Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-09 / 160. szám

Nekünk és nekik Szárazföldi kikötőnk: Záhony S

ok éve történt, művelődési házainkban akkor kezdtek sorra alakulni a klubok. Olyan életképes kis közösség jött létre az egyikben, a hozzáértők örömmel mondogatták, talán szétrobbantani sem lehetne őket. Lehetett. Meghirdetett az igazgató a város népének egy ismeretterjesztő előadást, de az vagy nem érdekelt senkit, vagy nem jutott messzire a hír. Előállt az a furcsa de nem ritka eset, hogy volt előadó, és nem volt hallgató. Aki hallgató nélkül is megtartja előadását, az magában beszél, még ha pódiumon áll is, egészségi állapotát tekintve mindenképpen gyanús. Hallgató nélkül nincs előadás. Beszaladt tehát az igazgató a klubba, mondván, nincs veszve semmi, és átvezényelte a tagokat előadást hallgatni. Nem akartak menni, mert ők éppen mást csináltak. Rájuk dörrent az igazgató, ha fűt, világít, takarít rájuk, elvárja, hogy azt csinálja, amit ő mond. Nem telt bele öt perc, a klub minden tagja hazament, és nem jött vissza többet. Így panaszkodott az igazgató: mindent megadtam nekik, és tudom, rájuk fért volna. A klubos világból való a másik példa is. Ifjúsági klubvezetők tanulgatták, hogyan kell olyan programokat szerkeszteni egy hónapra, ami minden tagnak — vagy majdnem mindegyiknek — jó. Egyszerű recept szerint dolgoztak: meg kell kérdezni őket. Előállt azonban a fölső ember, és azt mondta, nem jó így. Csináljanak olyan tervet, amit akarnak, • mi szépen bekérjük, beleírjuk, ami hiányzik amire nekik föltétlenül szükségük van, visszaküldjük, és bevasaljuk rajtuk. Volt, aki rámondta: ez hiányzik, meg a hetes eső. Az egykori tanyai tanácskozáson fölszólalt egy tanyai asszony. Furcsa volt, mert azelőtt a tanyai élet gondjairól nem elsősorban a tanyaiak beszéltek. Sokan hozzászóltak előtte, olyanok is, akik nem tudják elmondani gondolataikat, ha otthon marad a szemüvegük. Ez az asszony gyönyörűen beszélt. Másképpen szólt akkor még az építési rendelet, beszédes példázattal támadta meg. Vegyünk egy új bőrkabátot, szépet is, jót is — mondta a gátsori asszony —, de olyat, aminek a hátába vagy az eleiébe belevarrnak egy darab avítt bőrt is. Kérdezem, akik itt ülnek: fölvennék? Hordanák? Kimennének a Kárász utcára? Miért rendelik el, hogy mi csak olyan házat építhettünk, amelyiknek legalább az egyik fala régi? Tehát rossz. Az első példában a jót akarta az igazgató, de rosszul. A másodikban benne volt az is, majd mi megmutatjuk, hogyan kell nektek fiataloknak is okosnak is lennetek. A harmadik azt mondja, amit magunknak nem kívánunk, ne tegyük másnak se. Mind a három együtt mondja azonban, hogy a nekik, az egy külön fogalom. Száraz a kenyér a boltban? Nem baj, még ehető, és ha más nincs, ez is jó. Szereti vajon a szárazat az is, aki csak száraz vigaszt tud nyújtani, és népgazdasági érvekkel támasztja alá, ami bevehetetlen? Számolni kellene inkább sütés előtt vagy rendelés előtt. Szereti a fonnyadt zöldséget, aki azt erőlteti rá a boltokra ? Ha valóban szereti, akkor is más pályát kellene választania, mert aki drága pénzt ad érte, legtöbbször a frisset jobban szereti. Más a nekik és más a nekünk. önthetnénk a példát nagy kosárral. Jön a kezdő autósa tócsa mellett, lefékez. Minek rondítaná össze annak a ruháját, akivel tegnap még egy sorban járt, és ha letelik a tanuló vezetés órája, ismét együtt lépked vele? Jön a másik autós, szeme se rebben, belevág. Ö már nem tanulja, megtanulta, hogyan kell autót vezetni. Kesztyűben, mert neki meg kell jelennie valahol, ha kiszáll a kocsiból. Emez meg menjen, ahová akar, elvégre a tócsa a hibás. Csak azért említem megint a Radnóti gimnázium sarkán hiányzó, a Maros utca felől jövők elől elspórolt zebrát — bár tudom, hogy nekik az a dolguk, ott menjenek bele kétszer az eszeveszett forgalomba, ahol kirajzolták nekik —, mert látom, fölásták az aszfaltot. Ha úgyis újra kenik — vegyék közérdekű bejelentésnek a mások kérését! Ne rendőrt állítsanak oda, álljanak ki a sarokra gyalog, ha a gyalogosok közlekedését tervezik meg. Akárhogyan forgatjuk is a szót, ott kellene kikötnünk, hogy aki másoknak dolgozik — nekik —, sokkal jobban kellene tennie dolgát, mint aki magának. Hogy milyen cipőben jár a maszek suszter, az ő dolga. De létkérdés számára, hogy amit kiad a kezéből, az jó legyen. Az állami suszter, a cipőipar szemrebbenés nélkül adja piacra az olyan cipőket, amelyek az első esőnek is csak az elejét viselik el. Hogy mégis megél belőle, ezt most ne firtassuk, bár itt kellene kezdenünk, inkább meg kellene kérdeznünk a fömeóst, az övé is beázik? Klasszikus példává nőtt előttem a zongorahangoló. Nem a magáét csinálta, de először ő játszott rajta. Jó sokáig, a maga gyönyörűségére. Csak akkor adta át, amikor az ő kényes fülének is jó volt. Mondhatta volna, ezeknek így is jó, mert sokkal jobb, mint volt. Mondhatta volna, hogy a fokozatos javulás útját járva a hetven százalékos előrelépés már igen jó. Mondhatnám a fogorvost, aki hetekig tömködi a háklis beteg fogát, pedig kiránthatná, hiszen úgysem az övé. Mondhatnám a sebészt, aki csinosra varrja össze epekő után a menyecske hasát, nehogy egyszer is görcs álljon szegénybe. Vannak munkák, amelyeket csak egyféleképpen lehet, egyféleképpen szabad csinálni: csak jól, csak pontosan, csak szépen. Amit másnak csinálunk, tehát nekik, mind ilyen. A magunkét lehet gusztusunk szerint. Szolgálatnak mondják ezt, de aki csinálja, nem szolga. Csak a tisztességet szolgálja. HORVÁTH DEZSŐ H

azánk legfontosabb vasúti átrakó csomópontja a záhonyi. Vasúton itt érkezik a Szovjetunióból az áru Magyarországra. Évente 14,5 millió tonnát kell a széles nyomtávú kocsikból a magyar vagonokba átrakni. Nagyon jelentős a Szovjetunióba irányuló forgalom is. Záhonyban több mint hat és fél ezer ember dolgozik az átrakókörzet munkahelyein. A különböző termékek, nyersanyagok, a vasérc rakodása nagyrészt már gépesítve van. A legkorszerűbb daruk, emelőberendezések segítik az embert. A hatalmas vágányhálózaton rádió segítségével irányítják a munkát. A gépesített átrakás mellett a kézi munka is jelentős. Számos olyan áru érkezik, amit nem lehet géppel átrakni. A sok fogyasztási cikk követeli meg azt, hogy erős emberek fogják meg a munka végét. Télen és nyáron ez a legnagyobb erőfeszítést követelő tevékenység a záhonyi átrakókörzetben. Az itt dolgozó műszakiak állandó feladata a legnehezebb fizikai munkák gépesítési módszereinek kidolgozása. Jó ideje az egyik legigényesebb munka a Szovjetunióból érkező személyautók átrakása. Minden egyes járművet le kell kormányozni a speciális kétszintes vasúti kocsiról és a MÁV ún. pőrekocsijára felvezetni. A záhonyi átrakókörzet forgalma a nagyobb európai tengeri kikötők forgalmával vetekszik. Irányítása színvonalas szervező munkát kíván, s nem egyszerű a forgalom nyilvántartása sem. Már jelenleg is van több korszerű adatfeldolgozó gépük, de a gond igazán csak 1980-ra oldódik meg. Záhonyban ugyanis már épül a számítóközpont, melynek munkája mind a rakodás tervezését, mind a szállítmányok nyilvántartását is jobbá teszi. A záhonyi átrakókörzetben dolgozók nehéz, felelősségteljes munkát végeznek. Ez is indokolja, hogy az ott dolgozók számára egyre jobb életfeltételeket biztosítanak — munkásszállójuk a legjobb szállodákkal vetekszik —, s jelentősen változnak az egészségügyi, kulturális ellátás feltételei is. A Magyarországra irányuló szállításokon kívül Záhonyon halad keresztül a szovjet tranzit nagy része is. Nem jelentéktelen a nyugati szállítmányok mennyisége sem. A Szovjetunióba irányuló magyar exporttal és tranzitszállítmányokkal évente 17—18 millió tonna árut fogadó és továbbító Záhony így hazánk valóban egyik legfontosabb közlekedési központja. Jövője is nagy: a vasúti szállítás mellett már tervezik a közeli Tisza hajózásának modernizálását, ezzel is gyorsítva és olcsóbbá téve a hatalmas tömegű áru továbbítását. Szokolay Zo'tán Levélrészlet Kávéscsésze az őszinteség, fekete éjszakát kortyolhatsz. hogy ébren maradj. Ha mint az óramutató. csak szédülten forognék egy csók emléke körül ötven évig, ki rámiekint, az mind egy népdalt énekelne el. Asztalra feszített bal-tenyér a szív. kés kopog, szökdécsel az erek között. Agyamban összekucorodnak szeretőim, alszanak vackukon, mint a macskák. Hittem: azt kezdek életemmel, amit akarok, sej-haj, csak amit akarok. Anut nem lehet soha. Elképzelek egy szénaboglyát, föliűrt szoknyád a melled eltakarja, csillag döngicsél nyelved hegyén, de kopogtatás és szívremegés, nyitom, nyitom már szemem. Idegen tányérokról, idegen poharakból, ismeretlen ágyon veled is, bárkivel is, gondold meg hát, az elsötétült ember világosságaidba hogy lehet szerelmes? Én hamis hajnal nem vagyok sosem. Kiss Benedek Zene-Bona, Szana-Szét Egy szobának két sarkában két hatalmas tartomány van: egyik Szana, másik Szét, én lakom a közepét. Szana népe vásározik, Szét is nyomban kirakodik. Szana-Szét, Szana-Szét: én lakom a közepét! Máskor a szoba két sarkában más két kies tartomány van: egyik Zene, másik "Bona, meg nem békülhetnek soha. Zene ha zendül, Bona már legott veri a vödröt, mint az üstdobot. Zene-Bona, Szana-Szét: (míg világgá nem szaladok): én lakom a közepét! Képcinken: Mérleggel egybeépített hatalmas daruk emelik át a konténereket Záhonyban (fent). — Érkeznek a Lada—1600-as gépkocsik (lent). — Még ma is sok rakodást végeznek kézi erővel. Képünkön: cementátrakás.