Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

10 Vasárnap, 1978. augusztus 20* Emlékmű víznek és embernek mm A

modern művészet kitágítja, szétroncsolja a berozsdásodott, merev műfajhatárokat Ezáltal új horizontokat szakit föl. A modern szobrászat egyik kivá. lésága. Reg Butler így fogalmazott az új plasztika vizsgálódási köréről: A ma szobrászát „nemcsak az ember érdekli, hanem az állatok, növények, baktériumok. kristályok, sziklák, gépek és épületek anatómiai felépítése is. Formáik egyszerűsége és bonyolultsága, tagolásuk. a hangsúlyok és feszültségek elrendeződése az élő és a nem élő struktúrákban. A dolgok tulajdonságainak megismerése: keménységüké. simaságuké és érdességüké. Az egyezések és a hasonlóságok. a ritmusok és az analógiák, a különbségek megismerése. A tér jellege, a tér meghatározása, a dolgok behatolása a térbe. A megvilágítás természete — hogyvn befolyásolja azt, amit látunk. (Ellentétben azzal, amit nem a tér egy statikus pontjából való megfigyelés útján ismerünk meg.) A szín újdonságértéke. Mi módon határozzák meg. irányítják élményeink értelmezését az észlelés eszközei." A fenti idézet szinte ideológiai summáia Segesdi György szobrászművész készülő szegedi árvízi emlékmüvének. A szegedi nagy víz centenáriumára az Árvízi Emlékbizottság pályázatot hirdetett, melyre tíz élvonalbeli szobrász kapott felkérést Közülük heten — Engelsz József, Kovács Ferenc. Kő Pál, Lapis András. Melocco Miklós. Segesdi György és if). Szabó István — küldték el terveiket A zsűri döntése értelmében a megbízást Segesdi György kapta meg. A művet a Tisza partján, a Lenin körút déli végződésében, az új partfalhoz kapcsolódva állítják (el 1979 tavaszán. Segesdi terve mellőzi a figurákat Nem előzmények nélküli pályáién. Talán leginkább a rádió és televízió óvodáiának belső ud. varán felállított krómozott acéltemezekből komponált mobilja és a brazíliai magyar nagykövetség számára készített alkotása a legközelebbi rokon. (Segesdi Györgyöt a szegediek Ismerhetik, hiszen a hatvanas évek elején ő készítette a Tanácsköztársasági emlékművet, melyet úlszerüségénél, szokatlanságónál fogva nehezen fogadott be a város közvéleménye, ma viszont már magáénak vallja A két szobor között feszülő másfél évtized az alkotói pólya kiteliesedésének két fontos állomása is!) Milyen is a víznek és embernek szentelt plasztikai gondolat? Segesdi György árvízi emlékműve egv hatalmas, szikrázó jel lesz a Tisza ezüstszalagja meL lett. A szakmai vélemény így fogalmaz: „Hullámvonalai a támadj természeti erőket, függőlegesei az emberi akaratot, helytállást sugallják. Szigorúan mértanias, fegyelmezett formarendje zökkenők nélküli." Merész vállalkozás a Segesdié. Tisztán plasztikai nyelvezettel építi föl szokatlan anyagból, jelképi szinten szintetizáló művét. Bizonyára a megvalósult alkotást sem fogia mindenki egyértelműen hozsannázni. De az ls biztos, hogy mind többen — hosszabb-rövidebb idő alatt — meg fognak barátkozni ezzel a kristálytiszta szerkezetű, egyértelműen és világosan fogalmazó, félreérthetetlen plasztikai jelvénnyel. A szobor tükröző krómacél lemezekből készül, füg12 méterre szöknek a légben. A művész természetesen számolt a fény-árnyék hatásokkal. a megvilágítás változatos lehetőségeivel. az optikai játékkal. Mindent összevetve, ez a gondolatokban gazdag és fogalmazásában világos plasztika különleges téri élményekkel kecsegtet. Lehet, hogy sokan számonkérik maid. hogy a kiírásban megfogalmazott emberi helytállás hangsúlyozása miért nem figurális megoldásban valósult meg? A zsűri bölcs döntése és a készülő mű meg kell hogy győzze a kétkedőket: Segesdi műve figurák híján sem nélkülözi az embert, de nem szűkíti le a természet és az ember harcát konkrét alakokra, hanem a természeti erők és az emberi akarat küzdelmének jelképét formálja meg. Elvontságában is érthető, jel mivoltában is konkretizálható. Ehhez hasonló vállalkozásra aliRha volt még példa Szeged műtörténetében. A száz évvel ezelőtti árvíz szörnyű pusztítása a mai ember számára már csak korabeli dokumentumokban fellelhető jeladás, az ember teremtő ereje viszont a város megannyi utcáién. terén, alkotásán tetten érhető. Rohamléptekkel feilődő városunk duzzadó nénessége nem feledheti az évszázaddal előttünk élők félelmét hitét, szárnyakat adó aka-atát. Az akkori összefogás és akarat mindennani munkánkhoz is erőt adhat. Ehhez segít Segesdi György krómacél lemezekből formálódó árvízi emlékműve. Egv megüresedett budai ' gyár üzemcsarnokában javában formálódnak a majdan egységes kompozícióvá szervesü'ő acélelemek... TANDI LAJOS A

lighogy elmúltam kilencéves, édesanya azt mondta, hogy a tizedik évemben vagyok, ahelyett, hogy megünnepeltük volna a születésnapomat. De hát beláttam, nem megy minden egyszerre, ha az ember nagyobb lakásba költözik. Amikor ma édesanya megjött a munkából, édesapa nem mert visszaszólni anyának, amikor az magából kikelve tiltakozott az újólag beszerzett öt üveg sör miatt — ezért apám, mintha nem is érdekelné az öt üveg sör, „elfelejtette" a jégszekrénybe rakni, amire anya magátmegadóan hanyatt vetette magát a hintaszéken, s hangtalanul sajnálni kezdte saját magát. — Na tessék — mon mm én anya felé fordulva, a/'.'.n meg apa felé fordulva, és leültem a szobám közepére, pontosan a közepére, oda, ahol az én szekrényem, az én asztalom és az én polcom van. Vártam. Esteledik, Kálmán, a bátyám nemsokára hazaér az iskolából, és akkor kiküld a szobámból. Szerinte azért, mert tanulnia kell érettségi előtt, szerintem azért, hogy ne lássam, hogyan bámul a könyve fölé, Apa rakosgat, anya igyekszik nem figyelni, hogy mit rakosgat, így hát felém sóhajt, elhaló hangon: — Piroska, pakolj össze! — Mibe pakoljak? — állok eléje, és nem sajnálom, amiért sir. — Ebbe a ruháskosárba! Legalul a könyveidet, azok tetejére a játékokat, és még azokat a ruhaneműidet, amelyek a szekrényedben maradtak. Kiveszem édesanya kezéből a ruháskosarat Visszaülök a szobám közepére. Pontosan úgy csinálok mindent ahogyan anyukám mondja, pontosan úgy. Édesapa felémbök, én ránevetek, s ő sutyiban belerakja az öt üveg sört a jégszekrénybe. Édesanya támolyog: „Fáradt vagyok, édesapa, nagyon fáradt" — mondja, és édesapa mellére borul, megint sírni kezd, majd megint nekem ad utasításokat Ettől aztán feltámad, és megint a régi, tevékeny édesanya lett belőle... Mindaddig, amíg a csengő berregni nem kezdett Édesapa nyitott ajtót, mivel édesanya a konyhában pakolt. — Ajánlott levél — mondta a Hurcolkodás postás. Erre édesanya is kiment az előszobába, édesanya bontotta föl az ajánlott levelet, amelyben fölszólítja a szabó szüleimet, hogy a férfiöltöny árát: 3290 forintot — hárem napon belül fizessék „le"... Édesanya édesapára néz: — Épp most jutott eszedbe ruhát csináltatni magadnak? — Én?! Hát merek én nélküled megszólalni? — Sötétszürke öltöny — olvassa tovább édesanya, aztán megvilágosodik az agya, és most már tudja, hogy a sötétszürke öltönyt csakis Kálmán bátyám csináltathatta... Ügy gondoltam, édesanya megint belefekszik a hintaágyba, de nem ezt tette, még némi kis mosolyféle is meghúzódott a szája szögletében, s mire Kálmán hazaért, édesanya és édesapa azon morfondíroztak, hogy tulajdonképpen majd valahogy kigazdálkodjék az öltöny árát, persze, minden másképpen lett volna, ha, teszem azt, egy hónappal előbb tudják ... Sustorogtak a szüleim, hogy mért így, mért úgy, de azért érthető, meg nem egy elveszett ember a Kálmán, s ha fölveszik az egyetemre, legalább . kinéz valahogy az a gyerek". Édesapa bólogatott, de azért krákogott is, mire édesanya igazat adott apának, és ő maga mondta ki legelőször: — Csupa nagypénzű szülő gyereke jár oda, hiába! — Te akartad, te mondtad, hogy abba az iskolába adjuík. — Mert épp ettől akartam megóvni... Féltettem a kispolgári gondolkodástól... — Az emberi természet szerint a fiatalok főként majmolnak, s így vagy foltos ruhába, vagy drága ruhában szeretnek járni. Divat szerint... Ezen édesanya elkezdett gondolkodni, és olyan nagyon belemélyedt a gondolataiba, hogy az én szobámba botorkált. Rámeredt a ruháskosárra, majd sorra kidobálta belőle a játékaimat, az egykerekű autómat, ami még a Kálmáné volt, a papírba búimat, amiket én csináltam eská, és az összes babám ruháit, ami« ket én magam terveztem... — Mit gondolsz te?! Szemetet viszünk az új lakásba?! —Ilyet, s ehhez hasonlókat kiabált. Apa nem mert rászólni, mivel édesanya egyre inkább fokozta a rámzúdított kifogásait — Akkor én minek vagyok?! Minek szültél?! — ordítottam vissza édesanyámnak. — Ha nem szültél volna, most csak a Kálmánkáddal kellene költözködnöd! A szürke öltöny miatt pedig a Kálmánkára ordíts, és ne énrám. -Így van! Te mindenkit terrorizálni akarsz... — Azzal visszadobáltam a játékaimat a ruháskosárba — Azt se tudod, mit jelent terrorizálni — szólalt meg édesanya, és nagyon fehér volt. — Igenis, tudom. Az terrorizál, aki egyedül maradt. Kálmán és apa nem törődnek veled, én pedig nem hagyom magam! Biztosan megint nem jól fejeztem ki magam, mert nem mertem édesanyára nézni, és csak akkor ny ugodtam meg, amikor édesapa átkarolta édesanyát, és valami bolondságot súgott a fülébe. A Kálmán hazaérve persze rögtön megcsókolta édesanyát, és amikor édesanya eltolta magától Kálmánt, a kezét is megcsókolta, és azt mondta, hogy kollektíven határozták el az öltönykészítést, és a szövet nagyon jó, s a csináltalás a mai árakhoz képest nem drága. Édesanya elhúzta a száját, hogy Kálmánnak semmi se drága... Éjfélkor azon veszekedtek a szüleim, amiért csak egyetlenegy kulcsot vett édesapa a boltban a lakáshoz, mert édesapának annyi esze sincs, mint egy baromfinak. — Csend legyen! — sivítottam az ágyból a másik szoba irányába. Csend is lett, csak Kálmán jegyezte meg, hogy fogjam be a számat. — Muszáj leinteni őket, mert már minden csekélységen veszekszenek — mondtam Kálmánnak, s amikor már mindenki szuszogott, felsóhajtottam. — Egyelőre minden oké .,. DÉR ENDR8 A

ki tudott róla, azt hitte; idős tudósfélével, nyugdíjas tanárral találkozom majd, aki tiszteletreméltó szorgalommal, s rendszerező hajlammal gyűjti, bogarássza a Szegeddel kapcsolatos adatokat, s lecsap egy-egy hibás évszámra, téves közlésre. Valahogy így képzeltük el őt levele alapján, melyben • a Pesti Műsor szegedi különszámában vélt hibát tette szóvá, s hogy Szegedről illő választ kapott, újra írt. „Nagyon hálás vagyok szíves közléséárt, amely az 1933-ban rendezett, és az időjárástól megzavart, illetve a színházépületbe kényszeritett Kodály—Dohnányi hangversenyre vonatkozott Ezt a körülményt természetesen rájegyeztem a birtokomban levő 933-as műsorra. Tettem ezt azért is, mert nagyon érdekel minden, ami Szegeden történt és történik. A Bánk bán dráma bemutatója is erősen foglalkoztatott úgyannyira, hogy levelet írtam Lengyel György rendező úrnak a Tiborc panaszának szövegével kapcsolatban. (Több' mint, száz éve makacsul tartja magát a sajtóhiba: Lelkemre mondom egy halotti [fátylat Kötnének inkább a [h a s o k ra -...) A helyes kifejezés ez: hajokra- Levelemben kifejtettem, hogy nem fontoskodó filológiai szőrszálhasogatás beszél belőlem, hanem az aggodalom, hogy a hibás kifejezés nevetségessé teheti a legdrámaibb kifakadást, mint ahogy ez az én színházlátogatásaim során többször megtörtént. Mellesleg ugyanezt tapasztalta egy nyugdíjas magyartanárnő sorozatosan, aki jól nevelt leánynövendékek előtt olvasta fel Katona József halhatatlan művét. A távolból szívemből „Apám azt mondta: szömöm" kívánom, hogy a Bánk bánhoz kegyes legyen az időjárás és ne ismétlődjék meg az 1933-as eset. Mély tisztelettel: Jani János." A Aztán találkoztam Jani Jánossal. „Figyeli ezt a bravúros csuklómozdulatot?" — intett kávés tálcát egyensúlyozó keze felé. „Nekem töménytelen munlcám van mindennap" — tolta el magától a kérdést, hogy nem unalmas-e egy ilyen mozgékony embernek a nyugdíjaskor. Aztán hogy a harmincas évek Dóm téri előadásaira terelődött a szó, így öszszegezte véleményét: „Akkor még tudtak beszélni a színészek." És várta a hatást, szeme, sarkából leste. Na nem, akinek hetvenegynéhány évesen ennyire nem jelent gondot mások szórakoztatása, az nem lehetett soha szobában, könyvtárban sápadozó adatbúvár, annak nem is az íróasztala, dossziéi az igazán érdekesek számomra, hanem ahogy él, Budapest tizenkettedik kerületében, egy ötödik emeleti lakásból mindig figyelve, mi történik Szegeden. „Anyám szegedi lány volt, nagy rokonságot hagyott ott, amikor férjhez ment. A nagynénik, unokatestvérek nyaranta hízókúrára fogadtak bennünket Vakációk — mindig Szegeden. Csatangolások a he_ tipiacok forgatagában, élveztem a szellemi párbajt az eladó s a vevő között. Az is izínház volt a maga nemében. S az igazi színház; a tér esti szép csöndjei, amit aztán aa ember elraktározhatott a következő esztendőig..." Akkor persze már felnőtt volt, mikor másfél oldalas tudósítása jelent meg Helyszíni közvetítés Szegedről címmel a Postás Üt című újság egyik 1937-es számában. Olvastam a cikket: hangulatos, sok című, az akkori Szegedet még a mai olvasónak is felidézi. ..Kritikákat is írtam. A Bizáncról, a Tragédiáról. Én például Törzs Jenőt — tudom, nagyképűen hangzik — egyhangúnak találtam. Még most is, minden évben egyszer elutazom látogatóba Szegedre, megnézek egy előadást s véleményt mondok az alakításokról. A színesebb előadásmód híve vagyok. Jómagam is, ha verset mondok, vagy prózát ..." — Hol szokott szerepelni? „Régebben színjátszó csoportokban. De az Ilyen meggyűrődött arc helyett simábbak kellenek oda már. Ezért aztán csak úgy magamnak tanulok szövegeket Most Radnótival foglalkozom. És újra hívnak filmezni. A Budapesti mesékben, Szabó István filmjében játszottam. Hobbim pedig a nyelvészkedés. A rádió műsoraihoz rendszeresen küldöm az elrettentő példákat, nyelvhelyességi „tótágasokat". A szoba sarkában gordonka, „Nincs mar időm gyakorolni." íróasztalán magnetofon. „Szeretném, ha lenne rá időm,' szalagra mondani az emlékeimet. Attól kezdve, hogy apám egy szava állandóan emlékeztet Szegedre, mindig azt mondta: szömöm." Életeleme a kultúra. Évtizedekig postatiszt volt. Most végre kedve szerint él. Azt mondja, ettől érzi fiatalosnak az életét. PALFY KATALIN