Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-30 / 101. szám

Vasárnap, 1978. április 30. WZ2DM2 MAGAZIN VASAS KAROLY KISPLASZTIKÁJA; FORRADALOM K/'ss M.hály Hát ezért válasz a Láng gyári munkásoknak A mu-nka Ügy belevág a hétköznapokba Hogy a lelkünk Az idebenti olyan lesz Mint az odakinti Szerszám a gén a norma Az újratermelés módja Hogy a gyerek is közgazdasági forma Hát ezért akarunk magunkból Kimenekülni naponta tek a munkások által látogatott kirándulóhelyeken. A kommunisták méjis megtalálták a módját, hogy ébren tartsák a tömegekben a május elsejék igazi értelmét, hogy ez a nap nemcsak majális, de harci nap, az osztályharc, a világ dolgozóival való szolidaritás ünnepe. Május elsején mindig megsokszorozódott a karhatalmi készültség. Rendőrök vadásztak a piros jelvényekre, csendőrjárőrök zaklatták a munkásturistákat, s már előre lefogták az ismert kommunistákat Minden előkészület megtörtént látszólag arra, hogy az ünnepet az egyre szűkebb legalitás keretei közé zárják. Mégis a lefojtott indulat kikicsapott a gátak közül. A szociáldemokrata rendezvényeken megszólaltak a kommunisták is, s tüntetésekre is sor került, még ha a legális munkásmozgalom ritkán nyúlt is ehhez a harci eszközhöz, s az illegális mozgalom pedig viszonylag gyenge volt az önálló akcióhoz. A legnagyobb május elsejei demonstrációra 1930-ban került sor, a több mint tízezer tüntetőt mozgósító „csendes séta" az MSZDP számára főpróba volt a szeptember elsejei tüntetéshez, mert először volt alkalma megmutatni, hogy milyen erőket képes mozgósítani. Amikor — a II. világháború éveiben — már szinte minden legális mozgalmi tevékenység tilos volt, a munkabeszüntetés volt az egyetlen — bár korántsem veszélytelen módja május elseje megünneplésének. A Pécs környéki bányászok még a német megszállás idején is így ünnepelték meg a munkásünnepet, kockáztatva az elhurcolást. A felszabadulást követő évek májusait is fel kell idéznünk. A munkásegység jegyében vörösbe boruló városokat, a korábban tiltott dalokat inkább kiáltó, mint éneklő embereket, a felvonulási útvonalak nyüzsgését. A május elsejék hangulatán, a jelszavakon, a táblák feliratán érződött, hogy halad előre a népi demokratikus forradalom útján az ország. Aztán egy időre az ünnepben egyre több lett a jól begyakorolt ünnepélyesség, az emelvények egyre magasabbak, a vezetők egyre távolibbak lettek, a felvonulások időben elnyúltak... Ám egész más hangulata volt 1957-ben május elsejének. Nem gondosan koreografált látványosság, hanem népszavazás volt egy olyan politika mellett, amely kivezette az országot az ellenforradalom okozta káoszból, s elvileg-gyakorlatilag szembefordult az 1956-os válságért felelős erőkkel. Az a május elseje a bizalom — s egy kicsit — a remény ünnepe volt, a reményé, ami azóta beigazolódott sokszorosan is, s így megőrzi máig a korszakhatárt jelző ünnepnapnak ízét, hangulatát. Május elseje, a felszabadulás óta ismét állami, „nemzeti" ünnep is. Ezt nemcsak a naptár piros betűje jelzi, de azzá tette ezt generációk tudatában az érte folyt harcok emléke, a nagy történelmi fordulókat jelző 1919-es. 1945-ös, 1957-es májusok. KENDE JÁNOS Kassák Lajos Munkásportré Vörös május magyar május [ W: 3 ACS S. SÁNDOR FELVÉTELE Ezt a fejet nem formálta saját kéDére az Isten ezt a fejet a tegnap emléke és a ma kétségei gyötrik ebben a fejben forradalmak magvai csíráznak erre a fejre régóta lesben áll a hóhér ezeket a kezeket a teremtés eszméje vezérli ezek a kezek balról áldottak és megátkozottak jobbról ezek a kezek lesújtanak és felemelnek egyszerre ezek a kezek bilincsek nyomait viselik ezek a kezek nem kulcsolódnak imára ezek a kezek undorodnak a vértől ezek a lábak nem csúsznak el egy narancshéjon ezek a lábak összekötik nyugatot a kelettel ezek a lábak agyontapossák a sárkány hét fejét ezek a lábak eljutnak arra a táira melyről a fej álmodik ez a szív zsarnokok fegyvereitől sebzett ez a szív saját parazsából újjászüli önmagát ez a s.ív az én szivem ikertestvére ez az ember olyan amilyen én vagyok egyazon és alatt egyazon dalt daloljuk vetésről aratásról. H

ogyan lett épp máíus elseje a munkásosztály nemzetközi ünnepe? Nyilván szerepet játszott ebben az a hagyomány amely — az északi féltekén — e napon régóta valamiféle tavaszünnepnek tekintette, amelyet polgárok, mesterlegények talán a középkor óta kirándulással, énekkel, tánccal, zenével, s persze poharazgatással megünnepeltek. A hagyomány megőrizte a luccai selyemszövők 1531-es május elsejei sztrájkját és tüntetését, bár ennek a történelmi eseménynek aligha volt szerepe a munkásünnep napjának kijelölésében. Sokkal valószínűbb, hogy az amerikai szakszervezeteknek a 8 órás munkanapért indított mozgalma tette e napot a munkásmozgalom „jeles napjává". A szakszervezetek ugyanis kimondták, hogy 1386. május elsején általános sztrájkot szerveznek követelésük kikényszerítésére. A sztrájkokra, tüntetésekre, a hatóságok, a munkáltatók erőszakkal válaszoltak, majd a provokációs összecsapások nyomán letartóztatták és kivégezték a chicagói munkások nyolc vezetőjét. Az ő emléküknek is áldozott az amerikai szakszervezetek kongresszusa, amikor 1890. május elsejét ismét harci nappá nyilvánította. Valószínűleg ehhez a döntéshez igazodott a II. Internacionálé 1839-es párizsi alapító kongresszusa, amely ezt a napot a 8 órás munkaidőért való nemzetközi tüntetés napjává tette Raymond Lavigne francia küldött előterjesztése alapján. Már az előkészítés idején Franciaországban és nálunk is felvetődött, hogy május elsejét állandó harci nappá nyilvánítsák, s ez a törekvés az 1890-es májusi ünnep nagy nemzetközi sikere után egész általánossá lett, míg végül ezt a II. Internacionálé határozatilag ki is mondta. Míg az első 1890-es május elseje világszerte békésen telt el, hisz a hatalmon levők nem is képzelték el, hogy sikerülhet egy ilyen nemzetközi demonstráció, 1891-től mind rendszeresebb volt az erőszak, a karhatalommal való összecsapás a burzsoá-demokratikus Franciaországban csakúgy, mint Európa elmaradottabb, keleti felén, Magyarországon, majd később a cári Oroszországban. Az 1891-ben Orosházán, 1894ben Hódmezővásárhelyen kiontott vér tette magyar ünneppé is május elsejét (Itt a hatóságok „preventív intézkedésekkel" akarták megzavarni a májusi ünnepséget, s provokációjuk nyomán következett be a sortűz és Szántó Kovács János letartóztatása.) Bár a hatóságok betiltották olykor a felvonulásokat, olykor még a zászlók, táblák és jelvények viselését is igyekeztek megakadályozni, a magyarországi munkásság évről évre megtartotta, s mind nagyobb számban ünnepelte ezt a napot. Nem volt egyetlen olyan bérmozgalom sem, amely ne követelte volna, a munkásünnep elismerését a munkáltatóktól, s a századfordulótól, a hatóságok is beletörődtek a májusi felvonulásokba, ünnepségekbe. A munkások májusi ünneoét Ady Endre és Juhász Gyula versekkel köszöntötte (az utóbbi gyakran részt is vett a szegedi rnunkássk ünnepségén), s a májusi emléklapokat a haladó művészek olyan kiválóságai díszítették, mint Bíró Mihály, vagy Egry József. Az I. világháború kitörése megtörte ezt a hagyományt. Az első két háborús májust nem ünnepelhették munkaszünettel, gyűlésekkel a munkások. A kivételes háborús törvények fenyegetésétől megrettenő vezetők nem tudták, nem merték követelni a májusi ünnepet a hatalomtól, de 1917 tavaszán a februári orosz forradalom híre felrázta a munkásságot és szervezeteit a kábulatból. 1917. május elsején ismét megálltak a gyárak, ha felvonulásra nem is, de népgyűlésekre megint sor- került, s tízezrek követelték a békét, a polgári demokratikus átalakulást A magyar munkásmozgalom történetének egyik legszebb májusi ünnepe 1919. május elseje. 1918 őszétől az ország népe két forradalmat élt át, s 1919 tavaszán joggal érezte magát győztesnek. az emberiség élén haladónak, s ezt a diadalt köszöntötte ezen a napon, amelyet a Tanácsköztársaság állami ünneppé tett. Budapest ekkor szószerint" vörösbe öltözött. Az ünnepi dekorációt a kor legjobb képzőművészei készítették; a felvonulásokon százezrek vettek részt. A délutáni népünnepélyek a háborús viszonyok ellenére — ha egy napra is — kóstolót adtak a jövendő bőségéből. Ám az esti tűzijátékba belevegyült a közelgő front ágyúdöreie is. A proletárdiktatúra kritikus helyzetbe került. Az a tény, hogy másnap a budapesti munkások a harcra szavaztak, hogy tízezrek fogtak fegyvert és ha kis időre is, megfordították a reménytelennek tűnő katonai helyzetet, elválaszthatatlan az első szabad májustól. A Horthy-fasizmus 25 éve alatt legálisan felvonulásokra, tüntetésekre nem kerülhetett sor, népgyűléseket csak zárt helyen lehetett tartani, ünnepségekét csak majálisok formájában rendezhet1 I >