Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-09 / 160. szám

12 Vasárnap, 1978. július 64: „Romkert 99 Csak a környék gyerekei örülnek ennek az építkezésnek. Indiánosdit játszanak, vagy Pál utcai fiúknak képzelik magukat a földből kinőtt faiak közölt A járókelők sem tudják szó nélkü, megállni a látványt Megjegyzéseket tesznek az évek ota húzódó építkezés miatt. Ilyen az építőipar — mondjak. Pedig ez esetben nem a mesterek hanyagságáról, hanem emberi felelőtlenségről beszélhetünk. * Levél a Szegedi Népi Ellenőrzési Bizottsághoz: „Alulírott L. I.-né azzal a bejelentéssel fordulok önökhöz, hogy a Szeged, Rózsa Ferenc sugárút 13—15. szám alatt épülő harminelakásos ház munkálatai 1976 november óta teljesen szünetelnek. Es nincs ls semmi remény arra, hogy a ház valamikor egyáltalán fölépüljön." * L.-nét albérletében kerestem fel. Az emberi keserűségnek sok fokozatával találkoztam már, az övé a legmakacsabbuk közé tartozik. — 115 ezer forintot fizettem abban a reményben, hogy 1978 június 15-én egyszobás, étkezőfülkés lakásom lesz. Látta az építkezést? Csak bólintok, de az aszszony feleletemet se várva folytatja: — Elváltam, s nem vagyok már abban a korban, hogy tíz évig várjak, míg saját lakásomba beköltözhétem. Reggel ti órától késő estig dolgozom, négy éve. Pluszmunkát vállalok, órákat adok. Így összegyűjtöttem a pénzt. De úgy látszik, hiába áldoztam időt, energiát, az élethez szerencse is kell. * Az utóbbi években a lakásépítő szövetkezetek körül csönd volt. Botrányos, érdekes históriákkal nem hívták iel magukra a figyelmet. A/.t ldszem, nem túlzok, ha leírom; az elmúlt két-három ev alatt a magánépítők megtalálták a törvényes kereteket, a jobb lehetőségeket boldogulásukhoz. Igaz, keresték is a megoldást, hogy otthonuk minél előbb tető alá kerüljön. A különböző szervek, intézmények nagyobb és nagyobb segítséget nyújtanak évről évre a magánépítőknek. Kezdjük felismerni, a magánépitkezés nem magánügy, már csak azért sem. mert a lakások nagyobb része magánerőből épül. A Rózsa Ferenc lakásépítő szövetkezet története minden szempontból különös, és szerencsére nem szokványos. * L.-né esete sem magánügy, az építkezés 29 társát is érinti. — A hanyagság mérhetetlen kárt okoz a lakasépítő szövetkezet tltgjainak. Nemcsak én lakom albérletben. Az évek óta húzódó építkezés miatti felelősség a lakásépítő szövetkezet igazgatóságát terheli. Ügy érzem, ezek az emberek felelőtlenül állnak ügyünkhöz. Különböző időpontokkal hitegetik a tagokat. hogy az építkezés újra megindul, de ennek érdekében nem tesznek semmit. Szeretném a pénzemet viszszakapni, de tudom. 9 lakásrészemet nagyon nehezen lehet eladni. Ilyen kétes kimenetelű építkezéstől mindenki visszariad. A gaz már benőtte a néhány méter magasra felhúzott falakat... Valaki azt tanácsolta, adjuk el a telket, és igy minden tag „csak" 20—30 ezer forintot veszíthet. Ha jól tudom, az építkezéshez eddig csak 1,3 millió forintot használtak fel. Azt hiszem ez a tipp sem lenne jó megoldás. Ki a felelős? Erre kérestiik a választ közösen a Csongrád megyei Építőipari és Szolgáltató Szövetkezet párttitkárával. Bjtó Józseffel. (A szövetkezet ilyen néven még kevésbé ismert, Somogyi KArolyné felvétele Három év alatt az ötszintes épületből ennyi már elkészült korábban Járási Építőipari Szövetkezet volt a címük, vagy ahogy még jobban ismerték okét: a szóregiek.) — Evekkel ezelőtt szövetkezetünk vállalta el az építkezést. Ha jól emlékszem, 1075-ben kezdtük el a munkát. Aztán sokáig húzódott az ügy. Mindenesetre — és ez már pontos dátum — 1977 márciusában a szövetkezet felszólította az építőket, hogy szerezzenek fedezetigazolást, hogy az építkezéshez megvan a pénzük. Ekkor derült ki, hogy hiányzik a fedezet, a lakásépítő szövetkezet nem rendelkezik a szükséges összeggel. Aztán különböző okok miatt á lakásépítő szövetkezet átterveztette az épületet, es fgy az ötszintes lett. De az igazsághoz tartozik, hogy a technikai felkészültségünk sem volt meg egy ilyen ház felépítéséhez. Végül is fedezethiány miatt felbontottuk a szerződést. — Miért vállalta el a szőregi szövetkezet a munkát, ha eleve tisztában voltak tehetőségeikkel? — Erre csak az akkori vezetők tudnának válaszolni. Tudvalevő, hogy a közelmúltban leváltották a szövetkezet vezetőit — illetve egyesek lemondtak tisztségükről —, a feltárt gazdálkodási hiányosságok és szabálytalanságok miatt. Nyilvánvaló, hogy az akkori vezetők felelősek azért, mert nem körültekintően vállalták 'el a munkát. Mindjárt kérni kellett volna a szükséges és megfelelő anyagi Földön, vízen, levegőben Rádióhullámok a vízügy szolgálatában fedezetet. A lakásszövetkezet mindent ígért, garantálták, hogy szereznek darut és mérnököt is, csak iminél előbb kezdődjön el a munka. De felelősség terheli a lakásépítő szövetkezet igazgatósági tagjait is. Hogy lehet hozzákezdeni egy ilyen vállalkozáshoz, amikor nincs elég pénz és nincs meg mindegyik épülő lakásnak a gazdája? Ügy tudom, a Rózsa Ferenc lakásépítő szövetkezet igazgatósági tagjai közül többen azóta már Pestre költöztek. Lehet, hogy ezért sem sürgős az építkezés?! * Olyan az építkezés menete, mint a tengeri kígyó. Most már együtt a pénz, de nincs kivitelező. Igaz, a korábbi kivitelező, ha akarná, sem tudná felépíteni az öt-' szintes házat. Lehetséges, sőt valószínű, hogy a Rózsa Ferenc lakásépítő szövetkezet tagjai ezután még többet vitatkoznak egymással is az építőipari szövetkezettel is. De a veszekedésből nem lesz ház. A NEB annyit tudott segíteni, hogy kérte a szegedi városi tanács építési osztályának támogatását: keressenek kivitelezőt a munkák folytatásához. Aki az ilyen ügyekben járatos, sejti, nem könnyű dolog. Az újszegedi „romkertből" remélhetőleg nem lesz emlékmű. De annyi bizonyos, hogy a nriagánépítkezőknek jó figyelmeztetés ez: így — felelőtlenül — ne kezdjenek otthonuk alapozásához. Halász Miklós URH rádiózásról hallva a katonaság, a mentők jutnak elsőként eszünkbe, az uerhásokról a kék, fehér csíkos rendőrautók. Azt már többnyire csak a szakavatottak, a vízügy területén dolgozók tudják, hogy a rádiónak éppúgy szerepe van például egy árvíz ostromolta gát megvédésében, mint az azonnali orvosi segítségre szoruló ember megmentésében. * Az ár- ós belvízvédelem ma már elképzelhetetlen másként, mint manapság: a híradástechnika gyakorlati alkalmazásával. Jóllehet ezekben a napokban a belvíz okoz gondot, mégsem érdektelen száz esztendőt visszapergetni az évekből, feleleveníteni az 1879-esnagy árvíz eseményeit. A védekezésben már akkor igénybe vették a technika segítségét, a postai távírógépek jeleiből kiolvashatták, hogyan „viselkedik" a folyó, „támadásaira" hol kell számítani. Az árvíz elleni háborúban azonban a távíró csak messzehordó ütegnek számított, közelre nem lehetett „lőni" vele. Mert ha például két kis falucska között észlelték, hogy buzgár keletkezett, veszélyben a töltés, s ezt, segítséget kérvén, jelenleni akarták, a legközelebbi postahivatalba kellett elrohanni vagy lovagolni. S mire a segélykérésre a felmentő sereg lovaskordéval megérkezett, a gát már „elvérzett". A telefon már nagyobb lehetőségeket biztosított a védekezésre, a vízügyi szolgálat a múlt század végén fel is szerelte a telefonokat a védelmi vonalakon, a gátőrházakban. Segítejt is a saját telefonhálózat mindaddig, amíg a víz nem két telefonállomás között tört fel a földből. Amíg az a gátőr, aki észrevette, elszaladt telefonálni, s mire a védelmi osztag a helyszínre ért, hal-nyolc óra is elteit, már csak a megtörténtet lehetett konstatálni. A nagy kiterjedésű belvizek elleni védekezésben — lévén meglehetősen ritka a telefonállomások hálózata —, még kevésbé számíthattak a telefonra. * A rádiózás rendszerének kiépítéséig az ár- és belvíz elleni küzdelemben csak taktikai háborúról lehetett beszélni. És akkor „jött" az ultrarövidhullámú rádió, a vízügyieknek a taktikázás mellett sikerült kidolgozni az árvizek elleni harc stratégiáját is. A rádiót, mint valóban ütőképes fegyvert, először 1965-ben vetették be a nagy dunai árvíznél. A buzgárokat ekkor az URH adó-vevök közvetett segítségével már csírájában elfojthatták, rádión tartottak kapcsolatot a védekező osztagok „vezérkarával". Az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság működési területén az 1970-es árvíz idején használták először a telefon mellett a rádiót is. Ekkor különböző külső szervek segítségével összesen 57 URH rádióállomást telepítettek a Tisza és a Maros mentén, A gyors, azonnali intézkedéseket igénylő védekezésben jó szolgálatot tettek a rádióhullámok, „tehermentesítették" a zsúfolt telefonforgalmat, biztosították az összeköttetést a folyón dolgozó építő, búvár és mérő osztagok, valamint a parton szolgálatot teljesítő szakemberek között. Így például azt is meg lehetett oldani, hogy a vízen mért adatok alapján a parton, kevésbé kényelmetlen és „ingatag" körülmények között végezzék el a szükséges számításokat. Nemcsak a földön és a vízen védekezőket segítette a hordozható URH adó-vevő, a fejleményeket fentről, helikopterből figyelő szakemberek is rádión tartottak kapcsolatot a lentiekkel, így az árvízvédelem vezetőjével is. A rádió lehetővé tette az erők gyors, szükség szerinti átcsoportosítását, ha úgy hozták a körülmények, ily módon áltglános, minden védekező osztagra érvényes utasítást is pillanatok alatt közzé tehettek. Még hosszasan lehelne sorolni azokat a tényeket, melyek azt bizonyítják, hogy a rádió lényegében rugalmasabban, célravezetőbben használható, mint a hírközlés egyéb formái. Legeslegnagyobb előnye, hogy használata nem helyhez kötött, rövid idő alatt bárhol felállítható, ha kell hajóra, gépkocsira, repülőgépbe „ültethető". Az igazgatóság az ultrarövidhullámú hírközlés előnyeinek ismeretében a hetvenes védekezés után három évvel — immár „békeidőben" — úgy döntött, hogy kiépíti saját URH hálózatát. A működési terület nagysagát figyelembe véve a feladatok meghatározásakor gondoltak a két átjátszó állomás felépítésére is. Az URH rádióhálózat ma már a valóságban is létezik, a rádióállomások hatósugara átszövi az igazgatóság teljes működési területét. Tavaly elkészült a csongrádi és a makói átjátszóállomás is; szerepük, hogy védekezes idején s békeidőben összekapcsolják a 16 — többnyire a gátőrházakban és a torkolati szivattyútelepeken működő — rádióállomásokat a szegedi vezető központtal, egyúttal biztosítva az összeköttetést az országos központtal, s a határmenti országok vízügyi igazgatóságaival. A modern hírközlés rendszerének kiépítésével ma már a megelőzés, s nem a pusztítás megfékezése a vízügyi szakemberek feladata. Így meglesett, hogy ' 1974-ben, amikor egy éjszaka a Maros mentén, K iszom bor közelében buzgár keletkezett, az igazgatóság reggelre már lokalizálta a vizet. Rádió segítségével rövid idő alatt összevonták a buzgár „elfojtására" a vízügyi erőket, a község lakóinak álmát senki, semmi nem zavarta. A zorriboriaik . csak reggel tudták meg, hogy mi történt éjszaka. Ladányi Zsuzsa Elutazott a vietnami küldöttség Szombaton elutazott Budapestről a vietnami kulturális kapcsolatok bizottságának delegációja Vu Quoc Uy megbízott elnöke vezetésével. A küldöttség a KKI vezetőivel folytatott baráti, elvtársi légkörű megbeszéléseken a két ország kulturális kapcsolatainak helyzetéről és továbbfejlesztéséről tárgyalt. A delegációt fogadta Aczél György, a Minisztertanács einökhelyetese, Molnár Ferenc kulturális államtitkár, Garamvölgyi Károly oktatási miniszterhelyettes, Házi X encel N és Szarka Károly külügyminiszter-helyettesek. Gémes Eszter: Mindig magam 69. A nagy örömem nagy szomorúság váltotta fel. Leesósödött az idö, hogy eddig szárazság volt, könnyű volt a gőzgépet szalmával fűteni. Tartotta is a hőfokot olyannyira, hogy a cséplésben fennakadás nem volt. Hanem a vizes szalmával nem tudott kellőképpen gőzt fejleszteni. Molnár intéző veszekedett Lupuleczkivel, az veszekedett az urammal, az veszekedett az esővel. Ott álltak a nagv kazalok, csépeletlen, mert Irma, az egész majorság közt. legelső talajú termőföld volt, abban az esztendőben is 18 métermázsa szemel adott, lánconként. Uram, meg a gépész, vasvillára kerültek, ott akarta hagyni, csak nagy könyörgésre maradt ott. Ugyanis úgy történt az egész komédia, hogy ebédszünetkor azt mondta Lupuleczki az uramnak, bújjon be a kazánba, és pucolja ki. Azért nem ég a szalma, csak böfög és minden nillanatban ledobja a szíjat. — Bújjon be maga! — mondta az uram. — Nem az én kötelességem — feleli a gépész. — Én meg nem vagvok bolond a maga kedvéért a forró kazánba bújni 1 — Kommunista! Sztrájkol! Majd elintéztetem a csendőrökkel. En ott állok, hallok mindent, bele nem szóltam, de magamban az uramnak adtam igazat. Szóról szóra diskurálnak, uram is értette a beszéd fonalát nyújtogatni. De már a cséplőmunkások is oda gyülekeztek.. Uramnak volt egy súlyos. akác nyelű, kurta vasvillája, ezzel nyomkodta a szalmát fűtésre. Ahogy ott diskurálnak, felkapja a vasvillát, hátraveti a vállán, rácéloz a gépészre. Alig bírtam hátul elmarkolni, hogy rá ne csapjon. Kaptam is olyan pofont, hogy sokáig csengett a fülem bele. Ekkor már a munkások is beleavatkoztak a vitába. Lehívták az intézőt. Az intéző megdorgálta a gépészt, azt mondta: „Gépész úr! Még száraz szalmával is nehéz gőzt tartani, nemhogy vizessel. Megtiltom, hogy a fűtőt bármiképpen molesztálja, van annak'elég baja." , — Intéző úr, kérem! Ezt a cséplést valahogy el kell, hogy végezzem vele. Húsz éve gépész vagyok, de ha jövőre ő lesz a fűtő, én nem leszek gépész. Teljes három hónapig tartott a cséplés, más majorokban két hónapra elvégezték, csak Irmában tartott három hónapig. 12 mázsa gabonát mértek az uramnak. Hatot eladtunk, felruháztuk belőle. Felsőruhát, csizmát, amikre szüksége volt, megvettük neki. Alsóneművel meg abból a teniszből láttam el, amit még Szanderéknál vettem, mikor szolgáltam. Mire vége lett a cséplésnek, a két malacom ott járt a 130 kilónál. Én is hordtam a garabolyban, meg az ételhordókban a szemest nekik. Mikor mit csépeltek, mentünk a gép alá, merítettük meg az ocsús gabonát. A jószágnak kitűnő eledel volt. Volt az udvarban két nagy eperfa, jószágja nem volt az Illetőnek, nevezetesen Gedó Rózsinak hívták. A híres szegedi Gedó vendéglős le származottjának mondta magát; 1933-ban lehetett 90 éves. Nem engedte, hogv a malacokat elhajtsam, hogy ne tapossák össze az udvart. Mind szemenként szedtem össze nekik, úgy vittem haza. Rám illet az a mondás, hogy „ügyes asszony, a kötényéből hizlalja meg a jószágját". Tele paréjjal a kötényem, hulló gyümölccsel, répalevéllel. apró krumplival, tökkel, örült az uram a két szép jószágnak. — Mit akarsz velük? — kérdi. Az egyik levágódik, a másik eladásra megy. Kell a lakbérre, tüzelőre, konyhai dolgokra. — De mén ám a kecske is! — feleli. — Majd idővel, ha át tudom változtatni tehénre. — Nem állom a macerálástl — mondja. — Ne lebzselj köztük, eredj, dolgozz, akkor nem érnek rá csúfolni. — Ha el nem adod, agyonverem. — Várj tavaszig, megellik a két bárány, lesz tejünk. — Ha a vásárba el nem viszed, nem él tovább a kecske. Nem vittem el. Akkor aztán elkezdte verni, csak úgv bőgött az istállóban. Kénytelen voltam piacra kivezetni, ott eladtam. A főutcán volt a lakásunk, jó a falu felső felén. Testvéreinek tanyán laktak, közel estünk egymáshoz. Egy alkalommal vendégségbe hívták őket, bennünket hívtak ki tanyásnak. Elvégződtünk a lovak, marhák, disznók, birkák, minden jószág körül. Tél volt, bekerültünk a jó meleg szobába. Nekem feltűnt, hogy az uram ujján nincs gyűrű. — Hol a gyűrűd? — kérdem. — Lötyögött az ujjamon, otthon van a kabátom zsebébe'. Mutasd a tied, jó-e az ujjamra! Odaadtam neki. — Ez nagyon jó — mondja. (Folytatjuk^ $