárcsarnokban tegnap, szerdán 585 négyzetméterei alapterületű új zöldség-gyü­mölcs üzletet nyitottak. Ej az ország legnagyobb önki­szolgáló zöldáruboltja, ahol hűtőpultokból, mélyhűtő szekrényekből és hűtővitri­nekből kínálják a zöldség­és gyümölcsféléket. A friss áruk, amelyeknek egy részét korszerű gépekkel az üzlet­ben csomagolják, konténe­rekben érkeznek a ZÖLDÉRT Vállalat elosztóhelyeiről az üzlet raktárába. Az üzletben a zöldárukon kívül olyan élelmiszerek is megtalálhatók, amelyek a háziasszonyok második mű­szakját könnyítik meg: főze­lék- és gyümölcskonzervek, mirelitkészítmények, tejter­mékek, száraztészták és sa­vanyúságok. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents