Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

\ Vasárnap, 1978. augusztus 20. 43 Effektusok — Mikor tagadjuk meg legelőször önmagunkat? Az építész magának tette fel a kérdést, mert kisvártatva folytatja: — A legeslegelején. És miért? Te is láttad... — Hallottam is — mondom. Asztalszomszédaink most mennek ki az ajtón. Elöl a vörös hajú ifjú mama, teleaggatva smukkokkal, mögötte a jólfésült papa, majd a szepegő szőke kisfiú. A sort egy szintén jólfésült férfiú zárja. Néhány perce még itt ültek mellettünk, az építésszel tanúi voltunk, hogy miként is nevelik gyermeküket szülőik szeretetére. Először a mama kezdett rá. — Kit szeretsz jobban, engem, vagy apukát? — Ugye engem? — tornyosult az emberke fölé az atyai kérdés. Az emberke pedig, aki egy The Boss feliratú trikóban álldogált közöttük, esdeklő pillantásokat vetett a bácsira. Talán ő? Talán neki sikerül megakadályoznia a várható háborúságot? — Nna — fogta meg a gyerkőc vállát a mama. — Szóval? — fogta meg a gyerkőc vállát a papa. — Nem válaszoltál, Péterke — summázta a történteket a család barátja. A kisfiú szepegett már, az építészben fortyogott a düh, én megpróbáltam a csillárt tanulmányozni ... — Felejtsük; el — mondta aztán az építész. — Az elvtárs? Bemutatkozóm. — Szóval a laptól, hat az nagyszerű, kérem! — Nagyszerű ,.. Miért? Göcög, vihorászik. megpróbálja a vállamat veregetni, de gyorsan arrébb húzódom. — A publicitás ugyebár, a sajtó, a sajtó nagyhatalom, tudom én, és mi járatban erre, ahol a madár se jár...? — Dolgozni — mondom. — Cikket ír rólunk? — Azt. Kávét hozat, cigarettaval kínál. Sürög-íorog. Aztán elindulunk. A műhelyben bemutat a művezetőnek. dóst es magatartast, amely jutalomhoz vezet, az emberek megismétlik, míg azt, amelyik nem vezet jutalomhoz, sőt büntetést vonhat maga után, vagy kellemetlenséget okozhat nekik, nem. • — Én kérem nem nyilatkozz hatom! — Nem is kell nyilatkoznia, elég ha tájékoztat — mondom. — Talán mégis jobb lenne, ha itt volna az igazgató elvtárs, ebben a kérdésben.,. — ön nem tudja? — Tudom, de..« — Akkor? —• Holnap délelőtt itt lesz az igazgató elvtárs... Feladom, sóhajtok egyet, mit tehetek. Másnap felhívom az igazgatót * —• Szóval csak ennyire kíváncsi? — kérdez vissza , ezt bárki elmondhatta volna. — Nem mondták meg. — Várjon, akkor utánanézek. Várok. Aztán az igazgató közli, hogy ez és ez a brigád nyerte meg a versengést, ők a legjobbak, a jövő héten meg is kapják a jutalmukat Attól tudta meg, aki erről a kérdésről nem nyilatkozott... — Kár, hogy... — Mi? — -Hogy nem téged vettelek feleségül, te annyira más vagy... A férfi felemeli a poharát — Igyunk rád! — mondja a nőnek, akinek szemlátomást nincs kedve most mosolyogni. • — Nem iszol? — Erre nem — mondja a nő, alig hallhatóan. — Miért? — Mert erre tíz éve kellett volna innunk, de akkor te az esküvődön ittál. Mással és másra. — Nem értesz meg engem — állapítja meg a férfi. A nő feláll, sarkonfordul, indul kifelé. Az ajtóban egy pillanatra visszafordul, s megrázza fejét • Az építész újabb sört renBúzaföld A

rozsdaszínű lánctalpas mitsem törődik a hajnallal. Egész éjjel húzta-vonta az ekét nappal se lesz nyugta. Talán ezért is töri meg olyan könyörtelenül a csendet. Erőlködve felzúg, s aztán könnyedén pöfög tovább. Nyomában az eke tertneskőnyi hantokat szaggat — Eső kéne. de nagyon — sóhajtja a traktoros. Félretolja a hátsó üvegablakot s lenéz az ekére. — A forgót majd szántsd föl! Estére ne maradjon! — S a láncos vitézünk? — Kemény "a föld — a traktoros dühösen belerúg egy hantba. — Inkább Uyen legyen — mondja váltótársa. — Emlékezz, tavaly olyan vizes volt hogy csak szalonnásan tudtunk szántani. Majd elzavart az elnök. Mikor Jössz? — Este ötre Itt vagyok. Ha jön a szerelő, mutasd meg a bal oldaE lánckocsit Ügy nézem, az egyik szem meglazult Nem ártana kicserélni. Felpörög a motor, s ágaskodva Indul tovább a lánctalpas. * A cukorrépát francia gép szedi. Az itteniek ki se tudják mondani a nevét Az erdő alján szaporodnak a fűszerpaprikával telt ládák. Oda hordják össze a lovas kocsik, válogatásra. Az egyik vetőgép kiválik a sorból. — Ereszd mélyebbre a csoroszlyát A borona mind kiveri a szemet — dorgálja meg a tábla szélén a fiatal kezelőt a brigádvezétő. — Apád ha látná, el se hinné, hogy Ilyen ügyetlen vagy. -» Baj van az egyik oldalon az emelőkarral. Meg kellene csinálni — mentegetőzik a munkagépkezelő. A brigádvezető babrál valamit a vetőgépen, aztán kiadja az utasítást — Indulhattok. A fiu még igazit az egyik csoroszlyan. hogy az előírás szerint hulljanak a búzaszemek a kis barázdákba. Közben lovas kocsi érkezik, zsákokkal megrakodva. — Ut a vetőmag — kiáltja a kocsis. A gépek sorra kijönnek „tankolni". Éhes torkukat „festett" búzaszemekkel töltik fel. — Csavarás nélkül akár ne is vessünk. Annyifele feneség ette magát a földbe, hogy ki se kelnének a „pirositás" nélküli magok. — Sajnos, száraz az ősz — fakad id az egyik munkagépkezelő. — Most úgy ugrál velem a vetőgép, mintha dögönyözöben állnék. — Sok függ a talajtól, az igaz — mondja a magáét a traktoros. — Azonban búzavetéskor nagvon precízen kell dolgozni. Ügy mondjuk mi. ha itt hibázunk, még az is kikel, s aztán késő tavaszig csúfolkodik majd szégyenünkre. Ezért aztán nem érünk rá siránkozni. Persze, csak akkpr derül ki, jól dolgoztunk-e. vagy sem. ha már sorol a búza. Ebben maradnak. Kl-ki génére száll. A legelső dudál, s elindul. Nyomában sorra a többi is. Az asztallap simaságú táblákat mintha vonalzóval csíkoznák. * Délutánonkent a szakvezetők mindig megbeszélik a következő napi teendőket Most is ezért gyűltek össze. Vitatkoznak, érvelnek, melyik munka sürgősebb. A füstös irodában megszorult a párás levegő. — Mar megint esik — kesereg egyikük. — Mondják, a májusi eső aranyat ér. Ez igaz is. De én azt mondom, hogy á jóból is megárt a sok. Holnap megint munkába állhatnak a szivattyúk. A búzáról feltétlenül el kell vezetni a vizet. — Eddig jól ment minden a gazdaságban — szól másikuk. — A búza is szépen fejlődött ígéretes esztendőre volt kilátás. Most meg a vetésterület több mint egyharmada víz alatt van. Oda lesz az egész termés, ha így halad. — Gyalogmunkások is lapátra — utasít a főagronómus. — Levezető árkokat kell ásni, minden táblában. — Megteltek a csatornák. Nem győzi az átemelő szivattyú — veti közbe valaki. — A vizet le kell vezetni, mert a búza két nap alatt „lezabáX". Akkor aztán töprenghetünk, mit vessünk a helyére. Esőkabátba bújnak. Kívül az eget kémlelik. Szürkén besimult még mindig. A főagronómus a csapdékmérőhöz megy. — Ma már húsz milliméter esett. Ha ez így megy tovább... — sóhajtja. Aztán bekiáltja a műhelybe, hogy holnapra feltétlenül legyen készen az ötödik szivattyú. * Az érlelő, száraz meleg helyett csak eső és szél, aztán újra ©ső és szél. Csoda-e, ha a legerősebb szárú búzakalászok is vad kuszaságban terülnek el a földön? A kombájnok csak kerülgetik a táblákat. Itt ls. ott is belekezdenek. Learatnak valamennyit, aztán másutt folytatják. Visszariasztja őket a kalászok alól előcslllanó víz. Az utakon is akkorák a kátyúk, hogy az autók akár bújócskát ls játszhatnának, ha belemerészkednének. A traktorok hogy közlekedni tudjanak, jókora darabokat szhkltottak ki a szántóföldből. Messzire látszik az ecvik kombájn sárga villogója. Eredetileg azért szerelték föl. hogy így jelezzék, ha megtelik a tartály. Most a segítséget is ígv hivják. Nagy úr a sár. Ha tengelyig sülylyed egy kombájn, moccani se bír. Egy traktor ereje kevés ahhoz. hogy a hatalmas gépet kiszabadítsa fogságából. — A szentségit«... Már megint kezdődik a medvetánc — szikár termetű kombájnos bújik elő fülkéjéből. Hatalmas vasdoronggal próbálja kiszabadítani a megszorult dobot. — Ez az átkozott folyondár, ez a nyirkos szalma! Megáll a többi kombájn ís. Együtt hamarabb — igy mondják. Segítenek. Elölről, belülről, oldalról húzzák, vonják, mégis besötétedik, mire elindulhat valamennyi. — Csak öt tartállyal tudtam leereszteni — panaszkodik közülük az egyik. — Tavaly huszonötig meg se álltam. . , ... ... Felsorakoznak a monstrumok, s hazafelé indulnak. Az egyik kombájn jobb első kereke nagyot zökken, s eltűnik egy Rödörben. Kóválygó fejjel kászálódik ki a fülkéből a kombájnos. — Rókalyuk. Még ez is — s letörli a homlokáról a vékony vércsíkot, amit az ablak félfa hagyott # Az elevátor kanalai egyenletesen markolnak a búzagarmadába. A fúvócsőben is játékosan muzsikólnak a szemek. A magtáros elégedetten szemléli, hogyan szaporodik bent a búzahegy. A kombájnszérűn már söpörgetnek az asszonyok. A szín alá vontatják a szelélőrostái A férfiak a kukoricagóré javításához kezdenek. Biztos helyen már a kenyérnekvaló. RADICS FERENC — Az elvtárs a laptól jött, tájékoztassa a főszerkesztő elvtársat. ' — Munkatárs vagyok — magyarázom kétségbeesetten a művezetőnek. A műhelyükről akarok írni, ennyi az egész.., • A pszichológusok gyakran beszélnek a tanulás egyik alapelvéről, az effektus törvényéről — írja Mason Haire. Azt az egyszerű törvényszerűséget értjük ezen, hogy azt a viselkedeL — Mikor fogunk fölnőni? — Nehezeket kérdezel — mondom —, erre nem tudok válaszolni. Különben is, mitől válik fölnőtté az ember? — Fizessünk! Odakacsázik a pincér. — Négy sör volt, főmérnök úri — mondja — Annyi. Fizetünk, elkacsázik. — ö fölnőtt, szerinted? — Még nem — mondom PETRI FERENC Fiatal román költők Románia (elszabadulásának 31. évfordulója (augusztus 39.) alkalmából fiatal román költdk verseinek fordításával adunk Ízelítőt i mai román irodalomból. 15? M/reeo Florln Sőndru Fénykerék Ismeretlen uto« partján Ha megállít egyszer, És int, és arra biztat, indulj. Mint a holdkóros. Vágl neki. Füleld a nyüzsgő várost. Felülről Forgó fénykerék. Lúdbőrös lakói elhúzódnak. Hányszor akartál már elmenni. Intésre, jelre vártál. Szép jelre, bárhonnan is. Erre az indulásra. Erre a találkozásra e fénykerékkel. Nézz le mégegyszer ás menj. Dan Rotoro Kövek birodalma És mégis, miután engem kiáltasz, marad valami még kimondatlan, kiáltás szakadékában, valami, amit csak szavak árnyéka jelent; lehet a fák, amik az út magányát seprik, lehet, a vizek, amikben a halak hagyják (villanásukat marad még valami, marad még valami; lehet, csak a száj, utánam [kiáltón. hangjából kifogyva, üres seb, amiben kövek gyűlnek. Mlhoi Ursachl Elveszített vers $6 ezt a verset erdőn sárgult juharlevelekre írtam Szóképek nélkül, láthatatlan tintával Csak az őzek könnyeznek és hallgatnak a teleírt leveleket rágván. Donleto Crosnaru Lépcsők sorári Fekete és fehér határán — a lépcsők sora fénnyé végtelen'' Es az oldódó homályból a kiválasztott hely elődereng. A lépcső teteje, a visszatérés. (Fordította: Zelei Miklósi