Délmagyarország, 1978. május (68. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

Szokolay Zoltán: Hazáig kikönyökölsz az expressz ablakán hadd lobogtassa arcodat a szél hazáig élve el nem érsz míg élsz az expressz ipeg nem áll kikönyökölsz egy ablakon lobogtatsz forradalmakat hazádig el nem élsz az expressz meg nem áll lobogtatsz márelust a földön körbefut hazád a föld és meg nem állsz nem múlik el legyőz a láz lobogsz s leszállsz Rózsa Endre: Emlék Lelket nem lel a lelemény, testlesül a tünemény, az emlékeknek súlya van. de hagyd a mérleget — kettöe lényükhöz foghatóan madár zokoa a fán a rég lehullott lombban, de akkor még. zöld volt a fa. de mai már az a madár! Fel ed y Gyula rajza 83 Vasárnap, 1978. május 14* Valaki hiányzik Az új téren Tér született Szegeden. Szép, szemet gyönyörködtető tér. Előbb szálloda épült és lakóház, majd újjászületett az útkereszteződés. Értő kezek — a Városgazdálkodási Vállalat parképítői, kertészei, a Vízművek és Fürdők szökőkúttervezője ós vízgépészéi, az Elektromos Szövetkezet és a DÉMASZ szerelői, a DÉLÉP közműépítői, a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat aszfaltozói, a Felszabadulás Tsz virágtartókat, padokat készítő brigádjai — részben társadalmi munkában — újjávarázsolták a teret. Erről u nagy munkáról — melyet a Szegedi Beruházási Vállalat dolgozói irányítottak —, íme, néhány „fénnyel írt" bizonyíték. !923~}974 • ' HZ"--.!* 4 MAGYAR Ö A NEMZETKÖZ; KOMM UNISTA & MUN KAS/A MA LOM KmELKDÖ 5ZE/v\ÉmSE0E •íHcOfl? i 9 7$ Acs S. Sándor felvételei aelni, hogy valaha is a feleseged leszek. Hiányzott belőled az a pici erőszakosság, ami a fiút a lányok szemében férfivá teszi. Szerencsére a gyerekek nem örökölték ezt a tutyi-mutyi természeted. — Szeretem a békességet. — Nem gondolod, hogy a te nagy nyugalmad — gyávaság? — Nem bántok senkit. — De néha lehetnének elképzeléseid, amit mindenen keresztül meg kellene valósítanod, még akkor is, ha nem túl lényegesek. — Jókor mondod — emeli fel kissé a hangját. — Elégedett vagy te egyáltalán? — Igen. azt hiszem. — Nem Ismerem a kollégáidat, nincsenek barátaid, szeretőd sem volt... — Nem lényeges az egész. — Lenézed az éle^st. — Mindenünk A-an, mit akarsz? — Semmit — mondja az aszszony lemondóan, és a fal felé fordul. Tisztában van vele, hogy tizenhét évi házasság után, nagyon későn mondta el ezeket a dolgokat. * Potyek óracsörgés előtt öt perccel felébredt. Egész doboz altatót beszedhetne akkor is felébredne időben, mert belehalna a szégyenbe, ha egyszer elkésne. Ilyen egyszerűen meg sem történhet. Pillanatok alatt magára kapkodta a ruháit, kolbászt és kenyeret rakott a táskájába, és már rohant is a buszmegállóba. Mindig álmodik éjjel, és soha nem felejti el. Egész nap a gép mellett ezeken az álmokon rágódik. Kicsit hisz is bennük. Álmában megmondja mindenkinek a magáét, fiatal lányokat csábít el, néha disznókkal is álmodik, ami az öregek szerint nem jó. De nagyon sokszor fuldokllk piszkos pocsolyákban. Ilyenkor tehetetlen, majd belefullad, nagyon fáradtan ébred az ilyen éjszakák után. Még soha nem mondta el az álmát. Nem tudná elviselni ha kinevetnék. Még az asszony nevetés© is bántaná. Néha a saját tehetetlensége annyira kínozza, hogy öngyilkosságra gondol. Nagyot sétál, eltéríti gondolatait magéról, és kis idő múlva megnyugodva hazafplé indul e Potyek hétfőn még szürkébb és halkabb volt, mint máskor. Félt az emberek szemébe nézni, de belül örült, hogy azok jól érezték magukat. Nagyon fülelt. Néha furcsa beszédíoszláríyok ütötték meg a fülét. Visszhangzott az egész csurnok néha-néha a kollégák nevetésétől. Mindig azt hitte, hogy ót nevetik. Pedig csak a Kovács XX. Jóskát ugratják, aki sztriptizt akart játszani az étteremben, úgy berúgott. Potyekon végigszaladt a hideg, mikor megtudta, hogy mi mindent csináltak. Szinte örült, hogy nem volt*velük. Neki soha nem tudja megmagyarázni senki, hogy miért iszik valaki annyit. Egy pillanatra megmerevedett, amikor megállt mellette a brigádvezető. Ügy gondolta néhány perccel előbb, hogy valamit hazudni fog, ha megkérdezik, miért maradt távol. Ez számadás, úgy gondolta, mindenképpen meg kell magyarázni, ipert nem szeretné, ha kiutálnák. Legfeljebb betegnek mondja valamelyik családtagját. De kit? Babonás. A gyerekeket semmiképpen nem mondhatja. A feleségét sem, mert akkor mi lesz vele, ha valóban beteg lesz? Mire feltekintett, senki nem volt mellette. Talán csak képzelte... De nem. A gépasztalon egy boríték. Keze remegett, visszahúzta. Eszébe jutott, hátha figyelik. Kíváncsiságának ellenállni nem tudott. Potyek arcán két hatalmas könnycsepp gurult le. Nem bírta tartani, nem akarta, hogy kijöjjenek. A borítékból kihullotta pénz. Most először eszébe jutott a pillanat, amikor megkérte H felesége kezét, össze kéne szedni magát ugyanúgy. Kézfejével meg. törölte a szemét és eldobta a borítékot. FARKAS ILONA P

otyek komótosan dolgozik, a jó szakmunkások tudásával, de a mozgása nagyon a középszerúeké, akik nem érzik a szerszámot vagy az anyagot teljesen, akikben kicsike görcs van állandóan: a ml lesz. ha elrontom. De nem csak a munkája, az egész élete ilyen. Ezt érzi a kocsmában, az első üveg sör után, a buszon hazafe• lé utazva, ha valakivel beszédbe elegyedik. Inkább csak hallgat, fél, hogy hülyeséget mond és kinevetik. F.zórt inkább, ha megszólal, problémákról beszól, ki' talál hibákat a háztartási gé, pekre, de legtöbbször a permetezőre: A brigád ezüstérmes lett a vállalati versenyben. Az ünnepély után megbeszélték, hogy egy görbe estét csinálnak. Sokáig vívódott, hogy elmenjen-e, végül úgy döntött az utol60 pillanatban, hogy nem megy el Amikor elment a busz, amelyikkel időben beért volna, megbánta döntését, hiszen a kollégák szeretik őt, bár később ezt megkérdőjelezte magában. de haragudni nem haragszanak, mert nem bántják, nem ls ugratják. Egy teríték üresen maradt Hiányzik valaki, és nem tudnak rájönni, hogy kl. A brigádnaplót is magukkal vitték, sokan a sörös poharat akarták rányomni minden áron a közös program pecsétjeként. Végül az étlapot csatolták Igazolásként a naplóba. Szavazással a névsorolvasás mellett döntöttek. A brigádvezető felolvasta a névsort Míg a Potyek nevéhez nem értek, nem is gondoltak rá. — Mindig kihúz. — Zárjuk ki! — Milyen ember az ilyen? — kiabáltak többen, míg a Varga IX. leintette a többieket. — Több jut nekünk, mit vagytok oda! — Biztosan valami dolga lett — állt pártjáru Nagy VIII. Potyek az ágyban sem nyugodott meg. Akkorákat sóhajtott, hogy az asszony nem tudott elaludni. — Beteg vagy? — Én? Miért lennék beteg? — Akkorákat sóhajtozol, félek, ránk szakad a mennyezet. — Azon gondolkozom, hogy mit fognak mondani... — Mafla ember vagy. A mai napig nem tudom elképzelni, hogy hogyan szedted össze magad, mikor megkerted a szüleimtől a kezem? El sem tudtam kép-