Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-30 / 101. szám

12 Vasárnap, 1978. április 30; egy füzetbe K

inyílik a füzet. „IX. 18. Disco, tánc. IX. 23. Én kérdezek, te felelsz — vetélkedő. IX. 30. Vendégünk a hódmezővásárhelyi 602. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet klubja. X. 21. Csak a pénz boldogít? — vita. I. 6. író-olvasó találkozó Tóth Bélával." Vetítések, előadások, előadóestek. A bejegyzések szerint a résztvevők száma általában 60—80 között mozog. Néha, többé-kevésbé meghatározott időközökben 28ra, 32-re csökken. — Olyankor nem volt zene — mondják. Nyílik az ajtó, a klubvezető érkezik. — A zene? A zenével lehet megfogni őket, hogy később fokozatosan ebből alakuljon ki bennük az igény másra, többre. Hogy aztán ne csak discot hallgassanak. Ezek a gyerekek szakmunkástanulók. A disco olyan egyetemes divat, náluk „kultúráltabb" fiatalok körében is, hogy nem lehetett kihagyni a számításbői. — Mikor alakult a klub? — Három éve — Pördi József felsóhajt — Tavaly sajnos sokan végeztek a legjobb gárdából, de maradtak is azért A programokról minden év elején kérdezzük meg a törzstagokat, összeírják, összeállítjuk. Ma filmvetítés lesz. Gyerünk le! Az alagsorban több helyiség, a legnagyobb hangulatos borozóhoz hasonlít. A nézők soraiban vagy húsz fiú és leány. A többi, a „törzsgárda" később érkezik: Iskolában vannak. Bodorfrizurás lány az első sorban. Nyomdász. A kérdésre elmosolyodik. — Mit szeretnél látni-hallani itt? — Hát... nem is tudom. — Hányadszor vagy a klubban? — Harmadszor. A beszélgetés döcögve indul, a srácok törik meg a jeget. Harmadéves épületasztalos-tanulók, egy sort betöltenek. — Sportolókat jó volna meghívni ... — A Törőcslkett A tapogatózó kérdéseket a munkájukkal összekapcsolható rendezvények esélyeiről váratlan esemény szakítja meg. Kedvesen csibészarcú fiú a sor közepén, a legelső kérdésre még „jópofáskodó" benyögéssel válaszolt: — Szerintem mindenkit érdekelne, mondjuk egy előadás az intarziákról. Nemcsak bennünket, asztalosokat.,. A játékteremben újságpapírokkal letakart asztal. Pördi József dühösen legyint, aztán ráteszi a kezét — A húszezer forintos évi keretből nyolcezerért vettük ezt a rexasztalt. Dákók és golyók nem járnak hozzá, külön kéne beszereznünk, nem lehet kapni. Három hete itt áll, dísznek. Odabent már pereg a film, a többiek is megérkeztek. S három lány is, akik nem szakmunkástanulók, mégis ismerik őket. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola népművelésszakos hallgatói. Teljes programokat szerveznek, legközelebb éppen vetélkedőt — már csak az éwégi gyakorlati jegy megszerzése érdekében is. Egy újabb teremben ülünk együtt, csak itt lehet dohányozni. Szeszes italt inni — még itt sem. — Néha lekeveredik egy-két „bekapott" pasas, elég nehéz megszabadulni tőlük. De általában rend van, a discon is — mondja Szőke Tibor II. éves müszerésztanuló. — Megtalálhatja mindenki a szórakozását, rengeteg embert megismerünk. Amióta lejárunk, a suliban sokan rank köszönnek, kérdezik, mi lesz, mire érdemes lejönni. — Most szavalóversenyt tervezünk, meg közös bulit a textilesekkel ... — Lejárnak idegenek is néha, még egy-két radnótis is. Elég rossz vélemény van róluk;.., _ — Miért? — Tudod, mire gondolok... Nagyon lehet érezni. Nem is érdemes beszélni róla. Így van, és kész. — Azért próbáljunk csak meg beszélni róla.,. * — Szerintem már a szülőktől kiindul... — De nem! — Török Zsuzsanna III. éves fodrásztanuló szól közbe. — Talán a melósok tehetnek róla, ezzel a nagy fölnézéssel, a „tanultak" felé. ök meg visszanéznek lefelé. Mert mi a vélemény? Ki iszik a kocsmában? A melós! — Hát igen, — visszakozik Tibor. — Az egyetemen dolgozom, látom, ahogy egy-két prof mindig kapja be a feleseket, de őket legfeljebb különcnek tártját".. Mivel különbek a radnótisok, a középiskolások nálunk, ha én is olvasok, művelődöm? — Ha a főnökhöz is bemegy az ember, száraz a torka, iszonyúan vigyáz, hogy mit mondjon ... — Erről még nem rendeztetek vitái? — Dehogynem. A középiskolások klubiával. Szép dolgok derültek ki! Nem valami jó szájízt hagyott maga után. — Nem volna szabad ebbe beletörődnünk, bizonyítani kéne, de lehet, már egy kicsit fásultak vagyunk. — Ilyen fiatalon? — Ez a klub jó lehetne ilyesmire is... A legnagyobb döbbenet: rögtön zárás. Üjra odafönt, a művelődési központ irodájában. A füzetben egyre szaporodnak a bejegyzések. Azután a füzet becsukódik, de lapjai egyre tovább vibrálnak a szemem előtt. DOMONKOS LÁSZLÓ Öröme a falu Ilona Hiteles bizonyítékom van rá, Ilonát befalazták. Tizenkét kőmíves meg sem fogta, rá sem nézett, mégis. Kelemen kőmíves asszony-feleségének hírből sem rokona. Így áll csak: Ilona. Egyszer már kibontották a falból, most megint falba teszik. Kicsi házat épít a kertész, ha rájön az eső. amikor kapálgat, legyen födél fölötte. Omladék házakból vette a tégláját, vakargatta, ütögette, kis baltával megfaragta mindegyiket, és oszlopba rakta, hogy kéznél legyen, ha jön a legnagyobb kőműves. Rettenetesen elunta, orra-szája régi habarccsal volt tele, de föl nem adta, amíg a hatezret föl nem rakta. Semmit nem vett észre. Nem is nézegette, egyik tégla olyan, mint a másik. Másnap is körüljárta, harmadnap is, eltelt egy hét, akkor látta, az egyik oszlop közepén ott van Ilona. Kerítés szeggel írta bele valaki a téglába. de olyan szépen, Ilonát annál szebben talán nem is lehet írni. Téglavető János tündérszép szerelme, ki lehetne más. Ica, Ilus, Icuka, Iluska, Ili és Ilike mind lehetne, de egyik változat sem illett rá. Fülébe csengett volna a versbéli Ilona ritmusa? A ház korából ítélve pöndölyös kislány lehetett akkor még emez. Örök alakban a Tündér Ilona élhetett csak, esetleg a Szép Honka, — ha eljutott eddig a híre — ás mindenképpen Kukorica Jancsi még szebb Iluskája. Akármelyikről szólt a rege vagy a mese, mindegyiket a szerelem állapotában találta meg a költészet. Anna is örök, szőkeségével és állhatatlanságával, Glna is örök el nem múló bolyongásával, a kettő együtt koszorús költők örök búsításával, Ilona a szerelmével örök. Ha előbukkanna egyszer az őseink szerinti szerelem-istenasszony, tündér lenne, szép lenne, örök lenne és biztosan Ilona lenne. Fába vésett, padba irkált Ilonkák, hol vagytok már? Téglavető János tűzbe küldte a kedves rögbe rajzolt nevét, lángok között megégette, addig-addig sütögette, amíg Örök Ilona nem lett belőle. Márványlcőbe vésett szép leánykák elomlottak azóta, mert kellett a hely az utánuk jövőknek. Téglás Ilona neve is átíródhatott fekete márványba, kiállíthatták a Deszkás temetőbe a hálás utódok, dédunokák, ükunokák akkor is elfelejtették már. Rakta János élete tégláit izzasztó melegben rogyásig, a téglák fölött hetek óta, hónapok óta ott lebegett a legszebb lány képe. Fütyült neki szépen, dalokat is kurjantott talán, és amikor addig jutott, hogy most lenne jó megölelni, akkor írta be a nevét. Szegény Jánosról addig szól a mese, ameddig fűzzük. Mondjuk azt, tavasz volt, jött a május, és beleüvöltötte a téglaégetőbe: Ilona! Megint tavasz van, az öreg kertész megint befalazza. Ükunokája, vagy annak származéka majd ha ezt is lebontja, megint elmondja, volt egyszer, hol nem volt, Téglavető Jánosnak máiusi szép szerelme volt. Ha szíve lesz, ezt a téglát ő se dobja el. HORVÁTH DGZSO Bezzeg lónos Álmodat vigyázó megjönni s elmenni megint — a szerelem földrengései után minden előtt minden után tested lerészegedett halottjaként menni csapatostul a bennem csillagzó szerelemmel még szemeddel feleselve szóbaállni a széllel magamra terítve a huzatos éjszakát — s míg gondolataimban kitakarlak adok rád egy mosolygó csillagot egyetlen cinkosunkat hogy álmodban meg ne fázz. M

unkától gyarapodik a kőz. Elvesznek belőle, hozzátesznek, örök törvénye ez a változásnak. A munka éltető. Erőt, hatalmat, hitet ad, még ha a család látja kárát, akkor is. Hittel harcolt a homokon a homokért, a zákányszékiek munkát, igazságot szerető közöcségéért Tóth Szilveszterné. Most, amikor átadja a tanácselnöki széket, kiszíneződik az elmúlt harminc esztendő, szebb lesz a szép, elhomályosul a rossz. Mivel minden élet külön regény, ezért csak kockákban, töredékeiben villantjuk fel a múltat beszélgetésünkkor. Három sző, három időpont vezérelte a gondolatot: hit, harc és hatalom; 1951, 1956 és 1978. A hőskortól indulunk; a városokban akkoriban a ki kit győz le elvvel mérték a demokráciát. A zákányszéki tanyavilágba lecsillapodva érkezik a harc szele — Jártak mifelénk a falujárók, előbb vasárnapon, aztán hétköznap. Ezek a városi munkásemberek nyakukba vették a dűlőket és mondták a jót a mostani rendszerről. Másokkal együtt „felvezető" voltam, mutattam az utat. — Onnan a barátság a mozgalommal? — Korábban ls olvastam föl az apámnak a tanyai újságot, a történelem könyvet, de amikor a környékbeli szegényemberek elmondták bánatukat, erőt adott. A régi rosszat mindenki ismerte, s várták a jobbat. Amikor a munkásokkal jártam, tartalma lett a beszélgetéseknek. Ki kellett mondani az igazat. Később a szövetkezetet alakítottuk. Nem ment könnyen. — Sok ellenzője akadt? — Bőven! De az igazság, hogy mi sem tudtuk pontosan, mit is akarunk, csak csináltuk a magunk eszétől. Az az idő adott nekem előiskolát. Nem volt más minta. Féltem is. S akkor megválasztották tanácselnöknek. Nem volt visszaút, csinálni kellett, amit az idő kívánt, belső meggyőződésből, meg a szegénység miatt is. — Mit szóltak az emberek? — Voltak, akik biztattak, voltak akik lenéztek. Nagyon emlékszem az első tanácsülésre; piros kartonruhában mentem, amikor beszéltem, pirosabb voltam, mint a ruha. A feletteseink biztattak, segítettek. — A túl nagy elvárás nem ment a köz rovására? — Mindenki úgy csinálta, ahogy tudta. Mi szép szóval próbálkoztunk, nem fenyegetve. A szegénység a legnagyobb parancsoló. Akkoriban ezt sokan éreztük. Volt amikor azzal vádoltak, hogy lepaktálok a kulákokkal. Voltak ellenem is. Egyszer nyitva volt a tanácsháza ablaka, arra kocsikázott az egyik nagygazda gangosan, s amikor odaért, jó hangosan, gúnyosan mondta a másiknak: — Hallod-e, ez a Takács Ilka nem eszi meg itt a karácsonyi szilvát! Nagyon nehéz idők voltak azok. Kettős szorításban éltünk. Megmondom őszintén, én nagyon féltem... Azóta már másra fordultak a dolgok, de az akkori félelme érthető. A napszámosból lett tanácselnök néha a korábbi magával ítélkezett. Olykor belső feszültséggel, olykor női rafinériával tartotta a rendet. Fiatal volt még a rendszer, néha önmagába is harapott. Azt is bántotta, aki a szekerét tolta. A tisztakezű aszszony mindkettőt védte, a lesújtót és a lesújtottat. Az ellenforradalom idején megzavarodtak az emberek. Zákányszékre is visszajöttek, akiket még 1950-ben vittek el. A bosszú nem válogat, a tanácselnökben látták a hibát. Akik vele voltak, féltették, elbújtatták, mentették. Erről az időről így beszél: — Mentem házról házra, hogy. mutassuk meg, Itt nincs pofozkodás. zűrzavar, vetjük az ősri kalászosokat, a jövő kenyerét. Utólag tudtam meg. hogy fel akartak akasztani a tanácsháza előtt. Hozzám szökdöstek az emberek, hozták a pilis kenyeret, tejet és almát. Az alatt a másfél hét alatt elfogadtam, mert úgy éreztem, szívből jött. Nagyon jólesett, amikor azt mond-; ták, nem voltál rossz hozzánk, melléd állunk. — Félt-e akkor? — Félni nem féltem, de a bal-; ta meg a fejsze mindig kéznél volt. — És azután? — Amikor tisztázódott a helyzet, visszahívtak, megszerveztük a pártot, meg a karhatalmat, még munkásőrnek is jelentkeztem. Ekkor már biztos voltam, hogy jó irányba haladunk. Üj erővel fogtam a munkához. Megsokszo-, rozódott a hitem, mert láttam a jót mindenfelé... Mondhatnánk, most már egye-; nes az út! A hajdani napszámoolányból országgyűlési képviselőén Központi Bizottsági tag lett. Ki-; terebélyesedett az élete. — Nekem a párt pótolta az Iskolát. Sokat, nagyon sokat tanultam. Mindbe úgy estem bele, soha nem tartottam magam méltónak a tisztségekre. Most is az az eszem van, mint régen, megmoivdom a magamét... Amikor egyszer az országgyűlés bizottságában a címzetes doktorok azon vitatkoztak, hova kell tenni ezt a betűt, meg azt a betűt, elmondtam én is, amit akartam: ne azon vitatkozzunk, hogy jól állnak-e a betűk, inkább úgy csináljuk, hogy akinek szól, az is megértse. — Felhasználja-e mágas pozícióját Zákányszék javára? — Közvetlenül nem, de a szívem mindig a dolgos emberekért dobog. — Most, hogy átadta a tanácselnöki iratokat, pihenni fog? — A férjem mondta a minap: milyen nyugdíjas az ilyen, aki alig van itthon? Komolyra fordítva a szót, szeretnék segíteni, ameddig szükség van rám, de a családommal is többet akarok lenni. Van egy nagy lányom, ő nem kapta azt. mint más, mert mindig oda voltam. Asszonysors!? Igazságért, jobbért harcoló asszony élete ilyen! Öröme a falu, a megváltozott, a máskéot termő homok. A Lengyel-Kápolna környéki tanyahalhékból szép egyenesutcás község formálódott elnöksége ideje alatt. Öröme, hogy belülről nőnek kifelé a házak, a fejlődés, a jólét fokmérői. Ma Zákányszéknek 3200 lakója va?v. Apróbetűs részlet a Népszabadság április 3-i számából: „A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesült: ...Tóth Szilveszterné, a zákányszéki tanács elnöke." MAJOROS TIBOR > J