Délmagyarország, 1978. június (68. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-25 / 148. szám

Vaslap, 1978. június 2!f. ÉPÍTKEZÉS KISTELEKEN Megyei utazások Sokarcú nagyközségek A

fejlettebbek már-már a városiasodás jeleit mutatják, az elmaradottabbak nagyra nőtt falvak. Csongrád megyének ez idő szerint nyolc nagyközsége van. A hivatalos nyelv részleges középfokú központnak nevezi Kisteleket a maga 8621 lakosával. Kiemelt alsó fokú központnak számit Mórahalom és Mindszent. A többi öt nagyközségnek egyelőre meg kell elégednie az alsó fokú központ titulussal. Csongrád egyik legvároslasabb megyéje az országnak, s ha hozzávesszük, hogy az összlakosságnak tizenegy százaléka él ezeken a településeken — világossá válik a nagyközségek fontossága is. Bár az átlagok sokszor csalókák — jobb híján írjuk le őket! — sokat mond, hogy 6400 lélek él egy-egy Csongrád megyei nagyközségben. Népszerúek-e ezek a települési formák? Nehéz eldönteni. A népességtudomány művelői készítettek egy előrejelzést. Szerintük 1980-lg Kistelek lakossága ötszáz emberrel nő, Csanádpalotáé ugyanennyivel csökken. Űgy túnik tehát, hogy itt ls érvényesül a városiasabb település vonzó hatása, összességében körülbelül háromszázzal csökken a nagyközségek lakossága az évtized végéig. Nyilvánvalóan a városok szívóhatása miatt. A népesség mozgását a demográfusok elvándorlásnak nevezik; a rubrikákba pedig várhatóan ezt írják ezekben az években: a nyolc településről elvándorolt ezer ember, a kisebb településekről Ide költözött ötszáz. Figyelmeztető adat, hogy a nagyközségekben csökkent a népszaporulat a legutóbbi három évben. Hat százalékkal kevesebb bölcsódéskorú gyerek van, mint annak előtte. Ugyanakkor — és ez a néhány év előtti demográfiai hullámhegy következménye — emelkedik a létszám az általános iskolákban, majdnem harminc százalékkal. Fejlődésükön sokat lendített tanácsaik megnövekedett szerepe, az, hogy sokkal nagyobb önállóságot kaptak, s dönthetnek dolgaikról. Az ötéves tervben összesén félmilliárd forint áll a nagyközségek rendelkezésére, hogy meg tudják valósítani fejlesztési elképzeléseiket, s jusson a költségekre ls. A költségvetéshez 117 milliót, a fejlesztéshez 47 milliót kaptak központi keretből. A legtöbb pénzzel — helyéből, szerepéből adódóan érthető — Kistelek rendelkezik. Itt a lakásépítés a kiemelt feladat. Aki mostanában az E5-ös úton autózva átutazik a nagyközségen, meg is győződhet erről. Az Iparcikk áruház mellett már látni az új négyemeletes házakat. A munkához nagy segítséget ad, hogy a megyei tanács saját keretéből 25 millió forinttal támogatja az új otthonok születését. Mitől fejlett egy település? A kérdés szónoki, de a fejlődés anyagi feltételeinek megteremtése nagyon is prózai dolog, sok fejtörést, munkát kíván. Tudvalevő, hogy ezek a települések egy időben csak nőttek, de közműhálózatuk nem fejlődött megfelelően. Legtöbb helyütt tehát égető gond a vízhálózat kiépítése, a csatornahálózat, vagy — ahogy a szaknyelven mondják — á víztermelő kapacitás megteremtése. Ez magyarra fordítva víztornyok építését jelenti. Fontos dolog az egészségügyi és az üzlethálózat fejlesztése is. Nagyok a szélsőségek. Kisteleken korszerű tanácsadó van, az ottaniak büszkék is erre az intézményre, akárcsak az épülő „kis otira", ugyanakkor Nagymágocson a hasonló intézmény csak most készül, kiemelt feladatként kezelik a tanács vezetői. Ha valós képet akarunk kapni, számokat és tényeket kell elemeznünk. A nyolc nagyközségben az ötödik ötéves tervben 62 célcsoportos állami lakás épül. A lakosság saját erejéből 1700 hajlékot emel. A villanyhálózat fejlesztése meghaladja a tervezettet: Kisteleken, Sándorfalván és Mindszenten öszszesen 3690 méter vezeték épül. Fejlesztik a vízvezeték-hálózatot is; ebben Csanadpalotá áll a lista élén, itt 1955 méter hosszan fektetnek le új csöveket. Dócon es Szegváron új vízművet építenek; Mórahalmon és Mindszenten pedig szennyvíztisztítót. A lakosok magukénak érzik községüket. Ezt bizonyítja, hogy társadalmi összefogásból épült meg a kisteleki sportpálya, hasonló munkába fogtak Nagymágocson, nhol tornaterem is készül. Az eredmények mellett persze mutatkoznak gondok is, nem is kevés. A növekedés problémái ezek. A vízhálózatba bekapcsolt lakások száma csak húsz százalék körül van egyelőre. Aztán: van olyan nagyközség is. ahol nincs még bölcsőde. Hogy legyen — ez a mágocsiak gondja. Érdekesség persze ezt tudva, hogy az óvodai ellátottság ebben a nagyközségben a legjobb. Minden óvodás korú gyermek járhat óvodába. Az iskolákban nagy a zsúfoltság. ez a körzetesítési akció következménye. Így aztán Szegváron, abban a községben, amely egyébként leggazdagabb múlttal rendelkezik. 37 gyerek kénytelen egy tanteremben szorongani. Ez az oktató-nevelő munka szempontjából sem előnyös. Hasonló helyzetben van Sándorfalva. Mórahalom és Csanádpalota is. Az ötödik ötéves tervben új tanterem ' nem épül. Így aztán tovább növekszik a két műszakban iskolába járó diákok száma is. A kereskedelmi ellátás javulását bizonyítja, hogy 6okszor előfordul, Szegedről rándulnak át Kistelekre vásárolni, annak reményében, hogy megkapják azt az árucikket, amely a megyeszékhelyen már elfogyott Egyébként ebben a nagyközségben száz lakosra 54 négyzetméter (!) kiskereskedelmi eladótér jut. Nemcsak az újat épftlk, gondozzak, tatarozzák a régit is. Csak felsorolásképp: Kisteleken a mentőállomást az óvodát a művelődési otthont, a vágóhidat és a gimnáziumot újítják fel, Sándorfalván az orvosi rendelőt a bölcsődét, az óvodát és két Iskolát is, Szegváron a művelődési otthont és az öregek napközi otthonát Aki érdeklődik a falu változásai iránt bátran ellátogathat nagyközségeink bármelyikébe. Dinamikus fejlődést tapasztal, ugyanakkor láthatja még itt-ott azt is, mi a múlt öröksége, honnan indultak el a máig, s innen a holnapba vezető úton. És érdemes elutazni másért is. Hagyománynézőbe például. Szegváron sok érdekes látnivalót kínál a falumúzeum, sok helyütt vannak szép emlékei a népi építészetnek, láthatók a múlt szerszámai, s ami régen nem volt, s nem közömbös az utazónak: a legtöbb nagyközségben a vendéglátóipar is felnőtt már feladatához, méltón tudja fogadni a látogatót. És lehet találgatni is: vajon melyik nagyközségből válik, válhat város a következő évtizedben. Egyelőre úgy túnik, Kistelekből. Talán. PETRIFERENC A hirdetés K

ovács Antal kétszer megkerülte a háztömböt, nüre " vette a bátorságot és belépett a hűvös lépcsőházba. Végignézte a postaládák feliratait. A keresett nevet a bal alsó sarokban találta meg. Már éppen hívni akarta a liftet, amikor akaratlanul az órájára pillantott. Volt még tíz perce, így hát jobbnak látta, ha a ház előtt várakozik. Leült a bejárattal szemben levő padra, nézte a játszótéren hancúrozó gyerekeket. Kovács Antalnak a szokásosnál erősebben vert a szíve. Zakója zsebéből elővette cigarettáját. Rágyújtott, majd az égett fejű gyufaszálat visszadugta a skatulyába.A füstöt mélyen belélegezte, szinte érezte, ahogy tüdejében lerakódik a nikotin. A gyomra is remegni kezdett. Eldobta a félig szívott cigarettát és széttaposta a fűben. Megint az órájára nézett; mintha megállt volna az idő. Füléhez tartotta a percmutató nélküli karórát, s döbbenten állapította meg, hogy nem ketyeg. „Ki tudja, mióta nem jár" — gondolta. Idegesen megigazította az öltönyét és ismét belépett a lépcsőházba. A lift jelzőlámpája foglaltat mutatott. Kovács Antal türelmetlenül nyomkodta a hívógombot, minden eredmény nélkül. Megunta a meddő kísérletezést, elindult gyalog fölfelé. — Csókolom — köszönt rá egy kislány a harmadikon. — Szervusz — köszönt vissza Kovács Antal szórakozottan. — Már megint nem működik a lift? — kérdezte a kislány, és választ sem várva páros lábbal ugrándozott lefelé. — De, azt hiszem, működik — felelte Kovács Antal. Bal kezével a korlátba kapaszkodott, kettesével vette a lépcsőket. Az ajtó elétt kifújta magát. Becsöngetett, s akkor jutott eszébe, hogy illett volna virágot hoznia. Ügy érezte, megfullad, szíve a torkában dobogott. A másodszori csöngetésre sem nyitott ajtót senki. Még egyszer megnyomta a kapcsolót, hasztalan. A tompa berregést elnyelte az előszoba csöndje. „Várok egy darabig odalenn" — gondolta. Nem volt nagy kedve hozzá, de azért kíváncsiságból kipróbálta, milyen, páros lábbal lefelé ugrálni a lépcsőn. — Megengeded, hogy ide üljek? — kérdezte Kovács Antal udvariasan az előbb látott kislányt. — Csak tessék nyugodtan. — Iskolás vagy? — érdeklődött tőle. — Igen. Az ősszel megyek harmadikba — mondta a kislány. — Akkor te már folyamatosan olvasol, ugye? — Persze. És kívülről tudom a verseket is. — Szavalj el nekem valamit — kérlelte Kovács Antal. — Ah, most nincs kedvem — sütötte le szégyenlősen a szemét a kislány. — Hát ha nem akarod, nem erőltetem — mondta Kovács Antal, s újabb cigarettára gyújtott. A használt gyufaszálat szokása szerint visszatette a dobozba. — Vár valakit a bácsi? — kíváncsiskodott a kislány néhány pillanat múlva. — Várok. De látom, te úgyszintén — jegyezte meg Kovács AnSzepesi Attila Zöldike Zöldike zizzen hullik a lomb, távoli réten szól a kolomp. Hussan a zöldike árnyas fészkibe. Holdfény hinti be: szunnyad a domb. Madarak Csúszka Csúszka csusszan •erfa hosszán, fzes férget rejt a kéreg. Feszegeti, nézegeti, kóstolgatja, csipegeti. Csóka Csakli csóka, csikogó csoroszlya. Télen hétszám kucorog a vén fán. Éjjel-nappal gubbaszt mozdulatlan, étlen szomjan csikog szakadatlan. Mintha a dolga csak ennyi volna. tal. Ujjai közt a cigarettát morzsolgatta. — Ah, én csak vártam. Fél ötig. — Meddig? — Fél ötig — ismételte meg a kislány. „Üristen! Több mint negyven percet késhettem" — gondolta Kovács Antal, és előrehajtotta karórájának nagymutatóját. „Amikor elindultam, akkor lehetett négy óra." — Miért pont fél ötig? — Anyu mondta, hogy ha addig nem jön senki, lejöhetek. — Kellett volna jönnie valakinek? — Egy férfinak, én nem ismerem. — Anyukád talán a boltba ment? — érdeklődött egyre idegesebben Kovács Antal. — Dehogy. A Gábor bácsi vitt* el kocsival. — Értem. És a férfinak, aki nem jött, annak mit üzent az anyukád? — Azt, hogy elnézést, de mar tárgytalan. Kovács Antal keresztbe rakta a lábát, nekidőlt a pad támlájának, s meglazította a nyakkendőjét. Homlokán verejtékcsöppek gyöngyöztek. Nyelt egy nagyot. — Fogadjunk, nem is sejted, hogy én egy gondolatolvasó vagyok — mondta. Erőlködnie kellett, hogy arcán megszilárduljon a mosoly. — Tényleg? — csodálkozott a kislány. — Nem viccelek. Próbáljuk ki. Például gondolj erősen a nevedre, s én kitalálom. De nagyon erősen. Készen vagy? — Igen. — Nos, a vezetékneved ... várj csak, megvan. Fekete. — El tetszett találni! — csapta össze tenyerét a kislány. — Na ugye. Akkor most gondolj arra, na mire is... arra, hogy hanyadik emeleten laksz. Jó? — Jó. — Hunyd be a szemed, úgy az Igazi. Igen, már látom magam előtt a számot, Hatodik emelet. — Ezt is el tetszett találni — tapsikolt a kislány. — Várj, mindjárt megmondom az ajtót is, gondolj rá erősen. Megvan! Húszas. — Igen, húszas — lelkendezett a kislány. — Cirkuszban tetszik dolgozni ? — Nem, dehogy — rázta meg a fejét Kovács Antal. — Ez csak hobbi. — Az órájára nézett. A mutató ugyanott állt, ahová néhány perce csavarta. — Na nézd, hogy eljátszottuk az időt — mondta. — Nem kell még fölmenned? — Nem, mert jön nemsoká a nagymami. — És az anyukád? — ö majd később. Azt mondta, a híradó után. — Hát örülök, hogy összeismerkedtünk — mondta Kovács Antal hirtelen. — Szervusz. — Nem tetszik megvárni azt a valakit? — kérdezte a kislány. — Ó, képzeld, most vettem észre, hogy rossz helyen járok. Hogy milyen figyelmetlen vagyok. Hiába, megtévesztőek ezek az egyforma házak. Szervusz. — Csókolom — köszönt a kislány. Kovács Antal elindult a buszmegálló felé. Pénztárcájából elo vett egy kétforintost, forgatta a kezében. Megnézte a menetrendet. Benyúlt a belső zsebébe, előhúzott egy fehér borítékot. Előbb a teleírt levélpapírt gyűrte össze, aztán az újságból kiollózott házassági hirdetést. A borítékkal együtt * hulladékgyűjtőbe dobott minden papírt.' Zakójából cigarettát halászott elő. Rágyújtott, s az elhasznált gyufát visszadugta a skatulyába. Aztán gondolt egyet: válogatni kezdte az ép szálak közül az elszenesedetteket. RÓZSA IMRE