Délmagyarország, 1978. május (68. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

6 Vasárnap, 1978. májns 14. I 4 tW rAZIp üdülők, tájak, kérdőjelek Hétvégeken fölkerekedik az orirág. Autókaravánok vágnak neki az utaknak, hogy az emelkedő életszínvonal és a növekvő szabad <dő jóvoltából mind többen Ismerkedhessenek hazánk tájaival. Azokkal a tájakkal, amelyek a nagyüzemi mezőgazdaság vidékeket formáló jóvoltából mind áttekinthetőbbek, s az okos gondoskodás jóvoltából az ország néhány halyén mind szebbek lesznek. Csakhogy az országot járó ember amt is fölfedezi, hogy tájaink az autók jóvoltából megnövekedett mobilitás, a több szabad idő és u fokozódó urbanizáció következtében mind intenzivebbé váló szabadbavágyás eredményeként rohamosan gyorsuló tempóban csúnyulnak el, ahogyan a városok és falvak környékén egyre-másra nőnek kl a földből a kiskertövezet bódévárosai, dlbdáb kerítései. Szóval rohamos tempóban .csúfítjuk az ország tájalt ml magunk, pedig még csuk mostanában kezdünk eljutni odáig, hogy u több szabad idő és gépkocsi jóvoltából egyáltalán megismerkedhessünk ezekkel a tájukkal. S fölmerül a kérdés, hogy néhány év múlva egyáltalán kívánunk-e majd közelebbi ismeretséget kötni azokkal a tájakkal, amelyekkel moat még érdemes? Urbanizáció és szabad idő Évtizedeken át nem okozott túlságosan nagy gondot, hogy ki mivel és hogyan tölti szabad idejét Hiszen szabad időnk s pénzünk is szűkösebben volt, no meg a szélesen elterülő alföldi városból nem is Igen vágytak az emberek vidékre, a természet ölébe, mert hiszen a természet Jobbára otthon la körülvette őket Csak kevesek vágtak bele, hogy a Sárgán, netán a Balatonon víkendházat építsenek. Azután lassanként változott a kép Aa ötnapos munkahét a szabad szombatok megjelenése szabaddá tette a hétvégéket Egyre több csalid szerzett gépkocsit, s egyre többen oldották meg legnagyobb gondjukat: jutottak önálló lakáshoz. A lakáshoz Jutás lehetőségét a gyorsuló urbanizáció teremtette meg, amely létrehozta immár Szegeden is a „betonsivatagokat". Hiszen bármennyi zöld is vegye körül a tarjáni házakat, egy nyolcadik emeleti betonkockában lakni mindenképpen más érzés, mint egy régi ház lakásában! Vagyis klulakultak az okok, létrejöttek az Indítékok, s egyúttal megszülettek a lehetőségek is ahhoz, hogy a szabadba vágyjunk, hogy közelebbről tehessük magunkévá a természetet. Az indítékok legfontosabbika nyilván az urbanizációs hatásokban keresendő, a lehetőségek pedig elsősorban a megnövekedett szabad időben rejlenek. Mindebben voltaképpen nincsen semmi rossz, hiszen azt értük el nagyjából, amit mindig is szerettünk volna. Azt, hogy az emberek jobban, emberibben éljenek, hogy megismerkedhessenek hazánk tájaival s jobb, közelibb barátságba kerüljenek a természettel is. A baj csak ott kezdődik, hogy nemigen láttuk előre az erősödő társadalmi igényt, s azt, hogy ezek az igények milyen formát öltenek majd. Nem mentünk elébe az igényeknek, s nem tesszük ezt ma sem, s így — mivel az igények nyomása többnyire elsodorja az elébük hellyelközzel emelt adminisztratív gátakat — tájaink egyre gyorsuló tempóban jóvátehetetlenül, vagy legalábbis csak nehezen s nagysokára jóvátehetően elcsüfulnak, a jövőben jelentkező tömeges igények számára használhatatlanná válnak. Igények és lehetőségek A Magyar Népköztársaság alkotmánya mindén magyar állampolgár számára biztosítja a pihenéshez való jogot. Ez a jog ma már nemcsak a három nyolcas, azaz a nyolc óra munka után bisYajon hogyan lehet Itt oihenni? Zsúfoltság a Sárgán H » ttjrt íme. a leendő csongrádi té partja. Már ma is hozzáférhetetlen Törő János felvétele A bodéváros egy részlete a sándorfalvi út mentén tosított nyolc ura pihenés, nyolc óra alvás lehetőségéből áll, s nem is csak a szabaddá tett hétvégékből, hanem a SZOT és vállalati üdülők százaiból, a kedvezményes üdülési lehetőségekből stb., stb... Igen, nagyon sok embernek van arra lehetősége, hogy évente két hetet tölthessen hazánk legszebb tájain szint* ingyen. De ki ne hallott volna már szakszervezeti bizalmit morgolódni, hogy: — Itt vannak a beutalók, s nem találok embert rá! Nem, mert két hétre utószezonban már kevesen akarnak üdülni menni, vagy kevesen mehetnek, például a gyerekek miatt. S nem is csak erről van szó. Az autó, a megnövekedett szabad idő, a nagyobb életszínvonal jóvoltából mind nagyobb az igény az üdülés, a pihenés individuális, az egyén érdeklődéséhez, időbeosztásához, mentalitásához szabott lehetőségei iránt, s erre a legkevésbé sem vagyunk fölkészülve. Pedig előre látható, hogy éppen ezek az igények fognak rohamos gyorsasággal növekedni. Hogy a kéthetes szervezett üdülés helyett mind többen szeretnének például egy-két napot tölteni egyegy helyen, hogy mind nagyobb részét ismerjék meg az országnak. S így az is megfontolandó lenne, hogy a SZOT-üdülők egy része — főként a nyári szezon elmúltával — működhetne például szállodarendszerben is, ahol a szakszervezeti tagok évente bizonyos számú napot kedvezményes áron eltölthetnének előzetes bejelentés alapján, olyan megosztásban, ahogyan kívánják. Mindez természetesen csak a lehetőségek és igények közötti diszszonancia egyik, viszonylag köriynyen megoldható es nem is a legnagyobb gondokat okozó oldala. Sokkal nagyobb gonddal-bajjal jár együtt az, hogy mind többen *zeretnének egy kis sajut üdülőt vagy víkendházat, ahová hétvégeken kiköltözhetnének a városok zajából és betonkolosszusai közül a természetbe. Mivel az igények egyre növekvő szorítását mindeddig nemigen vettük tudomásul, legföljebb csak úgy, hogy adminisztratív eszközökkel igyekeztünk okkal-joggal útját állni ezon igények kiterebélyesedésének, az emberek olyan utakat-módokat kerestek, hogy vágyaikat valóra válthassák, amilyeneket éppen tudtak. S éppen ezek a legális vagy féllegális megoldások vezettek arra, hogy csöppet sem kívánatos módon változtak meg tájaink, alakultak potenciális üdülőterületeink. Bódévárosok és „maszek zónák" Szeged környékén a Sárgával kezdődött, amely ellen egyéb ismeretek miatt még viszonylag kevés szót lehet emelni, hiszen úgyahogy rendezett, s a minimális egészségügyi és építészeti követelményeknek megfelel. Csak éppen arra alkalmas kevéssé, ami a célja lenne: üdülésre. A zsúfoltság, amit csak fokoznak a magántulajdonosi hévvel emelt kerítések, a hézak, üdülők utcasoros elrendezése, a ~ kevés szabad terület mind-mind alaposan csökkenti a Sárga értékeit A folytatásra Dorozsmán, a Széksós-tónál s a sándorfalvi úton, a kiskerteknél látunk jó s elrettentő példákat egyaránt. Dorozsmán tágasim épültek a többnyire szép. építészetileg sokszor elegáns és ötletes hétvégi házak, legföljebb ha u kerítések ellen emelhetne szót a táj szépséget és épségét féltő ember. A sándorfalvi út mentén, a kiskertekben szerszámkamrának álcázott víkendházak születtek a kerítések drótja mögött. S az álcázás oly jól sikerült, hogy igazi bódéváros nőtt ki a földből. Az építési szakemberek mar caak abban reménykednek. hogy később a megnövő fák Jótékony lombja eltakarja majd ezeket a bódékat. Csakhogy ilyen bódévárosok ma már százszámra születnek településeink mentén, például Vásárhelyen, Makón. Kérdés, hogy bízhatunk-e csak a lombokban? Aligha, dehát egyelőre mást nemigen tehetünk. Igaz, születtek már korlátozó intézkedések — például a földtörvény és számos rendelet , amelyek elvben védeni hivatottak tájainkat is, dehát a tiltást mindig kl lehet játszani, legálisan és féllegálisan is, ahogyan az például Sándorfalva Csongrád felé eső határában történt S a tiltás, u nem szabad annál is inkább kevés, mert az igények szorítása egyre nő. Igent is kellene hit mondanunk, annál ls inkább, mert akkor azt is meg!' •, : — J • trfmá ars ipuii ppnpfÉMjMi * ^tó Ml Somogyi KOrolyré fdué*elei Ami nagyjából megfelel az emberi és a tájvédelmi igényeknek és követelményeknek: egy épület a dorozsmai víkendtclkekről mondhatjuk: hogyan. Hogyan lehet építeni. Ha ezt nem tesszük meg mihamarabb, fönnáll a veszély*, hogy olyan „maszek zónák" alakulnak ki sokfelé, mint valaha a Balatonnál, amelyek majd lehetetlenné teszik a majdani értékes üdülőterületek valódi hasznosítását mint ahogyan ma a Balaton-part nagy része megközelíthetetlen. A figyelmeztető példa már megtalálható Csongrád fölött Alpár környékén, ahol a leendő vízlépcső fölötti leendő víztározó partja részben máris beépült utcarendszerben, zsúfoltan, vagy's csúfan és üdüléare-plhenésre meglehetősen alkalmatlan módon. Gondok az „igen" körül Igent kellene mondani, csakhat ez nem éppen egyszerű, mivel nem, vagy csak alig vagyunk erre fölkészülve. Mindenekelőtt az üdülásre-építkezésre alkalmas helyek kijelölése okoz gondokat hiszen a legtöbb településen vagy körzetben még nemigen vetettek számot a növekvö igényekkel, s a lehetséges üdülőterületek kijelölése csak vontatottnn halad. Ahol pedig a távlati rendezési tervek számolnak az üdülési igényekkel, s . kijelölnek üdülőterületeket is. olt más gondok hátráltatják e területek használatba vételét Így van oz Szeged esetében is. A távlati fejlesztési terv két fő üdülőterülettel számolna a város igazgatási határain belül: Atksszigettel és Üjíohértóval (a sándorfalvi út jobb oldalán tervezett tóval). Am az új Fehér-tó a halgazdaságé lesz, amely gazdasugi érdekekből érthetően idegenkedik attól, hogy ott üdülőterület létesüljön. Atkasziget pedig mezőgazdasági terület, s a mai szabályzók — lényegében érthető okokból — nem engedélyezik mezőgazdasági területek kivonását a művelésből Ilyen célokra. Vagyis ezeknek a területeknek a hasznosítása valóban távljsti remény és elképzelés. Egy város keretein belül nyilván képtelenség is eleget tenni az üdülési, pihenési igények területéhségének. Ehhez minimum megyei, de inkább regionális program kidolgozására van szükség. Hiszen a vizek menti területek között ma is Bok olyan található, amely értéktelen, vagy kevéssé értékes a mezőgazdaság számára, s így üdülőterületként hasznosítható. Természetesen nemcsak a lehetséges üdülőterületek kijelölés* okoz sok gondot, hanem a hasznosítás módszereinek kidolgozása is. Az nyilvánvalóvá vált, hogy az eddig követett út, amely kerítések közé zárt, zsúfolt, rossz ós jó egyéni elképzelések szerint összeviszsza épült üdülőterületeket hozott létre, mint például a Sárgán, ez az út nem járható. De csalc vállalati stb. üdülők építése sem célszerű, mert azok nemigen képesek rugalmasan követni az üdülési igényeket. A megoldás nyilván egy adott terület egységes tervek szerint magánerőből történő beépítése, üdülőszövetkezeti keretek között, esetleg vállalatokkal karöltve. Csak nem úgy, mint a Vas megyében most születő Termál üdülőszövetkezet, amely semmivel sem biztosít jobb vagy rugalmasabb lehetőségeket a meglevő SZOT-üdülőknól, ám viszonylag tekintélyes összegű egyszeri belépési díjat igényel. S egy kerítések nélküli, közösségi, de az individuális igényeket a közösségi, társadalmi érdekekkel együtt maximalisan figyelembe vevő módszer kidolgozása sem a legnagyobb gond. Hiszen megfelelő helyeket már manapság is kl lehetne jelölni a megyében a Tisza partján, s éppen u MÉSZÖV is hozzáláthatna üdülőszövetkezetek szervezéséhez, s a tervezés sem okozna különösebb gondokat, s ráadásul az OTP az üdülőszövetkezetek számára hitelt is adhat. Csakhogy hiányzik a pénz azokhoz az előkészítő munkákhoz, amelyek egy-egy terület igénybevételéhez, a szervezés elkezdéséhez, mindenképpen szükségesek. Jelenleg ugyanis csak három idegenforgalmi intézőbizottság (balatoni, velencei-tavi és a Duna-kanyar területén működő) rendelkezik megfelelő anyagi eszközökkel az országban. Fölmerülhet a kérdés: ha ennyi a gond, a probléma, s ilyen neh«« valamilyen megoldást találni, akkor miért kellett egyáltalán írni most minderről? Nem, nem csak az emberi igények, törekvések és vágyak valóra váltását segítendő, hanem tájaink, közelebbi jövőnk védelme érdekében. Hiszen például a majdani csongrádi víztározó a tervek szerint mintegy nyolcvanezer ember pihenését, üdülését szolgálhatja. Ara csak Kecskemét környékéről vagy nyolcvanezer, s a fővárosból mintegy harmincezer emberrel számolnak az előzetes felmérések, s ebben még nem is szerepel Csongrád megye és Szeged. És a leendő víztározó leendő partja részint máris beépült, zsúfolt, üdülésre jószerével alkalmatlan utcarendszerben. S mi lesz addig, mire a víztározóból tó lesz? Lesz-e majd hely okos, ésszerű, közösségi és mégis egyéni megoldásokra, ha csak utólag próbáljuk e megoldásokat megkeresni? IgaA védenünk kell a termőföldet, egyik legnagyobb kincsünket. De számolnunk kell az igények növekvő szorításával, hogy ésszerűen mondjunk igent és nemet Mert csak nemmel földjeinket ls csak részben, tájaink szépségétv pedig egyáltalán nem leszünk képesek megvédeni. SZAVAL' ISTVÁN » á